Nem kezdeném azzal, hogy közkívánatra teszem közzé ezt a kis irományt, amit egyébként már 2007. elején elhelyeztem anno az ubuntu.hu honlapján, aztán az új honlap készítői valahogy elsikálták...
Szóval nem közkívánatra, de többek kérésére került újra ide, aktualizálva és frissítve, ahogyan egy jó szoftverhez is illik...
======
Mi az OS/2 vagy OS/2 Warp?
Az OS/2 Warp 3 a 386-os, a Warp 4 a 486-os vagy az annál jobb processzorral rendelkező PC-kre írt 32 bites operációs rendszer. Az OS/2 kifejlesztését az IBM és a Microsoft kezdte közösen, a 80-as évek közepén, s az első verziót 1987. április 2-án jelentették be. Az új operációs rendszer kifejlesztését az tette szükségessé, hogy a DOS - amely akkor még a 3.0-s verziónál sem tartott - nem volt képes kihasználni az új Intel 286-os processzor utasításkészletét.
A legnagyobb probléma az volt, hogy a DOS nem tudta kezelni a 286-os processzor által már felkínált 1MB feletti memóriát. A két cég azzal az eltökélt szándékkal kezdett bele az OS/2 kifejlesztésébe, hogy megoldják a memória-kihasználás problémáját. Ugyanakkor meg akarták őrizni a régebbi DOS programokkal való kompatibilitást is. Ez jelentette a legnagyobb kihívást. A helyzet az volt ugyanis, hogy a 286-os processzor csak akkor tudta kezelni az 1MB feletti memóriát, ha speciális, úgynevezett védett (protected) üzemmódban működött. A DOS programok ugyanakkor a processzor másik, úgynevezett valós (real) módját használták. A 286-os processzor védett módból sajnos nem tudott visszakapcsolni valós módba és ez szinte lehetetlenné tette mindkét cél egyidejű megvalósítását.
A 386-os Intel processzor megjelenése sokat könnyített a programozók gondjain. Támogatta a valós és védett mód közötti váltogatást, ugyanakkor lehetővé tette még több memória használatát. A kérdés adott volt: melyik processzort támogassa az új operációs rendszer? Az akkori IBM PC-k nagy része a 286-os, illetve a még régebbi 8086-os processzorokkal készült, ezért az IBM a 286-ost választotta. Azt hitték ugyanis, hogy a 386-os nem fog még jó néhány évig széles körben elterjedni. Talán ez volt az első suúlyos hiba. Az akkor még igen kis cég, a Compaq kirukkolt egy igen olcsó 386-os géppel, ami néhány hónap alatt bebizonyította az IBM döntés megalapozatlanságát. A 286-os processzorok rövidesen elavultak, sokkal hamarabb, mint ahogyan azt az IBM szerette volna.
A Microsoft időközben megunta az új operációs rendszer körüli huzavonát és kirukkolt a Windows egyik korai változatával. Ez majdnem a végét is jelentette az OS/2 projektnek. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az USA kormányának egyik döntése nyomán felszöktek a memória árak. Mivel az OS/2 akkori verziói minimum 2-4MB memóriát igényeltek, a felhasználók inkább a sokkal kevesebbel is megelégedő Windows-t választották.
Ilyen nehéz körülmények között 1987. december 8-án született meg az OS/2 1.0, majdnem három teljes évvel azután, hogy a projekt elkezdődött. Habár az IBM tervei között szerepelt az igen sikeres - grafikus felhasználói felülettel is rendelkező - Apple computerek "túlszárnyalása", az első OS/2 verziónak csak szöveges felhasználói felülete volt. A grafika csak a következő, 1988. októberében kiadott 1.1-es verzióban jelent meg. Valószínűleg nem okozott nagy meglepetést, hogy az 1.1 "igen erősen" a Windows-ra hasonlított. A Microsoft által készített verzióban már a Boot Manager is megjelent.
