Megjelent az Ubuntu Lucid Lynx Beta 1

Megjelent az Ubuntu következő kiadásának, a várhatóan 2010 áprilisában megjelenő Ubuntu 10.04 LTS-nek (Lucid Lynx) első beta verziója. Ez a változat kifejezetten a fejlesztőknek és tesztelőknek szánt előzetes, éles rendszeren ezért a használata nem ajánlott.

Négy hónap telt el az Ubuntu 9.10 (Karmic Koala) megjelenése óta, és máris itt a következő kiadás, a Lucid Lynx harmadik fejlesztői változata. Az Ubuntu 10.04 a tervek szerint egy LTS, vagyis hosszú távon támogatott kiadás lesz. Ez azt jelenti, hogy asztali gépeken 3 évig, míg kiszolgálókon 5 évig kapunk hozzá majd biztonsági támogatást.

Mint minden fejlesztői kiadás, így a Lucid Lynx sem ajánlott semmiképpen sem éles rendszerre. Ugyanakkor azok, akik nagyon kíváncsiak, nyugodtan feltelepíthetik egy virtuális gépben, így különösebb kockázat nélkül próbálgathatják és követhetik nyomon a fejlődését. Erről itt található egy útmutató.

Újdonságok

Friss csomagok

Mint minden fejlesztési ciklus elején, ezúttal is rengeteg friss és új csomag jelent meg az Ubuntu fejlesztői ágának tárolóiban. Ez nem csak a már meglévő csomagok új verzióit jelenti, hanem sok új alkalmazás megjelenését is.

2.6.32-es kernel

A Lucid Lynxben a 2.6.32-16.25 verziószámot viselő kernel kapott helyet, ami a legújabb, 2.6.32.9-as stabil kernelen alapul.

GNOME 2.29.92

A Beta 1 kiadásban a GNOME következő 2.30-as kiadásának fejlesztői változata kapott helyet.

KDE

A Kubuntu a KDE SC 4.4.1 kiadására épül. További információk magyarul ezen az oldalon, vagy (angol nyelven) a következő oldalon olvashatók:
https://wiki.kubuntu.org/LucidLynx/Beta1/Kubuntu

HAL eltávolítása

A Lucid Lynxből teljes egészében el lesz távolítva a hal csomag. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a rendszerindulás és leállás, valamint a felfüggesztésből történő visszatérés.

Új főverzió a likewise-open csomagból

A likewise-open csomagból, ami az Active Directory hitelesítést és a szervertámogatást nyújtja Linuxhoz, mostantól az 5.4-es verziót szállítja az Ubuntu. A frissítés érinti a 4.0-s verziót (Ubuntu 8.04 LTS) és a 4.1-es verziót is (Ubuntu 9.10), valamint a likewise-open5 csomagokat a Universe tárolóban.

Új alapértelmezett, nyílt forrású meghajtóprogram nVidia hardverekhez

Mostantól a Nouveau az alapértelmezett meghajtóprogram nVidia grafikus kártyák esetén, és alapértelmezetté válik a KMS is. Ez a meghajtó hardveresen gyorsított 2D-t biztosít, mint a korábbi -nv meghajtó. A nouveau még aktív fejlesztés alatt áll, ami remélhetőleg lehetővé teszi a felmerülő hibák gyorsabb javítását.

Jobb nVidia támogatás

Jelenleg 3 különböző zárt NVIDIA meghajtó érhető el: nvidia-current (190.53), nvidia-173 és nvidia-96. Az új alternatíva rendszernek köszönhetően már arra is lehetőséget biztosít az Ubuntu, hogy ezek mindegyike telepítve legyen egy időben.

Közösségi szolgáltatások

Az új Ubuntu kiadásban közvetlenül elérhetők az olyan közösségi szolgáltatások, mint az identi.ca, twitter vagy Facebook a beépített MeMenu-n keresztül. A MeMenu a Gwibber mikroblog kliensre épül.

Látványosabb rendszerindulás

A rendszerindulás a Plymouth technológiának köszönhetően látványosabbá és gyorsabbá vált, mint korábban.

Megújult értesítési terület

A panelen megjelenő értesítések immáron szebb, egységes stílust követnek.

Új grafikus témák

Ebben a kiadásban mutatkozik be először a két új grafikus téma, az Ambiance és a Radiance. Ezzel párhuzamosan bekerült az új háttérkép és sok új ikon is. Mindez az Ubuntu nemrégiben megújult arculatához igazodik.

Ubuntu One fájlszinkronizáció

Az Ubuntu One segítségével immáron bármelyik mappát kijelölhetjük szinkronizálásra a saját mappánkon belül. Megjelent egy konfigurációs felület is, ahol egyszerűen elvégezhetjük a szükséges beállításokat.

Ubuntu One Music Store

Az Ubuntu One Music Store segítségével immáron arra is lehetőségük van a felhasználóknak, hogy zenét vásároljanak a Rhythmbox zenelejátszóból. Az így vásárolt zenék automatikusan szinkronizálódnak is az Ubuntu One segítségével a gépeink között.

További információk

További információk és letöltési lehetőség a hivatalos bejelentésben.

Hozzászólások

A boot még mindig nem szép zárt driverrel... Nyílttal jó lenne, csak azzal meg az effektek nem működnek...

Linux for human beings.

Eljött az idő a frissítéshez! A Beta-ig akartam várni, csapjunk a lovak közé :)

dettó

itt már muzsikál :D

Most már itt is :)

USB-ről nem indul el (UNetbootin). ASUS-A9RP notebook-on korábbi verzióknál szükséges volt hpet=disabled. Na, úgy is kipróbáltam, de akkor sem állt fel a rendszer. Kb. 30mp után megállt a Knight Rider-ezés, és megfagyott a gép. Kétszer is.

Ti CD-ről telepítettétek?

Én Karmicot frissítettem, nem volt semmi gond frissítés alatt.

Én pedig most teszem, fel. Remélem jó lesz.

