• Ismertető
  • Hírek
  • Letöltés
  • Súgó
  • Tananyag
  • Közösség
  • Ubuntu Women
ubuntu.hu

Belépés

Mi az az OpenID?
  • Belépés OpenID használatával
  • OpenID belépés megszakítása
  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó

Facebook

Kapcsolat

  • Identi.ca csoport
  • Facebook oldal
  • IRC
  • Közösségi levlista
  • Segítői levlista
  • Magyar Ubuntu Planet
  • További elérhetőségek

Moderátorok jelentkezését várjuk – határidő: augusztus 31

2010. augusztus 18. – 09.45 – toros

A magyar Ubuntu közösség moderátorok jelentkezését várja, akik segítenek a fórum és a blogok rendben tartásában. Az ubuntu.hu oldal 2008 májusában választotta meg az első moderátorait. Az azóta eltelt két évben az oldal felhasználóinak száma közel négyszeresére, 4700-ról közel 18 ezerre nőtt. Az akkor megválasztott moderátorok azonban azóta más elfoglaltságuk miatt már nem igazán aktívak, így jelen pillanatban két olyan moderátor próbál rendet tartani az oldalon, akik 2009-ben csatlakoztak a csapathoz: Edyth és Gorkhaan. A feladat azonban olyan nagy, hogy két ember már egyértelműen kevés rá, ez pedig időnként az oldalon is meglátszik. Ezért itt az alkalom, hogy a 2 aktív moderátor mellé 4 új moderátort válasszunk, akik segítenek rendet tartani az oldalon.

Aki szeretne moderátor lenni, azt a hónap végéig, vagyis augusztus 31-e (kedd) éjfélig jelezheti itt a hír alatt, hozzászólásként. A hozzászólásban feltétlenül írja le néhány mondatban, hogy hogyan látja a moderátor szerepét, milyen szempontokat érvényesítene a moderálás során, és hogy képzeli el az ideálisan moderált fórumot. A hozzászólását kezdje a „[JELENTKEZÉS]” szöveggel (a „jelentkezés” szó legyen kapcsos zárójelben, végig nagybetűvel), hogy könnyen ki lehessen szűrni a jelentkezéseket az egyéb hozzászólások közül.

A moderátorok kiválasztásánál ezúttal változtatunk némiképp a korábbi gyakorlaton: ahogy azt az augusztusi IRC megbeszélésen eldöntöttük, a jelentkezők közül a Magyar Ubuntu Közösségi Tagok, valamint a két aktív moderátor választja majd ki a négy új moderátort. Magyar Ubuntu Közösségi tagnak a hivatalos Ubuntu tagok mellett azok számítanak, akik jelentkeztek a magyar közösségi tagfelvételire és ott elnyerték a közösségi tagságot. A Magyar Ubuntu Közösségi Tagok listája itt olvasható.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Phace – moderátor – 2010. augusztus 18. 13.11

[JELENTKEZÉS]
Első jelentkezőként nem tudom mit írhatnék, így a lényeget vázolnám röviden:
Mérnök informatikus vagyok, 6.06 LTS megjelenése óta használok Ubuntut.

A moderátor szerepe szerintem elsősorban a segítségnyújtás és a felhasználási feltételek betartatása az oldalon.
- A félrevezető, helytelen, nem odaillő, heves hangvételű obszcén hozzászólásokat törölném...
- A fórumtéma címét átírnám, ha pontatlanul vagy nem a tartalma szerint adja meg a létrehozója, mert rendkívül zavaró. (pl: Help plz! Nem megy.)
- Rengeteg fórumtéma ugyanazzal a tartalommal, illetve megoldással jön létre (pl:Eltűnt az értesítési terület, eltűnt a hálózatkezelő kisalkalmazás icon...)
Ilyen esetben a már megoldott témához átirányítanám, és lezárnám, esetleg törölném az újat.
- A fórum nem összekeverendő a bloggal így módosítanám a helyét.
- A megoldott topicoknál kitenném a [MEGOLDVA] feliratot, és a megoldást valamilyen módon kiemelném, hogy könnyen megtalálható legyen.
- Súlyosabb eseteknél privát üzenetben értesíteném a felhasználót, hogy miért avatkoztam be az esetleges sértődéseket elkerülvén.
- Amikor az időm engedi aktívan segítenék a megoldásokban, moderálnék.
[/JELENTKEZÉS]:)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Plug & Pray

tothgab – 2010. augusztus 18. 13.29 – előzmény

+1

"- Rengeteg fórumtéma ugyanazzal a tartalommal, illetve megoldással jön létre (pl:Eltűnt az értesítési terület, eltűnt a hálózatkezelő kisalkalmazás icon...)
Ilyen esetben a már megoldott témához átirányítanám, és lezárnám, esetleg törölném az újat."
"- A megoldott topicoknál kitenném a [MEGOLDVA] feliratot, és a megoldást valamilyen módon kiemelném, hogy könnyen megtalálható legyen."

