Belépés
Program összeomlás
Hellosztok a segítségeteket szeretném kérni!
Következő lenne a problémám: Még anno felraktam a ubuntu 7.10 betat (vagyis felfrissítettem a 7.04-et). Minden rendben is ment (kivétel talán az, h véletlenül megszakítottam a frissítést félutón de utána újraindítottam, s folytatta). 2 óra alatt megcsinálta a dolgát újraindultam s már a 7.10 beta fogadott. 1-2 probléma azonban akadt. Az openoffice (s még 1-2 program) indítás után azonnal összeomlott s nem is indult el. Gondoltam majd ezt idővel kijavítják így nem nagyon foglalkoztam vele. Most viszont, h megjelent a stable 7.10 s fel is frissítettem az új csomagokkal a rendzsert még mindig nem indul a fentebb említett program (hibaüzenet is volt, de kb csak annyi, h a program összeomlott kívánom e bejelenteni asszem egyszer be is küldtem a hibát, s utána kipipáltam, h többet ne mutassa az összeomlás jelentést remlélve, h egyszer úgy is elindul). Szóval a kérdésem az lenne, h valahogy ki lehet javítani, h az összeomló programok elinduljanak vagy telepítsem ujra az egész rendszert?
Segítségeteket előre is köszönöm!

Hát először is meg kéne próbálnod Adept-ben a csomagokat megkeresni és "PURGE"-olni őket, Apply, majd megint felrakni...(Purge=teljes törlés). Így valószínüleg működni fog. Ha nem így lessz, esetleg...
Konsole:
1. sudo apt-get remove openoffice
(A parancs eltávolítja az összes openoffice -al kezdődő csomagot...ha nem jól emlékszem a csomagnévre kérlek javítsd ki...)
2. Adept-ből visszarakod...
Ennyi... Több módja nem nagyon van. De a 7.10 nagyon beteges...
Köszönöm szépen! Megpróbálom remélem müködni fog! :) Hát igen így olvasgatom a hozzászólásokat, s látom másnak is van gondja vele elég, de ez még új kiadás 1-2 héten belül hátha kijavítják a fejlesztők jóra a 7.10-t s akkor már király lesz! :)
Sziasztok, elkezdett szopatni az unbuntu. Ebben kérek segíteséget:
Felraktam a kolourpaint nevű programot és le akartam szedni a gnu paintot és a gimpet. (Synaptic) Rendben is ment, csak annyira kifagyott a gép közben hogy újra kellett indítani. Azóta a csomagkezelő ezt írja ki:
E: dpkg was interrupted, you must manually run 'dpkg --configure -a' to correct the problem.
E: _cache->open() failed, please report.
Mondom jó, ehhez értek. De mégsem. Nem ismert ilyesmi parancsot a terminal.
Mondom akkor pont jól jön hogy pár napja csináltam backupot, berakom a DVD-t és restore... Mi a lof..ért működne, rá se bagózik semmire a visszaállító.
Ha nem muszáj nem telepíteném újra ez egészet, mert az egy újabb két hét mire mindent beállítok újra.
Milyen parancsot nem ismer?
sudo dpkg --configure -a
Kívánságlista. De ez komoly.
A varázsszó kimaradt :), így már működik minden (a backupot kivéve).
Köszönet a gyors reakcióért.
Ilyenkor mit csinál, hogy megjavul? :)
A sudo rendszergazdai jogot ad.
Kívánságlista. De ez komoly.
Tudom,tudom - csak kimaradt ez alkalommal :)
A dpkg --configure pedig az általad választott csomag konfigurálását végzi :D Ez a kicsomagolást követő rész, telepítéskor a parancssori kimenetet olvasgatva kiderül. Egy -a kapcsoló a csomagnév helyett pedig minden kicsomagolt, de konfigurálatlan csomagot átküld a konfigurációs fázison. Forrás: man dpkg ;)
gépzene
Probléma kettő. De még mindig nem hiszem el, hogy én okozom ezeket. Annyira összejött, hogy XP-ről írok. Ennél komolyabb összeomlást már nem tudok csinálni.
Egy PGP programot raktam fel, synapticon keresztül. Semmi gond, otthagytam a gépet valamivel utána két órára.
