Belépés
Jelentkezz moderátornak!
Az ubuntu.hu felhasználói bázisa nagyon dinamikusan nő: a tavaly április végén megújult oldalon nagyjából egy év alatt 4700-nál is több felhasználó regisztrált. A növekedés pedig továbbra sem lassul, így várhatóan rövidesen elérjük az 5000 regisztrált felhasználót. Ez egyrészt nagyon örömteli hír, másrészt viszont új feladatok elé állítja a közösséget: ez pedig a moderáció jobb szervezése.
Már a közösség vezetői is érzik egy pár hónapja, hogy az oldal fóruma egyre kaotikusabbá válik, azonban a végső lökést egy felhasználó hozzászólása adta meg, aki rendkívül pontosan fogalmazta meg az általunk is észlelt tendenciát - és jelezte számunkra, hogy a dolog rendezése nem tűr további halogatást.
Ezért tegnap este összeültünk IRC-n néhányan, és hosszasan beszélgettünk arról, mi lehet a legjobb megoldás. Végül arra jutottunk, hogy a moderációt függetleníteni kell a vezetéstől, és a felhasználók közül kell választani egy csapatot, amelyik felvállalja ezt a feladatot. Számukra pedig a lehető legszélesebb körű egyetértesen alapuló legitimációt szeretnénk biztosítani. Vagyis szeretnénk biztosítani a felhasználók számára egyfajta önkormányzatiságot. Mi úgy mértük fel, hogy a feladat nagyságából adódóan négy fős moderátor csapatra van szükség. Később persze elképzelhető, hogy ezt majd a tapasztalatok függvényében módosítjuk, de ennyi valószínűleg épp ideális.
Aki szeretne moderátor lenni, azt az elkövetkező három napban, vagyis május 9-e éjfélig (péntek) jelezheti itt a hír alatt, hozzászólásként. Moderátor lehet minden olyan felhasználó, aki legalább 16 hete regisztrált az oldalon. A hozzászólásban feltétlenül írja le néhány mondatban, hogy hogyan látja a moderátor szerepét, milyen szempontokat érvényesítene a moderálás során, és hogy képzeli el az ideálisan moderált fórumot.
A határidő lezárta után az oldal szerkesztői átnézik, és előszűrik a jelentkezéseket - a moderátor ugyanis viszonylag magas hozzáférési jogosultsággal rendelkezik, így ez egyben fontos bizalmi kérdés is. Ha valakit esetleg valamilyen okból el kell utasítanunk, természetesen ennek okát egy neki küldött, személyre szóló levélben megindokoljuk. Ezt követően pedig a felhasználók öt napon át, május 14-e éjfélig (szerda) szavazhatnak majd a jelöltekre. A négy legtöbb szavazatot elért jelentkezőből alakul meg a moderátor csapat, akik így már jövő hétvégén megkezdhetik a munkát.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Én leszek itt az első? :D
Szívesen elvállalom a moderátori szerepet. Nem sokkal az új fórum létrejötte után váltam taggá, szóval ismerem a fórumot elég jól. Persze azért vannak amik kimaradtak. :D
Egyébként igyekszem korrekt, és nem elfogult lenni, ezt talán észre is vettétek. Sosem voltam jó önreklámozásban, mert sem álszent, sem nagyszájú, sem szerény nem akarok lenni, szóval ha emlékszetek még a hozzászólásaimra, vagy utánanéztek, kívülállóként úgyis jobb képet tudtok alkotni, hogy alkalmas vagyok-e. :)
Egyébként egy dolgot hiányolok. Van ugye a blog, ami arra való, hogy ha valami Ubuntuval kapcsolatos dolog jelenik meg, vagy más írást akar közölni a szerző, oda beteheti.
Ha problémája van, azt a fórumra írhatja ki.
Mindeközben viszont egy közösségről, és a közösség lapjáról van szó, de nincs olyan rész, hogy "csak fórum". Ahol tök általános dolgokat lehetne megbeszélni. Vagy csak nekem hiányzik ez? Mert hiába Ubuntu az összetartó erő, nem csak az Ubunturól szól a közösség. Szvsz.
Kívánságlista
köszi a jelentkezést :) ha jól értem, akkor szeretnél egy társalgó jellegű fórumcsoportot is létrehozni? beszélhetünk róla, nem hülyeség, meg láttam hogy többen is hiányolták már ezt a funkciót.
Igen, arra gondoltam.
Úgy talán kicsit átláthatóbb lehetne az egész. A viták nem ott zajlanának, ahol a megoldások.
Sőt, később a blogból is ki lehetne vágni a howto szerű dolgokat, de nem szaladok nagyon előre. :D
Kívánságlista
Sőt, később a blogból is ki lehetne vágni a howto szerű dolgokat
úgy tudom, hogy ez már most is működik. a megfelelő minőségű leírásokat a dokumentációs csoport kicsit kipofozza, ha kell, és beteszik a doksik közé.
