

Megjelent az Ubuntu következő kiadásának, a várhatóan 2010 áprilisában megjelenő Ubuntu 10.04 LTS-nek (Lucid Lynx) a harmadik alpha verziója. Ez a változat kifejezetten a fejlesztőknek és tesztelőknek szánt előzetes, éles rendszeren ezért a használata nem ajánlott.

Négy hónap telt el az Ubuntu 9.10 (Karmic Koala) megjelenése óta, és máris itt a következő kiadás, a Lucid Lynx harmadik fejlesztői változata. Az Ubuntu 10.04 a tervek szerint egy LTS, vagyis hosszú távon támogatott kiadás lesz. Ez azt jelenti, hogy asztali gépeken 3 évig, míg kiszolgálókon 5 évig kapunk hozzá majd biztonsági támogatást.
Mint minden fejlesztői kiadás, így a Lucid Lynx sem ajánlott semmiképpen sem éles rendszerre. Ugyanakkor azok, akik nagyon kíváncsiak, nyugodtan feltelepíthetik egy virtuális gépben, így különösebb kockázat nélkül próbálgathatják és követhetik nyomon a fejlődését. Erről itt található egy útmutató.
Mint minden fejlesztési ciklus elején, ezúttal is rengeteg friss és új csomag jelent meg az Ubuntu fejlesztői ágának tárolóiban. Ez nem csak a már meglévő csomagok új verzióit jelenti, hanem sok új alkalmazás megjelenését is.
A Lucid Lynxben a 2.6.32-14.20 verziószámot viselő kernel kapott helyet, ami a legújabb, 2.6.32.8-as stabil kernelen alapul.
Az Alpha 3 kiadásban a GNOME következő 2.30-as kiadásának fejlesztői változata kapott helyet.
A Kubuntu a KDE SC 4.4.0 kiadására épül. További információk magyarul ezen az oldalon, vagy (angol nyelven) a következő oldalon olvashatók:
https://wiki.kubuntu.org/LucidLynx/Alpha3/Kubuntu
A Lucid Lynxből teljes egészében el lesz távolítva a hal csomag. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a rendszerindulás és leállás, valamint a felfüggesztésből történő visszatérés.
A likewise-open csomagból, ami az Active Directory hitelesítést és a szervertámogatást nyújtja Linuxhoz, mostantól az 5.4-es verziót szállítja az Ubuntu. A frissítés érinti a 4.0-s verziót (Ubuntu 8.04 LTS) és a 4.1-es verziót is (Ubuntu 9.10), valamint a likewise-open5 csomagokat a Universe tárolóban.
Mostantól a Nouveau az alapértelmezett meghajtóprogram nVidia grafikus kártyák esetén, és alapértelmezetté válik a KMS is. Ez a meghajtó hardveresen gyorsított 2D-t biztosít, mint a korábbi -nv meghajtó. A nouveau még aktív fejlesztés alatt áll, ami remélhetőleg lehetővé teszi a felmerülő hibák gyorsabb javítását.
Jelenleg 3 különböző zárt NVIDIA meghajtó érhető el: nvidia-current (190.53), nvidia-173 és nvidia-96. Az új alternatíva rendszernek köszönhetően már arra is lehetőséget biztosít az Ubuntu, hogy ezek mindegyike telepítve legyen egy időben.
Az új Ubuntu kiadásban közvetlenül elérhetők az olyan közösségi szolgáltatások, mint az identi.ca, twitter vagy Facebook a beépített MeMenu-n keresztül. A MeMenu a Gwibber mikroblog kliensre épül.
További információk és letöltési lehetőség a hivatalos bejelentésben.
Hozzászólások
Sajnos ati X200m-el nem igazán működőképes még... Állandóan fagy, és a mágikus gombok sem működnek. Egy percnél tovább még nem sikerült használnom. Melyik kernelt tervezik a véglegesbe?
Ami már most alatta van (2.6.32).
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
Nekem is ATI kártyám van, ezért előre félek a támogatottságtól. Azért letöltöm a hármaskát, és egy pendriveról bebootolom.
Azt pedig megjegyezném a kedves cikkírónak, hogy a szöveget néha aktualizálni kell. Már négy hónap telt el a koala kiadása óta. (november, december, január és három nap múlva február)
Sziasztok!
Egy korábbi telepítéskor egy 80 Gigás winyót úgy osztottam fel, hogy egy 15 Gigás partíción Debian / van, egy következő 15 Giga most üres, egy jövőbeli disztró telepítésre. Következik a swap, majd a maradék a /home.
