3r1cKöszönöm, de ezek így bonyolultak és ráadásul angolul vannak, valamint feltételezik, hogy ismerem a postfix programot, minden hóbelebancával együtt.
Amit én szeretnék, (tudom ez a sokkal könnyebb vége, dehát emberek vagyunk) hogyha meg tudnátok egyszerűen (kezdő vagyok) mondani, hogy mit tegyek egy postfix-el, hogy nekem mint SMTP szerver működjön, és semmi mást ne tegyen.
Valamint hogyan kell összeismertetni a szervert a másik gépeken lévő levelezőkkel (ha kell).
amit eddig tettem: postfixet feltelepítettem, wines levelezőmben smtp szerverhez beírtam az ip címet kivettem a hitelesítést ->levelet küldtem: visszajött valami lejárt tanusítvány, ezt elfogadva a végén az üzenet: 5.7.1''relay acess denied
Ezután a main.cf-ben a mynetworks-ot kijavítottam, a lokális háló címtartományára. Na ezután már el sem éri a szervert a levelező
segítséget előre is köszi