Dani

Már rakom is fel! Esetleg aki észrevesz hibákat az jelezze

http://www.ubuntu.com/testing/lucid/beta1#Known%20issues
+ Ne lepődj meg, ha a live cd nem tud restartolni.:) (bár ezt már valószínűleg javították)

nálam jelentkezett egy bug beconfigoltam a rendszert és restart és synaptic bezártam!! és lám 100% on ment a proci update valami terhelte kilöttem restert és többet nem is jelentkezett a probléma.

update-xapian-index ?

azaz

evolution néha bezár :P

Ebben kijelentkezés után hogy lehet visszalépni? Mármint live cd-t használva. Több helyen is úgy mutogattam a rendszert, hogy livecd-ről indítva feltettem a vga driverét, kijelentkeztem, ekkor automatikusan visszajelentkezett, majd fel a codec-ek meg a compiz, és tádám, volt minden. Ez nem csinálja meg a bejelentkezést. Ám amúgyis félreolvastam, azt gondoltam ebben már benne lesz az új gnome felület is, arra lennék kíváncsi.

Végre :D pont ma irtam erről egy fórumot hogy mikor adják már ki, én le is tesztelem éles rendszerként, ha valami gáz lesz nem gond, úgyis külön partición vannak a cuccok nagyon kiváncsi vagyok milyen a rendszer ..

hogy lehet a címsorban a gombokat a jobb oldalra visszapakolni?

gconftool -s --type string /apps/metacity/general/button_layout menu:minimize,maximize,close

Köszi :)

picit módosítottam
gconftool -s --type string /apps/metacity/general/button_layout menu:maximize,minimize,close

mert ha a min, max, close a sorrend akkor a téma miatt érdekesen néz ki

Valaki tudja, hogy miért csak dvd-van? Az alpha3 óta ennyit hízott?

Ezek közül egyik sem DVD...

Kubuntu Member | Kubuntu 10.10 Maverick Meerkat | KDE 4.4.92 | Linux kernel 2.6.35-7-generic

Köszi :) A cdimage.ubuntu.com-on csak dvd-t találtam... Pedig alpha-ból ott is cd volt

Egy napi tesztelés után , szerintem nagyon jó lett NAGYON GYORS telepítéskor partició hipp hopp, meg rányomok valamire és durr bejön a compiz effektek pedig valahogy dinamikusak jobban mozog a kocka szerintem olyan termsézetes

Üdv

Munkaasztalváltásnál azt a sötétedést nem lehet kiszedni? elég zavaró...
Compiz-fusion feltétele után az közszemlénél is egy fekete fátyol jön a látható asztalok elé...nem találtam módját kikapcsolásának :(
Amúgy szép és gyors, és semmi baja nincs az ati 9250-emmel, "hazament, és tudta" :D

Sziasztok!
Volna egy két észrevételem.
-az ubuntu fejlesztőgárdája miért fordít "fölös" energiákat az arculata,ha egyik fő erénye e rendszernek a testre szabhatóság?
A másik,hogy inkább a kompatibilitási gondokon kellene inkább melóznijuk!
Évek óta közdük hogy régi ipodom vagy az új touchom hoz találjak megfeleő alkalmazást és ne kelljen agyon hekkelni az ubit!Vagy hogy win es progikat,sajnos nem sajnos futattni tudjak!....
Elnézéseteket kérem ha nem ebbe a topikba kellett volna írnom,de az új rendszer megjelenése .....

Elég érdekes észrevétel. A 10.04-be bekerült az iphone/ipod touch támogatás. A kinézet az Ubuntuval ismerkedők számára fontos.Wines programok futtatása nem cél, ne is legyen. Hasonló tudású (vagy jobb) natív alkalmazások készítése jobb ötletnek tűnik.

Ezzel nem tudok egyetérteni. Igenis cél, hogy minél szélesebb körben használhassam a számítógépemet. Meglévő korszerű programok (amiket windows alá írtak) szintjét ritkán éri el linux-ra írt program. Átportolásra pedig a legtöbb programnál hiába várunk.

Nem hiszem el, hogy nagy kihívás lenne windows-os programok tökéletes futtatását lehetővé tenni Ubuntu-n.

Ha a külalak szerinted azért fontos, mert az új felhasználókat az fogja meg, szerintem pedig ha nem kellene lemondaniuk a játékról (natív sebességen) és a megszokott és jól bevált alkalmazások használatáról, akkor az alap és átszabható külalakra ki figyelne?

Teljesen egyet értek kurru-val!

Milyen programokra gondolsz? Szerintem csak a nagyon drága programokra nincs megfelelő alternatíva. Az ilyeneknél -ha már egyszer nagy halom pénzt kiadsz érte- a fejlesztők dolga lenne átportolni linuxra (pl játékoknál is). Jól megszokott? Vindóz alatt is kénytelen vagy újra és újra átgondolni mire milyen alkalmazásokat használsz.

Engem nem a játékok izgatnak igazán.Azt ugyan meg kell hagyni win alatt UT2003 fent van nagy kedvenc!Programok terén KRESZ program ami miatt win xp van a gépemen.És ipod touch miatt itunes,mert ugyan ki probáltam a ubuntu 10.04 et és tényleg sokat javult a ipod kezelése,de még mindig macerás!

A KRESZ programról azt írják a hupon, wine-al működik. De rengeteg ilyen webes alkalmazás van. Az ipod touch-nál talán az Apple dolga lenne fejleszteni valamit linux alá (sokszorosába kerül egy hasonló tudású készüléknek). Ha egy operációs rendszerrel szemben nem az a legnagyobb követelményed, hogy legyen gyors, stabil, biztonságos, hanem hogy hasonlítson a vindózra, meg működjön is úgy, használj wint.

Rendben használok is!

"z ilyeneknél -ha már egyszer nagy halom pénzt kiadsz érte- a fejlesztők dolga lenne átportolni linuxra (pl játékoknál is)."

Hát igen.:) Egy tökéletes világban, ahol mindenki egy halom pénzt ad a fejlesztőnek és a fejlesztőnek se csak a pénzszerzés az érdeke, valamint minden OS ideálisan ugyanakkora piaci részesedéssel bír ez megtörténhet.
Sajnos ebben a tér-idő kontinuumban ez nem fog bekövetkezni.:)
De azért... http://www.youtube.com/watch?v=C2qrpwplkGI

Én reális dolognak tartanám, ha valaki vesz mondjuk egy fotósboltot, írna egy emailt az adobe-nak: Srácok, megvettem a programotokat, hogy használni tudjam vindózt is kellett vásárolnom. Alapból linux alapú oprendszert használok. Légyszíves, fejlesszetek linux alá is!