A kérdésem az, hogy ha például a Lucid Lynx-et telepítem, akkor ugyanazt a /home partíciót használhatom?
Lehet-e ugyanazt a felhasználó nevet használni, vagy célszerű egy másikat választani a másik disztróhoz? Gondolva arra, hogy a telepített programok már egy csomó könyvtárat létrehoztak a kedvenc felhasználói nevem könyvtárában!
előforduhatnak ütközések, ha az adott program, aminek a beállításai a saját mappádban vannak, eltérő verziójúak. De nem gyakori.
az sem árt ha ugyanazok a programok vannak fent. pl ha van egy gnome-panel kisalkamazásod, amit használsz, azt rakd fel mind kettő alá.
az is megoldás lehet ha ugyanazon felhasználónévvel (és uuid-dal) de különböző nevű felhasználói könyvtárral használod őket, és a fontos cuccokat egymásba linkeled, hogy mindenhonnan kényelmesen hozzáférj.
pl.: van /home/user és /home/user_ mappád, egyik-egyik a külön rendszeren user nevű felhsználód könyvtára. ha a firefox megoldásai fontosak, akkor a /home/user/.mozilla könyvtárad linkeled a /home/user1/.mozilla helyre. Ugyanezt a fényképek, zenék, meg mindenféle cuccokkal. így egész kényelmes lehet. Hátránya, hogy nem lesznek ugyan azok a beállításaid (hacsak nem linkeled a .config és hasonló mappákat) de tuti működni fog, ha csak azt linkeled ami kell is, és tudod hogy működik.
Igen lehet, nekem is ilyen a rendszerem a lapin, a Hymera (Debian) és az Ubuntu 9.10 /home és swap partíciója közös.
Hi!
Nem akarok értetlenkedni, de
A kép alatt azzal kezdődik a szöveg, hogy "Két és fél hónap telt el az Ubuntu 9.10 (Karmic Koala) megjelenése óta, és máris itt a következő kiadás, a Lucid Lynx második fejlesztői változata. " A cikk dátumát többször is ellenőriztem:2010. február 26. – 14.29 szóval a mai nap. A cikk kezdeténél még jó a felirat. harmadik alpha verzió. De szerintem 4 hónap telt el...
加藤 敦士
Még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük!
talán azért mert az alfa1-esnél is ez a szöveg volt
És ez direkt van igy? Mer akkor a falfelé fordúlva pityergek egy sort, majd szánva bűneimet a kardomba ( damaszkolt Katana) dőlök.
加藤 敦士
Még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük!
Na hello annyit mondok élesben használom az alpha 3 at ati radeon 9600 al és semmi bajom :D
Rendesen műxik az Ati kártya? Nekem is hasonló korú kártyám van, a 9.10-nél kénytelen voltam eltüntetni a compizt, mert a vidkari nem igazán bírkózott meg vele. Asszem amint megjelenik a 10.04, telepítem is, és 3 évig hozzá sem akarok nyúlni az oprendszerhez.
加藤 敦士
Még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük!
Hát a játékok terén sincs gond wine val wow wotlk futott jol cube 2 sauerbraten is fut crashem még nemvolt szóval teljesen más, kb 8.04 óta nemadtak ilyen jo rendszert :)
Helló
Nekem ati 9600 classic 256 megás verzió van(his). Már kb másfél éve próbálkozok azzal hogy a wowot futtassam linux alól, eddig csak a 8.04 hozott olyan eredményt zárt meghajtóval hogy közel 10 fps-el ment a játék. Ez így nem volt elég ahhoz hogy Ubuntun futtassam sajnos. Elárulnád nekem hogy neked 8.04-en ment-e és hogy ezen a 10.4 alpha-n jobban megy mint annó a 8.04 -en?
Ezek alapján konfiguráltam a rendszert a játékhoz és a kártyámhoz:
https://help.ubuntu.com/community/WorldofWarcraft
Szia!
Ati Radeon 9600?!?!
Nem úgy volt hogy a 9.4 óta megszűnt a támogatása? Ezért voltam kénytelen a régi asztali gépemen 8.10-et telepíteni, mert a 9.4-el már nem ment....
Üdv: Shiva72
HP Pavilion dv5-1120eh->Ubuntu 9.10_AMDx64 -- Toshiba NB-200->Ubuntu 9.10_Intelx32 -- AsRock NetTop S330-> 9.4_Intelx86
Nyílt meghajtóval, gondolom.
Na hello megint 10.04 et feltettem nyilt meghalytóval nem változtattam semmi és ugy futott igaz 8.04 en wow 1.12.1 et futattam ott jol futott de creshem volt gyakram. Meg wow error!!
