Navigáció

Belépés

Megjelent az Ubuntu 9.10 (sajtóközlemény)

Megjelent a népszerű Linux-alapú operációs rendszer, az Ubuntu legújabb kiadása. Az október 29-én kiadott Ubuntu 9.10 számos izgalmas újdonságot tartogat a felhasználók számára. Érdemes tehát végignézni, hogy milyen fejlesztések történtek az ingyenes és szabad operációs rendszer legújabb kiadásában.

Az első újdonsággal már rögtön a számítógép bekapcsolásakor találkozhatunk, hiszen az új kiadásban gyorsabb és látványosabb lett a rendszerindulás folyamata. Nem csak az indítóképernyő újult meg, hanem az egész rendszer: letisztultabb és egyszerűbben áttekinthető lett a bejelentkezőablak, a felhasználói felület pedig új, sötétebb ablakkereteket és teljesen új ikonkészletet kapott. Az alapértelmezett háttérkép mellett pedig 19 olyan alkotást is találhatunk, amit az Ubuntu felhasználók által beküldött fotókból válogattak össze a fejlesztők. A változásoknak köszönhetően az új Ubuntu megjelenése még barátságosabb lett, mint korábban.

Az Ubuntu 9.10 nem csak szebb lett, hanem egyszerűbben kezelhető is. Az új kiadásban debütált a Ubuntu szoftverközpont, ami kezdő felhasználók számára is egyszerűvé és könnyen átláthatóvá teszi az programok telepítésének és eltávolításának folyamatát. Az Ubuntu szoftverközpontban szekciókra bontva látjuk az alkalmazásokat, részletes, képernyőképpel illusztrált ismertetőt kaphatunk róluk, és igény esetén egyetlen kattintással telepíthetjük azokat. Ha pedig egy programra már nincs szükségünk, ugyanilyen egyszerűen el is távolíthatjuk a gépünkről.

Az új Ubuntu kiadás kétség kívül legizgalmasabb szolgáltatása azonban az Ubuntu One, ami lehetővé teszi a fájlok tárolását, gépek közötti szinkronizálását és megosztását. Sőt, ennél többre is képes, hiszen arra is lehetőségünk van, hogy az Ubuntu One segítségével szinkronizáljuk a gépeink között a Firefox könyvjelzőket, a Tomboy jegyzeteket vagy az Evolution levelezőkliensben tárolt címjegyzékünket. Ez a szolgáltatás különösen akkor hasznos, ha párhuzamosan több gépet is használunk, például egyet otthon és egyet a munkahelyünkön, vagy ha több számítógéppel is rendelkezünk. Az adataink tárolására 2 GByte ingyenes tárhelyet kapunk a központi kiszolgálón, ha pedig ezt szűkösnek éreznénk, havi 10 USD előfizetési díjért 50 Gbyte helyhez juthatunk.

Bár az Ubuntu ingyenes operációs rendszer, ez azonban nem azt jelenti, hogy magunkra lennénk utalva, ha esetleg elakadnánk valahol. A Magyar Ubuntu Közösség az elmúlt időszakban keményen dolgozott, így már az új kiadás megjelenésének napján elérhetővé tette az Ubuntu 9.10-re aktualizált, magyar nyelvű dokumentációt. Ha pedig inkább segítséget kérnénk a problémánk megoldására, akkor az ubuntu.hu oldalon található fórumban nyugodtan feltehetjük a kérdésünket. Akit komolyabban is érdekelnek a szabad szoftverek, vagy szeretne személyesen is megismerkedni a magyar Ubuntusokkal, erre remek alkalom az október 31-én, szombaton Budapesten megrendezésre kerülő Szabad Szoftver Konferencia, ahol az érdeklődők változatos előadásokon vehetnek részt. A Magyar Ubuntu Közösség saját standdal vesz részt az eseményen. A látogatók számára teljesen ingyenes konferenciával kapcsolatban további információkat a konf.fsf.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.

Az új Ubuntu ingyenesen letölthető az ubuntu.hu oldal letöltési szekciójából vagy az Ubuntu hivatalos weboldaláról, az ubuntu.com-ról. A rendszert akár telepítés nélkül is kipróbálhatjuk, hiszen a telepítő CD egyben egy úgynevezett "Live CD" is, vagyis egyszerűen a meghajtóba helyezve, és a gépet újraindítva azonnal használható. Az Ubuntu szabad szoftver, vagyis teljesen ingyenesen és jogtisztán használható akár professzionális célra is, a hozzáértők pedig nyugodtan tanulmányozhatják a rendszer forráskódját, vagy akár igényeik szerint módosíthatják.

További információk:
http://www.ubuntu.hu
http://www.ubuntu.com

Háttéranyagok:
Képernyőképek: http://ubuntu.hu/press/karmic/screenshots
A hivatalos, angol nyelvű sajtóközlemény (asztali változat): http://www.ubuntu.com/news/ubuntu-910
A hivatalos, angol nyelvű sajtóközlemény (kiszolgálókra szánt változat): http://www.ubuntu.com/news/ubuntu-910-server-edition