Mivel kezdő ubuntusnak tartom magam, még akkor is ha már több mint egy éve, hogy használom az Ubuntut, valamilyen íráskényszer arra vett rá, hogy mégis leírjam a véleményemet és megosszam a közösséggel.
Mivel akkoriban nagy Windows-os voltam, az áttérésem Ubuntura nagy kihívás volt az éltemben. Mielőtt megkérdezné valaki, hogy milyen misztikus erők vettek arra rá, hogy egyáltalán kipróbáljam, a válaszom az „hogy nem tudom”. Legelső a 9.10 verzió volt, amit wubin keresztül telepítettem. Nagy élmény volt. Egy új rendszer megismerése, hirtelen úgy éreztem magam mintha most lenne a kezeim között először számítógép.
Windows-os tapasztalataimmal ellentétben az Ubuntu tíz perc alatt feltelepítette magát ( vagy kevesebb ). Első gondolatom mindjárt az volt, hogy eszt az operációsrendszert élvezettel telepítgetném mindenkinek, mivel a céges Windows Vistámnak több idő kell az ébredéshez, mint az Ubuntu telepítésének.
Amikor megjelent a bejelentkezés képernyője, beütöttem a jelszavamat ( amit meg kell hogy jegyezzek nagyon könnyű volt „1”, mivel nem akartam túlbonyolítani ) rá három másodpercre megjelent a munka asztal és akkor esett le csak igazán az állam. Volt hang, volt grafika, wireless, bluetooth, egyedül az ujjlenyomat olvasó nem volt működőképes, de azt nem is bántam, hisz még Windows alatt sem használtam. Amikor belenéztem a nevezzük úgy START menübe megine nagy és kellemes meglepetés ért, hisz rajta volt a kedvenc böngészőm ami a Tüzes Róka, amit egy Xmarks neveztű addon segítségével szinkronizáltam a z adatbázisommal és pár másodpercen belül ott voltak a könyvjelzők a bejlentkezési adatok stb... ezen kívül még ott volt a zenelejátszó, képszerkesztő, képnézegető, ami persze nem a legjobb de amit a Windows ad attól még az otthoni Albumfüzetem is át tekinthetőbb. Ami a kezelőfelületet illeti kicsit fura volt ( de azért élveztem ) persze meg még a vizuális effektek is kicsit gyengébbek voltak mint a Windowson ( de nem mint ha valamit is számított volna, persze később már ilyen olyan cuccokkal feltuningoltam, és máris söpörte a Windows-ét. ) de meg kell vallanom, hogy nem volt szörnyű és nehéz az átállás. Még nagyobb meglepődést és örömet nekem az akozott amikor felfedeztem a négy darab virtuális asztalt. Mivel én egy helyi tv állomáson dolgozom mint Videó szerkesztő, mellékállásban pedig egy helyi újságnál mint grafikus, ezért Windows alatt mindig helyproblémával küzdöttem az asztalon.
Telt múlt az idő amikor elhatároztam, hogy ideje lesz operációs rendszert váltani, mivel a gyorsaság és a stabilitás 4 hónap után is ugyan az maradt, így hát elkezdtem olyan programok iránt nézegetni amik helyettesítik a Windows-on használtakat. Mivel úgynevezett „profi szinten” használok bizonyos programokat nem is volt olyan könnyű alternatívákat találni. Ezért most egy kis részben bemutatnám aszt, hogy mit mivel és, hogyan helyettesítettem.
- Videó szerkesztő ként Adobe Premier Pro-t használok, erre sajnos nem igen találtam megfelelő csere programot ezért maradnom kellett a Windows rendszer mellett. De nem teljessen. Ami a Premiert ( meg még pár programot ) illeti, nagyon szépen fut virtuális gépen, és a Virtual Box program segítségével ezt a problémát nagyon könnyen megoldottam.