10.04 re wow wotlk is meg wow 1.12.1 et is feltettem persze a wow 1.12.1 jobban ment nem tökéletesen de ahoz képest hogy eddig el se indult szinte egy game se hát heppyy vok :D
Majd linkelek képeket doom 3 quake 3 cube 2 sauerbraten :D
Köszi a választ.
Nekem a linux mint 5.0 -val a wow wotlk 3.2.2 ment a fent linkelt beállításokkal és zárt meghajtóval, de csak 10 fps-t tudtam kicsalni olyan helyeken is ahol xp-ben 20 volt. A 9.10-ben nyilt meghajtóval el se indul. Most letöltöttem a 10.04-et és kipróbálom majd ezzel mit tud és megírom.
A 10.04 alpha ahoz képest mire számítottam elég jól szerepelt, néhány hibaüzenet mellett sikerült feltelepíteni és frissiteni is. A nyilt driver elég jól szerepelt az előzőekhez képest, de még mindig nem szerepelt olyan jól az ati 9600-ossal mint a zárt driverrel amit a linux mint 5 rakott fel alapból. Elindult a játék, az ikonok elég furcsán, hibásan jelentek meg és 1 fps-el ment a játék. Kicsit hasonlít arra mint amikor a gOS 3.1- hez raktam fel az ati 9.2 driverét, attól eltekintve attól hogy az ati driver a karakterek 3D alakját is eltorzította. Ja és a beállításokat is használtam amit itt találtam. https://help.ubuntu.com/community/WorldofWarcraft
Amúgy összességében 10.04 a nyilt driverrel elég jól szerepelt az ati 9600-os kártyámmal, sokkal többet tudott kihozni mint a 9.10.
Nem használtam tartósabban a rendszert, legfőképpen a játék miatt próbáltam ki.
szóval az ubi 10.04 hez képest a linux mint 8 játékok terén jobban szerepel?
A linux mint 8-at nem próbáltam, de a 9.10-es Ubuntut igen. A 9.10 gyengén szerepelt mivel azzal el se indult a wow, a 10.04 viszont már jobban itt legalább elindult 1 fps-el(szóval még így se lehet játszani). De mondom csak szigorúan a wowal(3.2.2) próbáltam és csak ezzel az egy ati kártyával.
Elnézést ha érthetetlenül fogalmaztam.
Nálam nemvolt gond wotlk val pedig ati radeon 9600 128Mb al toltam igaz egy picit szaggatott.
De neked milyen típus pontosan? Mert nekem His Excalibur Radeon 9600 classic 256Mb.
A 10.04-re írtad ezt? "Nálam nemvolt gond wotlk val pedig ati radeon 9600 128Mb al toltam igaz egy picit szaggatott."
RV350 Aq Radeon simple 9600
nos a zárt meghajtó szűnt meg, viszont a támogatása az xorg-on keresztül megy, és kifogástalan 9.10 alatt...
neked látszik az egérkurzor?
hogy csinálod?
Bocsánatot kérek az illetékesektől hogy ezt kell mondanom, de sajnos az itteni bejelentések nem túl információdúsak. Általában ugyanazt a sablonszöveget olvashatjuk az ubuntu.com-on megjelent bejelentésből átemelve. Ez elég általános, sajnos ebből sokat nem tudunk meg az új kiadásról, illetve arról, hogy hol tart a fejlesztés. Sokkal inkább tudjuk meg azt, hogy a karmichoz képest milyen változások várhatók, mintsem az amiről - szerintem - szólnia kellene a bejelentésnek: Hogy mi az újdonság ebben a változatban, értsd: Mi változott alpha 1 óta.
Talán nem is szükséges ide profi cikket varázsolni, hiszen azt már megtették mások:
A mogorva mormotán elég részletes cikk van az új kiadásról, az OMG! Ubuntu pedig ugyan angolul, de elég részletesen foglalkozik a Luciddal nem csak az új tesztverziók megjelenésekor, napi szinten mutatja be az újdonságokat.
Kocka-Mamut || Gépeim: ASUS F3M, AcerOne A150L; Ubuntu 10.14; Win7
Mert ez a hivatalos magyar ubuntu oldal. Az ubuntu.com főlapjára sem kerülnek fel részletes információk, és az ubuntu.hu ugyanazt a célt próbálja betölteni. A mogorva mormota-OMG! ubuntu detto.