Aki meg tudja venni a fotósboltot, az üzleti célból veszi meg, és megveszi mellé a windows-t is, ami jóval olcsóbb mint a fotósbolt.

Mert nem tehet mást. De lehetne másképp. Ha ennyien sírnak utána linuxos fórumokon (és tényleg megvették, nem lewarezolták), akkor talán az adobe is foglalkozna vele. Csak jó helyen kéne panaszkodni.

Erre ők azt mondják: "Bocsi, de a linux piac kicsi és nem tudná fedezni a fejlsztési költségeket. Mi nem jótékonykodni szeretnénk, hanem pénzt akarunk keresni a munkánkkal."

Így működik a világ.

Reklámnak nem lenne rossz befektetés...
Akkor tényleg egyeduralma lenne, de nekem akkor is a Gimp marardna....

Szerinted pusztán a reklámozás miatt megéri egy Photoshop szintű programot egy új rendszerre fejleszteni, karbantartani?

Mondja már meg nekem valaki a photoshop mivel tud többet a fő felhasználási területén mint a gimp??? Ezt azért kérdezem, mert 1.) grafikus vagyok, 2.) több volt osztálytársam nagy ügynökségekénél photoshop-ol, és ők sem tudtak funkcionális téren választ adni erre...

pl. a cmyk felbontást szokták felhozni.

烏邦土 - 乾屎橛

a cmyk nem felbontás, hanem színkezelési szabvány amit természetesen tud a gimp, sőt az adobe színprofilját (icc - lásd a tárolódban) használja alapesetben "kompatibilitási" okok miatt : ) ha bekapcsolod...

ok. nekem "felbontás (pontosabban fogalmazva persze színbontás)" oldalról való megközelítés. de én nem vagyok sem nyomdász, sem grafikus. viszont egyetértek veled. :)
és néztem, be van állítva cmyk profil. :)
de nem az én problémám, csak ezt szokták felhozni, amire emlékszem.

烏邦土 - 乾屎橛

Tegnap este én is rákerestem a külömbségekre; általában azt írják, hogy aki már haladó a Photoshop-ban, annak nehéz megszokni a GIMP kezelőfelületét (de e probléma megoldására készült a GIMPshop).
Néhányan írják azt, hogy kevesebb effekt és szkript van a GIMB-ben, de ez valamilyen mértékben megoldható, hiszen GIMP-be is lehet tenni plusz szkripteket.
Bár nem vagyok jártas a Photoshop-ban, de GIMP-ben hiányzik nekem a layerek csoportosításának lehetősége, de ha jól tudom a 2.8-ban már benne lesz.

10 évig használtam ps-t, két hét alatt áttértem...

Így van, a GIMP első ránézésre kicsit félelmetes a PS után, de ha kicsit kiismeri az ember nagyon jó program és csak ajánlani tudom. Értségin is lehet választani!

Szerintem pont az a baj hogy a linux disztrók túl nagy számban vannak jelen a világon.
Nagyon nehéz úgy fejleszteni, hogy az egyikben még csak 2.6.24-es kernel van, a másikban 2.6.32-es. Az egyikben sun jre van a másikban icedtea, a harmadikban open jre. Az egyik gtk-s a másik qt-s. És sorolhatnám egész nap. A lényeg hogy amíg nincs valami egységesítés, addig a kutya sem fog fejleszteni rá, mivel windows alatt 1000x könyebb megírni bármit, mert kevesebb dologgal kell foglalkozni.

A lényeg hogy amíg nincs valami egységesítés, addig a kutya sem fog fejleszteni rá, mivel windows alatt 1000x könyebb megírni bármit, mert kevesebb dologgal kell foglalkozni.

Legalábbis zárt forráskódú szoftverfejlesztésnél.

/(bb|[^b]{2})/

1: Abszolút nem baj
2: Nem kernelre kell programot fejleszteni...
3: Java platformfüggetlen

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Arra céloztam a példákkal, hogy a sok sok apró különbség miatt sok kompatibilitási hiba lehet, amiket elég nehéz lehet kigyomlálni, amíg ez idő alatt windows-on másra is lehet az időt fordítani.

Fejlesztettem pár évig windows(ok)ra.
1. a CALC.EXE már a 3.1-es winben is ugyanaz volt, mint az XP-ben :)
Talán erre gondoltál.
2. a wines programok NAGYOK, nem optimalizáltak, emiatt lassúak.
Erre nem gondoltál.

...
Nem véletlenül szórakoznak a cégek pl. piackutatással.

De azt is lehetne követelni, hogy nyissák meg a kódot, és akkor önkéntesek átportolhatnák Linuxra. :)

Viccet félretéve, Linuxnak 1-2%-os piaci részesedése van, ráadásul ebből rengeteg az olyan felhasználó, aki ha lenne sem venné meg a PS-t, mert nyilt forráskódú programokat használ. Viszont a PS-t átportolni azt jelentené, hogy a teljes grafikus felületet újra kellene írni. Onnantól kezdve dupla annyi munka lenne karbantartani, fejleszteni. (hacsak nem java-ban írják újra, de akkor meg win-re se fogja senki megvenni:) Nagyon messze van attól, hogy ez megérje az Adobenak.

/(bb|[^b]{2})/

Akkor a wine-al való futtatás lehetőségét segítsék (pl a cs2 szépen fut). A lényeg az elven van: Ha valamit megvásárolok, foglalkozzanak az igényeimmel.

Hát inkább az a jellemző, hogy amíg nem vásárolod meg, addig foglalkoznak vele.

/(bb|[^b]{2})/

a ráknak venni fotósboltot, gimpben ugyan azt összehozom ugyan olyan minőségben ugyan annyi idő alatt...
A fotósboltban csak több a beépített script, de ez gipnél gyógyítható... bár valljuk be 2-3 év lemaradása mindig van az adobe termékkel szemben, viszont a grafikai stúdiók 90%-a is 2-3 évvel ezelőtti fotósboltot használ, szóval nincs hátrány a konkureciával szemben :)

Amelyik programokra "csak" alternatíva van Linux alá, az legtöbbször tényleg "csak".

