Belépés
ATI Driver Linux alá
Sziasztok!
Gondoltam egyaz megosztom a nagy hírt, másik pedig tapasztalatoknak, kérdéseknek, linkeknek nem árthat egy fórum;)
Forrás: HWSW.hu
"Az októberi frissítésben emellett megérkezik majd az AIGLX támogatása, a negyedik negyedévben pedig a professzionális felhasználásra szánt FireGL kártyákhoz is lesz új linuxos driver."
"A bejelentés pálfordulásnak tekinthető az AMD eddigi politikájában, a vállalat ugyanis korábban mereven elzárkózott attól, hogy nyílt forrású drivert adjon ki vagy ilyennek a fejlesztését támogassa."
"A cégnél a stratégiai váltás nagyban köszönhető annak, hogy az ATI az AMD tulajdonába került.
Az AMD eközben továbbra is fejleszti a saját, zárt driverét, amelyből épp a jövő héten várható egy új változat, amely jelentős teljesítménynövekedést ígér, valamint a Radeon HD 2000 sorozatú grafikus chipeket is támogatja. Az októberi frissítésben emellett megérkezik majd az AIGLX támogatása, a negyedik negyedévben pedig a professzionális felhasználásra szánt FireGL kártyákhoz is lesz új linuxos driver."
Eredei cikk: http://www.hwsw.hu/hirek/34170/amd_ati_radeon_nyilt_forras_grafikus_chip...

Miért nem blogot nyitottál fórum helyett? Ez inkább oda illik. :)
Kívánságlista. De ez komoly.
Kezdeti lelkesedésem kezdett alábbhagyni miután nálam nem volt hajlandó rendesen működni egyetlen fglrx meghajtó sem. Bízom benne majd az uj meghajtók eredményesebbek lesznek elődjeiknél.
Hajrá!! :)
Csak kérdés szinten kb hányan lehetünk ATI vassal megáldva?
üdv
Razer
(x800 GTO)
engem inkább az (vagy az is) érdekelne hogy szerintetek össz. hány ubuntu felhasználó van Magyarországon?:)
http://erosbence.blogspot.com
bizakodva várom a végeredményt!!!
ati 9600xt
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
9600xt 128bit 128mega.
Ha goldoljátok kitörlöm.
...én dettó, ez remek, továbbra sem támogatja az ATi drájver a 9600XT-t (illetve pontosabban az RV300 szériát), juhéééj.
Egyébként meg itt-ott azt olvasni, hogy veszteséges a szegény-szerencsétlen AMD-ATI cég. Most egy újabb vásárlót veszítettek el. Csak aszt nem tudom, hogy lehet-e még AGP-s kártyát kapni.
még lehet AGP-s karikat kapni, csak amelyik jó az 20-30e ft.
egyébként hogy elszomorítsalak titeket nekem egy gecube (ati) 9600xt extreme van 128 mb. engedélyeztem a korlátozott meghajtókat > feltettem az xserver-xgl csomagot > restart és szépen muzsikál a compiz. :)
igaz a glxinfo-nál a direct renderind: no, de a hivatalos angol fórumon olvastam, hogy a "DRI" modul nem is működik xgl-el.
ettől még megy a 3d-m. :)
gaben@anubis:~$ glxgears
Xlib: extension "XFree86-DRI" missing on display ":1.0".
17919 frames in 5.0 seconds = 3577.102 FPS
37678 frames in 5.0 seconds = 7526.437 FPS
37140 frames in 5.0 seconds = 7407.490 FPS
37555 frames in 5.0 seconds = 7490.467 FPS
36349 frames in 5.0 seconds = 7248.500 FPS
36688 frames in 5.0 seconds = 7327.784 FPS
37140 frames in 5.0 seconds = 7415.810 FPS
37366 frames in 5.0 seconds = 7464.844 FPS
36575 frames in 5.0 seconds = 7277.841 FPS
36236 frames in 5.0 seconds = 7237.113 FPS
36914 frames in 5.0 seconds = 7382.731 FPS
36538 frames in 5.0 seconds = 7303.370 FPS
36123 frames in 5.0 seconds = 7199.441 FPS
36575 frames in 5.0 seconds = 7312.650 FPS
36688 frames in 5.0 seconds = 7337.456 FPS
37148 frames in 5.0 seconds = 7429.578 FPS
37132 frames in 5.0 seconds = 7412.538 FPS
36575 frames in 5.0 seconds = 7295.924 FPS
37207 frames in 5.0 seconds = 7441.399 FPS
37601 frames in 5.0 seconds = 7505.678 FPS
36575 frames in 5.0 seconds = 7306.310 FPS
gaben@anubis:~$
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Nekem is ugyanez volt ATi 1950 PRO-val. :D
Minden szépen megy vele.
http://centralcomputer.hu | Számítástechnikai szaküzlet, Szerviz és Internet kávézó
Bocsiii X1950 PRO-val.
http://centralcomputer.hu | Számítástechnikai szaküzlet, Szerviz és Internet kávézó
Csatlakozom hozzátok mivel nekem egy 9550 Ge van a gépben.
Feliratkozom én is...
ATI Radeon 9600
Radeon 9550
Radeon 9200 és Radeon X700
Szegények :)
nVidia 7300GT
(fél évvel ezelőtt még szomorú Radeon 9200 tulaj voltam :()
Nekem meg fél éve van, de nem panaszkodhatok rá. Az Ubuntu minden beállítást elvégzett vele, semmilyen driverre nem volt szükségem. 3D alapból ment, Beryllel, Compizzal semmi gond.
Annál több bosszúságot okozott az X700-as.
Nekem Radeon 9600xt de majd én is váltani fogok... edig minden jól működött, de tegnap kaptam egy frissítést, és az óta compiz=fehér kép...
Hát örülnék ha végre ati-ék írnának egy működőképes drivert....
Vagács
Hali! Most raktam fel a 8.04 Ubuntu dvd-t.ATI HD 2350 SE kártya
van a gépben.Telepítés után egyből felismerte a kártyát, és megkérdezte akarom-e a drivert hozzá.
szépen letelepítette hozzá az "restricted xorg-driver-fglrx
1:7.1.0-8-3+2.6.24." Újraindítás, és már megy a 3D.
üdv
Vagács
ATI Radeon 7000
________________
Intel(R) Pentium(R) 4 CPU 1.80GHz, 512 MB ram, 2.6.22-gentoo-r5
Intel(R) Core(TM)2 Quad CPU Q6600 @ 2.40GHz, 4 Gb ram, x86_64 3.2.1-r2-gentoo http://weblappark.hu - http://cvk.hu
.
Szaiasztok
Nos elszántam magam hogy megint megpróbálkozok ati kártyám életre kelteni....
Egy egyszerű kérdésem lenne:
nos ebben a wikiben a 8.41.7-es drivert telepítik egy 9600-ra de az ati odalán meg "only hd2000"-s szériát írnak nah most akkor hogy is van ez??? jah igen ati honlapon 9600-hoz nem is elérhető csak egy augusztusi driver....
szal a wiki: http://wiki.cchtml.com/index.php/Ubuntu_Feisty_Installation_Guide
ati oldal:
http://ati.amd.com/support/drivers/linux/linux-radeonhdd.html
Kérdés megbpróbáljam telepíteni??? azért kérdezem itt mert most nagyon stabil a rendszer csak kéne a 3d
választ előre is köszi...
$ fglrxinfo
display: :0.0 screen: 0
OpenGL vendor string: ATI Technologies Inc.