Ezekkel a pontokkal egyet tudnék érteni. Söt, ha egy fórumtéma megoldásra találtatott, arról lehetne egy írást készíteni - természetesen a fórumtéma indítójának, az oldalra kitétel elött a helyességét valaki ellenörízhetné, mondjuk a moderátor ;) - amit, aztán a "Beküldött útmutatók" között szerepeltetni lehetne. Ezzel is segítve a problémába ütközök esélyeit.
Tudom, hogy ott a bal oldalon a keresö, de sokszor már nincs - sorry - türelmem végigolvasni a sok hozzászólást, mert a lényeg számomra sokszor elveszik, mire a végére érnék... :)

Ez csak egy gondolat volt, talán valaki meghallja. :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Linux Mint 11 - Compaq Evo D510 SSF | linuxmint.hu

sokadikpeter – 2010. augusztus 27. 11.04 – előzmény

+1

Rengeteg probléma van már megoldva jól-rosszul, vagy félbehagyva... A keresős taktika lassan már semmire sem jó, mert:
1.) találatok alapján rangsorol, azaz a régebbiek gyakran előrébb vannak ha az eltelt idő miatt az kapott több találatot, és 2-3 év alatt sokat változott a rendszer
2.) a gyakrabban nézettek vannak elöl és nem a korrekt megoldást tartalmazóak hiszen a kereső nem minősíti a tartalmat, és sokszor nincs is bennük a keresett válasz, vagy valahol az 5000 hsz-ben jól eldugva... ha egy témában átlagosan 50 hsz van, és egy kérdésről 50 téma, csak szorozzátok össze, hogy az új júzernek mit kell kihámoznia hogy az egy sort a terminálba be másolja, vagy megtegye a három kattintást... másrészt pláne az újaknál és egyszerűbb feladatoknál hagyni kellene a terminált, nem véletlenül fejlesztik a grafikus felületet... Én sem használok terminált SOHA... 1-nincs rá szükség, 2 elvi kérdés nálam 3 új júzer úgy sem érti, látja át, csak másolgatja a parancsokat, de nem tudja mit csinál, azaz okosabb nem lesz tőle, csak egy időre csendben marad...
3.) mindenkit elriaszt, pláne ha új felhasználó, a sok megoldatlannak tűnő találat, illetve hogy az igét mindig úgy kell kihámozni.

Annak idején én úgy választottam meg az első disztrómat, hogy:
1.) disztro népszerűségi lista, itt az ubi vezetett
2.) magyar nyelvű aktivitás -ubi opensuse döntetlen
3.) legkevesebb segítségkérés (levlistákat is beleértve) - opensuse vezet
4.) hivatalos kézikönyv - opesuse egyértelműen, itt törekvés sincs rá...
5.) Hcl - vaskompatibilitási lista - itt nyomokban sincs, opensuse esetén korrekt táblázat

Az opensuse a megoldott problémákat is felhasználva és beépítve, wiki alapon egy kiváló, letölthető magyar nyelvű kézikönyvet állít össze időszakonként a disztróról, amit a megoldott problémák (megoldott fórumok wikibe illesztése) és a beküldött útmutatók alapján mi is megtehetnénk ami százszor nagyobb segítség minden fórumnál. És nem a google-be, vgy a keresődobozba kell elzavarni a júzert, hogy órákat néha napokat molyolva a végén visszatérjen win-re mint többen már megtették...
Harver kompatibilitási lista, ami szintén közösségi alapon nyugszik náluk, de megbízható!!! Lásd HCL...
Én pl. soha nem hiányoltam, hogy nincs olyan fórumuk mint az Ubiban... egyszerűen nem szorultam rá hogy kérdezzek mert minden világosan és egyértelműen dokumentált volt (és minden ment hegesztés nélkül, úgy ahogy azt ők a telepítődvd-re tették vagy a tárolókba)(nagyrészt magyarul - ok, több mint 10 éves disztro), pedig az első linuxom az volt azon lámáskodtam, 2x 1 évig gyűrtem, mire ubira váltottam.

