
Az Ubuntu egy népszerű, könnyen kezelhető, sokoldalú, látványos megjelenésű operációs rendszer. A legkisebb netbookoktól, a laptopokon és az asztali számítógépeken keresztül egészen az adatközpontokban lévő óriási kiszolgálókig mindenhol megállja a helyét. A rendszer szabadon letölthető, használható, továbbadható, tanulmányozható és módosítható igényei szerint. Ingyenesen használhatja üzleti célra is.
Belépés
Maradjanak-e az ubuntu.hu oldalon álláshirdetések a fórumban?
Megjelent a Maverick Meerkat Alpha 1
Megjelent az Ubuntu következő kiadásának, a várhatóan 2010 októberében megjelenő Ubuntu 10.10, kódnevén a Maverick Meerkat első alpha verziója. Ez a változat kifejezetten a fejlesztőknek és tesztelőknek szánt előzetes, éles rendszeren ezért a használata nem ajánlott.
Júniusi IRC-megbeszélés
Június 3-án, azaz a hónap első csütörtökén ismét nyilvános IRC-megbeszélést tartunk a szokásos időpontban, este 20 órától. A 2008 októberében megkezdett havi rendszerességű megbeszélésre ezúttal huszonegyedik alkalommal kerül sor, és reményeink szerint ismét remek alkalom lesz arra, hogy megbeszéljük a közösség éppen aktuális ügyeit, valamint mindenki elmondja a véleményét, ötletét egy-egy kérdéssel kapcsolatban. A megbeszélésekhez kapcsolódó wiki oldalon mindenki megtekintheti a tervezett témákat.
Változások a Firefox támogatási modelljében
A Desktop Team a Karmic fejlesztői találkozója óta dolgozik azon, hogy új modellt vezessen be a Firefox támogatására. Az eddigi elv az volt, hogy egy-egy kiadáson belül nem frissítik a főverziókat, csak a hibajavításokat portolják vissza. Az elv egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a tárolókban lévő összes kiterjesztést és nyelvi csomagot újra kellett csomagolni, emellett a Mozilla megszüntette a Firefox 3.0 (és xulrunner 1.9) támogatását. Ezek együttesen jelentősen megnehezítik a támogatást, ezért a jövőben változások várhatók.
Milyen magyar billentyűzetkiosztást használsz?
Megjelent a Full Circle magazin 37. száma
Megjelent a Full Circle, az Ubuntu közösségi magazinjának 37. száma. Az egyelőre csak angol nyelven olvasható kiadás az alábbi témákkal foglalkozik:
- Parancsolj és uralkodj
- Hogyanok:
- Programozzunk Pythonban – 11. rész
- Screenletek hozzáadása
- Médiaközvetítés
- Az én történetem:
- Kernel 1.2
- Hogy lett Ubuntu az operációs rendszerem
- MOTU interjú: Stefan Lesicnik
- Vélemény: Segítsünk a kezdőknek
- Top 5: Mozaik-elrendezésű ablakkezelők
- Hölgyek és az Ubuntu, játékok Ubuntun és a szokásos jóságok
A szám letölthető a letöltési oldaláról, vagy közvetlenül ide kattintva.
Non-profit Linux tanfolyam és konferencia a Linux Akadémia szervezésében
Idén 10. alkalommal rendezi meg a Linux Akadémia a szokásos non-profit képzését, mely harmadik éve konferenciával egészül ki.
Az egy hetes rendezvényen július 4-10. között 5 számítógép laborban tanulhatnak a kezdőktől a profikig a Linux iránt érdeklődők és egy előadóban 3-4 órás szakmai előadásokat hallgathatnak. Mindezt egy jelképes összegért, mely csak a rendezvény önköltségét hivatott fedezni: az oktatók és előadók ingyen vállalták a munkát.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Skype telepíthető a Canonical Partner tárolókból
Aki a Skype oldaláról letöltött deb csomagból telepítette a programot, és frissítette a rendszert tegnap vagy ma, az már szembesülhetett a ténnyel: a rendszer felajánlja a Skype frissítését. Ez - ugye - azt jelenti, hogy a tárolókba bekerült. Sőt, nem is akármelyekbe: a Canonical Partner tárolókba, ahova az Adobe Flash és a Sun Java. Így azok, akik eddig nem telepítették, most már a szokásos módon, a Szoftverközpont, az apt-get/aptitude install vagy a Synaptic segítségével megtehetik.
Téged is vár a közösségi dokumentációs projekt!
A magyar Ubuntu közösség legutóbbi IRC megbeszélésen ismét szóba került a közösségi dokumentációs projekt. A megbeszélés eredményeként arra a döntésre jutottunk, hogy megpróbáljuk jobban megismertetni a közösséggel a munkánkat, és igyekszünk új tagokat bevonni.
Mint ismert, a dokumentációs csapat felel a súgó részét képező közösségi dokumentáció karbantartásáért, bővítéséért, a megoldott problémák dokumentálásáért, valamint a beküldött útmutatók átemeléséért a közösségi dokumentációba. A csapat aktív tagsága azonban igen alacsony; az érdemi munkát jelenleg négy ember végzi a tizenegyből: Torma László, Kiszel Kristóf és Kökéndy Ákos készíti a dokumentációkat, Heim Tibor pedig nagy segítséget nyújt a hibák felfedezésében és javításában. Az időnk azonban nekünk is véges, nem tudunk annyi energiát fektetni a munkába, mint szeretnénk. Itt van hát a lehetőség, hogy Te is csatlakozz hozzánk, és munkáddal segítsd a közösséget. Hogy megismerd az alapokat, olvasd el a referencia dokumentációt, és ha ezután is van kérdésed, szívesen válaszolunk rá akár a közösségi levelezőlistán, akár IRC-n.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Harmadik Magyar Ubuntu közösségi tagság felvételi
Tavaly augusztusban jelent meg egy felhívás az ubuntu.hu oldalon, hogy bevezetjük a Magyar Ubuntu közösségi tagság intézményét. Az első felvételire szeptember 29-én került sor, és 7 új taggal bővült a közösségünk. A második felvételire novemberben került sor, amikoris Sevoir nyerte el a címet.
A következő felvételi időpont:
2010. május 20-a (csütörtök), 20:00 óra
A felvételire a Magyar Ubuntu Közösség IRC csatornáján kerül sor, a Freenode hálózat ##ubuntu-hu-jam szobájában.
Szeretettel várjuk a jelentkezőket, és ezúton is jó munkát és sok sikert kívánunk nekik!