OpenGL renderer string: Radeon X1600 Series
OpenGL version string: 2.0.6747 (8.40.4)
Felraktam mert a release notes szerint támogatja a kártyámat de az x az hanyatt vágta magát rögtön... :D utálom ezt a kártyát.... :'-(
"This driver does not support AIGLX for Beryl or Compiz, but that support will finally arrive next month with fglrx 8.42. Linux 2.6.23 kernel support for the fglrx driver will hopefully arrive next month as well."
Utánanéztem, szeptember 10-én jött ki a 8.41.7, úgy gondolom novemberre már full sebességgel futó compiz-fusion-t láthatnak az Ati tujaldonosok:D - Hüp-hüp
...és remélhetőleg a régi kártyák is támogatva lesznek.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Sikerült beszerezni egy Nvidia kártyát az x800 után (mellé)
de nem sokkal jobb a helyzet. 1hét google és forum hegyek után még mindíg csak 1280X1024@55hz majdnem kiugrik a szemem. Ami nem ment az ATI-val (full 3d hardware rendering) az most sem megy. Jó mert a beryl megy de ez nem lényeg, nálam az Nvvel is van gáz, úgyhogy akinek van ATI-ja ne utálja. Nem biztos hogy jobb lesz az nvidia!!
Emberek,honfitársaim :)
Valaki könyörgöm fejtse meg nekem hgy a mo**kos k**va nénikéjébe lehet feltenniez a divert?
Mert letötöm,aztán átmegyek arra hogy telepitési instrukciok(tudk angolul,de ez inkább kinai),aztán probálnék megfeleni az ott leirtaknak,de ezt kapom ha probálkozom a terminálban:hozzáférés megtagadva...:(
Valaki segiteni egy kicsit,mondjátok azt nekem hogy nem kell,ki se merem mondani..,felraknom a vindóvzt!!!
linkek:
instrukciok:https://a248.e.akamai.net/f/674/9206/0/www2.ati.com/drivers/linux/linux_8.40.4-inst.html
driver:http://ati.amd.com/support/drivers/linux/linux-radeon.html
Aki segitene esetleg azért felváltva fogok imádkozni különbözö vallásokban a hosszu sexuális aktivitásáért :)
Szevasztok ubuntu tarsaim segitsetek mar nekem beinstalaltam az ubuntut es nemmegy a grafikusom ati radeon x1600pro.mit tegyek?
bash ./ati-driver-installer-.run --buildpkg Ubuntu/feisty vel próbálkozz, ez készít egy deb filet-amit cask csomagkezelővel fel kell rakni.
Eredeti: https://help.ubuntu.com/community/BinaryDriverHowto/ATI
install from ati.com rész.
Nagyon-nagyon köszi a segitséget!!
De,sajnos,de azt irja ki hogy nincs ilyen fájl...
Még probálkozom azért...
kössz még 1x
bash ./ati-driver-installer-***.run --buildpkg Ubuntu/feisty
a ***nál a letöltött driver verziószáma kell. Ha pl ati-driver-installer-789456-123.run a afájl amit töltöttél akkor a sor így néz ki(persze ott add ki ahova töltötted)
bash ./ati-driver-installer-789456-123.run --buildpkg Ubuntu/feisty
persze :)
ugy csináltam,elolvastam a linket amit irtál...
már nagyon elegem van...
a beryl,meg a compiz lehet hamarabb elindulna egy c64-en mint a gépemen...
létezik számitogépes átok?mert szerintem igen.
kb 1,5 honapja probálkozom driverekkel,forumokkal mindennl!
felraktam az envy-t,na az felrakott egy olyan ati-drivert hogy nem volt x-serverem...
még megvárom a 7.10-et aztán...asta la Vista :)
Helo!
Uj vagyok meg ezen a teruleten, ezert ismerosok azt taacsoltak,hogy mielott vegleg ubuntut raknek fel a gepre elotte probaljam ki a Wubi-t. Amolyan windowsson konnyebb feltelepitest segito progi(egyszeru bootmenedzseles meg stb.)Egy exe amit ha elindit az ember valaszt ubuntu\xubuntu... kozul,majd lehuz netrol iso-t es feltelefitodik akarhova a merevlemezen csak kell neki min 4 G hely. Haveroknak szepen is muxik,nekem is gond nelkul ment az instalacional eleinte minden csak a restartnal mikor kivalasztottam a wubi ubuntut es elkezdte toltogetni utana olyan errort kapok ami sztem a grafom miatt van(ATI HD 2600).Olvastam hogy ezekre kulon van linuxos driver + olvastam it lejjebb is rola.Csak azt nem tudom ,hogy a drivert hogy "csempesszem bele" a wubiba. Egyebbkent vista van a gepen :S es bootol meg minden szoval mukodik csak ezt az errort kapom ha az ubuntu betoltene magat restart utan (lehet,hogy nem az amire gondoltam ezert kerek tanacsot):
Xwindow system version 7.2.0
Rel.date 22.ja.2007
XProtokol version 11, revision 0, release 7.2
...
current os:linux ubuntu 2.6.20-15-generic #2 SMP SUN ...2007 i686
...
(EE)VESA(0):no matching modes
(EE)Screen(s)found,but none have a usable configuration
Fatal server error: no screens found
...
Module ABI versions:
X.org video driver 1.1
ximput driver 0.7
Restart GDM when configured correctly
Szoval itt elakadtam,ha tudna valaki segiteni megkoszonnem. (Innen szedtem a wubi-t:wubi-installer.org)
A gep:turion 64, ati hd 2600, 1024 ram, asus laptop
Úgy tűnik, mintha az xorg.conf-fal lenne valami. Először próbáld ki, hogy letöltesz egy Ubuntu CD-t (ami ugye egyben Live CD is), és megnézed, hogy arról bootolva van-e kép. Ha igen, akkor az abban lévő xorg.conf-ot tudod használni. Ha nincs, akkor majd gondolkodunk tovább.
hat van ubuntu 6.06os postazott live cdm. Az siman indul es megyen is szepen(resolution 640\800...1024\778).Csak azt nem tudom hol van a xorg.conf es hogy hova tehetnem a wubis direktorikban.
ha akarki tudna segiteni nem jonne rosszul,mert a live cdk siman mennek...
a xorg.conf-ot a /etc/X11 könyvtárban találod
szerkeszteni grafikus felületen sudo gedit /etc/X11/xorg.conf
karakteres felületen sudo nano /etc/X11/xorg.conf
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Az Xorg.conf tartalmazza a videóbeállításokat, tehát az összes videókarival kapcsolatos hibákért azt kell macerálni.
LiveCD ről bebootolsz majd /etc/X11/xorg.conf fájlt kimásolod valahova.
Majd a Wubiba bemásolod ugyanide ezt és felülírod a régit.
Lehet csökkentett módban futna neked a Wubi.
