Eljött ez is, a hóhért felakasztották, idén a Canonical alaposan megtréfált engem.
Történt ugyanis, hogy főgépem egyik SSD-jére tesztelés okán telepített, hamarosan LTS kiadássá előlépő Ubuntu 26.04 BÉTA rendszerem leállításakor az alábbi képernyő fogadott és míg a folyamat 100%-ig el nem ért, a gép nem is állt le.

Hasonlót eddig csak Windowsnál láttam, a frász jött rám!
Mikor végre leállt a gép, azonnal visszakapcsoltam. Nagy megkönnyebbülésemre a rendszer felállt és természetesen az első dolgom volt rákeresni, hogy mi a túró történhetett!
Kisvártatva egy honlapra bukkantam, ami leírta, hogy a Canonical részvényeinek többsége egy a Microsoft érdekeltségi körébe tartozó céghez került, az utóbbi időben szép csendben lecserélték a programozók egy részét. Ennek tudható be, hogy az Ubuntuban már most is változások következtek be, például a frissítés metodikájában (ezért jelent meg a számomra eddig ismeretlen frissítések telepítését jelző képernyő leállításkor), de ezért lett a Nautilus ikonja Fájlokról átnevezve Intézőre és a Firefox minden érintett rendszeren lecserélve Edge-re...
Buxus, nem figyeltem mik települtek az utolsó frissítéssel, csak hagytam, hogy települjenek!
Ijedtemben azonnal megnéztem, hála Istennek, nálam a Fájlok, az még Fájlok, a böngészőm meg a Firefox. Most akkor mi van?!
Aztán néztem a fellelt honlapon a hozzászólásokat. Nagy volt a pánik, sokan írták, hogy itt az Ubuntu vége, de volt egy köztük, ami egész más tartalommal bírt. Ebből kiderült, hogy a Canonical jól beugratott, ez az egész egy áprilisi tréfa volt!
Az történt, hogy a frissítésekben elrejtettek egy apróságot, a Plymouthot piszkálták meg, a leállításkor látható képernyőt kicserélték az általam fentebb közzétettre és beállították, hogy két percig mutassa a rendszer, de valójában ekkor a háttérben igazából nem települtek frissítések. Nem vásárolta fel senki a Canonicalt, minden marad a régiben. :-D
A beugrató cikket itt találjátok.
Ma legyetek mindenhol nagyon óvatosak, nehogy ti is úgy járjatok mint én és megvicceljenek titeket!
További kellemes linuxozást!
Szerkesztve: Ha esetleg valaki ugyanúgy pórul járt, mint én, akkor van egy szkript, ami reményeim szerint segíthet helyére tenni a dolgokat. Beteszem ide, hátha valakinek szüksége van rá. Csak saját felelősségre használd!
#!/bin/bash
# repair.sh by csuhas32
# System: Ubuntu 26.04.01.
#
#
#
#
#
#
#
#
#
#
#
#
#
#
# Görgess tovább lefelé!
#
#
#
#
#
# Még görgess!
#
#
#
#####################################
# Mennyit hittél el ebből a cikkből?
####################################
#
# 1. Bár lehetne, nincs valós gépre telepített Ubuntu 26.04 BÉTA rendszerem, így arra frissítés sem érkezhetett.
# 2. A nem létező frissítés által természetesen nem romlott el semmi.
# 3. A mellékelt kamu százalékos frissítési folyamat előrehaladottság-kijelzésről készített képen valójában egy statikus, Windowsról csent képernyőkép van, melynek a háttere a GIMP segítségével lett Ubuntu lilára cserélve.
# 4. Nem csak, hogy engem nem tett lóvá ilyen módon a Canonical, ez a fajta tréfája nem is létezik.
# 5. Tudtommal a honlap mely közölné a Canonical felvásárlását nem létezik és persze így nem is lehetnek alatta semmilyen hozzászólások...
#
####################################
# További vidám április 1-jét!
####################################