Azt hiszem, rossz oldalról közelítjük meg a dolgot. Windows-os meg Linux-os programokról beszélünk, holott Windows alá megírt programokról van szó. Aki ezeket használja, nem feltétlenül Windows-os beállítottságú.

Lehet azt mondani, hogy a Linux nem akar széles körben elterjedni, de ezt még felső fejlesztő körökből nem hallottam. Minden rendszer célja, hogy minél szélesebb körben elterjedjen.
Jelenleg a Linux felhasználók köre nem túl széles, és nem csoda, ha nem foglalkozik vele túl sok neves szoftvergyártó.

Ha pedig a hegy nem megy Mohamedhez...

Ezek azok a dolgok, amik miatt szerintem az Ubuntu-nak kellene a rendszerbe építeni a windows-hoz írt programok tökéletes és alapértelmezett szintű futtatási lehetőségét.

A linux terjedni szeretne, ezt jól látod. De van még valami, ami terjedne vele együtt és ez a nyílt forrás. Ez azt is jelenti, hogy a nyílt forrású programok mindig elsőbbséget fognak élvezni és nem fog senki (Canonical, Red Hat, Novell) azért izzadni, hogy xy windowsos zárt programokat tudjon futtatni... Nem fogják erre "szabni" a rendszert, mert egyszerűen nem ezt szeretnék elérni. Nem céljuk egy Windows2 létrehozása, ami wines progikat fog futtatni.

A linuxra sok újunc úgy tekint, mint egy virusmentes, stabilabb rendszerre, amin majd jól elfuttatják wine-nal a játékaikat és progijaikat, de a linuxnak nem ez a célja.

Van olyan rendszer, amit ezért fejlesztgetnek, amit leírtál. ReactOS a neve. Ha ilyen elvárásaid vannak, akkor azzal kellene próbálkoznod.

Mindent arra kell használni, amire kitalálták, ennyire egyszerű.

Soha nem fog terjedni, ha sok hardvert nem kezel megfelelően és az elérhető alkalmazásokhoz képest elmaradottabbakat futtathatunk rajta.

Én nem láttam a linux filozófiájában azt a tételt, hogy nem céljuk más operációs rendszerekre írt ill. zárt forrású programok elfuttatásának megadása.
Amit írtál, az szerintem a te véleményed arról, hogy a linux rendszerek mit képviselnek.

Mac tud tökéletesen windows-hoz írt programokat futtatni?

"Mac tud tökéletesen windows-hoz írt programokat futtatni?

Nem, de nem is akar.

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

egy sportkocsit arra gyártanak, hogy száguldjon, nem igazán jó rallyra, egy terepjáró a terepen az igazi, nem körversenyeken. mindegyiket lehet bizonyos mértékig alakítgatni, de nem a végtelenségig. ennyi.

john 3:16

Én leírtam, mit szeretnék az Ubuntu-tól.
Ti pedig leírtátok, hogy mire való az Ubuntu, mire fejlesztik. De ez mindössze a ti elképzelésetek.

Fizet titeket az Ubuntu, hogy lehurrogjátok az embereket, ha leírják, mit szeretnének tőle?
Csípőből írogatjátok a sablon szöveget, hogy a linux nem erre való, meg nem arra való. Hát, gratulálok.
A sportkocsis hasonlat nagyon hangzatos, csak éppen hót nem ide vág...

Nem akar bántani senki Téged.Lehet, hogy nem ide vág, de ha elgondolkodsz rajta megértheted, hogy vannak dolgok amik így működnek, vannak amik úgy működnek. Mit kell ezen háborogni? Gondolj csak bele, hát tényleg nem az a legjobb, ha windowsos rendszerre írt programokat tényleg windowson futtatunk? Egyébként örülök, hogy van wine, és használom is. Persze, hogy vannak neked is elképzeléseid, meg vannak nekem is, meg a fejlesztőknek is. /ha tudnék programzani, lehet nekem is lenne pár megvalósítandó elképzelésem, de pénzem nem biztos./ Ez idő és anyagiak kérdése is, meg sokminden másé. A zárt forráskód meg nem véletlenül zárt forráskód névre hallgat, erre írtam az autós példát. Nem tudsz mindent megbuherálni, vagy nem szabad mindent megbuherálni inkább.

john 3:16

Nem háborog senki. Ez csak amolyan "ostorozó hazaszeretet".
Én se tudok rendszert programozni, de attól még használni használom és leírtam, hogy milyen lenne számomra egy ideális rendszer.

Az egész abból indult ki, hogy a 10. új bejelentkező képernyőt látjuk már, de a wifi-kártyám nem működik normálisan, az ATI videokártyám dettó, és még mindig nem tudom nélkülözni a wine-t - pedig erővel próbáltam win függetleníteni magam.

És, hogy ha valami módon az Ubuntu képes lenne frankón futtatni windows-os programokat, jobban elterjedne. Ha jobban elterjedne, szépen elkezdhetné elhagyni a windows programok futtatási lehetőségét, mert akkor már talán megérné a szoftvergyártóknak linux-ra is fejleszteni. Persze, ez az elméletem, amire nincs garancia. (Meg úgy tűnik, hogy lehetőség se a megvalósításra.)

"És, hogy ha valami módon az Ubuntu képes lenne frankón futtatni windows-os programokat, jobban elterjedne.

Nem ez a célja, nem is lesz az, mert nem is lehet.

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

így van. ati kártyáról pedig legkevésbé az ubuntu tehet. arról az ati tehet. Én nem próbálom magam erővel függetleníteni a wine-től, mert nem minden windows-os programot a microsoft ad ki. A windowsnál is csak a kiadó cég üzletpolitikai és erkölcsi szemlélete nem szimpatikus. nem tudom egyébként, hogy Neked mi hiányzik annyira, de ami hiányzik biztos gondot jelent, viszont most még csak ez van.

john 3:16

Viszont ha Wine-nal menne minden wines program, akkor nem lenne értelme natív linuxos programokat követelni ---> ennyi programot sem írnának meg linuxra...