A korai eladások igen kiábrándítóak voltak. Ebben több tényező is közrejátszott. Sok felhasználó például azt hitte, hogy az IBM operációs rendszeréhez az IBM hardverét is meg kell vennie, ezért inkább a DOS/Windows-t és a klón gépeket választotta. Az OS/2 1.1 nem volt képes megfelelően kihasználni az új 386-os processzor által nyújtott lehetőségeket. Ez különösen nagy szálka volt a Microsoft szemében, mivel ők már kezdettől fogva (és valjuk be: jogosan) a 386-os processzorra szerettek volna összpontosítani. A DOS kompatibilitás az ígéretek ellenére nagyon alacsony fokú volt. Az OS/2 1.1 nem is tudott egy időben egynél több DOS programot futtatni. A grafikus felhasználói felület gyatra volt és sokkal nehezebb volt használni mint például a MacOS felületét. Bár az 1989-ben kibocsátott OS/2 1.2 a problémák nagy részét megoldotta és új, a mai napig jelenlévő újításokat hozott (HPFS, REXX az IBM verziójában), mindkét cég előtt világossá vált, hogy az OS/2-t teljesen újra kell írni, ha ki akarják használni a 386-os lapkát. Az utolsó, a 286-os processzorral még megelégedő verzió az 1.3-as. Az egyedüli lényeges újítás a beépített Adobe Type Manager (ATM) volt. Egyben ez volt az utolsó közös IBM-Microsoft "produkció" is, bár ezt akkoriban még senki sem tudhatta.
Ilyen előzmények után fogtak hozzá az új 2.0-s verzió írásához. Az IBM eleinte még tagadta, hogy az OS/2 fejlesztése tovább folytatódna. Később már viszont egy OS/2 3.0-áról kezdtek el híreket kiszivárogtatni, amelyik a pletykák szerint nem csak az Intel, hanem más processzoron is futott volna. Valószínűleg az IBM ellentmondásos viselkedése is hozzájárult, hogy a Microsoft ezek után szinte teljesen elfordult az OS/2-től és a Windows új, 3.0-s változatát kezdte el gőzerővel fejleszteni. A tervek szerint az új Windows a DOS programok egyidejű futtatását is lehetővé tette volna és ez olyan szolgáltatás volt, amelyet még az akkoriban forgalmazott OS/2 1.2 sem tudott.
A Windows 3.0-át 1990. május 21-én mutatták be. Hatalmas siker volt. Néhány hónap alatt több fogyott belőle, mint az OS/2 összes addigi változatából együttvéve. Sokan nem is tudják, hogy eredetileg azzal a céllal indult be a Windows projekt, hogy megkedveltessék a PC felhasználókkal a grafikus felületet és ezzel is elősegítsék az átállást az OS/2 operációs rendszerre. A siker láttán azonban nagyot fordult a kocka. 1991-ben a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy felhagy az OS/2 fejlesztésével és teljes erejével a Windows következő, 3.1-es verziójára koncentrál. A fejlesztők is hamarosan felfedezték a Windows-t és úgy tűnt, hogy az OS/2-nek végleg bealkonyult.
Nagy meglepetésre 1992. tavaszán az IBM mégis "kirukkolt" az immár teljesen átdolgozott OS/2 2.0-val. A legszembetűnőbb változás az új objektumorientált felhasználói felület, a Workplace Shell (WPS) megjelenése volt. A DOS és Windows programok támogatása drámaian javult. Legalább 368-os processzort igényelt és támogatta a 16MB feletti RAM memória használatát is. A rendszert nemcsak elsődleges, hanem logikai partícióra is lehetett már telepíteni. Az architektúra 32 bites lett, így korának egyik legkorszerűbb PC-s operációs rendszere volt. Az OS/2 2.0 a Windows-ból és MacOS-ből is ismert alkalmazásközpontú (cooperative) többfeladatossággal ellentétben a sokkal hatékonyabb, úgynevezett rendszerközpontú (preemptive) többfeladatosságon alapult. Emiatt jelentősen megnövekedett a rendszer stabilitása, bár az új programokra jellemző gyermekbetegségek itt sem maradtak el és gyakran megkeserítették a felhasználók életét. Az alapos "tisztogatás" ellenére az OS/2 1.x-es verzióira írt programok továbbra is futtathatók maradtak és azok is a mai napig.