9.04-el kezdtem az ubit... rémes volt, a sus-ban használt számomra nélkülözhetetlen programok fele hibásan futott... vissza is tértem 3 hét kínlódás után a suse-hoz... a 9.10 megjelenése óta vagyok csak folyamatosan ubis ott tűntek el a hibák, és a 10.04 nyújtja csak azt az üzembiztonságot a számomra, amit az opensuse esetében megszoktam, de a fenti komfort hiány miatt még mindig hezitálok a visszatérésen a suse-hoz...

Szóval ez a fajta első ránézésre kibogozhatatlan káosz ami itt fogadja egyenlőre az új felhasználót, riasztó, mint ahogy számomra is az volt... ha meglesz a 6 moderátor talán szépen helyrepofozhatják a dolgokat a közösség együttműködésével legalább a fent említett módon:

"ha egy fórumtéma megoldásra találtatott, arról lehetne egy írást készíteni - természetesen a fórumtéma indítójának, az oldalra kitétel elött a helyességét valaki ellenörízhetné, mondjuk a moderátor ;) - amit, aztán a "Beküldött útmutatók" között szerepeltetni lehetne. Ezzel is segítve a problémába ütközök esélyeit."

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

tothgab – 2010. augusztus 27. 11.22 – előzmény

+1

Még annyit szeretnék mondani, hogy adott esetben szervezhetnénk olyan kisebb/nagyobb csoportot/okat, akik a moderátorok keze alá bedolgoznak a leírás készítésében. Persze tudom, hogy csak azok a dolgok jöhetnek így szóba, ami nem spéci hardware-es kérdés. Ezeket a fórum indítónak kellene megírnia. Adott esetben a leírásokat Virtualbox-on futó rendszeren letesztelni.

Ha esetleg ebböl lesz valami, én örömmel segítek. Nekem is sokat segített a közösség!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Linux Mint 11 - Compaq Evo D510 SSF | linuxmint.hu

current88 – 2010. augusztus 18. 14.48 – előzmény

Szép és jó amit írtál, ugyan ez a véleményem, de :
"Súlyosabb eseteknél privát üzenetben értesíteném a felhasználót, hogy miért avatkoztam be az "

Szerintem ha valakinek a fórumtémályához, blogjához vagy egyébhez hozzányúlsz, akkor mindenképp jelezni kéne a usernek, nem csak súlyos esetben. Ez a véleményem.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Ha nem tudok valamit megkérdezem.... Komolyan!!! Csak a baj hogy mindig hülyeséget kérdezek :P De igyekszem ;)

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 18. 15.12 – előzmény

Hogy ezt áthidaljuk, ezért van létrehozva egy "moderáció" -s fórumtopic kategória. Ha nem egyértelmű a moderáció oka, akkor megkérdezheti. Így gördülékenyebb a moderátor munkája, nem kell mindenkinek írogatni a legapróbb moderációk miatt.

témálya --> témája :P

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

N-drew – moderátor – 2010. augusztus 20. 5.20 – előzmény

Ez teljesen így van. Annyi a topic, hogy képtelenség mindet átnézni, és akkor még ott van, hogy egy témán többen is dolgoznak, másokat meg nem néz senki. Vagy megbeszélitek?
Na, és erre jön az, hogy miközben olvasod a témákat, még írogatnod is kell a szép leveleket, mert azért azt sem lehet, hogy "V'zeg, törűtem a topikod."

Ezt mondtam korábban is, csak azóta folyton kimegy a fejemből az első csütörtök. :$ :D

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kívánságlista

Kálmánbátyám – 2010. augusztus 18. 15.46

[JELENTKEZÉS]