Lucid Lynx 10.04 LTS --- www.luxuslashes.hu ---

Mennyit? ^^

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Ami most kapásból eszembe jutott: Heroes of Newerth. + ott van az UT2003 - 2004, stb. Elkészítik néhány játéknak pl. a linuxos portját. Sőt, egyre több helyen látom azt, hogy neten beazonosít egy-egy honlap, és máris a linuxos verziót akarja letöltetni velem.

Lucid Lynx 10.04 LTS --- www.luxuslashes.hu ---

Ha még megérteni se szeretnéd, akkor mást nem tehetünk.:)

"Fizet titeket az Ubuntu..."
Maximum a Canonical tudna fizetni. Egy disztri aligha lenne képes ilyenre.

Épp tegnap mondta az asszony, hogy küldjünk mr.Mark S.-nek levelet a számlaszámunk feltüntetésével, hátha küld egy kis dollártot. Közölnöm kellett vele, hogy az illető jótékony, de nem elmebeteg. :) Szerintem az is csoda, hogy ingyen cd-t lehet rendelni tőlük. Mástól egy feltett kérdésedért legfeljebb egy számlát kapnál 100 dollárról :)

john 3:16

Ez csak kötözködés. Tudod, hogyan értettem.

Sztem meg te írsz sablon szöveget, hogy nem támogat elég hardvert... Hardvert vásárolni tudni kell és akkor sose lesz bajod, azonnal megy minden "out of the box" ;-) Egyébként Windows esetében se árt kicsit márkásabb dolgokat vásárolni, és ott is kevesebb a gond akkor, no meg itt is.

Nekem egyébként az elmúlt hónapokban abszolút az a tapasztalatom, hogy az Ubuntu hardver-támogatása (egy-két kivételtől eltekintve) fényévekkel jobb mint mondjuk a Windows 7-nek. Gondolná ezt az ember? Mondok csípőből két példát.
Creative Live! Cam-et próbáltam haveromnak Win7-re felapplikálni, hát... kereshetett neten drivert, semmire nem jutott vele magától. Le kellett futni azt a kört, hogy gyártó oldaláról illesztőprogram levadászása, telepítés, és még talán újra is kellett indítani.
Kérdezte tőlem haver, hogy ez nekem hogy ment Ubuntu alatt? Hát úgy kéremszépen, hogy bedugom és megy, ennyi... :D

Másik, ami szerintem egészen ELKÉPESZTŐ.
HP LaserJet 1012 az alany, ami azért egy marha népszerű nyomtatónak számít még ma is... :)
Win7 hozzá se tud szólni, hiába keresgél neten, sajnálattal közli hogy nem talált illesztőprogramot. Vért izzadtam, mire be tudtam állítani édesanyámnak... (természetesen megint valahonnan egy régi support archívumból kellett megtalálnom a drivert, és manuálisan telepítenem)...

Ubuntu alatt bedugom, és KÉSZ, nyomtat.

Csak ennyit szerettem volna, hogy kicsit árnyaljam a helyzetet. :)

Osztom a tapasztalatot a HP nyomtatóról. Nekem 1010-es típusom van, és Win7-esen a mai napig nem tudtam beüzemelni, ellenben a 9.10es telepítése után csak megnyitottam a doksit és nyomtatott. A Win7-esen a hangkártyámat se tudtam egyszerűen 5.1re bírni. Úgy a 30.letöltő oldalon találtam egy drivert ami vitte. Linuxon meg csak pár klikk volt: fórum, olvas, conf megnyit, átír, és ment.
De hogy árnyoldala is legyen az Ubinak, az X3M TV tuneremet még mindig nem tudom használni, nem találom a config beállításokat.
+ ami mostanában nagyon tetszett az egy áramszünet volt sok újraindítási kísérlettel. Az ubimat kicsit megviselte, mert utána rengeteg sérült programról dobott ki ablakokat, de a következő frissítés, meg egykét programújrarakás helyrehozta a dolgot. Viszont hoztak 2 olyan gépet, melyen egyszerűen el se indult az XP..töltögetettek egy kicsit aztán shut down.

A "hardvert vásárolni tudni kell" dologhoz:
A legtöbb ember egyszerűen bemegy a boltba és az ár/eladó javaslata/aktuális hype alapján vásárol. Nem túl reális elvárni a néptől, hogy ne így tegyen.
Másrészt a "tanulj meg vasat venni" hozzáállás nem túl célravezető, ha egy rendszer minél szélesebb körben el szeretne terjedni.

+1

másrészt a felhasználónak nem kell értenie a vashoz... az a vasasok dolga... a felhasználó csak egy jól működő gépet szeretne...

Szerintem először azt kellene megérteni, hogy nem a Canonical vagy egyéb linux fejlesztők dolga az, hogy mely (windowsos) program hogyan fusson linuxon, hanem a program írójáé... Ha ő nem írja meg linuxra, akkor nem lesz megírva linuxra. A Canonical-nak nem az a feladata, hogy a te, vagy én, vagy más által hőn áhított windowsos programok futását biztosítsa, hanem hogy kapjunk egy jól működő rendszert. Az, hogy egyesek megoldották, hogy lehessen használni windowsos programokat is, annak csak örülni lehet.
Én is hőbörögtem sok dolog miatt, pedig nem volt ismeretlen előttem a linux, és mi történt? Semmi. Átalakítottam a szokásaimat, igaz nem mindegyik ment könnyen, megrögzött TC használóként próbálkoztam mindenféle megoldással, és én is mondhatom, hogy szinte semelyik linuxos kétpaneles filekezelő nem ér a nyomába, de rászoktam a Nautilusra, ami azért érdekes, mert win alatt utáltam az intézőt, és az ilyen megjelenítést. Most viszont már nem tudnám TC-vel kezelni a linuxom, de ha win elé ülök, az az első amit telepítek, mindegy kinél vagyok. Pár dologról le kellett ugyan mondanom, viszont jóval több jót kaptam cserébe, és minél többet használtam/használom, annál inkább elbűvöl.
Most már lassan ott tartok - pedig csak november óta használom kizárólagosan a gépen, win nélkül -, hogy kiráz a hideg ha win elé ülök :) A suliban is megbabráltam a gépemet és feltettem rá egy ubuntut, én azt használom.
És én nem vírus, illegális win, kémprogramok, lassú rendszer miatt váltottam át, ezeket hírből ismertem csak, hanem mert a linuxot jobban átgondolt, felhasználóbarátabb rendszernek ismertem meg, minél többet foglalkoztam vele annál inkább.
Szóval ha valami wines program nem megy linuxon, akkor lehet b@szogatni pl. az Adobe-ot, a Crytek-et, a Ubisoftot, meg a többi fejlesztőt, vagy akár magát az MS-t is, hogy ugyan írják már meg úgy, hogy menjen linux alatt is, de akkor is az a helyzet, hogy a linux _nem arra készült_ hogy windowsos programokat futtasson. És verheted magad a földhöz ahogy akarod, és más is, de akkor sem azért fog készülni, hogy windowsos programokat futtasson. Még az a szerencse. Ha windowsos programokat akarsz futtatni, használj windowst. Az hogy egyesek erre használnák, az az open source közösséget nem igen fogja érdekelni szerintem. De ha kibírod és huzamosabb ideig használni fogod mint oprendszert, majd te is belátod.