Ezt meg tudom erősíteni, így van!
N-drew:
2 nappal hamarabb regeltem :P
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Egészségedre! :D
Hogy jön ez ide? :)
Kívánságlista
hát gondolom csak ezért. ' :P ' :)
烏邦土 - 乾屎橛
Szerintem alkalmatlan vagy.
szerintem meg majd ha eljut a szavazásig, akkor kiderül, hányan gondolják így :)
Szerintem meg nekem rossz tapasztalatom van vele, ennek hangot adtam, engedtessék meg hogy ne javasoljak egy nagyarcú, RTFM-stílusú ürgét moderátornak.
A többség dönt, nem egy ember, javasolni természetesen lehet :)Mire megírtam már nem volt amire reagáltam.Hali.
Én jelentkeznék a feladatra, mivel az utóbbi időben egyre inkább megkedveltem a fórumozást.
Messze nem én vagyok a legjobb :)
Én nem tudom mennyire valósítható meg egy ideálisan moderált fórum, mindenki másképp látja.
Nekem az a gondom a fórumokkal (nem pont az ubuntu-éval), hogy a hozzászólások egy jó része nem az illető érveit hanem magát az illetőt támadják az érveik miatt. Amíg egy témához jóérzéssel szólok hozzá , addig nincs gond, de amikor valaki személyét illető megjegyzést tesznek csak azért mert valaki másképp gondolja vagy még tapasztalatlan az adott ügyben, nem épp szép dolog.
Szerintem a fórum egymás számára kölcsönösen hasznos és építőjellegű kritikákból és hasonló hozzászólások alkossák nagyrészben.
Szerintem, nélkülözni kellene a személyes lekicsinylő megjegyzéseket, ha valaki valamit nem ért,
akkor ne az "EZEN MIT NEM LEHET ÉRTENI?!" jellegű hozzászólást váltsa ki az emberből.
Szerintem fontos, hogy a moderátor NE éljen vissza a hatalmával.
:)
Én nagyon szívesen elvállalnám, igaz nem vagyok itt csak 20 hete de szerintem ez nem ettől függ elsősorban. Szeretem a rendet és a tisztességet. Moderátor munkáját abban látom hogy ne ellensége legyen az a felhasználóknak hanem segítő társ aki segít navigálni az oldalon, kijavítja/kijavítattja a topic tartalmát persze úgy hogy felveszi a személyes kapcsolatot valamilyen úton módon előtte, ha nem tűr halasztás a dolog akkor utána mindenképpen szóljon az illetőnek mit miért csinált a topicjával vagy blogjával. Mindenképpen támogatom a "nem csak fórum" elképzelést tehát több kommunikációs felület biztosítását az oldalon, gondolok a beszélgetős fórum részre ahol nem csak a technikai dolgokról lehetne beszélgetni hanem akármi másról is. A fórumtagok moderálását úgy képzelem el hogy megpróbáljuk megértetni vele a gondot nem pedig lerohanni hogy "mi van, hülye vagy, má megint miez" stílusban. Ha valaki a végleteket súrolná korlátozásokat lehetne adni. Persze a közösség véleményét belevéve hogy érezzék hogy ők is számítanak, mert hát elvégre ez az oldal a közösségért van. Persze mindenre a moderátornak sincs ideje ezért kell folyamatos kapcsolattartás kell a többi moderátorral, hogy esetleges probléma esetén ne újjal mutogatás legyen a vége hogy ki-mit csinált rosszul. Én ebben látom a moderátor tevékenységét.
Hogy képzelem el az ideális fórumot: Minden a helyén van, nincsenek fölösleges topicok, be vannak tartva/tartatva a szabályok, és mindenki meg tudja könnyedén találni hogy az ő témája milyen kategóriába tartozik.
pwnd
Nos, úgy döntöttem végül jelentkezem én is. Mint ahogy N-drew is, jómagam is eléggé gyengus vagyok önreklámozásban. Inkább írnék pár gondolatot hogyan is képzelem ezt el, miért jelentkeztem. Nos, talán a legfontosabb hogy elégedett kubuntu user vagyok, köszönhető ez a disztribúciónak valamint a magyar ubuntus közösség, fordítócsapat kemény munkájának. Azt hiszem ez remek lehetőség arra hogy valamit én is hozzáadjak az Ubuntu sikeréhez. Szerintem is igazságosan, kemény kézzel és következetesen kell fenntartani a rendet a fórumban. Azt hiszem ez fontos, mivel igen szépen gyarapodik a magyar közösség és azt hiszem a további cél hogy ez így is maradjon.
A ... most moderáltam magam. :-) Még csak 12 hét 6 nap -ja vagyok regisztrálva! :-)
Az a baj hogy a fórum császárai (kiknek legfontosabb dolguk a hsz-ek gyűjtése) azt hiszik hogy a moderátor egyfajta kitüntető cím, ezért törekednek is arra hogy "hatalomhoz" jussanak. Innentől kezdve nem sok esély lesz arra hogy normális párbeszéd legyen ezen az oldalon. Kemény kézzel rendet fenntartani egy börtönben kell, nem egy csekély forgalmú belterjes fórumon... Istenem... Ezt is elmagyarosítottátok.