Alig egy évvel később (1993. május) adták ki az OS/2 2.1-et, amelyet sokan a 2.0 javított verziójának tartottak. Ez azonban nem így volt, mivel a régi 16 bites grafikus alrendszert teljesen kicserélték, immáron 32 bites megfelelőjére. Ez azért is lényeges, mert így a rendszer (a fájlrendszer és egyes eszközvezérlők kivételével) teljesen 32 bites lett. A 2.0-ából örökölt Windows 3.0 támogatást az időközben megjelent Windows 3.1 szintjére emelték. Már ekkor beépítették a napjainkban oly népszerű multimédia támogatást.
A 2.1 óta két fajta OS/2 létezett. Az egyik tartalmazta a Windows kompatibilitáshoz szükséges Windows 3.1 kódot (WIN-OS/2), míg a másik egy már a gépen előzőleg telepített Microsoft Windows 3.1-et (a Warp óta a 3.11-et is) integrálta a rendszerbe. Mivel az IBM licencdíjat fizetett a Microsoftnak minden egyes Windows-zal eladott OS/2-ért, a vásárlóknak is jóval többért árulták ezeket a példányokat. (A Warp 4-ből azonban sajnos már csak beépített Windows-os változat készült, ugyanis a Microsoft tiltakozott a Windows ilyen jellegű használata ellen.)
Az OS/2 fejlesztése alatt természetesen a Microsoft sem tétlenkedett. Igaz, hogy a tervezetthez képest egy éves késéssel, de kibocsátották a Windows NT-t (NT=New Technology). Mivel az NT hardverigénye az akkori viszonyokhoz képest igen nagy volt, az új operációs rendszer fogadtatása korszerűsége ellenére meglehetősen "hűvösre" sikeredett. Az OS/2-t viszont elkezdték a felhasználók újra "felfedezni". A 2.1 stabilitása igen jó volt és 8MB memóriával (a minimum 6MB volt) már tűrhetően működött. Az NT-nek ugyanehhez 16MB-ra volt szüksége. Az OS/2 eladások lassú élénkülése megnyugtathatta az IBM-et, hogy jó úton járnak. A 2.1 megjelenése után körülbelül fél évvel kiadtak egy frissítést, amely a 2.1-re való telepítés után az OS/2 újabb, 2.11-es verzióját produkálta. Az NT egyes pontokon meglévő technikai előnyét csökkentette a több processzor párhuzamos használatára is felkészített OS/2 2.1 SMP.
Az eladások igazi élénkülését azonban csak az 1994. októberében bejelentett OS/2 Warp 3.0 hozta meg. Nem is csoda. A Windows 3.1/3.11-gyel szemben már régóta meglévő technikai fölény mellett a Warp rengeteg újdonsággal lepte meg a felhasználókat. A grafikus felület megújult, s a gyakran használt programok indítására bevezették a Gyorsindítót (LaunchPad). A minimális memóriaigény 4MB-ra csökkent. A szinte mindig problémának számító OS/2 eszközvezérlő-hiány enyhítésére az operációs rendszerhez mellékelték a leggyakrabban használt kártyákhoz szükséges vezérlőprogramokat. Az átlagfelhasználó igényeit kielégítő ajándékprogramokkal (szövegszerkesztő, táblázatkezelő, Internet elérés stb.) "kedveskedett" a Warp minden példányához mellékelt BonusPak. A siker talán még az IBM várakozásait is felülmúlta. Néhány hónap alatt megduplázták az addig eladott OS/2 példányok számát és 13-15 millióra becsülték az összevont OS/2 2.1 - Warp eladási számot. Ezek az adatok arra engedtek következtetni, hogy az OS/2 "tábora" körülbelül ugyanakkora lehetett, mint a MacOS-é.
A későbbiekben az IBM elkészítette a Warp hálózati programokkal igen gazdagon felszerelt változatát, a Warp Connectet. 1995. szeptemberében jelent meg az első magyar nyelvre fordított OS/2 a Telelogic Kft. közreműködésével. Ezt követte ez év tavaszán a magyar Warp Connect. A Warp "család" kiteljesedését a Warp Server 4 hozta meg, amely az IBM Lan Server 5.0 és az OS/2 Warp 3.0 "összeházasításának" az eredménye.
