Belépés
Karmic Release Party
Úgy tűnik, hogy ez egy sűrű hét lesz: csütörtökön érkezik az Ubuntu legújabb kiadása, a Karmic Koala, szombaton pedig Szabad Szoftver Konferencia lesz az FSF.hu Alapítvány szervezésében. Ez pedig duplán ok arra, hogy ünnepeljünk. Mint ahogy azt az elmúlt években már megszokhattátok, az új kiadás megjelenését ezúttal is egy release party keretében fogjuk ünnepelni. Az eseményre ezúttal október 31-én, szombaton kerül sor, közvetlenül a Szabad Szoftver Konferencia után, vagyis nagyjából este hattól, a Szonáta Tea- és Kávéházban, a Budapest, XI. ker., Bartók Béla út 32. szám alatt (Google Maps). Bár a helyszín neve elsőre kicsit becsapósnak tűnhet, de természetesen van csapolt sör is (Arany Ászok és Dreher), a pinceszinten pedig nagy sörpadok vannak, így bőven lesz helyünk ünnepelni. Mivel a hely közel esik a konferencia helyszínéhez, így gyalog kényelmesen át tudunk majd sétálni, nem lesz szükség tömegközelekedés igénybe vételére sem.
Az eseményre mindenkit szeretettel várunk, aki szívesen eltöltene velünk egy jó hangulatú estét. Természetesen bárki elhívhatja a számítógépek iránt kevésbé érdeklődő barátnőjét, barátját, ismerősét is, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ilyen bulin az Ubuntu és a szabad szoftverek mellett szóba szokott kerülni az élet értelme, a világmindenség, meg minden. Találkozunk szombat este!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Jól hangzik
azért mókás ez a figyelem felhívás, hogy ne ijedjen meg senki: lehet kapni alkoholt :)
Hajrá UBI:D
No Nokia, no Windows, no Stressz....
inkabb hajra hubi
Microsoft is not the answer. Microsoft is the question. NO (or Linux) is the answer.
irány a detox :D
Nehogy valaki a nagy fehér telefonnal hívja a józan havert, hogy vigye haza! Amúgy hiába beszélsz bele, nem fog válaszolni senki, és nem azért mész oda!!!
ezen kijelentések nem a saját szokásaimat tükrözik!!!
és nem magamból indulok ki
Mennyivel viccesebb így :DD
irány a detox :D
Nehogy valaki a nagy fehér telefonnal hívja a józan havert, hogy vigye haza! Amúgy hiába beszélsz bele, nem fog válaszolni senki, és nem azért mész oda!!!
ezen kijelentések nem a saját szokásaimat tükrözik!!!
és nem magamból indulok ki
// off vége
Ha nagy leszek egyszer részt veszek egy ilyeenen :D Talán akkor a pink pony-t fogjuk ünnepelni :D
Mert az hozzátartozik. Ki is tekerném toros nyakát, ha absztinens helyre szervezné :P
Viszont tegnap saját bevallása szerint letesztelte, úgyhogy jöhettek nyugodtan :)
200m-re van a BME-től? Akkor nem lehet absztinens hely:)
Jó partinak tűnik... De szeretnék megosztani veletek egy személyes tapasztalatot. Régebben jártam a fent említett teázóba vagy kávézóba - kinek, hogy tetszik. A kiszolgálás szörnyű volt. Hozzá kell tennem a hely tényleg nagyon hangulatos, csak a személyzettel és a hozzáállásukkal voltak problémák. Remélem ez mára megváltozott, mert nem szeretném ha egy release parti hangulatát ez rontaná el.
Mindenkinek jó szórakozást.
már kezdtem aggódni, h nem lesz release party:)
Jo szorakozast!
Jó szórakozást azoknak, akik ott lesznek! Nekem nem lesz rá lehetőségem, hogy elmenjek. :(
sziasztok!
szvid, sajnos nekem sem , mert dolgozom, de mindenkinek jó beszélgetést és bulizást :)
Ki elé ugrott be az az oszlop amitől elferdült az első kereke? Remélem haza tudtál keveredni..
Volt még egy ép bicikli náluk, amikor ott hagytuk őket:)
Hmmm... kene ilyen release party-k utan osszefoglalo hir vagy legalabb blog. Jok ezek a hsz-ek. Foleg azoknak akik nem voltak ott.