Mielőtt nekiesne a T. társaság az egyes jelölteknek, szeretném közölni, hogy itt a hozzászólásokban a jelentkezéseket várjuk.
Nem kérünk véleményeket a moderátornak jelentkezőkről. Majd a szavazáskor mindenki megnyomhatja a megfelelő gombot.
Fidusz
Jelentkezem, a korrektség kedvéért.
...
Mégse jelentkezem. Ahol a fő is szaros, mossa a segget más.
Én nem szeretnék jelentkezni! Sajnos munkaídőm, egyéb elfoglaltságaim sem teszik lehetővé a napi rendszeres megjelenést az oldalon! Úgy értem nagyon változó mikor mennyi időre érnék rá! De! Be kell valljam nem is ez a fő ok! Hanem ismervén magam, és az elmúlt napok történéseit, én már biztosan elvesztettem volna a fejem:-) És egy moderátornak mindíg higgadtnak, kimértnek, tárgyilagosnak, stb kell lennie! Tehát nekem valószínüleg nem menne! :-)
Amiért írok: Szeretném megköszönni hogy hallgattatok "ránk", fontos nektek a véleményünk! És hogy igyekeztek demokratikus utat járni! Két javaslatom lenne!
1 Nagyon támogatom a "beszélgetés akármiről topikot". Sokszor jó lenne, jól esne, többünknek is úgy látom!
2 Mindenképpen kapjanak valamiféle titulust a forumtagok! Ezt több okból is fontosnak tartom, mint ahogy erről is volt már szó! Jelen esetben talán azért is hogy egy "újonc" kérdéseire ki-ki vérmérséklete, tudása szerint válaszolhasson. Úgy értem ha látjuk hogy egy abszolut kezdővel van dolgunk, akkor azért álltalában több türelem kell, és ez nem mindíg van meg mindenkinek az adott pillanatban. Így sok talán erős "válasz" elkerülhető lenne!
Bár tudom ez még nem a szavazás de nekem három abszolut jelöltem lenne!
1 jasper
2 N-drew
3 Sevoir
Szerintem a réggebiek, a "hozzáértők" sejtik tudják miért pont ők?!
Szerintem nem fontos hogy kik a régebbiek. Ez egy általános tévedés az online közösségekben. Aki régebb óta van regisztrálva, annak sokkal inkább igaza lenne? Aligha.
A titulusok szerintem szintén feleslegesek, bár látom hogy itt sokaknak fontos hogy minden hozzászólásában megjelenjen hogy szerkesztő, vagy mittudoménmi. Inkább egy köszönő gomb legyen, mint az ubuntuforums.org-on. Ha valaki úgy gondolja hogy egy hozzászólás hasznos volt számára, megköszönhetné egy gombnyomással, ebből kiderülne az is hogy valójában ki mennyire vesz részt a közösség életében, persze csak statisztika szintjén.
Pont ki szerettem volna törölni a neveket, de épp válaszoltál. Mindegy közben rájöttem hiba volt neveket írni, sajnálom!
Teljesen más oka van a "réggebieknek" részemről. A moderátorok elég sok időt töltenek egy forumon. Mivel ez egy főként szakmai forum, mindenképpen "régebbi" nagyobb tudású embereket javaslok. Pontosan azért mert ők a fentebb említett okból kifolyólag, és egyébként is, valószínűleg válaszolni, segíteni is fognak, tudnak.
Magyarul a közösség fejlődése szempontjából (is)javasoltam őket! A titulus ügyre pedig inkább most nem reagálnék, lévén hibáztam, és ez a topik nem erről szól!
Mégegyszer bocsánat!
A fórumokon lévő problémák inkább emberi problémák szoktak lenni, sajnos nekem nem jött be a szerkesztők/moderátorok kettéválasztása mint módszer.
A "köszönet" gomb mellett lehetne egy digg-es megoldás a post-ok jelölésére, moderátorok nélkül. De ez már veszett fejsze nyele.
akkor most jön a meglepő fordulat: van, aki dolgozik pontosan egy ilyen drupal modulon az ubuntu.hu számára.
Wow!
Akik régebb óta itt vannak, talán jobban ismerik a többiek ízlésvilágát, és egy moderátornál szvsz nem csak az a fontos, hogy betartassa a szabályokat, hanem, hogy érdemben meg tudja védeni a közösséget, ha kell. Ehhez viszont nem árt tudni, ki mire ugrik.
A szerkesztő, és egyéb cím szerintem természetes, hogy van, jó tudni, kihez mivel lehet fordulni. "Legtöbbet hozzászóló", "legokosabb" stb. viszont szerintem is teljesen felesleges.
