Hamarosan itt az év vége: azonban nem múlhat el úgy ez az év, hogy nem megyünk el együtt még idén utoljára egyet beszélgetni. A Magyar Ubuntu Közösség ezért évbúcsúztató sörözést tart 2009. december 12-én (szombaton), délután 17 órától. A helyszín a Billy Rotten, ahol már korábban is több hasonló eseményt tartottunk, és mindig jól éreztük magunkat. A hely a hetedik kerületben, a Rottenbiller utca 32. szám alatt található – pár percre a 7-es busz Huszár utcai megállójától, a 73-as, 74-es, 76-os trolik megállói közvetlen közelében (Google maps).
Kérem, hogy aki úgy tervezi, hogy ellátogat az eseményre, ezt a hír alatt jelezze hozzászólásban. Ez segít nekünk abba, hogy fel tudjunk mérni, hány látogatóra számíthatunk, és ennek megfelelően tudjuk előkészíteni a helyet. Az eseményre mindenkit szeretettel várunk, akik szívesen töltenének el egy estét még karácsony előtt az Ubuntu közösség tagjaival. Természetesen nyugodtan jöhetnek azok is, akik nem Ubuntut használnak a mindennapokban. Találkozunk szombat este!