Harmadik éve használok Ubuntut. Estem - keltem az elején, de mára úgy érzem otthonosan mozgok a különböző konfigfájlok között. Sokat tanultam az itteni sorstársaktól, és igyekeztem segíteni, amikor tudtam.
Mi a moderátor szerepe ?
- Helyretenni , kiigazítani, elirányítani, rendre utasítani, elcsendesíteni.
Helyretenni azokat az eltévedt kérdéseket, amikre már van válasz itt.
Kiigazítani azt ami nem egyértelmű, hiányos.
Elirányítani a kérdezőt, hogy megtalálja a választ kérdésére.
Rendre utasítani (privátban leginkább) azt aki nem tartja be az írott, és íratlan szabályainkat.
Elcsendesíteni a vitákat (zárolni, törölni, hsz-eket vagy az egészet)
Nem a moderátor dolga első körben a válaszolás, nem helpdesk szolgáltatást nyújt.
A válaszadás a közösség "dolga" aminek persze része a mod is.
Szerintem a jó segítség nem az hogy szájbarágva lediktáljuk valakinek, mit is kell csinálnia, hanem támpontot adunk neki hol is kezdje.
Hümm, más most nem jut az eszembe :-)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

http://viszketegvernyul.wordpress.com

Vadkutya – 2010. augusztus 18. 16.13 – előzmény

Nagyon remélem ( bízom benne ) , hogy te leszel az egyik megválasztott a 4 -közül ! Én úgy gondolom , hogy valóban egy nagyon segítőkész és korrekt ember vagy és jól tudod kezelni az esetlegesen elszabaduló indulatokat is . Tehát én mindenképpen bízom benne , hogy te leszel az egyik megválasztott és előre is sok sikert kívánok és jó munkát , meg persze a többieknek is akiket megválasztanak majd ! Helyes , hogy indulsz !!!

Amúgy meg a felhívásban megmondták , hogy "[ JELENTKEZÉS ]" és csupa nagy betűvel :)

Üdv...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

10.04.3 Lts

jkop – 2010. augusztus 18. 16.37 – előzmény

Kálmánbátyámnak +1, én őt szeretném moderátornak :-)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

May the Source be with you. | A Föld kocka alakú.

Peitli József – 2010. augusztus 18. 16.59 – előzmény

+1

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

Hypercube – 2010. augusztus 19. 14.50 – előzmény

Én is leadom a voksom Kálmánbátyámnak!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Ha én kispolgár volnék, windowst használnék. A szoftvergyártóknak kinyalnám a *.

Guntherswarchzhaff… – 2010. augusztus 18. 19.44 – előzmény

Kálmánbátyám for president!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

bobi64 – 2010. augusztus 18. 20.30 – előzmény

Kampányolom!!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

john 3:16 http://www.electronicgospel.hu/

kybersas – 2010. augusztus 19. 18.17 – előzmény

Hát én csak pár embert ismerek személyesen, akik szoktak ide írogatni.

De a Kálmánbátyám írásait olvasva, kialakult bennem az a vélemény hogy jó lenne, ha ő lenne az egyik moderátor.

Úgyhogy ha itt szabad szavazni, vagy javasolni, akkor én neki adnám a kopogtatócédulám...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

kybersas

sokadikpeter – 2010. augusztus 27. 10.17 – előzmény

Nos Kálmánbátyám eddigi higgadt viselkedése még olyan ritka madarak számára is megnyerő mint én. Őt pl. még nem tudtam kihozni a béketűréséből :)

Mindig próbálja kívülről tekinteni a problémát és kellő empátiával rendelkezik a láma problémákat felvetők felé is.

Támogatom...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

nkboy – moderátor – 2010. augusztus 18. 16.33

[JELENTKEZÉS]

Sziasztok!
Lassan két éve vagyok tagja az oldalnak, Ubuntu 7.04-n nevelkedtem. Próbáltam másoknak a segítségére lenni, hisz elsősorban ezért (is) vagyunk itt! Az oldalt napi szinten látogatom.

Moderátor szerepe:
A moderátor szerepe, a felhasználási feltételekben leírtak betartása és betartatása.

Szempontok:
Tartalmak ellenőrzése, adott fórumtémától eltérő hozzászólások (túlzott "offolás", kiszűrése, törlése.
Feleslegesen nyitott fórumtémák (olyan ami többször előfordul az oldalon vagy megtalálható a súgóban, megoldott problémák, egyéb nem ide illő témák, tartalmak) áthelyezése, vagy ha ez nem lehetséges törlése.
Értelmetlen vitáknak helyet adó topikok bezárása.
Részemről fontosnak tartom a moderálás azonnali indoklását, így elkerülhetőek lennének az ezzel kapcsolatos további félreértések.