A "köszönöm-gomb" annyiból jó, hogy nem lesz tele a fórum köszönetekkel, de azért mégiscsak érezheti az író, hogy örültek az írásának.
Tudom, off volt. Bocs! :D
Kívánságlista
de én nem jelentkeztem :o)
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Pedig itt az alkalom... ;)
Még megteheted! ;-)
Egyelőre rágódom rajt' ;-)
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
nem számít! közfelkiálltással megválasztunk. ahogy apósom szokta mondani: "erőszakkal is, ha jól esik!" :D
烏邦土 - 乾屎橛
Sziasztok!
Jelentkezem moderátornak, már ha ez a megfelelő szó rá. Szerintem ugyanis az embereket nem kell moderálni, mert a többi felhasználó megteszi azt, ha oda kerül a sör izé sor.
Kirívó esetnél persze más a helyzet, de erre nem igen van példa, mivel ide segítséget kérni és nyújtani járnak az emberek.
Lényegében a felhasználók és a "fórum" (=vezetés, szerkesztők, programozók...) közötti kapcsolatok építése és ápolása céljából, illetve a témák/topicok szinkronizálása (pl. segítségkérésnél az "olvass vissza" helyett megkeresni az erről szóló témát és az újat belehelyezni stb.
Szerintem a fórumnak segítőkre van szüksége.
Mellesleg úgy látom, hogy az életkor is számít, ennek szabnék egy alsó határt - 25 év (27 vagyok).
Ennyi.
felesleges alsó korhatárt szabni, a szerkesztők között is van nem 1, aki még nincs 25, nem minden a kor..
+1
Ahogy _szolim_ írta az csak egy állapot:-)
Szólok is valakinek aki szeret topikot nyitni, kellene egy ki mennyi idős is:-)
Utána meg egy ki szokott hazudni topikot :) Smiley-dből ítélve 30 fölött vagy. :)
Bezony:-)
OFF: nem biztos hogy annyira rossz lenne! Csak nem hazudna már senki. Kíváncsi lettem vajon mennyi az átlagéletkor, ki a legfiatalabb, legöregebb, etc. Kész kis felmérés lenne!:-)OFF
OFF....iwiw Ubuntu klub azért ilyesmire is jó...
tudom, az snassz....ON
szota
Jó-jó, de az még is csak más:-) Nekem ugyan nem snassz. Én ott is ott vagyok:-)
Itt is jó lenne akkor, foglmazzunk úgy! Tagja vagyok egy fórumnak, teljesen más jellegű. És nagyon jó hogy mindenki a kis 160x160-as foto-jával van jelen. Tudom itt ilyen nincs, talán nem is lesz, de nekem azért tetszik mert nem olyan személytelen mint maga az egész net! Pl jó volt látni fotokat a sörözésről, kócsaglesről, így tudja az ember hova tenni, kötni a másikat. Szóval ilyen téren lenne jó tudni ki mennyi idős! Függetlenül hogy itt éppen szimpatikus vagy nem! ( most nem rád gondoltam:-) )
Avatart a népnek!
az iwiw abból a szempontból jó, hogy azért a saját adatok nagyobb valószínűséggel valósak, pont az azonosítás miatt, mint egy olyan helyen ahol a személyes adatok mellékesek!
szota
PinkyTours Fehérneműturizmus Kft. ismerősnek jelölt...
mindíg voltak olyanok, akik visszaéltek egy lehetőséggel... :)
szota
A poénomat megette a guláta.
(Az ubuntuforums.org-on ezt úgy szokták hogy a kérdéses post-ot idézve szólnak a júzernek hogy ez ilyen meg ilyen szabályokba ütközik)
Egyet értek! :-) Apropó. Engem is érdekelne valami, egy dolog. nem 3+5:-)
Te miért nem jelentkezel? Komolyan kérdem! Korod megvan, mint tudjuk számítástechnikával foglalkozol, etc..tehát miért?
Jelentkeztem. Ha már egyszer leírtam hogy jelen állapotában fos a rendszer, úgy korrekt ha felajánlom segítségemet.
a kor nagyon fontos tényező!
csak gondolj arra, hogy mit tartottál fontosnak 10 évesen 15 évesen 20 évesen (25 évesen 30 évesen..stb aki már volt annyi). Nagymértékben változik a világnézete, hozzáállása a dolgokhoz mindenkinek! Egy fiatal mindíg radikálisabb és sokszor dogmatikusabb, mint egy idősebb, aki már előrébb lát és tudhatja, hogy mire megy ki a játék!
szota
Ugyanakkor egy idősebbnek "csőlátása" kezd kialakulni. Nagyon sok berögződött dolog van, ami a sebesen változó világunkban már nem feltétlenül előnyös. Az idősebbek sokszor gondolják úgy, hogy igazuk van, pedig nem ritka, hogy nincs.