Gondolom hasonló indoka van toros-nak is, hiszen mint ahogy ezt a cikket, a mogorvamormotát is ő írja. :)
jaja, tudom :) ezért is próbáltam óvatosan fogalmazni :D (bár utólag olvasva nem nagyon sikerült -.-
Kocka-Mamut || Gépeim: ASUS F3M, AcerOne A150L; Ubuntu 10.14; Win7
Ennek két oka van: egyrészt sokathemen jól mondja, a hivatalos, ubuntu.com-on található bejelentést használjuk mintaként (nem pontos fordításról van szó, de mindenképpen azt követjük). A másik ok pedig az, hogy egy ilyen részletes cikket megírni elég nagy meló, nem véletlen, hogy nincs is minden kiadásnál, csak a fejlesztés egy-egy fontosabb fázisában: mondjuk egy bejelentéskor, egy a feature freeze után, egy pedig a megjelenés környékén.
Ráadásul úgy gondoltuk, hogy az ubuntu.hu amolyan support oldalként a kevésbé hozzáértő/érdeklődő felhasználókat szolgálja, akiket pedig mélyebben is érdekelnek a dolgok, azok olvashatják az Ubuntu Planetet (ami most már itt is látszik a bal oldalon), ahol viszont tényleg vannak mélyvíz írások is. Amúgy ezt nem mi találtuk ki, hasonlóan működik az ubuntu.com és a planet.ubuntu.com is. Szóval ha ezek a dolgok érdekelnek, akkor mindenképpen a planetet javaslom olvasgatásra az ubuntu.hu mellett. Most már arra is lehetőség van, hogy egyetlen kattintással átemelj a planetről blogbejegyzésbe egy-egy hírt, ha itt akarsz beszélgetni róla.
az omg, és a mm érdekes, jó, kézzel fogható dolgokat említ újdonságként
az ubuntu.hu sablonos crtl-c ctrl-v ilyen esetekben
Nem direkt, véletlenül maradt bent, de szerencsére időközben Ulysses javította. Az okozta a problémát, hogy hivatalosan az alpha kiadás elég későn jelent meg, csak reggel tudtam beposztolni, és nem volt időm rendesen átolvasni a bejelentést.
Kipróbáltam, de sajnos a két monitorral ismét nem boldogul. Ez valahogy minden eddigi disztrónak gyenge pontja volt. Még nem volt kettő, ami egyformán működött volna. :S
Remélem megoldódik április végéig ez a probléma is.
Koalát már beta állapottól használtam zökkenőmentesen.
Ha valaki hozzám hasonlóan dual monitorozik, ráadásul nvidia kártyával és kipróbálta lucidet, kíváncsi lennék hogy ő hogyan boldogult!
10 féle ember létezik a földön: aki ismeri a kettes számrendszert és aki nem!
www.psdsolution.hu
Elszántam magam, hogy kipróbálom és lecipeltem az 50 kilós régi monitoromat, erre nem találom a DVI - Analog átalakított. Anélkül meg nehéz lenne. :)
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
Vigyázz, mert könnyű rászokni a két monitorra! Utána már nagyon kevés lesz az egy :D
Nálam separate X screen módban üzemel és nincs Xinerama, tehát külön asztalként használom.
10 féle ember létezik a földön: aki ismeri a kettes számrendszert és aki nem!
www.psdsolution.hu
Udv!
"kíváncsi lennék hogy ő hogyan boldogult!"
Jelentem remekul.
(Acer aspire 7520, nv7000,+22" Lg lcd)
A trukk az , hogy nem allsz le beallitgatni ujra mindent, hanem copy az elozo xorg.conf ..es lass csodat, megy. en kb 9.04 ota igy csinalom, egyszerubb.
Amugy eleg hasznalhatonak tunik, van benne egy kis bizonytalansag, de alpha a szentem..
Viszont ugy tunik a hangerot nem tudom mar az egergorgovel allitani...ez mar baj.
majd meglatjuk a veglegesben.
Bios
A VirtualBoxos telepítés stablilitásán felbuzdulva én is telepítettem rendesen a gépre. Dualbootban megy a 9.10-zel.
Jelentem: élesben is tökéletesen működik minden.
A konfig egy DELL Vostro 1500-as: Intel C2D 2,00GHz, 2x1GB RAM, nVidia 8600mGT 256MB, 250GB HDD. A wifihez talált zárt drivert, amit könnyedén fel is rakott (ezt 8.10-től már mindegyik meg csinálta). A nvidiahoz meg kapásból 3 driver is volt. Én a legújabbat használom. A vizuális effektek, és a compiz tökéletesen működik. Az általam használt programok is mind kifogástalanul működnek.
Úgyhogy így elsőre ez az alpha3 jobb, mint a karmic.