Ami a hang szerkesztést és vágást illeti Sound Forge-t használtam. Most jelenleg egy nagyon egyszerű de remek kezelőfelülettel rendelkező fél profi programmal cseréltem le, ami nem más mint az AudaCity. Egyedüli gond ami talán hátrány volt az az átállás ( ha bár én ezt nem nevezném gondnak, de kinek, hogy ).
Ami a grafikát illeti 2 megoldás között állok. Az Adobe Photoshop proramnak 2 verzióját használom. Az egyik a Photoshop 7 ami igen csak régi verzió de Wine-on ( Windows emulator ) keresztül negyon szépen dolgozik és ami a lényeg az, hogy stabil. Sajnos az ujjúbb kiadások nem futtathatóak Wine-al de arra megint ott a megoldás! Virtual Box. De ez mellett ott van még a Linux képszerkesztője a Gimp ami fantasztikusan jó program, nagy kompatibilitást élvez a többi ismert fájlokkal, és nincs lemaradva a versenytársától ami a Photoshop, de sajnos nekem nem sikerült váltani.
Illustrator. Az illustrator 10 úgyszintén használható Wine-al, de az újabb kiadásokat Virtal Box-n használom ( ha szükséges ).
CorelDraw 11 igen szépen futott Wine-al Ubuntu 9.10 alatt, de sajnos az újabb Ubuntu kiadásokon nagyon Trampul viselkedik. Tehát ez esetben is maradtam a Virtuál Box mellett.
Ami a két utolsó programot illeti, Linuxon van ami helyettesíti őket, méghozzá az Inkscape nevet viselő Vektografikus program. Ami igen csak felveszi a versenyt a Windows-os versenytársaival. Kompatibilis az AI ( Adobe Illustrator ), EPS ( Encapsulated PostScript ), PSD ( Photoshop Dokument ) stb... fájlokkal. Egyedül amit sajnálok, hogy a CoreDraw fájlokat nem lehet vele megnyitni ( ami valljuk be nem is annyira szükséges ).
A Quark program 6.5 verzió nagyon szépen fut Wine alatt. Stabil nem omlik össze stb.. Erre nem is kellet keresnem csereprogramot. De az újjab verziók mint pl a Quark 8-ról nincs információm, hogy működőképes lenne.
InDesign CS2 müködő képes de én inkább marattam a Virtual Box mellett, mert nagyon lassúnak találtam Wine alatt.
Ami a többi nekem szükséges programot illeti min pl. az Office, arra ott van az OpenOffice vagy a LibreOffice. Zenelejátszó program ként az Amarok-ot használom ami szerintem egy remek médialejátszó. Szerintem lepipálta a winampot, de ez most kinek, hogy. Ami a játékokat illeti, nem igen szoktam játszani, de ha nagyon játékhiányom lenne arra nekem ott van a PS.
Összefoglalva ami e kis cikk lényege lenne az az, hogy én jómagam megtaláltam aszt az operációs rendszert ami stabil gyors( az most lényegtelen, hogy ingyenes e, vagy nem). Persze vannak itt ott hibák ( hisz mégsem a Microsoft fedezi a programozók fizetését, ha egyáltalán fedezi valaki ), hisz semmi sem tökéletes ( még a Microsoft sem ) de arra mindig van megoldás frissítésen keresztül. Ha meg véletlenül nagyobb gond akad, arra meg ott van egy Közösség az Ubuntu pont hu oldalán, ahol sosem maradunk válasz nélkül.
Remélem ezzel a kis cikkel bátoritottam azokat a fehasználókat akik még félnek e termék átállására, vagy kipróbalasára, de szerintem megéri, mivel egy jó kalndnak nevezném ami a kezdetet illeti. A többiröl meg majd mindenki maga dönt.
Köszön e cikk olvasói figyelmét és örülni fogok annak ha e sorok segítségével egy embert is rávettem arra ( vagy legalábbis erőt adtam ), hogy kipróbálja az Ubuntu rendszert, hisz ez az operációs rendszer csalódást nem fog okozni.