Az élettapasztalat néha csőbe húzza az embert. :D
Kívánságlista
a csőlátást kikérem magamnak.
milyen sör? :-D
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Az öregek úgyis Slackware-t használnak... Upsz! :o
:-) Igaz!!! :DD
amúgy ki számít öregnek??
szota
25+
öreg (40+) vagyok és ubuntut használok, és csak fél éve. slackware valószínűleg soha nem lesz. :) mert MÁR öreg vagyok. :D
烏邦土 - 乾屎橛
ne feledd szavad!
Magadról is beszélsz!!
szota
Tudom. Tapasztalatból mondtam. :D
Azért próbálok néha hallgatni a fiatalabbakra is. :D
Kívánságlista
szerintem nem kéne abba a hibába esni, hogy esetleg kizárunk valakit ismeretlenül, akiből jó moderátor lehetne, csak mert mondjuk 17 éves. sok 25 éven felüli van viszont szinte biztos, aki teljesen alkalmatlan moderátornak..
Lehet, de itt nem számít, örülünk a fiatal generációnak (offtopic: a szabad szoftveres közösségek egyik legfőbb problémája az utánpótlás kérdése - hülyék lennénk saját magunk alatt vágni a fát). Mellesleg, mint fentebb is írtam, én nem egy remek fiatalt ismerek itt...
Ő sincs 25 még. :)
烏邦土 - 乾屎橛
Bizony. Igéretes tehetségnek tűnik.
De moderátornak egyelőre még nem, mert még csak egy hete regisztrált.
Fidusz
nem is moderátornak gondoltam (ő nem is jelentkezett), csak a kor vs. érettség/kultúráltság vonalra reagáltam. :)
烏邦土 - 乾屎橛
akkor én ezennel lemondok minden, a közösségben vállalt feladatomról :) (FYI: 20 évesen ubuntu konferenciát szerveztem)
de ez itt eléggé offtopic, majd a leendő moderátorok ellátják a bajomat...
A kérdés, most mennyi vagy! :)
2006ban volt a konf...
szota
..Amúgyis az Ubuntu is relative jóval fiatalabb főleg egynémelyik neves disztrónál lásd Red Hat, Suse talán még Debian is :)
nagyon helyes, mindig is tudtam, hogy nem vagy méltó hozzánk, de nem tudtam megfogalmazni miért. én már 3/4 éve elég idős vagyok a moderáláshoz, tehát le lehet kopni, kisgyerek :P
Én meg kb 3nap múlva leszek elégidős,csak a regisztrálás ideje nem üti meg a szintet! :-)
kiestél :-D
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
És ha én hitelezek pár hónapot?
Akkor is! Nem vagyok ubis csak itt lógom! :-) De azért köszi!
valamit mégis tud ez az oldal ha outsiderek is vannak... :D
szota
Hát ha ezt "bevezetik" akkor visszavonom a jelentkezésemet mert 25 nem vagyok és nem is leszek egy ideig.
Betöltöd az LTS végéig? :)
"Mellesleg úgy látom, hogy az életkor is számít, ennek szabnék egy alsó határt - 25 év (27 vagyok)."
Nem lesz ilyen korhatár: én nem egy olyan 18 év alatti felhasználót ismerek, akikről amúgy senki nem is feltételezné, hogy mennyire fiatalok a hozzászólásaik, munkájuk alapján (a korukat is csak azért tudom, mert amúgy beszélgettem velük mondjuk IRC-n, és szóba került). Nekem jó tapasztalataim vannak, sok itt a tehetséges, lelkes fiatal... :)
Toros psszt.. ;) Közben látom lesz itt elég ember erre a nemes feladatra :)
Te öregen kezdted. :P
Nem jelentkezni szeretnék csak összeszedtem pár dolgot, amik nem újak, de szerintem ezek vezetnének rendezettebb fórumhoz. Ha tudjátok valamire használni ok, ha nem akkor ignoráljátok.
https://docs.google.com/View?docid=dfbbkp5k_66cd4bmc6
Egy kérdés az anyag kapcsán: miért nem tetszenek a fórumbeli útvonalálnevek?
Ha átnevezésre kerül egy rosszul elnevezett topik akkor a webcímben benne marad a rossz elnevezés (mert URL-t nem szabad megváltoztatni).
Szívesen felajánlom szolgálataimat az oldal moderátori teendőinek ellátásához. Eddig is igyekeztem ötleteimmel segíteni a közösséget (pl: a már említett "Köszönöm gomb" ötlete). Remélem moderátorként is hasznomat vennétek.
A moderátor legfontosabb feladatait így képzelem:
1. Próbáljuk meg elkerülni a személyeskedést, illetve a helyenkénti nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket (ide értem a más op. rendszerek pocskondiázását is).
2. Felesleges topicok felszámolását, illetve a megfelelő helyre történő integrálását. (Ezzel összefüggésben jó ötletnek tartom a "bármiről beszélhetünk topic" rész kialakítását, hiszen ezzel csökkenteni tudnánk az időnkénti "offtopic" jelleget.)