Egyetlen hiba, hogy amikor a bejelentkezési képernyő előjön, próbálnék belépni, elsötétedik a képernyő, majd újra megjelenik a bejelentkezési képernyő. Másodszorra már működik.
Linux for human beings.
"plymouth" csomag miatt van ez... Gondolom Enter-t ütsz mikor jelentkeznél be és eltűnik minden, de másodjára már megy. Ennek a csomag eltávolításával megoldódik ez a problémád is.
Gondolom idők kérdése és javítják. Kb 1 hónapja ez megy, de akkor még az egész rendszer szétfagyott, szóval a jelenlegi helyzet 1 fokkal jobb. :)
| Aham ühüm hát persze! | twitter | blog
Valóban ez a hibajelenség. De most, az utolsó frissítés óta nem csinálja.
Linux for human beings.
emitten VirtualBox-ban a boot-menünél tovább nem jut
se kipróbálás
se telepítés
se lemezellenőrzés
se semmi senem nem indul
Because none of us are so cruel as all of us.
Nem régi a Virtual Boxod?
Hallottam már olyanról hogy amiatt nem fut.
lehet akkor az a bajja, hogy az OSE verza van fent
majd ránézek, mert érdekel, hogyan néz ki az alapértelmezett metacity témája (^^;
Because none of us are so cruel as all of us.
Nekem is pont ugyan ezt csinálja.
N.ekem se megy, kikapcsolja amonitort és bámulhatom a fekete képernyőt
Én egy valamit nagyon nem értek... A Google Linux alapú op. rendszert fejleszt, a Linux kitalálójával az élen, erre az alapértelmezett keresőmotor a Yahoo lesz?:O
ennek kb. annyi értelme van mint:
Ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos!
Annyit akarok mondani, hogy a Google jó reklám lehetne a legelterjedtebb változatnak, erre bejön a Yahoo???
Nem beszélve arról, hogy a Google sokkal többet fejleszt mostanság, mint bármelyik más internetes cég.
Lehet, hogy rosszul látom a dolgokat??!!??(Jó, hogy nem a Bing lett egyből:D)
Yahoo a Bing-et használja tudtommal. : )
| Aham ühüm hát persze! | twitter | blog
Mi nem látunk bele az üzleti dolgokba, de úgy néz ki, Torvalds egyre jogosabban kritizálja az Ubuntu-t és a Canonical-t (véleményem szerint!)
Miért mint mondott Linus szentatyánk? :D
A legújabb Firefox telepítése bármelyik disztróra / Videó konvertálása mobiltelefonra (mp4) / Linux-os játékok
Még régebben olvastam valami cikket, amiben azt kritizálta (azt hiszem)hogy, kezd elhízni az Ubuntu. meg egyebek... Guglizz rá vagy Yahoo-z :D:D
Szerintem az elhízást a linux kernelről mondta és nem az Ubunturól...
Már régen olvastam:-)
Minden esetre ezt a Yahoo-s "lépést" én nem értem:)
Akkor bökd be google-be azt, hogy "yahoo ubuntu".
A lényeg az, hogy a yahoo (és így közvetve a m$ is) fizet a canonicalnek. Ami ha azt vesszük nem rossz.
Akit meg zavar a yahoo, hát átállítja másra az alapértelmezett keresőmotort. Nehogy már egy olyan oprendszernél ahol az a lényeg, hogy (szinte) mindent a szád íze szerint alakíthatsz, ezen fennakadjon valaki. De ha már nagyon zavarni szeretne valami, az a gimp kivétele, ami megintcsak egy apt-get install, oszt csók, úgyhogy ez sem zavar, bár a döntést nem értem. Okosabb lett volna egy külön fényképszerkesztő, és mellette a gimp.
nos, ezzel a kivétellel a gimp csapat is egyetértett, tehát bízzuk rájuk, mégis az ő programjuk...
továbbá semmi nincs amitől nagyobb dührohamot tudok kapni, mint egy funkcióra 2 program, szóval ne tegyenek be gimp+valami más fotomahináló progit... az xchat is egyből radír nálam...
Egyszerű, valamiből el kell tartani az Ubuntut.
http://computerworld.hu/firefox-helyett-yahoo-lesz-az-ubuntu-linux-alape...
Valaki nagyon elnézett valamit itt...
Firefox helyett???? :D
Igen a kernelre mondta, hogy kezd elhízni. Nem az Ubuntura.
HP Pavilion dv5-1120eh Ubuntu 9.10 64bit, ext4
\o/ Terjed a hülyeség. \o/
/facepalm
"A Google Linux alapú op. rendszert fejleszt, a Linux kitalálójával az élen..."