A következő OS/2 verzió, a Warp 4 (Merlin) 1996. szeptemberében jelent meg. A felhasználói felület újabb "szépítésen" és funkcióbővítésen ment át. Hogy az IBM mennyire nem tekintette elvetélt ötletnek az OS/2-t azt az is mutatja, hogy beépítették az operációs rendszerbe a még napjainkban is kuriózumnak számító beszéd-felismerési technológiát (Voice Type) és a rohamléptekkel népszerűsödő Java nyelv, valamint az OpenGL és OpenDoc technológiák támogatását is.
Az OS/2-es család következő tagja a WorkSpace On-Demand (WSoD), amelynek első verziója 1997. novemberében jelent meg. A WSoD az IBM hagyományos client/server technológiáját hivatott felváltani. A WSoD tulajdonképpen egy OS/2-n alapuló kiszolgáló és ügyféloldali komponensből áll, s támogatja a DOS, Windows, OS/2 és JAVA alkalmazások futtatását. A beépített terminálemulátor programok (3270, 5270) segítségével megoldott az IBM nagygépeken futó programok használata is, és a Citrix WinFrame kiszolgálón való telepítésével lehetőség nyílik a 32 bites Windows alkalmazások futtatására is. A rendszer központi (kiszolgáló-oldali) menedzselése nagyban csökkenti a karbantartási költségeket, ezért a WSoD-dal az IBM elsősorban a vállalati szférát célozza meg.
Sajnos már az 1996-os évben lehetett érezni, hogy az IBM a Warp sikere ellenére fokozatosan újra elfordul az OS/2-től. Az Amerikában a Microsoft elleni folytatott antitröszt perek során fény derült arra, hogy a Microsoft a Windows 95-ös árképzési politikájával kényszerítette az IBM-et a fékek behúzására. Az OS/2-t használók tábora az elmúlt évek folyamán szép lassan visszaesett a Warp előtti szintre, s az IBM hivatalosan is kijelentette, hogy a jövőben csak a vállalati szférára koncentrál.
Ezen előzmények ismeretében már nem is meglepő, hogy a következő Warp változatból, az 1999. tavaszán megjelent Warp Server for e-Business-ből (WSeB) már csak kiszolgáló készült. A beszéd-felismerési technológia eltűnt, helyét felváltotta a vállalatok számára sokkal fontosabb, a nagy merevlemezek rugalmas használatát lehetővé tevő Logikai Volume Manager és a naplózó JFS fájlrendszer.
Az utód: az eComStation...
A Warp Server for e-Business 1998-as megjelenése után sokáig úgy tűnt, hogy végérvényesen ez lesz az utolsó, hivatalosan kiadott OS/2-es verzió. Az 1999-es és 2000-es évek folyamán azonban egyre másra láttak napvilágot olyan pletykák, amelyek szerint az IBM mégiscsak elkötelezte magát az OS/2-es kliens frissítése mellett. A pletykákat természetesen hivatalosan sohasem erősítették meg, de hát mindenki tudta, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél... Ezért is hatott kisebb sokként, amikor a Stardock (emlékeztetőül: a Staroffice irodai csomagról talán beugrik...) világgá kűrtölte, hogy sikertelenül végződtek az IBM-mel folytatott tárgyalásai, amelyekkel azt szerették volna elérni, hogy ők bocsáthassanak ki egy, a Warp 4-re alapozott új OS/2-es klienst. A gyász szerencsére nem tartott sokáig, mivel az IBM bejelentette, hogy már aktívan dolgozik a nagy szerényen csak kényelmi csomagra keresztelt új kliens és szerver változatokon. Tovább fokozta a meglepetést, hogy színre lépett az addig nem sokak által ismert Serenity Systems és bejelentette, hogy neki viszont sikerült megállapodnia az IBM-mel egy új, az IBM-es kényelmi csomagra alapozott operációs rendszer kifejlesztésének az ügyében.