OSX-et meg Ubit használok másfél éve. Csak úgy szoktam mondani, hogy az Mac egyesíti a Windows és a Linux hátrányait. A legtöbb dolog nem fut rajta (fotóbolt pont igen, de a gimp nekem tökéletes, a mekkes MSoffice úgy szar ahogy van stb...). Viszont fizetős minden..
Minden nap azon reménykedek, hogy kijön egy megoldás, hogy ne melegedjen és merüljön le hamar ubi alatt a macbookom, meg a tapipad is normálisan támogatva legyen. Egy USB-s tvkártya és egy nyomtató van, amire nincs egyszerűen driver (tiszta új epson multifunkciós). Szóval Ubi a kedvenc rendszerem, de driverekkel sajnos el van maradva, én is ezt tartom a legfőbb gondnak. Az hogy milyen windózos progi fut rajta másodlagos, az apple is röhögve el van nélküle.

Ezek azok a dolgok, amik miatt szerintem az Ubuntu-nak kellene a rendszerbe építeni a windows-hoz írt programok tökéletes és alapértelmezett szintű futtatási lehetőségét.

A biztonsági résekkel együtt...
Azt nem veszed figyelembe, hogy a két rendszer alapvetően más elvekre, más filozófiára épül. Éppen ezért ugyanazokra a problémákra más megoldások tudnak születni. Egy fontos tapasztalatomat szeretném megosztani: a linuxos programok MAXIMÁLISAN követik a szabványokat, ezért átjárhatóak. Bármelyik programmal is állítok elő egy fájltípust, másik hasonlóval tökéletesen tudom kezelni. Ez a windowsos proramokról nem mondható el. Olvass utánna, hogyan is működik pl a microsoft által gyártott webböngésző....
Aki informatikával foglalkozik, ne legyen rest újat tanulni. Ha windows helyett linuxot használsz, akkor tudomásul kell venni az ezzel járó következményeket. Az ubuntu sokat segít az áttérésben. Pontosabban a gnome. Pár hónap linux használat után már több dolog idegesít a windowsban (munkahely egyik fele), mint ami bosszant a linuxban.

Kicsit csapongó ez a bejegyzés, le kellene ülni egy sör/üdítő mellé, és jót vitázni...

/...Ez a windowsos proramokról nem mondható el. Olvass utánna, hogyan is működik pl a microsoft által gyártott webböngésző..../
Vagy az Office...

A gnome+ubuntu tényleg sokat segít. Ha nem a kde-vel találkozom először, jobban mondva, ha találkozom a gnome-al is, akkor nem fél éve használnák linuxot, hanem lehet hogy vagy 6 éve.

én először a KDE-vel találkoztam, ha az akkori gnome-val találkozom, soha a büdös életbe nem lettem volna hajlandó többet linuxot használni... még mindig rémálmaim vannak az akkori gnome-tól és az akkori élményeimről... amúgy Gonme-ot használok, ezt szeretem...

Elviekben egyetértek veled, DE!

Az elterjedtebb Unix szerű disztróknak (pl.: az almás cég cucca) így az Ubuntunak sem célja, hogy az "informatikával foglalkozók" használják. Egy átlagos felhasználó nem az informatikával akar foglalkozni, hanem dokumentumot akar szerkeszteni, zenéthallgatni stb. amit számítógépen kényszerül megtenni. És itt a fő hangsúly a kényszerül.
Pont ezért nyerő még a win, mert azt ők már 30 éve felfogták és a felhasználói oldalát a rendszerüknek ehhez igazították.

Nagyon jó lenne, ha az "informatikus" felhangok kivesznének a linux közösségből végre, és így nem csak lehetőségeiben és tudásában, hanem közösségét tekintve is végre FELHASZNÁLÓBARÁT lenne. Ugyanis a felhasználó nem informatikus. A felhasználó az egy irodista titkárnő, vagy autószerelő, vagy egy szakács szakközépiskolás diák, stb... Véletlenül sem "informatikával foglalkozó". Csak egy személy, aki számítógépet kényszerül használni hétköznapi teendőinek elvégzéséhez (mint mindenki aki nem a harmadik világban él).

Ameddig ez a szemlélet nem változik, addig a linuxnak nevezett produktumot soha nem fogjuk tudni úgy tálalni hogy az isten adta nép szívesen használja, hogy megtalálja a win-es alternatíváit itt, stb. Ezt marhán fel kéne fogni végre. Az Ubuntu egy újabb lépést tett, hogy ennek megfeleljen, szerencsére...

Amúgy teljesen egyetértek a hozzászólásoddal...

A tapasztalatom mást mond, csak néhány példa a mai napomból:

1. Két win-es gépen két különböző office van. Az egyik xlsx-ben ment alapértelmezetten, a felhasználó nem informatikus, ezért nem állítja át xls-re a mentendő fájl kiterjesztését. Másik gépen az office nem tudja az xlsx-et kezelni, mert egyel régebbi verzió, de felkínálja, hogy letölt egy fájlkonvertáló progit. Ez angol nyelvű, ezért nem működik rendesen a magyar nyelvű office-val. Túrás neten magyar után, feltelepít, működik, egy óra kiesett a munkából...