Mikor kiválasztod a Bootmenüben az Ubuntut akkor gyorsan ESCape nyomvatart és evileg bejön az Ubi menü.
http://centralcomputer.hu | Számítástechnikai szaküzlet, Szerviz és Internet kávézó
Koszi a tippeket. Addig jutottam hogy live cdn elinditottam az ubuntut, megkerestem a fajlok kozt etc/x11/xorg.conf ot. Feldobtam usbkulcsra majd ujra inditottam a rendszert vista-n. Az a gond ,hogy a wubis konyvtarak kozt nincs etc/... meg stb. ilyen linuxos mappa(totalcommander),hanem csak iso file-ok meg logok, boot.exe vackok meg ilyenek. Ekkor megprobaltam eliditani megint wubit(persze megint jott az error). Parancssorban probaltam beadni neki a "sudo nano /etc/X11/xorg.conf" elojott egy nagy fekete kepernyo sok opcioval az aljan (Ctrl+...)pl. ^X.lenyeg hogy nem tudtam elolvasni a xorg.conf-bol semmit. Gondolom kozben feltunt mennyire nem ertek ezekhez... Amugy kozben olvastam a man-t.Ezutan megprobaltam a "sudo dpkg-reconfigure -phigh xserver-xorg" parancsot amit feljebb emlit Chronos,de azt dobta ki hogy ilyen parancs nincs :S. szoval megneztem megint a man-t. Ott csak dpkg --configure packet szeru parancs volt az ami a legjobban hasonlitott ra. Ha ezt inditottam akkor meg azt mondta ,hogy ez a packet mar egyszer konfiguralva volt:S. Utana beirtam hogy "sudo shutdown -r" mert azt hittem ettol majd ujraindul a rendszer. De cseszett ram azt mondta hogy nezzem meg a helpet (meghogy neki oda time kell).A help pedig irta hogy lehet -r,-k,meg -t is. Probaltam -t vel is de nem ment. Vegul csak a "sudo shutdown 1"re reagalt ugy hogy system bla-bla in ONE MINUTE. Utana elindult valami lekapcsolt par dolgot es lefagyott az egesz valami loop dolognal,de annyira hogy totalmegalt ha terminalt is csereltem nem tudtam bejelentkezni semmi nem reagalt semmit annyira hogy restartolnom kelletta laptopot:S brutalita. Nem csinaltam semmit de telleg es lefagyasztottam a linuxot vagy most mit csinaltam rosszul,ennyire ostermelo lennek?? + szoval eddig jutottam az xorg.conf-os dologgal :(
én a wubit nem ismerem, de a sima ubuntut lehet recovery módban indítani.
ha ezt is lehet akkor az elvileg root módban indul. ezután tudsz bütykölni.
ilyenkor már nem fog kelleni a "sudo" a parancs elé. tehát nano /etc/X11/xorg.conf (így tudod szerkeszteni), stb. a reconfiguret pedig esetleg próbáld így is: dpkg-reconfigure xserver-xorg
az újraindítás az shutdown -r now vagy shutdown -r 0, igen kell a kapcsolóknak time gondolom, hogy tudja mikor.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
a parancsok bevaltak, "dpkg-reconfigure xserver-xorg"-al ujra alakitottam a xorg.conf-ot, de restart utan meg mindig ugyanazt az errort kapom es nem megy a grafikus felulet. De mind1 mar kihajintom a fenebe ennyi veszodest nem er. inkabb lehuzom a 7.10est. Csak gozom sincs vista melle hogy kene felrakni.Allitolag akkor megy ha olyan particiora tevodik a ami senem ntfs senem fat32 szoval "semilyen". Ez telleg igy van??
igen az ubi partícióját ext3-ra kell formázni, vannak még mások is, de asszem ez a legjobb(?).
de jól megvan win mellet, nekem xp-vel van dual boot-os rendszerem.
és az új ubi alapból fogja írni/olvasni az ntfs partíciókat.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Hello mindenki!
ATI 9550 graf. kártyám van, próbáltam a 3d gyorsítást belőni a leírtak szerint(korlátozott megh. kezelése, drivel letölt, fölrak stb.), de csak nagy feketeség újraindítás után. Visszaállítani már visszatudom annak utána olvastam (xorg.conf visszamásolása). De vajon miért nem működik?
Válaszotokat előre is köszönöm!
Én ha valamit elrontottam és nem jött be az x11, akkor amit a xorg.conf is javall:
sudo dpkg-reconfigure -phigh xserver-xorg
Ezzel automatikusan beállítja a dolgokat, mint a live cd-n.
Szia Chronos! Köszi a segítségedet! Szóval ismét korlátozott meghajtók kezelése, driver telepítés, újraindítás, sötét képernyő. Újraindítás terminál módban beírtam a lenti parancsot, előhozott egy beállító menűt, kiválasztottam: ATI, ill. a képernyőfelbontást: 1024X768 kilépett, újraindítottam. Lám siker, bejelentkeztem, terminálba beírtam a megfelelő parancsot, 3d gyorsítás nincs engedélyezve továbbra sem. Ez van. Egyéb ötlet esetleg?
próbáld az ati oldalán található 8.41-es vagy várd meg a 8.42-es drivert. utóbbi ha minden igaz akkor már támogatni fogja a composite módot, és az AIGLX-et is. a 8.42 mostanában, héten jövőhéten jön ki. és én a helyedben megvárnám az új ubit is, addig nem szórakoznék már vele.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Én tegnapelőtt raktam fel a Gutsy bétát és minden simán ment. Igaz a Compiz nem települt automatikusan. Nekem egy ATI Radeon Xpress 200M videókártyám van. Ez laptopokba való szóval a lehető legroszabb ami létezik, mégis működik :)
Ez érdekes.
Nekem is ugyanilyen kártyám van (a gép egy ASUS A9RP).
A Direct Rendering megy alapból, de composite extension nincs, így Compiz sem.
a gutsy van fent nálam is és engedélyeztem a korlátozott meghajtókat aztán még fel kellett tenni az xserver-xgl csomagot és utána restart. minden műxik (compiz is). a gdm-ben nem is kell kiválasztani az xgl desktopot (nincs is ilyen opció), mert alapból azzal indul.
fglrx-el a compiz csak xgl desktop-al megy (legjobb tudomásom szerint).
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Nagyszerű! Köszönet!!
Ati Xpress 200M végre beüzemelve... :D
super,
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Sziasztok! nekem olzan bajom van miota ezt megcsinaltam(mukodik a compiz) hogz nincs magyar nyelvu billentyuzetem!nincs ekezet stb.. kerdesem ay lenne hogy ezeket hogyan lehetne visszavarazsolni a gepre?? mit kell telepiteni stb?Koszonom szepen!
igen nálam is ez volt, meg másoknál is. valamelyik topikban le is írták, de nem keresek :) inkább leírom.
rendszer > beállítások > billentyűzet beállításoknál a kiosztásoknál ezt állíts be:
Bill. modell: ACPI szabvány
Kiosztás: Magyar szabványos (az angolt töröld ki)
Külön kiosztás minden ablaknak: pipát vedd ki
ezzel kész is.
üdv,
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Köszi szépen! Megjavult
Hali!
Én feltettem szépen az ATI meghajtót a VGA karimhoz, de ennek ellenére most sem tudok felbontást állítani Ubuntuban...1440x900 lenne optimális, de csak 1280x1024-et enged...ha van itt ubuntu guru, legyen szíves segíteni, mert nagyon hányzik a nativ felbontásom :(
modeline-alműködik jó, már sok éve.
http://ubuntu.cvk.hu/xorg.conf innen emeld át magadhoz a modeline sorokat.
________________
Intel(R) Pentium(R) 4 CPU 1.80GHz, 512 MB ram, 2.6.22-gentoo-r8
Intel(R) Core(TM)2 Quad CPU Q6600 @ 2.40GHz, 4 Gb ram, x86_64 3.2.1-r2-gentoo http://weblappark.hu - http://cvk.hu
.
Akkor Én mit szoljak az X200-as IGP-mel? Ezt még annyira se tamogatjak mint a rendes kartyakat...
na most ezt nem értem megy neked vagy nem? mert lentebb írta a kolléga:
"Solusa
Nagyszerű! Köszönet!!
Ati Xpress 200M végre beüzemelve... :D"
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Jah, hát képet ad, tehát a menni feltétel teljesult :)
De nem tud annyit mint pl. a windowsos ati driverrel (pl. még azt a nyomorult memoria méretet se lehet beállítani, hogy mennyit vegyen le a rendszermemoriabol). Tehát nem teljesen tamogatott.
Meg grafikailag is gyengebb mint win alatt.
ja, így már értem.
ebben teljesen igazad van, sajna nem igazán akarják tudomásul venni a gyártók (főleg ati/amd), hogy MS-en kívül más is létezik. na de majd a 8.42-es új driver :), ami már eléggé késik.