3. Egységes moderátori álláspont létrehozása. Ez az irányelv minél kifinomultabb álláspontját tükrözze a moderálásnak, ne csak egy adott ember véleménye legyen.
Éppen azon töprengrem hova írjam a kreditet a köszönöm gomb ötletéért, de beelőztél. :)
A 3. természetesen nélkülözhetetlen, egymás döntésének feltétlen elfogadása nélkül el se kezdjétek. (aztán privát csatornán majd megbeszélitek egymás között)
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
Én is szeretnék jelentkezni e nemes feladatra :)
Ismertek - úgy ahogy - így a moderálásom is olyan lenne amilyen vagyok. Az egyértelmű gorombaságot büntetném, viszont ha csak egy - egy túlkapás azt egy gúnyos mondattal elintézném.
csak egy kérdés: hogyan jött ki az, hogy 4 fő kell???
Miért nem 5 vagy 3??
Nem kötekedés, tényleg érdekel!!
szota
Te sem szerveztél még nyereményjátékot...
nem, valóban!
De még mindíg nem tudom, mitől 4??
szota
Ha három konkrét ember lenne, akik moderálni fognak, akkor három lenne meghatározva. Ha öt, akkor öt.
Pályázatok elbírálásának menetében sem vagy tapasztalt?
Ez a felhívás több kérdést is felvet.
Az egyik kérdésem az hogy az Ubuntu közösség mennyire
alkalmas adott esetben érdemi vitákra, véleményütköztetésre?
Sok az új ember. Sajna sok az olyan aki azzal jön ide, hogy:
"Szar a Winfos!!!!" Mert rossz a gépe.Mert nem ért hozzá.Mert minden szemetet feltelepít.Mert a warez,és pornó oldalakon járva csoldálkozik hogy fertőzött lesz a gépe.Ezeknek a kollegáknak még sokat kell fejlődni,nem vitás,a problémáiknak a kezelése speciális feladatot jelent.
A fontossabb: Mennyire demokratikus az Ubuntu közösség?
Mennyire tűr meg eltérő véleményt? Nem fenyeget az a veszély hogy az oldal központilag irányítottá válik?
Erre sajnos volt példa! Április 24.-én a 8.4LTS megjelenésének napján egyik kollega problémákra hívta fel a figyelmet.Mérsékelt vita kerekedett, és a vége a topic törlése!!! lett! Elképesztően antidemokratikus hozzáállás.
Minden felmerülő Ubuntu problémáról joga van az ittlevőknek
tudni.Tehát mi a fontos? Az Ubuntuval kapcsolatos
kérdések-válaszok a jóizlés, és szakmai szempontok alapján történő moderálása, vagy egy legtöbbünk számára érdektelen cég, a Canonical érdekeinek szemelött tartása, irányított, cenzúrázott fórumokkal?
Szerintem nagyon félreértesz valamit!
Nem szokásom.
vigyázz, veszélyes vizekre sodródsz!! :)
http://ubuntu.hu/blog/szota/ubuntu-kozosseg
szota
Erősödik az ellentábor:-)
ez már nagyon OFF, így szerintem hagyjuk...:Đ
szota
Igazad van, így is elég lesz három nap múlva kiválogatni a jelentkezéseket a rengeteg hozzászólásból... :)
Nos a kérdésemre megkaptam a választ.
Melyikre pontosan? Szmájli:)!!!
Tulajdonképpen ez nem vicces.
De hagyjuk. Nincs semmi szükség vitára.
Az Ubuntu jó, ez a lényeg. A kérdés az, hogyan tovább?
Igazad van! Bár ez nem az a topik de te hogyan "mennél" tovább?
Hova mentek?
Én boldogult szervízvezető helyettes koromban egy EW-ben, (tanulmányaim miatt hagytam ott), nem egy esetben hívtam fel a kuncsaftok figyelmét az Ubuntura. És büszkén mondom nem volt minden szavam falra hányt borsó!!:)
Lehet, talán nem. De a szmájli csak jelent valamit a végén?! Vagy nálam is csőlátás alakult ki, szenilis is lehetek már, vagy csak egyszerűen öreg:-D
Jogos! De ebből is látszik mekkora az igény rá, és milyen sok hsz-t ha nem a legtöbbet fogja produkálni a "beszélgetős" topik:-)
Majd a moderátorok eldöntik. A moderátorokat meg ti választjátok. És igen, az Ubuntu.hu az Ubuntu (és közvetve persze a Canonical) érdekeit képviseli - meglepődtél? Ja, és az oldal központilag irányított természetesen - ami nincs irányítva, azt anarchiának hivják...
Nem, nem csak ez a két véglet van, de hadd ne én okítsalak államelméletre.
OFF liberalizmus=szabályok által meghatározott kereten belüli anarchia. Teljesen jól működik! ON
szota
a gyakorlatban inkább az általam saját magam előnyére ideális és mindenki más számára kötelezően betartandó szabályok által.