2. Azért vagyunk kénytelenek a XXI. században DOS-os irodai programokat használni, mert a Windows-os fejlesztésük körülményes, legalábbis a fejélesztők ezt mondják. Ezenfelül kénytelenek vagyunk az elavult XP-s régi gépeket tartani, mert a VISTA nem eszi meg az XP-n futó irodai win-es és dos-os programokat. A DOS-os progit fejlesztették win-re, XP-re, de mire kijött volna jött a VISTA, kezdték elölről, a bevezetés csúszik.

3. Win7 megoldotta valamilyen módon az XP-n futó programok futtathatóságát, csak épp a Win7 nem indul el azokon a gépeken amiken eddig XP futott, de legalábbis effektíve munkára alkalmatlan. Vehetünk 20 új gépet, vagy kényszer- és félmegoldásokat kell alkalmaznunk. Egyik sem felhasználóbarát.

Ubuntu alatt ilyennel eddig nem találkoztam. A programok visszafelé kompatibilisek, ha valami kell, akkor nem a netet kell túrni, hanem Synapticban kikeres klik, klik, települ magától és újraindítás, kijelentkezés nélkül azonnal használható. Melyik felhasználóbarátabb?

"Nem hiszem el, hogy nagy kihívás lenne windows-os programok tökéletes futtatását lehetővé tenni Ubuntu-n."

A Wine project 1993-ban indult és 17 év alatt "csak ennyire" jutottak.
Tegyük fel újra a kérdést ennek ismeretében... Nagy kihívás?

Mert idétlenkednek ilyen "clean room" meg "black box testing" technikákkal ahelyett hogy megszereznék a Windows forráskódját és belelapátolnák ami kell. :)

/(bb|[^b]{2})/

:D

ki kell ábránditsalak, néha igen komoly kihivás egy MS-re irt program megfelelö futtatását elérni. egyes esetekben pedig egyenesen lehetetlen.
ennek egyszerü és teljesen nyilvánvalo okai vannak.
egyik legalapvetöbb probléma az MS zárt forrása, és a szabadalmak.
másik probléma a két rendszer alapvetö müködési, programkezelési elve.

egyébiránt magam is szeretném ha maximálisan sokoldalu lenne a pc-m, és a mai napig nem tudok olyan zökkenömentesen zenélni, ahogy azt xp-n tettem. ettöl függetlenül inkább szenvedek egy kicsit, mert ez arra ösztönöz, hogy eldöntsem, hogy akarom-e csinálni, és ha igen, meddig. tény, hogy ha semmiképp nem jutok zöldágra, elöbb veszek Almát, minthogy visszatérjek az Ablakokhoz.

Roosz Emil | Linux - a gondolkodo ember rendszere

Ez a szívás a Linux-os rendszerekkel. Függővé teszik az embert, és nincs visszaút.

Nem annyira "fölösek" azok az energiák.
Akárhogy is nézzük, az emberek többsége nem szokott molyolni a rendszere kinézetével. Gondolj csak bele, hogy hány teljesen gyári kinézetű windows fut mindenfelé (max a hátteret cserélik le és kész).
Az elterjedtségben pedig nagy szerepe van annak, hogy a rendszer mennyire barátságos meg csilli-villi molyolás nélkül, szóval az arculat igenis fontos.
A különféle szoftvercégek meg akkor fogják a termékeiket linuxra is kiadni, ha már annyian használják, hogy ez megérje nekik.
Röviden: szerintem a jó arculat több felhasználóhoz, és ez által szélesebb programkínálathoz, támogatottsághoz vezet.

mintha olyan sok mindent lehetne csinálni a háttérváltoztatáson kívül

de lehet csinálni, van egy program neve "rainmeter" nha azzal fellehet turbózni a wint :D

Toshiba Satellite P500-14L

Ezzel teljesen egyet értek.

igen. És akkos a dizájner is programozzon vagy mi? Ne csináljon semmit? Szerintem az ubuntuban pont az a szép, hogy a külső mellett a belső is nagyobb ütemben fejlődik mint bármelyik másik linux disztribúciónál.

Linux for human beings.

Megnyugodhatsz, a kinézettel nem az a csapat foglalkozik, akik a kernelt berhelik. Viszont a marketing & branding csapat nem is kóderekből áll, hanem grafikusokból és meglepő mód marketingesekből. Senki nem vesz el senkitől munkaerőforrást és munkaidőt. ;)
A kinézet meg, mint másutt írtam, azért fontos, mert az Ubuntu már nem egy hobbirendszer, hanem komoly üzleti környezetben is el kell tudni adni. A jó marketinghez jó kinézet is kell.

Aztán: Wines programok futtatása. Nos, erre a Wine lett kitalálva, de azt nem az Ubuntu fejleszti, úgyhogy arra kell támaszkodni, amit a Wine projekt önkéntesei és a pénzügyileg mögötte álló CodeWeavers fizetett fejlesztői nyújtanak. Ha szívügyed, megtámogathatod őket, vagy megveheted a CrossOver termékek egyikét.

Ha szeretnéd kicsit megsegíteni az Ubuntut, akkor ne csak "követelőzz", hanem vagy kódolj, vagy adományozz. ;)

iPod-dal évek óta használom: gtkpod.

Lucid Lynx 10.04 LTS --- www.luxuslashes.hu ---

Remélem, hogy a Pulse audiót meg néhány webkamera (pl: Logitech) támogatását normálisan megcsinálták! (ATI támogatásról nem is álmodok, az más tészta.) Kap még egy esélyt, de ha ezek nem mennek, akkor kihajítom. Nem tudok vele egy normális HTPC-t üzemeltetni!

*** SnowmanX11 ***

HTPC-ben mire használsz webkamerát?