Ilyen előzmények után vágott bele a Serenity a divatosnak hangzó, eComStation névre keresztelt operációs rendszer kifejlesztésébe. Bár az előfizetőknek szinte azonnal megküldték a kényelmi csomag bétáját, a végleges termék kibocsátására nagyon sokat kellett várni. A csúszásnak több oka is volt. Az elsők között lehet megemlíteni, hogy a Serenity meglehetősen kis cég, ám ennek ellenére maximálisan szerette volna kielégíteni a felhasználók igényét és nagyon sok, az internetes fórumokon felvetett kívánságot(!) is kielégített. Az internet azonban nem csak hátráltatta a fejlesztést, mivel rendszeresen fordult elő, hogy a fejlesztők itt kaptak megoldást egyes problémáikra, s nagyon sokan ingyen is besegítettek a fejlesztésbe. A megjelenés dátumának folyamatos kitolásával párhuzamosan tolták a Warp 4-ről történő kedvezményes upgrade határidejét is, amely szeptember végéig még volt lehetséges. A Serenity nem közvetlenül végzi a terjesztést, hanem összefogott néhány, hagyományosan OS/2-es termékeket is forgalmazó céggel.
A kiadott új operációs rendszer egy csinos dossziéban tárolt három darab CD-ből állt. Az első a tulajdonképpeni eCS telepítő CD, a Serenity által kifejlesztett telepítő-programmal. A második CD az IBM-es kényelmi csomag az 1999.-es év végén kiadott első verziója. A harmadik CD-n ajándék illetve ingyenes alkalmazások találhatóak. A Serenity embereinek jó tárgyalókészségét dicséri, hogy olyan közkedvelt fizetős alkalmazások kerültek fel erre a CD-re, mint például a Lotus SmartSuite 1.6-os irodai alkalmazáscsomag, az Injoy tárcsázó, a Desktop on Call távirányító eszköz, vagy a HobLink által kifejlesztett X-szerver. Az európai régió elárasztását a hollandiai Mensys vállalta magára, ám elektronikus rendelési rendszerük révén a világ bármely más tájáról rendelhetnek náluk. Az általuk kiszerelt eCS-ben a CD-ken túlmenően kis nyomtatott használati utasítás is volt.
Az eCS többféle módon is telepíthető. A legegyszerűbben akkor járunk el, ha felbootolunk az első CD-ről, amely eredményeként egy teljesen funkcionális, grafikus felülettel ellátott eCS-t kapunk, amelyből mindössze néhány egérklikkantással indítható a telepítés. Amennyiben CD-ről nem tud gépünk bootolni, akkor a Warp 4-ből megszokott módon le kell gyártanunk három eCS telepítőlemezt, amelyekről szintén fel tud állni a rendszer. Lényeges különbség a korábbi OS/2-kel szemben, hogy a három indítólemez önmagában nem képes még egy minimális rendszer indítására sem, ugyanis a szükséges fájlok egy része az eCS telepítő CD-jén található. Amennyiben gépünk 64 MB vagy annál kevesebb RAM-mal rendelkezik, akkor a Serenity a második CD-ről történő telepítést ajánlja. Ebben az esetben tulajdonképpen a Warp 4-es kényelmi csomagot (MCP = Merlin Convenience Pak) telepítjük, amelyet aztán egy a harmadik CD-n található segédprogram (convert.exe) segítségével lehet eCS kinézetűre szabni. Ez a programocska egyébként működik az eCS preview és az MCP bétaverziókkal is, s nagy valószínűséggel még az UpdCD segítségével készített Warp 4.5-ök is eCS kinézetűre alakíthatók így. Floppy lemezes telepítésre nincs már mód, de nem volt ez másként a Warp 4 esetében sem.
Az eCS hardverigénye nagy vonalakban megegyezik a Warp 4 hardverigényével, így a ma már gyengécskének számító P100-as processzorral és 32 MB RAM-mal felszerelt gépeken is jól használható.
Kétségkívül az egyik leglényegesebb újítás az eCS-ben az új telepítőprogram, amelyet az első CD-ről történő futtatáskor használunk. A CD-ről vagy az első telepítőlemezről történő felbootoláskor legelőször egy kis menü jelenik meg, amelyben választani lehet az alapértelmezett beállításokkal történő indítás, illetve az alapbeállítások megváltoztatása között. Ha csak véletlenül bootoltunk volna fel a telepítő CD-ről, akkor lehetséges a merevlemezről történő bootolás folytatása is. Amennyiben az alapbeállítások megváltoztatása mellett döntünk, akkor az úgynevezett preboot (előboot) képernyő jelenik meg. Itt nyílik lehetőség olyan alapbeállítások megváltoztatására, mint például a képernyőfelbontás, speciális (pl. SCSI) driverek betöltése vagy a telepítőrendszer telepítéséhez használt RAM drive-hoz rendelt meghajtóbetű definiálása.