...és most, hogy írod beugrott, hogy ennek nincs saját memóriája.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
hali mindenkinek!
megjelent az ati várva várt 8.42-es új drivere, ami elvileg az aiglx-et is támogatja.
letöltés: http://www2.ati.com/drivers/linux/ati-driver-installer-8.42.3-x86.x86_64...
hup-os topik:
http://hup.hu/node/46132
mindenkinek jó szórakozást. :)
reméljük, hogy jó az új driver és kevesebb gondunk lesz az ati-kal
üdv,
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
végigolvastam a hup-on a hsz-eket, de nem valami jók az első tapasztalatok. ajánlom, hogy olvassátok végig mielőtt telepítenétek. :)
én még asszem várok vele. nem akarom szétbombázni a jól működő rendszert.
majd ha az ubi jelzi, hogy van frissítés akkor frissítem az fglrx-et és jóccakát.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Szeva
Letöltöttem a drivert és amikor beirom hogy
'sudo ./ati* --buildpkg Ubuntu/gutsy'
akkor ezt irja ki:
Created directory fglrx-install.bm5828
Verifying archive integrity... All good.
Uncompressing ATI Proprietary Linux Driver-8.42.3......................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
...................................................................
..................
==================================================
ATI Technologies Linux Driver Installer/Packager
==================================================
Generating package: Ubuntu/gutsy
Package build failed!
Package build utility output:
dpkg-buildpackage: source package is fglrx-installer
dpkg-buildpackage: source version is 8.42.3-1
dpkg-buildpackage: source changed by ATI Technologies Inc.
dpkg-buildpackage: host architecture i386
dpkg-buildpackage: source version without epoch 8.42.3-1
debian/rules build
echo "Using architecture: i386"
Using architecture: i386
if [ -f /tmp/fglrx.AH5906/debian/control.template ]; then \
cat /tmp/fglrx.AH5906/debian/control.template > /tmp/fglrx.AH5906/debian/control; \
fi
for i in preinst postinst postrm shlibs atieventsd.init ; do \
if [ -f /tmp/fglrx.AH5906/debian/driver.$i ]; then \
sed -e "s/#PKGNAME#/xorg-driver-fglrx/" \
-e "s/#DISTRO#/gutsy/" /tmp/fglrx.AH5906/debian/driver.$i > \
/tmp/fglrx.AH5906/debian/xorg-driver-fglrx.$i; \
fi; \
done
if [ -f /tmp/fglrx.AH5906/debian/10fglrx.template ]; then \
sed -e "s|#XMODDIR#|usr/lib|" -e "s|#XMODDIR32#|usr/lib32|" \
/tmp/fglrx.AH5906/debian/10fglrx.template > /tmp/fglrx.AH5906/debian/10fglrx; \
fi
if [ -f /tmp/fglrx.AH5906/debian/fglrx.default ]; then \
mv /tmp/fglrx.AH5906/debian/fglrx.default /tmp/fglrx.AH5906/debian/fglrx; \
fi
dh_testdir
make: dh_testdir: Command not found
make: *** [configure] Error 127
Removing temporary directory: fglrx-install.bm5828
és nem készíti el a csomagokat.
mért?
légyszi help!
így próbáld:
lépj be a könyvtárba ahol a driver van: cd /könyvtár_elérési_útja
majd: sudo chmod +x ati*.run
ezután: sudo ./ati*.run
szal nekem így elindult a telepítő, bár nem telepítettem, mert félek nem lesz esetleg jó, és most nekem szuperál minden.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
és ezt olvasd végig, itt le van írva lépésről lépésre a telepítés:
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=588605
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
KÖSZI sikerült megoldani.
compiz is megy, meg minden?
milyen ati kártyád van?
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Minden megy:
-3d játékok
-compiz-fusion
-és a kettő eggyütt is megy végre
ATI Raedon X800XL
fglrxinfo
Xlib: extension "ATIFGLRXDRI" missing on display ":0.0".
Error: couldn't find RGB GLX visual!
De Compiz szemmel láthatólag működik...De más 3d-s dolog nem..Tud valaki valamilyen megoldást?!
az új ati drivert tetted fel vagy a korlátozott meghajtók vannak engedélyezve?
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Új driver, tutorial alapján aminek a linkjét itt olvastam. Friss Gutsy-ra telepítettem..
És emerald-theme-manager se müxik, nem látok egy témát sem...
és a korlátozott meghajtók kezelésével + xserver-xgl csomaggal próbáltad?
nekem mondjuk ment azzal is amit linkeltem lejjebb, csak szaggatott.
jobban megy az előbbivel nálam.
emerald theme managerben nincs alapból téma, mivel nincs a csomagok közt az emerald-themes.
kell letölteni. :) viszont nálam valami miatt az új téma csak újraindítás után lesz aktív. :(
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Engedélyeztem a korlátozott meghajtókat:
compiz --replace
Checking for Xgl: not present.
Detected PCI ID for VGA: 01:00.0 0300: 1002:4152 (prog-if 00 [VGA])
Checking for texture_from_pixmap: not present.
Trying again with indirect rendering:
Checking for texture_from_pixmap: not present.
aborting and using fallback: /usr/bin/metacity
Kellett volna külön az xserver-xgl csomagot telepítenem?!
igen, mert azt nem teszi fel magának. restart után automatikusan xgl desktopal indul, nem kell külön kiválasztani.
de a előző drivert leszedted, meg visszaállítottad azokat a dolgokat amiket elállítottál hozzá a telepítés során?
mondjuk a visszaállítás nálam nem lett tökéletes, így backup volt a /home-ról és újrahúztam a rendszert.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
namost, felraktam először egy friss Gutsy-ra az új ati drivert, az ati oldaláról, felment, ment Compiz, de nem volt gyorsítás. Utána korlátozott meghajtókban engedélyeztem, reboot, ha még láttál szörnyűt... xserver-xgl-t telepítettem, reboot, erezd el a hajam... Nagyon rossz. Így semmi sem működik. Ötlet?!
a régi drivert letörölted? meg amiket be kellett állítani a driver telepítése során, pl xorg.conf azt visszaállítottad eredetire?
más ötletem sajna nincs.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Mindegy, leszedtem az xserver-xgl-t, és a korlátozott meghajtót, visszatettem az ati drivert, minden király, mozgatom az ablakoz mint atom, és semmi nem látszik a cpu grafikonján. Játszani amúgy se játszom, csak a filmek menjenek. Azért kösz szépen. Jóéjt!
Na az a szitu, hogy amig a vesas alap default grafikat hasznalja, ahol max 1024x768ra tudom allitani a kepernyot addig 30 mp koruli varakozas utan beindult az rendben i volna. A gond az hogy megint megprobaltam akkor driverolni a grafom utanan neztem neten es a laptopos ATI HD mobiliti 2600 ra meg csak a 8.40.4 es drivert ajaljak a mobiliti dolog miatt. Szoval letoltottem azt. Elis inditottam a sh ./ati-...x86_g64.run parancsot. Az install succesful csak meg azt irta hogy restart utan irjam be parancssorba az aticonfig parancsot. Restart utan eg mindig 1024 szeresen ment igy kinyitottam a parancsort es beirtam. Erre elojott egy man szeru dolog mi mindent irhatok az aticonfig utan...ezutan kicsit tanacstalan lettem. Majd birtam azt hogy aticonfig --initial=check erre azt irta ki nem talaja az fgrx vagy mit. ekkor beirtam hogy aticonfig --initial. Ezutan nem tortent semmi kulonos. Teahat atmentem az ubuntus display and graphicks systemes lecsuszos almenube es ott meg vesara volt allitva. Atkapcsoltam hogy hasznaljon mast de az ati alresz alatt temerdek fajta driver volt nem tudtam mi legyen vegul raboktem a radeon mobility p re pedig nem tudtam mi az a p pl. :( (naiv voltam hogy ez igy mukodhet?) Na ekkor azzt mondta hogy restart kell. Restartoltam is, de azota varhatnek akar egy napot is nem tunik el bootolas utan a fekete kepernyo az ubuntu load bar helyett :( es ctrl alt del van belole... Recovery modban inditottam, mert instal kozben irtak ha valami nem menne irjam majd be az
aticonfig --initial -f parancsot mert az helyrehozza. Recoveryban be is irtam es ki is irta hogy most mar a regebbi xorg.conf ot hasznalja. De restart utan ugyanugy semmi. Szoval hogy lehetne ezen segiteni?
szerintem próbáld nyugodtan az új drivet, nekem az AGP-s 9600-os ment vele, bár nem a legszebben, így maradtam a korlátozott...