烏邦土 - 乾屎橛
Mennyire demokratikus általában egy online közösség?
Nem tudom mennyi köze van az Ubuntu.hu-nak a Canonical-hoz.
A moderátorok azt törölnek amit akarnak, a felhasználási feltételek szerint. Most azokat kell kiválasztani akik ezentúl elvégzik a piszkos munkát a szerkesztők helyett, akik végre arra koncentrálhatnának, amihez szerintük értenek. Mint mindenhol a mai magyar online médiában.
igen, valahogy így
Asszem ideje avatart cserélnem... A rabbi is mondta...
Szvsz:
A moderátor helyes formulára alakítja a fórum kérdést.
A blogot, amennyiben leírás jellegű, átnézi, esetlegesen átemeli dokumentációvá.
A fórumot - amely megoldott, tehát problémát old meg - hasonlóan a bloghoz átemeli a dokumentációk közé. (kérdés-kérés, megoldás)
A fórum ami nem "él" 1 hónapig, az elhal...törlődik.
***
Mindenki normálisan kérdez.
Mindenki normálisan válaszol.
Helyesírás.
Ugyanakkor mindenki önmagában kicsit moderátor is, átgondolt fórumozó...
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Tömör, velős, és minden benne van!
lehetne még tömörebb:
"mindent törlünk, ne írj semmit.." ;-)
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Az a lektor, aki mindezeket elvégezné és nem is lenne erre igény. A moderátor elég ha a szabályzatot betartatja.
Már megint az ubuntuforums.org-ra utalva, ott archívumba teszik a már nem aktuális infókat. (Mondjuk az is egy hülyeség, mert még igencsak aktuális infókat is kidobnak a régiségek közé, de még mindig jobb mint törölni.)
kikke:
olvass és láss.
"ami nem él 1 hónapig és nem megoldott..."
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
"A fórum ami nem "él" 1 hónapig, az elhal...törlődik."
"ami nem él 1 hónapig és nem megoldott..."
Ez nem ugyanaz azért.
(A te stílusodban: próbálj meg előbb fogalmazni és utána írni)
(Jesszum pepi, te is moderátor leszel...)
kikke, figyi:
ha már megoldott, akkor már át van helyezve a dokumentációk közé...
legalábbis a fenti logikám szerint...
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Nem látom át. Öregkori csőlátás... Igazam van?
:)
ha van 3 almád amit megvettél. (A.B.C.)
egyiket megeszed. (A.)
a maradékhoz nem nyúl senki 1 hónapig, ki kell dobnod.
melyik almá(ka)t dobtad ki?
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Megeszem én a fonnyadt almát is...
Aki a helyesírás miatt elkezd itt bárkit is cseszegetni, azt személyesen banolom. Komolyan. Ez nem lesz linuxforum.hu.
Mindegy, csak ne tedd kötelezővé a rossz helyesírást.
+1 remélem nem jön ide kisbetu...
+1
Nem sértegetni hanem segiteni
Rendben nem fog elöfordulni csak akkor majd a moderátorok magyarázzák el az illetönek hogy esetleg ugy fogalmazzon hogy meglehessen érteni valamilyen szinten.....Meg gondolom annyi kulturája mindenkinek van hogy tudjon egy normális mondatot leirni...Az egy dolog hogy ha valaki sietve irja és kisebb hibák elöfordulnak de, a közelmultba is volt egy hasonlo eset amikor is egy ujonc valami olyat leirt hogy én csak pislogtam meg elövettem a szotárat hogy ez most mit akarhatott leirni, és ez volt az az egy eset amikor megszoltam a tagot hogy esetleg olvashatobban is irhatna.....
A legjobb az egészben, hogy ha Ubuntut használ, van helyesírás-ellenőrző.
Kívánságlista
Na hallod most ujat mondtál nekem is. :D
Azt megsughatnád hogy merre található !?
Hát minden bemeneti szövegdoboz használ ilyet. Például mikor ide írsz üzenetet.
Elég szembetűnő. :)
http://somloirichard.hu
"Mennyire demokratikus az Ubuntu közösség?"
Kevéssé. Lásd pl itt: http://phanatic.hu/archives/2008/04/meritokracia/
Nem vagyunk teljesen ilyenek, de azért majdnem. Van itt egy kis jóindulatú diktatúra, meg az átlagnál kicsit talán több felhasználó- és emberbarátság, de nem cél a demokrácia, sose volt. ÉS az emberség másokkal sem ezt jelenti.
Ami az egyik oldalról diktatúra az a másik oldalról demokrácia:
Én - csakis én - azt teszek amit akarok.
______________
..::Sevoir::..
Sevoir visszatért, tapsvihar.
Én is - amíg hagyod.
Teljesen egyetértek.
A társaságban viszont mértéktelenül csalódtam. Itt van egy felhívás, amelyben egyértelműen benne van, hogy a hozzászólásokban a jelenkezőket várjuk. Ezt még ki is hangsúlyoztuk egy hozzászólásban.