Ideális fórum:
Az ideálisan moderált fórumot az általam fent említett szempontok alapján képzelem el.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 18. 16.44

Egy kis tanács: Ajánlatos önéletrajz és motivációs levél szerűen jelentkezni, HTML formázást is használva. :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Htibi – 2010. augusztus 18. 18.16 – előzmény

Ezért nem jelentkezek. :-)

Önéletrajz -> ha elkezdem írni, mikor fejezem be?
Utána pedig Te egy hétig/hónapig olvashatod, ha meg nem unod! :-)
És akkor hol vannak még a többiek!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

htibi.ro | | Szeretnék tanulni, de kinek van arra ideje! | | fullcircle.hu

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 18. 18.27 – előzmény

Try me! :-)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Htibi – 2010. augusztus 18. 18.46 – előzmény

:-)

Komolyra fordítva:

Nem ülök annyit a gép előtt, hogy értelme legyen a dolognak. Egy nem dolgozó moderátorra nincs szüksége a közösségnek. Igaz?

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

htibi.ro | | Szeretnék tanulni, de kinek van arra ideje! | | fullcircle.hu

csabrix – 2010. augusztus 19. 19.18 – előzmény

Önéletrajzot kell írni,nem nekrológot ;)
-Kálmánbátyám moderátorságának én is örülnék.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

"Nem adom fel, míg egy darabban látsz" | http://fullcircle.hu

germanewan – moderátor – 2010. augusztus 18. 18.30

[JELENTKEZÉS]

Sok társalgóban (fórumban) vagyok felügyelő (moderátor), és eddig nem vallottam kudarcot.
Meglátásom szerint...
...érdemes az idegen kifejezéseket magyarra lecserélni, hogy többen is értsék, és még sokáig fenn maradjon a nyelv.
...a túl durva hozzászólások tartalmából az oda nem illő kifejezéseket el kell távolítani (ha ezen az oldalon ez előfordulna, amit kétlek).
...segítséget kell nyújtanom a nálam frissebbeknek ebben a témában (jelen esetben Ubuntu linux a téma).
...az elöregedett vagy nem létező hivatkozások kiküszöbölése is szükséges egy ilyen oldalon.
...a hivatkozások beállítása, hogy új lapon nyitódjanak meg.

Több feltevést is sorolhatnék, de ezzel úgysem tudnám bebizonyítani a munkám minőségét, úgyhogy a döntés a tiétek.
Néhány ajánlás (referencia):

  • http://www.redhot67bux.com/forum/viewforum.php?f=38&sid=b9ff7ac95bdd3395c4e76c7e7350ea04
  • http://mafiaclix.forummotion.com/non-english-forum-f4/magyar-hungarian-t22.htm
  • http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=realgameguides
  • http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=penzaneten

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Google+ | Honlapfejlesztés

N-drew – moderátor – 2010. augusztus 20. 5.29 – előzmény

A hozzászólásba nyúlás nálunk nem része a játéknak. Csak jeleztem. :]

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kívánságlista

germanewan – moderátor – 2010. augusztus 20. 9.27 – előzmény

Nem értem mire gondolsz... :(

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Google+ | Honlapfejlesztés

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 20. 9.56 – előzmény

"...a túl durva hozzászólások tartalmából az oda nem illő kifejezéseket el kell távolítani (ha ezen az oldalon ez előfordulna, amit kétlek)."

Bele/át nem írjuk, mindent vagy semmit alapon csak rejtés van.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

N-drew – moderátor – 2010. augusztus 20. 12.08 – előzmény

Így van.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kívánságlista

germanewan – moderátor – 2010. augusztus 21. 11.23 – előzmény

Akkor bocs.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Google+ | Honlapfejlesztés

T_chris – 2010. augusztus 18. 19.53

Istenem... Már ennek ennyi ideje? Mintha tegnap lett volna... :)
A jelenlegi csapat kisebb kivetnivalókkal igen jó...

