Belépés
Ubuntu Konferencia 2008
Véget ért a második Ubuntu konferencia. Azt hiszem, így visszatekintve bátran kijelenthetjük, hogy az esemény sikeres volt: több száz résztvevő, érdekes és változatos előadások, remek helyszín. Persze apróbb problémák adódtak: az egyik előadónak egy munkáját megtagadó laptop próbálta meg elszabotálni az előadását, egy másik előadó pedig lebetegedett, és erről csak akkor sikerült tudomást szereznünk, amikor már 5 perce előadást kellett volna tartania.
Ezeket az apróbb zökkenőket leszámítva azonban egy nagyon jó hangulatú, sikeres konferenciát tudhatunk magunk mögött. Sokak munkája, energiája, lelkesedése, pénze van abban, hogy ezt most elmondhatjuk. Elsőként mindenképpen szeretnénk megköszönni a támogatóinknak és az FSF.hu alapítványnak, hogy lehetővé tették az esemény lebonyolítását. A konferencia költségvetését teljes egészében magyar szabad szoftveres vállalkozások adták össze. Ez óriási dolog, és bebizonyította, hogy ma Magyarországon van létjogosultsága egy ilyen eseménynek.
Köszönjük a segítséget főtámogatónknak, az Andrews IT Engineering Kft.-nek, valamint további támogatóinknak: Elit-Info Kft., Linux Support Center Kft., ProLin Kft., Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete, FaXuniL Internetszolgáltató Kft., Dejahu Informatikai Szolgáltató Kft., Portmax Bt., Hiperkom Kft., Bagaboo, InfoComplex.
Azokról sem feledkezhetünk meg, akik hírét vitték a konferenciának: köszöjük a HUP.hu oldalnak, és személy szerint treynek, hogy egy hónapig kiemelt lehetett a legfontosabb szakmai portálon a konferenciáról szóló hír. Köszönjük a médiatámogatást az IT Pages informatikai oldalnak, és a Fix.TV-n látható Linuxportál televíziós műsornak. Köszönjük mindazoknak, akik kirakták weboldalukra, blogjukba a konferenciát népszerűsítő bannert.
Köszönjük előadóinknak, hogy eljöttek, és izgalmas, színes, színvonalas előadásaikkal gondoskodtak a látogatók informálásáról és szórakoztatásáról. Köszönjük mindazok segítségét, akik részt vettek az esemény lebonyolításában: a regisztrációnál fogadták a látogatókat vagy teremfelügyeletet vállaltak. Végül pedig köszönjük mindazoknak, akik eljöttek, és meghallgatták az előadásokat - hiszen nélkülük semmi értelme nem lett volna az egésznek.
Hamarosan az oldalunkon is elérhetők lesznek a videók, valamint az előadások diái, így mindenki bepótolhatja azt, amit elmulasztott a helyszínen. Jövőre pedig reményeink szerint újra találkozunk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Nem csak a notebook adta meg magát, hanem az asztali is, amire eredetileg lett volna telepítve a cucc. :D
Kívánságlista. De ez komoly.
.:ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ:.
A tűzfalakról (ipset, iptables) szóló előadás nagyon korrekt volt. Az LME-s srácokkal élőben itt találkoztam először de nagyon jó benyomást keltettek és meglehetősen rövidke előadás után elhúzódó pólóosztós beszélgetés is jó volt lehet erre több időt kellett volna áldozni... (no nem a póló osztásra, bár szerintem sokan örültek annak is köztük én is :D) mert sok jó téma merült fel (Linux az oktatásban).
A közösségi oldalakról szóló előadásra csak benéztem de Balázs barátom végig benne volt, őt különösen a drupal és a vele kapcsolatos tapasztalatok érdekelték. Szerintem is lehetett volna kicsit orientáltabb.
A vállalatok linux használatáról egy videó került levetítésre kicsit furcsának tartottam de nagyon összeszedett volt.
Meg kell még említenem hotplug előadását ami bár rövid volt szerintem nagyon aktuális témát érintett. Most futottam át a leírását és barátnőmnek be is tudtam lőni a netet :D most az ő gépéről írok már csak az enyémet kell megoldani (CÉges T-mobilos web~n~walk). (a leírás: http://ubuntu.hu/tamogatas/dokumentacio/hardverek/huawei-e220-hsdpa-umts...)
Összességében nagyon jól éreztem magam, legközelebb is biztosan elmegyek!
U.i.:
VIII. GNU/Linux Szakmai konferencia kiadványát is sikerült megkaparintanom, igen nagy kincs mint utóbb kiderült!
CSAK egy idézet a tartalomjegyzékből:
- Ezt egy egysoros programmal is meg lehet oldani
A kiadvány az alábbi linken elérhető: http://archivum.lme.hu/2006/Konf/lme_konferencia_kiadvany_2006.pdf
Az előadások "fóliáit" le lehet majd tölteni? Nekem elég lenne az ipset anyag :)
hamarosan felkerülnek a fóliák a konferencia honlapjára.
Fantasztikus volt a konferencia. Sokat tanultam belőle. És a szemléletemet is megváltoztatta az IT-ről.
Kami előadása tetszett a legjobban.
:o)
KAMI | 神
--
[URL=http://sourceforge.net/project/project_donations.php?group_id=190213]Támogatás[/URL] | [URL=http://ooop.sf.net/]OxygenOffice[/URL] | [URL=http://hun.sf.net/]Fordításaim és SeaMonkey[/URL]