:D
http://www.youtube.com/watch?v=15fjiCSXU9A már van.
-.-
"...fejleszt, a Linux kitalálójával az élen..."
Linusból ne csináljunk már Google alkalmazottat légyszíves.
Nagyon sok helyen ki lett már fejtve a dolog, olvass utána és megérted.
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
Azt tudja valaki, hogy a híres-neves elementary témát hogyan lehet telepíteni lucid-ra? Az omgubuntus leírás nem működik. Hiába veszem fel a ppa-kat nem tölt le semmit....
Linux for human beings.
Lekaphatod a tárolóból a csomagot, vagy letöltheted a skint máshonnan. (gnome-look, deviantart)
Nekem nagyon tetszik a Lucid bár nem azt használom fő rendszerként és csinált egy két furcsa dolgot(dehát mégis csak alpha verzió) ahhoz képest szerintem már nagyon jó. Izgatottan várom a végleges stabil verziót.
Ezek közé tartozik az is, hogy keveri a home particióimat, a sda, sdb között?
Én ilyet nem tapasztaltam mivel nekem nincs home particióm.
Valaki próbálta a 10.04 et Ati Radeon 9250 es kártyával? Mert nekem az x.10 es rendszerek nem mentek normálisan a kártyámmal. Ha a vizualis effecteket a normalra alitottam, akor az asztalon nem latszodtak az ikonok es a hatterkep. A 8.04 es rendszer ota hasznalom az ubit, de a 8.10 es a 9.10 el mindig szarozott a grafika. A 8.10 et nem is tudtam elinditani. Bootolas utan hibauzit kaptam a monitortol. Remelem a 10.04 tamogatja a kartyamat, mert a zart driverel megroszabb let a grafika.
szerintem fogja támogatni de ez akkor derül ki mikor feltelepíted :)
nekem radeon M9600 van, nincs ilyen gondom, viszont nem látszik az amúgy kitűnően működő egérkurzor :)
hi,
próbálom frissíteni a 10.04-et, de ezt a hibát adja:
E: Could not perform immediate configuration on 'libattr1'.Please see man 5 apt.conf under APT::Immediate-Configure for details. (2)
tudna valaki segíteni?
Igen, várd meg míg kijön legalább az RC :)
||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök
;-)
ok.
nem okozott különösebb gondot, mert csak pendrive-ra telepítettem, szal majd kipróbálom a következő kiadást a beta1-et.
Pozitívak az első tapasztalataim, bár azért bőven vannak még benne bug-ok, de ez teljesen természetes jelen stádiumban. Acer5720 (gf9300mg) nem megy a plymouth. Életre lehet ezt kelteni nvidia-val? alul megy egy kék meg fehér csík. Amúgy a karmikhoz képes valami iszonyat gyorsan boot-ol. 40mp körül. Külső nvidia drivert nem akarja megenni, szétvágja az x-et. kb ennyi így hirtelen.
Elvileg ki jött ubuntu 10.04 Lts Beta ha jól olvastam.
https://wiki.ubuntu.com/LucidReleaseSchedule
Azt szoktam sasolni de itt meg más az ábra http://cdimage.ubuntu.com/daily/current/
Mi köze van a daily buildnek a bétához?
Amit te nézel az a daily build, ahonnan minden nap le lehet tölteni a legfrissebb képfájlt. Ezzel megspórolva a teszterek idejét, hogy az aktuális fejlesztői mérföldkő kiadásokat (alpha-k, beta-k) még frissítsék is. Ezt letöltve az Ubuntu fejlesztés legfrissebb verzióját kapod.
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
értem
Nos én egyből élesben próbáltam a 10.04-et.
- Boot-oláskor eltűnik a kép; kikapcsola a monitor. Ilyenkor NE ilyedjünk meg, kb. 1-2 perc múlva újra bekapcsol, és akkor működni fog. Egy csomagfrissítést követően ez a hiba megszűnik.
- Szintén boot-oláskor még az elején látható egy folyamatjelző csík a kép alján (felette semmi más, csak feketeség). Nálam ez a csík 3 színben "pompázik": kékben, világoskékben és fehérben, egymás tetején. Ezek gyorsan végig szaladnak, ám ha a /etc/fstab-ba direkt beteszünk valami állandó felcsatolandót, akkor lassabban fut végig ez a folyamatjelző. Én munkámból adódóan állandóan távoli szervereken kell legyek, így curlftpfs-sel direkt felcsatoltam 7 FTP kiszolgálót a /etc/fstab-ba. Ennek az lett az eredménye, hogy az Ubi 1 óra alatt se boot-olt be. Megoldás: ki kell tenni a felcsatolásokat egy bash szkriptbe, és akkor a futó rendszeren indítani a mount-olásokat.