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=588605
itt lépésről-lépésre le van írva a telepítés menete.
csak előtte szedd le a régi drivert.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
lehet hogy nagyon kezdo a kerdes...hogy szedjem le a regi drivert?
hihi, itt van lejjebb a link, de lásd kivel van dolgod. :D
http://www2.ati.com/drivers/linux/ati-driver-installer-8.42.3-x86.x86_64...
edit:
hát ezt nem tudom, miért ment kétszer. hmmm...
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
hihi, itt van lejjebb a link, de lásd kivel van dolgod. :D
http://www2.ati.com/drivers/linux/ati-driver-installer-8.42.3-x86.x86_64...
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
koszi szepen, de amugy ugy ertettem ,hogy hogy instalaljam ki :D a mar beinstalalt 8.40.4 est:) de gondolom hasonlokeppen mint ahogy azt az elozoleg kuldott linkben van a masik driverra irva. vagy nem?
Helo! Megcsinaltam mindent ami a linkelt leirasban megvolt. Minden rendben is ment. Csak az van hogy igaze bootolas utan kellett inditani a fglrxinfo parancsot de az ilyesmit ier ki:
sanesh@sanesh-laptop:~$ fglrxinfo
display: :0.0 screen: 0
OpenGL vendor string: Mesa project: www.mesa3d.org
OpenGL renderer string: Mesa GLX Indirect
OpenGL version string: 1.4 (2.1 Mesa 7.0.1)
szoval sztem nem ismerte fel a grafomat vagy mi... Az xorg.conf fileban pedig meg mindig "vesa" -s meg deffault ertekek vannak. Mit kell meg beallitani hogy elinduljon? Most 1024 en vagyok es nem engedi az effecteket se bekapcsolni laptopon van ATI HD 2600 as graf. Mit kene ahhoz meg bekapcsolni?
Egyebbkent az atis catalyst controll center ikonja is megvan szepen csak nemtudom mit tegyek . Mit kene meg elinditani?
Keresd meg a /usr/share/ati/fglrx-uninstall.sh fájlt és indítsd el
sudo /usr/share/ati/fglrx-uninstall.sh
Ha minden jól megy újraindítás után nem lesz gdm és x.
Ezért
sudo apt-get install xorg-driver-fglrx
És újra van gdm és x.
De ez az ubi .deb csomagja, nem a gyári!!!!
Lehet hogy már írták, de mielőtt telepítenétek az ati drivert, előtte el kell távolítani az ubis fglrx meghajtót, különben nagyon összezavarja a rendszert.
Ubuntu, szerintem.
Hali!
ATI Radeon HD 2400 XT-m van. Letöltöttem az ati-driver-installer-8.42.3-x86.x86_64.run fájlt, amit a --buildpkg Ubuntu/gutsy parancsal futattam, mivel gutsy-m van.
Ez a hibaüzenet fogadott:
cp: cannot stat `./usr/X11R6/lib/modules/dri': No such file or directory dh_install: command returned error code 256 make: *** [binary] Error 1 Removing temporary directory: fglrx-install.gQ6745nem tudom mi lehet a baj.
ui.: ezt a linket használtam a telepítéshez: http://wiki.hup.hu/index.php/ATI_Driver_Ubuntu_Linuxon
idézem magam. hárommal lejjebb írtam:
" http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=588605
itt lépésről-lépésre le van írva a telepítés menete.
csak előtte szedd le a régi drivert."
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Hali gaben!
ez egy jó kis leírás lehet, de a helyzet az hogy az xserever fent sincs a gépen, 1. lépés kihagy, majd telepítsem az ati drivert, és utána...
De én éppen az ati drivert nem tudom telepíteni a fenti hiba miatt, tehát nem tudok továbbmenni sem.
Ha van másik megoldás, szívesem meghallgatom, mivel mást tenni nem tudok.
Segítsen valaki!!!!
így próbáld:
lépj be a könyvtárba ahol a driver van: cd /könyvtár_elérési_útja
majd: sudo chmod +x ati*.run
ezután: sudo ./ati*.run
hátha..., nekem így települt. ;-)
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
En nekem az alapjan feltelepult csak meg mindig a vesa van valahogy alapbol (pedig mar az ati catalyst control is fent van )lentebb bovebben leirtam mi a helyzet tudnal meg adni az alapjan egy tippet?
fentebb írta tupija kolléga, azt próbáld ki.
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Szia !
A
sudo aticonfig --initial -f
és a
sudo aticonfig --ovt=Xv
parancsokat próbáltad már?
És szokott segíteni (nekem)a
sudo depmod -a
parancs is.
Ubuntu, szerintem.
a sudo aticonfig --initial -f hasznalt. Mar csak az a gubanc ,
1. hogy az appearance -nal a visual effectek none-ra vannak allitva. Megprobaltam bekapcsolni normalra, ekkor csak egy nagy feher kepernyo keletkezett majd visszaugrott none-ra.
2. hiaba van bedugva repro a laptopba akkor is a beepitett szol mp3nal, vagy filmnel.
Hmm , kiderult hogy mindketto megy egyszerre, a beepitett repro is meg a rakotott is. De egyebbkent kicsit fura ez az uj driver. Pl. ha egy netes oldalt tekergetek fel le akkor nagyjabol ugy nez ki mintha pl. tvben mutatnanak egy szamitogepes monitort, szoval mintha brutal keves fps volna. Ez a 8.42.3 hatasa?
Nézd meg glxinfo-ra mit ír ki!
Ha nincs dri, akkor szokott belassulni. Vagy nem jól települt fel a drájver, amit jobb, ha ilyenkor uninstallálsz. Az ubis fglrx+xgl még mindig jobb pillanatnyilag, ha nem akarsz játszani. Ha pedig inkább játszani akarsz, akkor nem kell az xgl. Akkor viszont nincs compiz. Majd csak kialakul, ha minden igaz.
Ubuntu, szerintem.
ha a dri a direct renderinget takarja akkor az NO. Es meg mindig az van az OpenGLes beallitasoknal, hogy
OpenGL vendor string: Mesa project: www.mesa3d.org
OpenGL renderer string: Mesa GLX Indirect
OpenGL version string: 1.4 (2.1 Mesa 7.0.1)
szoval nem a garfomrol van ott semmi bejegyzes... Megprobalom akkor kirakni a mostani feltelepitett drivert es csak siman az ubis fglrxet bejelolni. Esetleg lehuzzam az ATI binary X.org drivert amit az add or remove nal kinalnak?
Egyebbkent az is feltunt mintha linux alatt forrobb lenne a laptopom. Tapasztalt mar valaki ilyet?