Az új eCS telepítőprogram segítségével váltak például olyan funkciók elérhetővé, mint például a meghajtóbetűk tetszőleges kiosztása, vagy pedig a kötetek dinamikus kiterjesztése. Mivel az LVM nem kompatibilis az FDISK-kel, ezért a Warp 4-ről, vagy más operációs rendszerekről áttérőknek előbb konvertálniuk kell merevlemezüket. Ha van régi Boot Manager, akkor azt is le kell cserélni az eCS-sel adott LVM kompatibilis verzióra. Bár a konvertálás csak annyit jelent, hogy a kötetek más rendszerek által elvileg nem használt részébe pótlólagos információt tárol el a kötetmenedzser, azért érdemes biztonsági másolatot készíteni kritikus adatainkról a telepítés megkezdése előtt.
Az eCS-sel adott gazdag programkínálat (még a Warp 4-es VoiceType-ot is átemelték!) és az a tény, hogy az eCS a gyengébb gépeken is jól fut, valódi alternatívává teszi a gazdaságosságra törekvő kis vállalatok, illetve a szerény költségvetéssel dolgozó otthoni felhasználók számára.
A Serenity System fejlesztői, azóta elkészítették az eComStation 1.1, 1.2, majd ez utóbbi multimédiában megizmosított, 1.2R-re hallgató változatát és most a 2.0 verzió előrehaladott bétaváltozatánál tartanak. Itt okvetlenül meg kell említeni, hogy a folyamatos fejlesztések az eComstation honlapjáról online és egy külön program segítéségével teljesen automatizáltan letölthetőek. Így fordulhat elő az, hogy valaki bár 1.2 verziót vásárolt mégis a közbenső javítások, fejlesztések letöltésével -amely akár kernelfrissitéseket is tartalmaz- az operációs rendszer pl. 1.25-ös verziónak "mutatja magát"...
Akinek e sorok olvastán netán visszatarthatatlan vágya támad kipróbálni az eCS-t, úgy látogasson el az eComStation honlapjára és igényeljen egy díjmentes demo cd-t...
A vizuális természetűeknek -elnézést kérve a hosszú, de még így is meglehetősen visszafogott betűtengerért- itt egy igazán könnyen emészthető video a múltról és egy másik a közelmúltról és a jelenről ...
/Az írás felhasznál részeket Kádár Zsolt hasonló témájú írásaiból./
A jelenkor...
Sajnos sok jóról nem tudok beszámolni. Az új eComStation 2.0 verzió már az rc5-nél tart, de még mindig nem látni az alagút végét. Ugyanakkor az is látszik, hogy minden igyekezet ellenére a mai korban alapvető követelményeket ez a kiadás sem fogja teljesíteni. Utalok csak az egyik legnagyobb gondra: a multimédiakezelés hiányosságaira. Pl. flash lejátszó utoljára 5.-ös szinten volt profi kivitelű, azóta igaz van egy 7-es alfa, de igazán arról jobb nem beszélni...
Az operációs rendszernek ezzel együtt a mai napig igen sok -fanatikus?- híve van. Így történhet az meg, hogy sok-sok alapvető -akár az Ubuntuban is ismerős- program Linuxból van átportolva és biztosítja az operációs rendszer használhatóságát. Léteznek fizetős szoftverek is, de számuk egyre csökken, ahogy az értük való kereslet is...
Én is még mindig használom az OS/2-t. Egyébként az első OS/2-ömhöz, amely az OS/2 3.0, azaz a Warp volt, 1995-ben igen érdekes módon jutottam. Az egyik szoftveres cég igen kedvező áron áttérést kínált a Windows 3.0-ról(!!!). A feltétel az volt, hogy rendelkezni kellett az eredeti win telepítő lemezeivel és abból az első kettőt le kellett adni egy originál OS/2 Warpért cserébe (persze valamennyit fizetni is kellett még :-)
A számítógépemet még ma is a jó öreg Warp -azóta eComstation 1.2- bootmenedzsere indítja el, de bevallom azt is, hogy első helyen és automatikusan már az Ubuntu bootja indul el...
