Sziasztok!
Indult ez a lehetőség, hát gondoltam, hogy én is leírom az Linux-szal való megismerkedésemet.
Leszögezem, nagy számítógépes tapasztalatokkal nem rendelkeztem előtte. Valamikor a 80-as évek elején a középiskolában próbáltak nekünk mutatni valamit a kor számítástechnikájából, de hát akkoriban ez még gyerekcipőben járt. Az iskolának egy Commodore 64-ese volt, és ez akkora kincs volt, hogy egy Basic program (max 8-10 sor) hibátlan megírásával lehetett kivívni a jogot arra, hogy egy billentyűt lenyomhass a gépen.
Hát nem lettem megszállottja.
Munkámhoz nem kellett, így hosszú évekig nem volt szükségem rá. Néha ugyan került hozzám egy leselejtezett vacak, vagy a Bazárban vásárolt elavult gép, de ez inkább riasztott, mint szeretetet ébresztett volna. 2007-ben azonban egy új gépet vásároltam az Albacomp-tól, előtelepített UHU Linux-szal. Egy gond volt, nem ismerte fel az ADSL netet. És ugye nulla tudással, net nélkül nehéz. Végül egy albacompos dolgozó segített, telefonon mondta: Nyisson egy terminált! ... Megoldottuk, pedig nálam idiótább kezdőt nem látott még a világ. Ma sem értem az ellenállást a kezdők részéről a terminálhasználattal szemben.
Megragadott az egyszerű használhatósága, felhasználóbarát viselkedése. Bár hozzáteszem, én csak alapdolgokra használtam. Újságolvasás, levelezés, dokumentumok olvasása/írása.
2009 áprilisában azonban egy informatikus barátom tanácsára váltottam. Összecsomagoltam mindent, bevittem hozzá, és feltette a Kubuntu 9.04-et. Használtuk, tetszett. Aztán letöltöttem a frissítéseket, és elkezdett a gép egyre lassabb lenni, és néhány nap múlva használhatatlanná vált. Újabb csomagolás, autóztatás, majd kiderült, hogy nem igazi már a gép sem. Vettem egy használt P4-es gépet, és már arra került az újabb telepítés. Meg egy Windows XP is került mellé, mert a család Skype-olni is akart, és a kamerát csak ott tudtuk életre kelteni.
Ezután megegyeztünk, hogy ő fogja távolról intézni a „karbantartást”. Hát csak egyszer. Aztán az újraindítás után már belépni sem tudtam. Maradt a Windows. Szerencsére egy olyan rendszerválasztót tett fel, ami windowsos volt, így tudtam lépni és netezni. Azt mondta a haver, hogy most nem ér rá, csomagoljak össze mindent, vigyem be neki, azt újrateszi a Kubuntut.
Ekkor elhatároztam, hogy a magam lábára állok. Letöltöttem a 9.10-es Ubuntut, kiírtam CD-re, itt a fórumon olvasgattam egy picit, aztán feltettem. Abszolút nulla tudással. Csakhogy a GRUB helyett a család kérésére a képes választó kellett volna. Este 9-kor elindítottam a Wint, piszkáltam egy kicsit, újraindít, és egy nagy sötét képernyő fogad egy villogó vonallal a bal felső sarokban. A szívverésem is megállt. Net nincs, keresés nincs, tudás nincs, segítség nincs, és a havernak meg sem merném mondani, hogy megint gondom van.
Egy életem egy halálom, megpróbáltam újratelepíteni. A BIOS-ban azonban csak a merevlemezről való boot volt hozzáadva. Mindent ezerszer megnézve, nagyon izgulva, remegő kezekkel, de megcsináltam. Újratelepítettem.
A fél éjszakám ráment, az adrenalinszint az egekben, de megvolt. Hihetetlen büszkeség tölti el az embert. Ekkor határoztam el, hogy a klikkelgetésen kívül mást is meg kell tanulnom, ha használni akarom a gépet. Ezért írtam le már többször is, hogy előbb olvas, aztán telepít. Nem egy jó érzés a sötét képernyőt bámulni az éjszaka közepén.
Két hónap múlva lekerült a Windows, és nem is hiányzik.
Ez a sikerélmény volt a mérföldkő, egy olyan útra terelt, amin még sokáig szeretnék poroszkálni. Hálás vagyok a bedőlt Kubuntunak, mert ha nem lép fel a probléma, valószínűleg ma is csak annyit jelentene nekem a számítógép, hogy bekapcs, egér megfog, klikk ide, klikk oda.
Persze a tudásom még ma is csak az alapszintet éri el, de itt az 50 küszöbén, távol az informatikai szakmáktól már csak a tudásvágy hajt, nem a teljesítménykényszer.
Én örülök, hogy a Linux barátjának fogadott el.