Hogy tényleg jobban melegszik-e, azt egy hőmérséklet ellenőrző progival tudod megnézni. Az viszont biztos, hogy mivel Mesa GL volt beállítva renderingnek, így a procit használta grafikai számításokhoz, nem a GPU-t. Ezért melegszik a proci jobban (nagyobb terhelés). Ami a dri-t (direct rendering) illeti, tényleg nem ment fel rendesen a drájver. Próbád meg így felrakni :
sudo ./ati'bla-bla-bla'.run
sudo depmod -a
sudo aticonfig --initial -f
(Ha beírod: sudo -s ,akkor nem kell többet sudo-t írnod.)
Vagyis ne próbálj meg belőle *.deb csomagokat készíteni. Nekem ugyanis Gutsy-ra csak így volt hajlandó települni. Igaz én az alternate változatot telepítettem. Ami még fontos, hogy ennél a drájvernél nem szabad a korlátozott meghajtóknál a beállításokhoz nyúlni.
Egyébként az lspci beírásával listázhatod a pci eszközöket, (lsusb ugyan az usb-re) ha már megvolt, akkor bocs.
Ubuntu, szerintem.
Uninstalaljam elotte az xserver-xgl-t?
A korlatozott meghajtok a DISABLED_MODULES es hagyjam akkor ="" igy?
A sudo depmod -a es sudo aticonfig --initial -f parancsokat instalacio utan kozetlenul adjam ki vagy restartoljak elotte?
Ujrainstalaltam a drivert, elotte kiraktam xorg-fglrxet futtattam amit irtal nem piszkaltam bele a korlatozott meghaj. sem. De igyis csak mesan megy es szaggat a firefox es dir NO.
Addig, ameddig az xgl alatt fut a grafikus felület, nem lesz dri (glxinfo dri=no). Ahoz uninstallálni kell az xgl-t. Ha újra raktad az ati-s fglrx drájvert, akkor DISABLED_MODULES = "fglrx", ez ugyanis nem korlátozott, elméletileg kezeli az AIGLX-et. És használj sudo depmod -a utasítást.
Ubuntu, szerintem.
most ugy van fent a 8.43.2es,hogy install elott uninstalaltam az xglt es az fglrx et is. Es install utan nem raktam be a disabled modulesba "fglrx"et gondolva hogy mar nincs fent. Tevedtem, ilyen esetben is be kell rakni?
Live cd-ről indítottam az Ubuntu 7.10-et. Felismerte a videokártyát, nem kezelte zárt meghajtóként, compiz hiba nélkül ment. Csak a képernyő felbontása nem volt jó, amit nem is volt hajlandó átállítani.
Telepítettem a rendszert, zárt meghajtóként kezelte a videokártyát, engedélyeztem a használatát, majd beállítottam a helyes felbontást. glxinfo esetén a direct renderingre "Yes" a válasz. De a compiz nem megy. The composite extension is not avaliable. Ez a hibaüzenet. Másik gépen másik ATI kártyával semmilyen gondom nem volt.
Talán valamilyen driverrel lehet ezen segíteni?
AMD 64 3200+, 1 GB RAM, ATI RADEON X700 SE 256 MB
Ez a kártya valószínűleg csak xgl alatt lesz képes compizt futtatni. Egy próbát megér, keress rá a synaptic csomagkezelőben xgl szóra és telepítsd a servert. Újraindítás után mennie kell a compiznak.
Ubuntu, szerintem.
Telepitettem az xgl servert, megy is a compiz, de a billentyuzet atallitodott, a jelszavamat nem fogadja el, csak a bejelntkezo ablaknal. Valami mas megoldas nem lenne, vagy most mit csinaljak
A hozzászólásom nem tudom szerkeszteni, de a visszaállítottam mindent, xgl-lel megy a 3d, de glxinfo-nál a direct rendering: NO. Ez jelent valami hátrányt, vagy még kell valami beállítást eszközölnöm?
És köszönöm a segítséget!
Csak a játékok nem futnak rendesen, illetve ami a direct renderinget használja. A billentyűzetet pedig a Rendszer-Beállítások-Billentyűzet menüben tudod beállítani:
billentyűzet modell - ACPI
kiosztás - magyar általános
Sok sikert!
Ubuntu, szerintem.
Sikerült belőnöm a rendszert, minden működött. Egy darabig. Aztán az Ubuntu egyszercsak "elfelejtette" a beállításokat. Nem indul a grafikus felület, csak alcsony felbontásban. Ha visszaállítom arra ami már működött egy hétig, akkor a monitor arra hivatkozik, hogy nem jók az értékek, és újra, mindig csak nagyon alacsony felbontásban indul. A rendszer így most használhatatlan, úgyhogy örülnék valai ötletnek.
Helo!
Az a gond merult fel, hogy letrehoztam egy uj felhasznalot admin jogok nelkul, es ha ezen szeretnek belepni a rendszerbe , akkor csak feher kepernyo fogad es inaktivitas a parancssor se megy semmi. Gondolom grafikai a hiba szoval mi lehet a gubanc? + megneztem az ati catalyst control centerben. Azt irja a grafom rendesen fel van instalalva meg fel is ismerte hd 2600,de a 3 openGles dolognal az van beirva hogy mesa projektet alkalmaz ra. Nem lehet ezt atallitani?
Szia!
Valószínűleg az a gond, hogy új felhasználónál tiszta lappal indul a rendszer (nem a fehér képernyőre gondolok ;) ). Én inkább a Gnome vagy KDE beállításaira tippelek, mert a hardverek alapból csak rendszergazdai joggal babrálhatóak, és nem a felhasználó mappájában tárolódnak az értékek. Egyébként neked sincs alapból rendszergazdi jogod, csak a sudo után tudsz bármit állítgatni, telepíteni, stb. Akkor, amikor létrehozol egy új felhasználót, elméletileg teljesen testreszabhatod. Azonban nem biztos, hogy második felhasználónál autómatikus az asztalkezelő beállítása (felbontás, téma, ikonok). Nézd meg, hogy létrehozott-e a rendszer az új felhasználó mappájába ".valami", rejtett mappákat (mappában egy ctrl-h) és mit tartalmaznak. Valamint hasonlítsd össze az eredeti felhasználó mappájában lévőkkel .
Az Ati gond miatt jó lenne látni az xorg.conf-ot. Ha feltudod tölteni valahova és belinkelni ide, többet tudnánk segíteni.
Ubuntu, szerintem.
Ami az uj felhasznalot illeti letrehozott rejtett fajlokat, mappakat is fajlokat is fajlok szamszeruen kevesebb mint az eredeti felhasznalonal(ott 18 szabadon levo rejtett fajl az uj felhasznalonal kb 8-10). Meg akartam volna nezni a mappakat tartalomban miben kulonboznek, de azt mondta a rendszer hogy nincs jogom hozza. Megprobaltam parancssorbol ,de ott meg nemtudom hogy kell megjeleniteni a rejtett fajlokat(nem tudom hogy kell):S. Ami az xorg.conf ot illeti feltettem. Itt meglehet nezni: sanesh.tx.hu odairtam az ati catalyst control center altal irottakat is hatha segit
Ha fel van telepítve az MC, akkor a 'sudo mc' paranccsal tudod megnézni konzolból a fájlokat. Ha nincs, akkor 'sudo apt-get install mc'. Az xorg.conf pedig némileg hiányos, http://ubuntu.cvk.hu/xorg.conf oldalt nézd meg és ez alapján próbáld meg korrigálni. Én a dri beállításokat hiányolom, valamint a modulok rész teljesen üres. Ez az én xorg.conf fájlom: http://tupija.extra.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Item...
Remélem segít.
Ubuntu, szerintem.
Sziasztok!