De talán jobb lenne (igen sok időt szánni rá, és) megkereséses alapon választani...
Nem mindig az a jó aki ajánlkozik, viszont a figyelt, és felkért emberek igen hasznosak tudnak lenni...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Átmeneti Uhu user. Narwhals

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 18. 20.06 – előzmény

Jó multkor szavaztak, most ez lesz. Mindenkinek nem lehet megfelelni. :P

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

cbrsanyi – moderátor – 2010. augusztus 18. 22.26

[JELENTKEZÉS]

Sziasztok,két éve vagyok boldog felhasználója az Ubuntunak,sikerült több-kevesebb munkával megtanulni,hogy hogyan is működik.Eleinte én is sokat küzdöttem és rengeteg kérdés merült fel bennem,amiért gyakori látogatója lettem annek az oldalnak.Szerintem tényleg elég jó kis közösség,segitőkész,felkészült,önzetlen ami elvégre az egész linux alapja és alapszemlélete.

A moderátor szerepe?
-helyretenni,cenzurázni mindent ami nem megfelelő helyre került,ezzel is segiteni az átláthatóságát minden egyes témának.
-nem odaillő hozzászólások átirányitása.
-lejárt linkek hivatkozásainak frissítése,vagy ha nem lehetséges,törlése.
-egyéb,amivel az oldalt átláthatóbbá teheti
-egyszerűsíteni a kérdéstől a megoldásig vezető utat.

Szempontok érvényesitése?
-senki számára ne tartalmazzanak a hozzászólások bántó,sértő dolgokat.
-ne legyen több nyitott fórum ugyanarról a témáról
-bárki számára érthető legyen.

A moderált fórum?
-átlátható,rövid,tömör,mindenki számára érthető.

Szerintem egy ilyen átlátható fórum akár több közösségi tagot is eredményezhet,mert ha valaki ráveszi magát,hogy kipróbáljon egy uj OS-t és napok alatt sem tud megoldást találni felmerült kérdéseire,hagyni fogja az egészet és visszatér a "könnyen kezelhető win..."-hoz.Tudom,hogy eleinte nekem is mennyi időm ment el fórumok böngészésével,de én kitartó voltam és megfogadtam,hogy segitek mindenkinek akinek tudok,hogy kedvet kapjon minél több ember az Ubuntuhoz.

üdvözlet nektek.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

decoati – 2010. augusztus 19. 20.51

Bocsánat hogy belepofázok az istentiszteletbe, de nagyon jó lenne ha valamelyik (akár jövendőbeli) szakmailag felkészültebb mod magára venné a feladatot, hogy ha olyan fórumszálakat olvas ahol az eltévedt júzernek valaki teljesen fogalmatlan, férevezető tippeket ad, akkor minimum megköszörüli a torkát.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

ül, kussol, kulturáltan szórakozik

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 19. 23.42 – előzmény

Ehhez miért kéne moderátornak lenni? :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

decoati – 2010. augusztus 20. 7.44 – előzmény

Mert akkor nem az lenne hogy "van itt pár köcsög aki leugat és szőrszálat hasogat", hanem "ezen az oldalon nem engedik a moderátorok/oldal üzemeltetői hogy tök hülyeségeket beszélj". Jót tenne az oldal ázsiójának. Mit lehet tenni ha már egyszer nincsenek jelölve a hozászólók kvalitásai, és a "szakmai keménymag" valamiért nem érzi magáénak az oldalt... (de ez már off)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

ül, kussol, kulturáltan szórakozik

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 22. 10.37 – előzmény

Jah, hogy csak a modik kapják a sarat. :P

Srsly! Erre 20 moderátor is kevés lenne, annyi hülyeség szokott jönni. :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

decoati – 2010. augusztus 22. 11.08 – előzmény

(pl. volt itt vmi webcamos nemeccerű kérdés, olvasom a "helpet", írd be ezt, ja, nem is, amazt, ja, az nem is arra való, szegényke meg csak üti a terminálba a raklap hülyeséget tök fölöslegesen, mivel kicsi guggolás után bárki számára kiderülhet h. noway, én meg az egyébként világhírű diplomáciai érzékemből kiindulva legszívesebben beírnék a helpernek hogy "kapd má' össze magad, b+", aztán inkább csak legyintek, és vérbe fordult szemekkel moderátorért hörgök, miközben dr. Szöszi "enyhén" pikírt kommentjei rémlenek fel.)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

ül, kussol, kulturáltan szórakozik

Gorkhaan – moderátor – 2010. augusztus 22. 11.12 – előzmény

Csak tudod ha valamit például én sem tudok, én nem fogom leellenőrizni, hogy most a pppoeconf x-y hibája, majd ez a 4 parancs kijavítja, mert kábelnetem van, meg nem cseszem szét a rendszerem.