- A frissen telepített rendszer még mindig a hibás 0.9.2-es curlftpfs-t tartalmazza, ami FTP-n lévő fájlmódosításkor a mentés helyett a fájl tartalmának kiürítését végzi. Itt is vissza kell térni 0.9.1-hez, az jól működik.
- Az nVidia driver élesítés után látszólag nem történik meg az effektek bekapcsolása, és fagyogat tőle az X szerver. Megoldás: egyszerűen újra kell indítani az Ubi-t.
- Felraktam az Opera-t (a legújabbat), ami első indításakor felzabálta a 4GB memóriámat... De a 2. indítástól már jól megy, és azóta sem tudom mi okozhatta ezt.
- Nincs hangom. Alaplapi ATI HD hangkari, ami 9.10-ben jól ment, itt meg meg sem szólal. A hardver jelen van, de nem szólal meg. A mixer-ben sem lehet hangerőt állítani. Illetve ha Flash-sel Youtube videót akarok nézni, akkor az összeomlás-jelentő kiabál, hogy az npviewer.bin megdöglött. De a videó lejátszható, csak nincs hangja. Arra tippelek, hogy a flasplugin-nonfree csomag veszik össze a rendszerrel valahol, de nem találtam még erre megoldást.
- Az új GNOME-ban egy könyvtár tartalmát nézve nem tudom az elérési utat szövegesre állítani, csak ezek a gombos kattintgatós izék vannak. Nekem meg jól jött a 9.10-ben, hogy sok elérési utat onnan csak Ctrl+C/V módszerrel kimásolhattam. Miért nem lehet szövegesre váltani???
Egyelőre ennyi az észrevételem. Most elkezdek dolgozni benne, VPN-t használva. Meglátjuk az hogy megy az Alpha3-ak...
A Linux felhasználóbarát és valóban működik, a Windows meg hát... van...
Hát azért dolgozni fejlesztői kiadásokkal elég merész. :)
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
Igen, tudom. De úgy voltam vele, hogy ha nem tudom annyira helyre kalapálni az Alpha3 Ubit, hogy dolgozhassak vele, akkor vissza rakom a 9.10-et. De a fenti hibákat sikerült orvosolnom, kivéve a hangproblémát, ez meg webfejlesztőként nam akkora érvágás, hogy leszedjem az egyébként jól működő rendszert. Inkább megvárom, amíg egy frissítéssel megérkezik a hanghibámra a javítás.
Ja és még azt elfelejtettem leírni, hogy a képernyővédő beállításásnál ki kell kapcsolni a zárolást, ugyanis onnan nem lehet visszatérni a rendszerhez. Hiába adom meg helyesen a jelszavam, csak gondolkozik, de nem adja vissza a desktop-ot. Kénytelen voltam SSH-n bejelentkezni egy másik gépről, és "sudo shutdown -r 0"-lal újraindítani a rendszert. Resetelni azért mégse akartam... :)
A Linux felhasználóbarát és valóban működik, a Windows meg hát... van...
Üdv
Feltettem Qemuba. Küldeném a reportot, de nem engedi, mert túl elavult az X11 Common. Viszont frissíteni nem tudom, mert nem sikerül letölteni a hu.archive.ubuntu.com-ról.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Üdv
Leszedtem gyalog a .deb-et, ez meg azt írja, hogy ugyanez a verzió már fenn van...akkor most mi van? A frissítéskezelő még mindig megtalálja, reportot meg nem tudok küldeni.
Na mostanra javították a hibát, sikerült frissíteni :)
Kár, hogy nem szerepel a Nautilus egyik újdonsága, mégpedig a kétpaneles nézet, ami az F3 billentyűvel csalogatható elő. Ez szerintem sokak tetszését megnyeri majd.
Fujitsu-Siemens Amilo Li 2727 - Ubuntu 10.04 - Linux 2.6.35-12-generic
Gondolom hogy a végleges verzióig azt is finomítani, alakítgatni fogják. Legalábbis remélem. :-)
Bízom abban is hogy számtalan újdonságot, és hibajavítást is fog tartalmazni.
Nálam működik
Kép
Szerintem arra gondolt, hogy a hírben nincs felsorolva ez az újítás.