Egy olyan problémám lenne hogy most az AMD oldaláról leszedett 8.42.3 dirvert használom, viszont valami "Xlib: extension "ATIFGLRXDRI" missing on display ":0.0"." hiba miatt a wine nem akar elindulni. Szeretném visszatenni az Ubuntu zárt meghajtóját, és használni továbbra is Compiz-fusion-t, és wine-t. Valaki le tudná írni mit tegyek? Ha zárt meghajtót bekapcsolom, legközelebbi induláskor hófehér képernyő fogad meg a kurzor. Kösz, sziasztok!
Megoldottam, leszedtem az ati drivert, kikapcsoltam, visszakapcsoltam a zárt drivert, reboot(fölösleges volt), installáltam az xorg-driver-fglrc -et, reboot, és müxik minden, bár a gears nem, de wine van, compiz van szal hepi:D
Meglepetés ati 7.11 drájver az ati oldalán nov. 21. kiadás. Kipróbáltam x1200-es radeonon (laptop), működik. Van compiz, vand 3D játék.
DE EGYSZERRE A KETTŐ NEM! Illetve nem tökéletesen :(.
MIÉRT?
Ubuntu, szerintem.
Kibovitettem az xorg.conf omat a te conf od alapjan de semmi valtozas s jobb se rosszabb nem lett ugyanugy megy, szaggat a firefox meg az ablakkezelo.
Kapcsold ki a compizt, ha játszol.
Az is használja a 3D-t, és lassít.
Alt+F2 , metacity --replace
Én így oldottam meg. Sőt, lehet neki jó kis gombot is összehozni. Compiz be, Compiz ki. :)
Bár mondjuk még így is jobban bírja a Compizt a gém mellett, mint a Berylt..
Kívánságlista. De ez komoly.
Nekem egy olyan probémám lenne, hogy mikor feltelepitem a legújabb ati drivét a 7.11-es és bekapcsolom a compiz-t akkor szaggat a scrollozás, szaggat az ablakok nagyitásánál.
Ez mitől lehet?
Gutsy+Aiglx+fglrx.
Ja Direct Renderel működik.
Előre is thx.
Szia!
Nem írtad, milyen hardver. Xorg.conf fájlt nézd meg, esetleg az aticonfig-gal újra kell konfigurálni.
Ubuntu, szerintem.
Egy olyan problémám lenne hogy most tökéletesen működik minden, van compiz-fusion, van wine, megy minden, a fglrxinfo:
display: :0.0 screen: 0
OpenGL vendor string: ATI Technologies Inc.
OpenGL renderer string: ATI RADEON 9600 Series
OpenGL version string: 2.0.6473 (8.37.6)
DE!fgl_glxgears:
Using GLX_SGIX_pbuffer
Xlib: extension "XFree86-DRI" missing on display ":1.0".
Error: couldn't get fbconfig
xorg.conf vége:
Section "Extensions"
Option "Composite" "0"
EndSection
Section "ServerFlags"
Option "AIGLX" "On"
EndSection
Section "Module"
Load "glx"
EndSection
Szeretnék Nexuiz-al játszani ;-(
Szia!
Lehet, csak nem írtad ide, vagy már megoldódott, de én hiányolom a modulok közül a Load "dri"-t, és az extensions közül a Option "RENDER" "true" beállítást.
Valamint a
Section "DRI"
Mode "0666" 'ez nálam ennyi, másnál nem biztos
EndSection
beállítást.
Ha már megoldódott, kérlek írd meg hogyan!
Ubuntu, szerintem.
Hi al.. udom nem ide tartozik de nincs valakinek ötlete hamikor a share könyvtárba szeretnék másolni mért nem engedi? olyan mintha nem lenne hozzáférésem
Hogy lehet ezt megváltoztatni
köszi
Zsolt
Üdv.
/usr/share? Abba csak a root írhat.
Hali! Felpakoltam ubuntura 3d-t azt is amit apt meg azt is ami ati honlapján található. Mindkettőnél van 3d, de windfoshoz képest igencsak olyan az egész mintha egy legalább 10 éveel ezelőtti videokártyával tolnám a gamet Enemy Territory. (pontosabban ez egy X1650 Pro és olyanszinten szaggat mint gef2 mx400 on) Kérdés az lenne mipmap detail levelt azaz mipmap részletességét meg az ilyen hasonló tweakeket amit pl windfosban ati try toolsban belehet lőni vagy a driverben nemistudom hogy hol azt itt hogyan tudom belőni? esetleg xorg.confban valamerre találok leírást? me igazság szerint erről nem láttam semmit jólenne ha ti nagy linuxguruk tudnátok mondani valamit erről köszi csőőő
Helo megvaltoztattam az xorg.confomat a lentebbiek szerint de a rendszer mintha figyelembe se venne, hogy atirtam valamit. Ugyanugy szaggat a firefox. Megprobaltam mas ablakozot is hasznalni (iceWm), mely kevesebb memoriat igenyel, de ez se segitett ez is SZAGGATOTT (pedig regebbi pentiumokon is gond nelkul megy). Itt a link az Xorg fajl tartalmahoz: http://sanesh.tx.hu/ Ha van otlet esetleg lattok hibat benne szoljatok, de ez a laptopos HD 2600 as valahogy sehogy se akarja az igazat :(
Elég sokáig nem volt időm, de már játszani akarok nemsokára, megpróbáltam belőni az ati driverét közepes eredménnyel.
Naszóval.
Letöltöttem a legújabb ati drivert, csináltam belőle csomagokat, és feltettem őket. Sikerült működésre bírnom, van (asszem) gyorsított compiz-fusion, gyors minden(az xgl még mindíg sok procit zabál...minek ide egyáltalán xgl?!na mindegy.) Szal itt járok:
glxinfo | grep direct
direct rendering: No (If you want to find out why, try setting LIBGL_DEBUG=verbose)
OpenGL renderer string: Mesa GLX Indirect
fglrxinfo
display: :0.0 screen: 0
OpenGL vendor string: ATI Technologies Inc.
OpenGL renderer string: ATI RADEON 9600 Series
OpenGL version string: 2.1.7170 Release
fgl_glxgears
Using GLX_SGIX_pbuffer
Error: couldn't get fbconfig
//és kilép, nem látok se ablakot, se fogaskerekeket.
glxgears-től pedig fagy az X. Buli.
xorg.conf darabokban:
...
Section "Module"
Load "dbe" # Double buffer extension
SubSection "extmod"
Option "omit xfree86-dga" # don't initialise the DGA extension
EndSubSection
Load "type1"
Load "freetype"
Load "glx"
Load "dri"
Load "GLcore"
Load "i2c"
Load "bitmap"
Load "ddc"
Load "int10"
Load "vbe"
EndSection
...
Section "Device"
Identifier "ATI Technologies Inc RV350 AR [Radeon 9600]"
Driver "fglrx"
Option "XAANoOffscreenPixmaps" "true"
Option "VideoOverlay" "on"
Option "OpenGLOverlay" "on"
Option "UseInternalAGPGART" "yes"
Busid "PCI:1:0:0"
EndSection
...
ection "Extensions"
Option "Composite" "0"
EndSection
Section "ServerFlags"
Option "AIGLX" "On"
EndSection
Section "DRI"
Mode 0666
EndSection
********************
Tudna valaki segíteni?!Feltúrtam a netet, de semmi olyan ami működne, pedig már kipróbáltam jó pár dolgot. Openoffice is fagyasztja az X-et...kész
Kis frissítés:
fglrxinfo -display :1
display: :1.0 screen: 0
OpenGL vendor string: Mesa project: www.mesa3d.org
OpenGL renderer string: Mesa GLX Indirect
OpenGL version string: 1.2 (2.1 Mesa 7.0.1)
Hogy kerül ide Mesa?!?!?!?!?!?