Ha valami nagyon durva tévedés van, azt ki szokták javítani, ha nem és tudom, hogy az adott válasz rossz, elrejtem. Értem mire gondolsz, de rengeteg akkor is az ilyen, erre 100% hogy nem lenne időm.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

decoati – 2010. augusztus 22. 11.26 – előzmény

persze, tudom, tudom, nem is konkrétan tőled várom... nem baj, hátha kikapsz valami sztahanovista modijelöltet. :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

ül, kussol, kulturáltan szórakozik

N-drew – moderátor – 2010. augusztus 20. 5.37

Én azért még feltennék egy kérdést a leendő moderátoroknak.
Remélem, nem haragszotok, hogy belepofázok. :D
Csak a jelentkezőket kérdezem!

On és off:
Mennyire vennétek komolyan az on és offtopic dolgot? Nem tudjuk átpakolni, ergo csak a törlés a megoldás, de mit törölnétek és mit nem?

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kívánságlista

nkboy – moderátor – 2010. augusztus 20. 7.31 – előzmény

Jó reggelt!

Igen, ez egy jó kérdés! Kötelező rá válaszolni? :-)

Elvileg ugye ami nem a(z) *buntuval, az ubuntu.hu-val kapcsolatos téma az nem ide való. Ha az oldal "elveit" alkalmazzuk akkor, véleményem szerint az ilyen fajta témákat törölni kell. Komolyságról meg annyit, hogy az éremnek két oldala van. Ha az ilyen fajta fórumtémákat a moderátorok nem törlik, akkor, ennyi erővel fennáll az a probléma is, hogy a moderátor nem jól végzi a feladatát. Szerintetek?

Példaként: Minap olvastam egy topikot, ami az Ubuntuval kapcsolatos volt, de kb. az 5. hozzászólás után, teljesen átváltott "offba". Na én az töröltem volna!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

Dr. Anonymous – 2010. augusztus 20. 15.00 – előzmény

Az egész fonalat?
Mert akkor a megoldás is odavész esetleg.

Ja, a blogrészleg az más, ott lehet offoskodni. Gondolom.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Because none of us are so cruel as all of us.

Phace – moderátor – 2010. augusztus 20. 8.08 – előzmény

Ami abszolúte nem kapcsolódik az Ubuntuhoz, azt törölni kell.
Minden kérdésnek megvan a maga helye (fóruma). Mosógépszerelő fórumra sem írok be Ubuntus kérdést, mert nem oda tartozik.
Az ilyen árnyalt, félig még ide tartozó fórumtémákat hagynám. Pl: MS vs Ubuntu, de csak addig, amíg értelmesek az összehasonlítások, hozzászólások és nem fordul az egész topic át szidásba.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Plug & Pray

sh4d0w – magyar közösségi tag – 2010. augusztus 20. 19.05 – előzmény

Kicsit árnyalom a kérdést:

Szerinted a Debianos, Siduxos, Puppy Linuxos hozzászólások kapcsolódnak-e az Ubuntuhoz?

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Takedown

Phace – moderátor – 2010. augusztus 21. 9.47 – előzmény

Ha jól emlékszem a 2010 júniusi irc megbeszélésen ez volt az egyik téma, és az lett megszavazva, hogy az Ubuntura épülő disztrók helyet kapnak a fórumban (pl: Linux Mint), viszont a többi törlésre kerül.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Plug & Pray

Kálmánbátyám – 2010. augusztus 20. 8.19 – előzmény

Jó kérdés.
Addig amíg nincs egy dühöngő/kávéház jellegű beszélgetős, vitatkozós rovat, addig az offtopic dolgok óhatatlanul megjelennek a legváratlanabb helyeken.
Törölni : Windows flame-war, politika, vallásháború, gyalázkodó témákat, valamint Sting munkásságát méltató irományokat. A hagyományok szerint, a Linux-szal barátságtalan oldalakra utaló témákat, az ott elhangzottak megvitatását.
Figyelni kell a klf. rémhírkeltésre alkalmas dolgok (vírusok, sebezhetőség, stb )mielőbbi kezelésére, felhívni a figyelmét arra alkalmas kollégának, hogy SZAKSZERŰEN, tényekre támaszkodva, amolyan hivatalos/félhivatalos közleményként reagáljon a dologra. Ezeket nem rejteni kell, ne gondolja senki, hogy rejtegetni akarunk dolgokat, hanem cáfolni, ellenérvekkel, korrekten. Aztán zárolni, ne keletkezzen flém belőle.
Tűrni : minden olyan offtopic dolgot, ami így vagy úgy de alkalmas közösséget építeni, közelebb hozni egymáshoz felhasználókat. Bár itt jobb lenne ha maguk a felhasználók indítanának esetleg blogot az őket foglalkoztató dolgokról. Jobb híján, addig amíg nincs kávéház...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