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
Igen, a hír szócska kimaradt :)
Fujitsu-Siemens Amilo Li 2727 - Ubuntu 10.04 - Linux 2.6.35-12-generic
Hello, egy naív kérdésem van:
Mivel most LTS verzió születik, szerintetek lesz esély rá, hogy az előző 8.04 LTS-ről (amely on-lány folyamatosan frissített) fel lehet majd frissíteni egyből az 10.04 LTS-re?
Lehet lassú vagyok és nem haladok annyira korral, de mivel nem vagyok programozó, nem ismerem a linux bélrendszerét, ezért nyugodtabb vagyok, ha LTS verzió van a gépemen.
Ha viszont nem lehet a régi LTS-ről az új LTS-re direktbe frissíteni, akkor már előre izgulok, hogy egy hdd lenullázás után, új telepítés után, mit fogok elfelejteni még rátelepíteni, ami miatt a mostani LTS hibátlanul működik, amiben jó, hogy rajta van.
Szerintem sokaknak lenne ilyen igénye. Ismerőseim, barátaim között is inkább LTS betonbiztosra szavaznak. Viszont ez az új design nagyon bejön. Mégha a bal oldalra került az X-is.
Én úgy tudom, hogy lehet majd közvetlenül LTS-re frissíteni. A gombok még vándorolnak (most már jobb oldalon vannak).:)
Igen, lehet majd frissíteni. Már többen tesztelgetik is.
http://somloirichard.hu | http://fullcircle.hu
No!
Mia buntu.
Új bejelentkező kép.
Nem szép de legalább szögletes és az embléma is hátra csúszót.
Ez nem biztos, hogy jó PR.
Alakul?
Alakul! :)
Én most virtualboxban ismerkedek az Ubuntu 10.04 alpha3-al, egyenlőre csak annyi van, hogy 5-6 percenként a képernyő magától zárolódik. Ezt hogy tudom megszüntetni?
Cannibal Corpse, Metallica, Machine Head, Sepultura, Anthrax.
Trash metal orrba-szájba, amíg élek!!!
Képernyőkímélőnél nézted már?
Rendszer>Beállítások>Képernyőkímélő
HP Pavilion dv5-1120eh Ubuntu 9.10 64bit, ext4
Kb 10 perce csak ellenőriz, azóta várok türelmesen. Jut eszembe, kijavították már a network-manager hibáját, vagy még mindig meg kell frissíteni PPA tárolóból, hogy rendesen működjön. OK, hogy virtualboxban ez nem érdekes, de mi van, ha pl live cd-ről akarom használni? Megy vagy nem?
Cannibal Corpse, Metallica, Machine Head, Sepultura, Anthrax.
Trash metal orrba-szájba, amíg élek!!!
Üdv!
Én már 2 gépre húztam fel ezt élesbe. Apróbb hibákat kivéve mind2 tökéletesen teljesít. A net (is) pöccre ment.
Kár, hogy ezt én nem tudom elmondani az új Xubuntu-ról! Feltelepítéssel nincs gond, de utánna nagyon gyokran kidobja a hibaüzenetet, hogy ez vagy az omlott össze. (bár én VirtualBox-ban próbáltam)
nálam néha az evolution bezár, amúgy minden ok itt is.
thedesktopia.org|sevoir.huNálam Thunderbird nem akar menni, csak csökkentett módban, úgyhogy =re úgy fut :)
Pl. most átkerültek az ablakkereten az X, meg a min/max ikonok balra :D Nem tudom milyen megfontolásból, de remélem visszateszik jobbra :D Reflexből jobbra huzom az egeret, de rá kell jöjjek, hogy elköltöztek :D
erre itt a megoldás, ha zavar: http://ubuntu.hu/node/16781#comment-181988
thedesktopia.org|sevoir.huÜdv
Jaja, Emerald segített :) Köszi
Java-t rá lehet valahogy erőszakolni? A synaptic-ban nem találtam a sun-java6-ot.
openjava néven van valami, bár koránt sem tökéletes.
Kocka-Mamut || Gépeim: ASUS F3M, AcerOne A150L; Ubuntu 10.14; Win7
Ez alapján felrakhatod (KLIKK), előtte érdemes a "icedtea6-plugin" leszedni, ha netán fenn volna.
| Aham ühüm hát persze! | twitter | blog
Synaptic -> Search/keresés -> "sun-java6" . Ott kell legyen.
Kiadták a beta 1-et :)
http://www.ubuntu.com/testing/lucid/beta1
Toshiba Satellite P500-14L
Biztos hogy nem adták ki addig, amíg a levelezőlistára meg nem érkezik Steve Langasek levele.
Kubuntu Member | Kubuntu 10.10 Maverick Meerkat | KDE 4.4.92 | Linux kernel 2.6.35-7-generic