Már ott tartok hogy nincs grafikus felületem! Emberek, segííjetek! Mindent újratettem, de még failsafe módban se kapok Xservert és gdm-et...;(
Szia!
Sokkal egyszerűbb a dolog mint a hogy te csináltad. Nem kell letölteni semmit, helyette igy kell csinálni: http://ubuntu.hu/konyvlap/nvidia-es-ati-kartyak-3d-gyorsitasanak-engedel...
Szerintem probald meg uninstallalni azt a drivert amit felraktal, meg a xorg.conf-ot allitsd vissza a regi allapotara, aztan a fenti modon telepitsd a driver! Ugy mennie kell (esetleg még az xserver-xgl csomagot fel kell rakni)
Sikerült, megy minden:D
Ezekből raktam össze:
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=658303
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=569654
és "gksudo gedit /usr/bin/compiz" paranccsal a
LIBGL_FGLRX="/usr/lib/fglrx/libGL.so.1.2.xlibmesa"
sort átírtam
LIBGL_FGLRX="/usr/lib/xorg/lib/libGL.so.1"
-re. Felelősséget nem vállalok:D Na sziasztok!
Hali Mindenki! Lenne egy nagy problémám és remélem tudtok segíteni! Vettem egy Ati radeon x1650 pro agp videokártyát, de miután telepítem az ubuntu ezt írja ki: "a videokártya zárolva van és a 3d nem engedélyezet"! Amikor rákkatintok az engelyézesre akkor azt írja ki, hogy nem támogatott kártya, vagy ilyesmi! Próbáltam már vele mindent de semmi változás! Köszi a segítséget előre is! csapoistvan2@t-online.hu
Helló!
Nekem egy ati x1950Pro-m van és sehogyse tudom beüzemelteni a driver-ét
Segítsetek PLZ!!!
Jah és ubuntu 7.10!
Az envy-t probaltatok mar? Lehet h az ujabb verziok tamogatjak, az ubuntuban alapbol több mint fél éves fglrx van.
esetleg? gyári ati driver telepitese
Na akkro én meg mit szóljak nekem ATI X1550-m van, és most néztem, hogy nincs is hozzá driver külön na ezt benéztem.
Nah utána néztem a kártyámnak egy kicsit jobban is, és mint kiderült RV505-ös chippel van ellátva, ami ua mint az X1300-on, ráadásul az 1550-es az 1300-pro új neve, így kérdés használta e már valaki az x1300-as linux drivert az 1550-hez?
Szevasztok,
Egy ideje probalom mar az ATI meghajtojat telepiteni, de mindig ua.a hibauzenet kapom eredmenyul, a topicot mar vegigolvastam es probaltam minden javaslatot.
A hibauzi a kovetkezo:
opo@(none):~/Install/ATI$ ./ati-driver-installer-8.24.8-x86.run --buildpkg Ubuntu/feisty
Creating directory fglrx-install
Verifying archive integrity... All good.
Uncompressing ATI Proprietary Linux Driver-8.24.8.............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
-e ==================================================
-e ATI Technologies Linux Driver Installer/Packager
-e ==================================================
./ati-installer.sh: 97: Syntax error: Bad substitution
Removing temporary directory: fglrx-install
opo@(none):~/Install/ATI$
opo@(none):~/Install/ATI$
Van valakinak any good gondolata?
És próbáltad már a Korlátozott meghajtók telepítése menüponttal is?
"Van valakinak any good gondolata?"
Például ihatnék egy kis forró teát, mert köhögök.
Esetleg nézz körül a synapticban, és tedd fel az fglrx-driver csomagot onnan. :)
Kívánságlista. De ez komoly.
Szeretem, ha olyannak neznek aki a cipofuzojet sem tudja bekozni. Amennyiben nincs mondanivalod inkabb ne irj, mert a kijelenteseink minositenek.
Ez pedig igen cinikus hangvetelu volt,
Bocsánat, nem cinikus voltam, csak hirtelen ez jutott eszembe!
Az fglrx-drivert tedd fel Synapticból. Ez volt hasznos ötlet.
Kívánságlista. De ez komoly.
OK., talan tulreagaltam a dolgot, de meggyult a bajom ezzel a franya ATI-val, a javaslatod sajnos nem segit, ezeken a lepeseken mar tul vagyok.
Ha fel van telepítve az fglrx-driver, próbáld meg, hogy törlöd, vagy legalább áthelyezed valahová az xorg.conf-ot.
Utána a
dpkg-reconfigure xserver-xorg
paranccsal Újra beállítod az xorg.conf-ot. Próba cseresznye.
Kívánságlista. De ez komoly.
Hello!
Mar osz ota probalom rendesen beuzemelni az ATI HD 2600 as grafomat a laptopomban. Eddig nagyon ossze vissza ment, szaggatotta firefox meg ilyenek, de ezt lentebb mar ecseteltem. Ma felraktam az ati legujabb driveret, amit le lehet szedni a honlaprol es nekem bevalt. Van rendes felbontas, maximalis "csicsa" is minden. Es nem szaggat a firefox sem. Az alapjan sikerult, amit tanacsoltak nekem lejjebb.
A boldogsag titkat ne kutasd!
En mar az elet apro oromeinek is tudok orulni:
hosszas kuzdelem utan van 3D a gepemen, vegre sikerult feltennem az ATI meghajtojat. Ez az oldal nagyon hasznos informaciokat nyujtott.
http://wiki.cchtml.com/index.php/Ubuntu_Feisty_Installation_Guide#Video_...
Sok sikert mindenkinek!
Sziasztok!
ujjitottam egy ati 1950-es kartyat aztan ujraraktam a 710-es ubuntut,felraktam a felkinalt drivert aztan ujra inditas utan boot kepernyo meg van,de aztan nagy sotetsegbe valt, a monitor zold tehat elvileg valami jelet kap,de egy fia pixel nem sok annyi nem latszik.Erre varnek megoldast mar ha van :(
xserver-xgl csomagot feltetted miután felment a korlátozott meghajtók drivere??
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
nos a legtobb amit eddig kiharcoltam az a 800*600-as felbontas rettenes... felraktam az egyik leiras alapjan egy atis drivet de a katalist center hibauzenettel kilep,illetve elsem indul.
probaltam szerkeszteni a xconfigot
Section "Device"
Identifier "Failsafe Device"
Boardname "vesa"
Busid "PCI:1:0:0"
Driver "vesa"
Screen 0
EndSection
ez az alap,de igazabol barmit irok bele nemreagal.
x1950 jeligere a kiadoba :)
vegul ratalaltam erre: http://albertomilone.com/nvidia_scripts1.html teljes automatikus,okos.Beallitott mindemt.
Sziasztok!
Feltelepítetem az Ati Catalist/t
(ati-driver-installer-8.42.3-x86.x86_64.run)
fglrxinfo
display: :0.0 screen: 0
OpenGL vendor string: ATI Technologies Inc.
OpenGL renderer string: Radeon X1300 / X1550 Series
OpenGL version string: 2.0.6958 Release
Ha a vizuális effektek normálra vannak kapcsolva, akkor minden video lejátszóm vibrál, szaggat. (Mplayer-Medialejátszó)
A video lejátszás csak kikapcsolt effektek mellett normális.
Videokártya illesztőprogram: fglrx
Képernyő felbontás: 1280x1024
Zárt meghajtó: Ati grafikus meghajtó csak használatban (nem engedélyezett)
Ez így normális, vagy van használható megoldás is a témára?
http://ubuntu.hu/dokumentacio
Itt megnézted, hogy telepítsd? Érdemes azt megpróbálni, lehet, hogy jobban jársz vele.
Kívánságlista. De ez komoly.