Hatás a következő volt mire hazaértem: mozilla könyvjelzők eltűntek, backupolni sem lehetett őket! Háttérben futó programok eltűnek, és nem voltak újraindíthatók. Pl pidgin. Synaptic hibaüzenetet adott ki, egy restart után már jó volt.
Leszedtem azt a pgp-s dolgot. A többi gond ugyanúgy...
Még egy restart: és már a rendszer se tölt be.
Leírtam szorgalmasan mit láttam, tapasztaltam:
Minimal BASH-like line editing is Supported. For the first word, TAB lists possible command....bla, bla, gondolom ismeritek.
Se ott nem jutottam semmire, az ubuntu cd nem segített, és a jó kis adatmentős dvd-m sem volt jó semmire.
Szerencse hogy pont akkor szart be, amikor a hónap legfontosabb ügyét kellett elintézni. Kezdem úgy érzeni magam, mint az XP-vel. :) Nagy balf... lehetek. SOS
Vagy legalább azt a 700 mega adatot halásszam ki valahogy, ami bent ragadt. Utána majd ráérek kérdezni egy új ubuntu install alól arról, hogy miért nem hajlandó felrakódni a nemrégen gyártott backupom :-D
ha újra rakod is a rendszert, az adatok megmaradhatnak, attól függően, hogy partícionáltad a vinyót. ha külön partíción van a home, akkor nem gond. az új telepítésnél egyszerűen a régi /home partíciót csatolod, de nem formázod. utána egy kicsit varázsolni kell a régi>új tulajdonosváltásnál, de az egy későbbi történet. előtte adatmentés. itt segít a livecd, mert ezt használva legalább az adataidat mentheted, feltéve, hogy nem az az egyetlen cd/dvd meghajtó van a gépben, se másik ilyen, se usb. :)
烏邦土 - 乾屎橛
Úgy van, hogy egy partición van az xp és az ubuntu. Egy másikon az adatok. De a linuxban is maradt jópár adat, és ami a legfájóbb: rengeteg beállítás. Live CD alól semmi lehetőséget nem látok újrarakásra/javításra - mindig csak teljesen új telepítést akar, valami szájbarágós leírás jól jönne.
Ezt találtam az adataim helyén, kisértetiesen hasonlít egy win-es scandiskes adatvesztésemre: found.000/dir0000.chk/ az összes adatom mindenféle fileokban, nem hozzáférhető
"Úgy van, hogy egy partición van az xp és az ubuntu.">Wubival tetted fel? mert ha igen, akkor keresztet vethetsz az adatokra, beállításokra. :(
烏邦土 - 乾屎橛
Virtuális meghajtóra, erre gondoltál? Már keresztet vetettem a pótolhatatlan adatokra. Megrendült a bizalmam az ubuntuban, ennek ellenére leformáztam az egészet, linuxos filrerendszer ...és mindent előről. :) Legközelebb majd nem próbálkozom semmi olyannal...
Nvidia zárt eszközmeghajtó. Telepítés után az ubuntu befrissítette magát. Az nvidia eszközmeghajtó utána szintén be lett frissítve az ajánlottal - indítsam újra, ok. (Vesztemre nem volt elég a 800X600). Erre föl betöltékor elsötétül a képernyő, és az OSD kiírja hogy váltsak felbontást, a frekvenciáért rinyázik. Persze bootoláskor menüből nem tudom megkerülni, semmilyen más üzemmóddal. Gondolom ismét valami terminal parancssort kéne beütögetni. Kezdem már marhára unni ezt az egészet. Live CD-ről írok, az legalább működik mindig. SOS
erre sajna én nem tudok megoldást, mert ennyire nem értek a dologhoz. de olvasgatási emlékeim alapján biztos, hogy sok topik volt már hasonló problémáról. hátha neked is segít valamelyik. vagy később egy hozzáértőbb.
ne add fel, nem szar az Ubuntu (és általában a GNU/Linux), de néha meg kell izzadni vele.
jut eszembe, envy csomag esetleg a zárt meghajtó helyett? vagy egy régebbit vissza?
烏邦土 - 乾屎橛
Végig néztem sok topicot. Nagy nehezen ismét újraraktam a rendszert és most nem merem felrakni a drivert, mert megint nem tudok majd belépni.
fiss: használt az nvidia-xconfig parancs. Igazából nem értem mi történt de turkáltam a parancsok között és a menüben és a mostani restart felért egy orgazmussal. Köszönet egy másik fórumtémának..