http://viszketegvernyul.wordpress.com

germanewan – moderátor – 2010. augusztus 20. 9.29 – előzmény

A nem témába illő hozzászólásoknak egyértelműen nincs helyük azon a helyen, úgyhogy azt lehet törölni.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Google+ | Honlapfejlesztés

Kálmánbátyám – 2010. augusztus 20. 9.43 – előzmény

Azt hiszem, ez egyszerűen udvariasság kérdése.
Senki sem szeretné hogy egy kérdésére válasz helyett offtopic okoskodást kapjon.
Tehát mással se tegyük ezt.
Ha valami eszünkbe jut egy topicot olvasva, és ez a dolog valamilyen minimális mértékben kötődik az oldal témájához, szellemiségéhez, nyugodtan lehet blogot nyitni, utalva a szóbanforgó, gondolatébresztő topicra.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

http://viszketegvernyul.wordpress.com

noodlay – 2010. augusztus 20. 22.52 – előzmény

+1
és az hogy működne, hogy ha van egy offtopic, akkor az megkapja az [OFFTOPIC] előtagot, de nem nyúlnak bele a moderátorok. Olyasmikre gondolok, amiknek nagyon távolról van köze az Ubuntuhoz és/vagy jó eséllyel az itteni felhasználók tudnak benne segíteni.
Tehát pl ha valaki az eltűnt kiskutyáját keresi, vagy nem boldogul a Windows-zal - kuka.
De ha más disztribúcióból van kérdés, az maradhatna - jó eséllyel a Linux-os környezet miatt Ubuntu alatt is hasonlóan lehet megoldani a dolgot.

Egyébként meg a struccpolitika nem mindig vezet téves eredményre: ami nem érdekel, nem olvasom, nem kommentálom --> nem kerül ki, hamar lekerül a főlapról. A legrosszabb, mikor egy tényleg offtopic téma folyton elől van (úgy értem, az első moderátor érkezéséig), mert mindenkiben megvan a késztetés, hogy megossza a véleményét arról, hogy ez egy offtopic téma - a pont az i-n, mikor csak ilyen kommentek vannak, a (z OT-)poszthoz egyik sem kapcsolódik.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Crunchbang 10 "Statler" @ Debian Sid | Ubuntu 11.04 | OpenSuse 11.4 KDE

T_chris – 2010. augusztus 27. 11.38 – előzmény

De ha más disztribúcióból van kérdés, az maradhatna - jó eséllyel a Linux-os környezet miatt Ubuntu alatt is hasonlóan lehet megoldani a dolgot.

Durva eltérések is lehetnek.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Átmeneti Uhu user. Narwhals

tothgab – 2010. augusztus 27. 11.59 – előzmény

"De ha más disztribúcióból van kérdés, az maradhatna - jó eséllyel a Linux-os környezet miatt Ubuntu alatt is hasonlóan lehet megoldani a dolgot."

Ez legföképp a Debian/Ubuntu klónokra igaz. Ubuntu (és idönként Linuxmint) mellett kipróbáltam egy Mandriva klónt (PCLinuxOS) és Fedora-t, Suse-t is. Azért belefutottam már olyanba, ami nem volt egy az egyben átültethetö. És egy olyan kezdönek, mint én is, agyalni kellett hozzá, meg sokat olvasgatni. :)

Szerintem a Win/Linux dualboot-ot használóknak is nyugodt szívvel lehetne segíteni. Ha az ilyen fórumtémák alapból kilövésre kerülnek, még a kedvét is elveszik a Linux-al próbálkozóknak. Asztali gépnél nem érdekes a két külön winyó, de laptopnál igen.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Linux Mint 11 - Compaq Evo D510 SSF | linuxmint.hu

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
© 2007–2011. Magyar Ubuntu Közösség.
Az Ubuntu a Canonical bejegyzett védjegye.
Az ubuntu.hu az fsf.hu kiszolgálóin fut.