Erre mindenki teleszemeteli ezt a felhívást a hozzászólásaival.
Nem igaz, hogy senki nem képes megkülönböztetni egy főoldalra kitett felhívást vagy egy blogbejegyzést egy fórumtól!!!
Fidusz
Basszad le a társaságot! Pfuj! Méltatlanok az Ubuntu szellemiségéhez!
Igazából attól félek hogy ezt komolyan is gondoltad.
[argh! it's censored!]
kultúráltan kéretik böfögni.
Nem illik legyökerezni a root-felhasználót.
látom elfogyott a kaja a hupon.
Az ember türelemzsákját gyakran laza csomó köti össze.
bizony, és most egy hétre ki is szakadt, találkozunk 13-án.
Szerény meglátásom szerint egy közösség öröme sosem lesz őszinte a vezetője felé, ha folyton megorrol azon amikor a közösség közösségként mer viselkedni és véleményt nyilvánít.
Talán nyitni kellett volna egy fórumtémát ennek, ha ennyire zavaró hogy ide merünk írkálni véleményeket.
Amiről ez az egész szól, nem a nemlétező emberi problémák (renitens fórumozók) kiküszöbölése, hanem hogy a kezdetektől fogva kategorizálási problémákkal küszködtök.
Eleinte tiltakoztatok ha naplóbejegyzésbe került egy howto, most kéritek. Arról már nem papolok hogy egy verzióváltáskor pedig a kukába dobtátok a howtok javarészét, mondván, úgyis elavult. A ZenWalknál a gyenge pont anno a lehalt csomagszerver volt. A magyar Ubuntunál ugyanez a bizonytalanság a dokumentáció sorsa körül.
Tartom a véleményem, nem a közösséget kell lecseszni ha nem katonás rendben sorakoznak a hozzászólások. Teremtsetek lehetőséget a párbeszédre ha itt zavar.
(Teatralitást mellőzve: a továbbiakban nem veszek részt a közösség életében, önbecsülésem is van.)
Üdv,
kikke
Ámen. Köszönöm a korrekt hozzászólást és a kritikát.
Néhány félreértést azért szeretnék eloszlatni: attól, hogy valaki "ubuntu.hu szerkesztő" felirattal hozzászól valamihez, még nem jelenti azt, hogy a teljes szerkesztőgárda véleményét képviseli. Ezzel azt akarom mondani, hogy még a szerkesztők között is vannak véleménykülönbségek. Szerencsétlennek érzem fidusz azon megnyilvánulását, hogy csalódott a közösségben. Nemtetszésednek azonban más formában is hangot adhattál volna (például egy hasonlóan kultúrált válasszal, de beismerem, hogy a „vita hevében” lehetetlen ilyet kérni).
Azért vannak akiknek tényleg semmi sem szent? Hiába minden próbálkozás? és még vannak akik teljes demokráciát szeretnének?!
"Archway"
+1
Nincs új a nap alatt, mindig az kiabál, akinek a háza ég... ;-)
_______
warp
warp
Akkor vissza az eredeti felvetéshez: továbbra is várjuk a leendő moderátorok jelentkezését. Azt hiszem, most már az is jól látszik, hogy tényleg szükség van rájuk...
Ha az embernek van egy furkósbotja, mindig akad kutya, amelyiket meg kell büntetni.
Mi lenne ha nyitna valaki egy fórumot ebben a témában (Jelentkezz moderátornak), és belinkelnétek az eredeti felvetéshez?
Hogy milyen az jó moderátor?
Elsősorban emberi tulajdonságok kérdése.
Képes együtt látni mindenki problémáját mintha csak helikopteren szállna fölé. A fejlesztőkét, az átlag userekét, a haladókét, a kezdőkét, az elszántakat,
és azokét akik csak X problémára keresik a megoldást a Linux-világban. És képes ennek a sokrétű gondolat, beszéd, vitafolyamnak olyan medret ásni, amelyben MINDEN ittlevő
megtalálja azt a pár mondatot amire neki szüksége van.
Ha valaki negatív felhangal mond valamit, akkor a személyes problémáját látni, és nem a támadást. Nem hiszem hogy az itt jelenlevők ezt máshogy látnák. A fórumokat olvasva csak kísérletező, érdeklődő, és a SZÁMTÁSTECHNIKÁT szerető, aziránt érdeklődő embereket találok. A problémáink közösek, az érdeklődésünk közös, és ez mind összeköt bennünket!
Ellenvéleményeink természetesek, oprendszer,és oprendszer
nem csatázhat egymással, mert az oprendszerek mögött mi vagyunk emberek! A jó moderátor minden problémát, kérdést, és igen, adott esetben esetleg morgólódást úgy néz: ez egy embernek a gondja.
ezt vegyük jelentkezésnek?
Megtiszteltetésnek tartanám.
rendben, akkor annak vettük. :)