Család azon skype-ol. Tudod, megnézi nagyi az unokát amint éppen a tv előtt a szőnyegen játszik! :-)

*** SnowmanX11 ***

(integrált HD4200 tökéletesen megy nekem. És egy Logitech, Inc. QuickCam Messenger Plus is viszonylag zökkenőmentesen megy. Pulse audió kicsit érdekesebb dolog, de nálam az is majdhogynem tökéletes. Régebbi rendszerben buherálni kellett 5.1-hez, és a tv kártya sem ment ki a szub-ra, most ez már működik.)

oopsz, most figyelem, én a karmic-ról írtam, a lucid-ot még nem próbáltam telepítve..

én korábban már Koala-ról frissítettem, most is először. aztán gondoltam, tolok egy új telepítést+dpkg --get-selections/set-selections kombót. nem jól tettem. :( a dpkg --set-selections során elszállt az apt. apt-get update dist-upgrade után helyreállt. de nem jött föl rendesen az asztal sem. először még tudtam jobb klikkel terminál- és gnome-panel ikont felhozni, így elindult a panel, de új felhasználó létrehozása, és arra váltási kísérlet során már az új felhasználónál ez nem működött, visszalépve az admin-júzerbe már ott sem. összeomlott a nautilus is, mikor a korábbi telepítés júzerének volt /home-ját át akartam volna nevezni.
erre a munkaasztal nem tölt be, egyik fiókban sem. erre valami módszer? :)

烏邦土 - 乾屎橛

Nem tudom ez az értesülés honnan származik, de úgy tűnik igaz.

Kubuntu Member | Kubuntu 10.10 Maverick Meerkat | KDE 4.4.92 | Linux kernel 2.6.35-7-generic

Alátámasztom...

Linux for human beings.

http://ubuntuforums.org/showthread.php?p=8996360#post8996360

Én is belefutottam, de csak kézzel kell indítani egy gnome-panelt és meg lehet oldani.

Drágáim!
Ma megint az az érzésem, hogy a hála az valami természetfeletti dolog :)
Nélkületek a csöndes önmarcangba merültem volna, de leírtátok, hogy mit és hogyan, és íme, már ki is tudtam javítani a seképsehang mókát!
Itt jegyzem meg, hogy külön köszönet torosnek, aki anno egy cikkével felhívta figyelmemet a byobu-ra, így a konzolos megoldás közben elinksen olvastam a hozzászólásaitokat és frissítettem párhuzamosan.
Így már nem érzem magam annyira bétának...

Ákos úr :|:|: "Ahol nincs szellemi élet, ott csak lelki élet van!" (G. Kühlewind)

köszi :) akkor nem én vagyok béna.

zlt
hogy indítasz gnome-panelt, mikor csak egy egérmutatód van? és semmire nem reagál?

烏邦土 - 乾屎橛

Már a javítás is megjött közben...:)

Amúgy sysrq + alt + t

És hol a javítás? Engemet a 32 bites érdekelne.

ctrl+alt+t bejön a terminál majd: gnome-panel

szerk.: Megvannak a javítások. Tökéletesen működik megint. Asszem az Evolution nem megy még.

Linux for human beings.

elfelejtettem írni: nálam VBoxban megy. egyébként normál rendszerben a 'sysrq' melyik billentyű?

烏邦土 - 乾屎橛

Normál rendszerben a SysRq az a SysRq billentyű. Legalábbis az én laptopomon így van. (másik neve meg a PrTsc) :)

mondasz valamit! nálam is! :DDD csak nem szoktam nézni, sem használni, csak a prtsc funkciót.

烏邦土 - 乾屎橛

GNOME hiányában sehogy.

Kubuntu Member | Kubuntu 10.10 Maverick Meerkat | KDE 4.4.92 | Linux kernel 2.6.35-7-generic

na jó, Kubuntu az más. de asszem megkaptam a választ.
+tényleg van javítás:
http://ubuntuforums.org/showpost.php?p=8997520&postcount=51

烏邦土 - 乾屎橛

Felraktam.

Vélemény: Jó, szembetűnően gyorsabb ( nem csak a boot )

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Eddig csak Live-ban próbáltam, de megnyerő! :) Mintha az Empathy dobálna random hibaüzenetet de nem kapcsol ki, viszont már jelentve van. oO

NAlam nem mukodik! probaltam az alap usb start updisk creatorral(ami alapbol benne van az ubiban, nalam kivetelesen mukodik kesitettem mar tobb dolgot vele, (ubuntu,kubuntu linux mint, debian ) mindegyikkel mukodot, ), es az unetbooting-gal. a kovetkezo keletkezik:
alinditom a bootolast az usbrol, majd megjelenik a logo ezutan villog nehany secundumot a "_" szimbolum ezutan semmi leall a gep a processzor nem fűt, a ventilator ezert nem is dolgozik.
a kijelzo hattervillagitasa kikapcsolva, kulso monitoron is semmi.
1GB memoria, 3.1GB swap 2x1.6GHz processor .
a kulombozo disztribuciokkal (fent emlitett) az a helyzet: bebootoltam LIvecdUSBvel, es minden (wifi,bluetooth,webcam, memoria kartya olvaso, touchpad(amit mindenki egernek lat)) mukod-ot/ik..

az usb vel nincs problema mindig ezt hasznalom livecdusb-hez (2GB), masikk usb-vel is ugyanez .
gep: viewsonic VNB101

alig várom hogy frissíthessek a 9.10-ről. Bánom, hogy frissítettem rá 8.04-ről... :(

Intel vga driverek teljesítményével mi a helyzet? Ezzel a kernellel elvileg már szakítania kell :D

Debian Lenny+LXDE && Ubuntu 10.04

Nekem intel vga-m van, és jauntyhoz képest tényleg szakít. Koalához nem tudom viszonytani, mert nem sokáig volt fenn, lucid alpha1-re frissítettem. :)

Kössz! Király! Én mondjuk már nem vagyok ilyen vállalkozó kedvű, a végleges megjelenése után is várni fogok még egy hetet :-D

Debian Lenny+LXDE && Ubuntu 10.04

Remélem is, hogy szakít. Bár azt olvastam valahol, hogy csak a 33-as kernellel szakítana. Nem tudom mi ebben az igaz, mivel már a 32-el kapcsolatban is olvastam pozitív előrelépéseket.

És ki használ 33-as kernelt?

PL.: Minden leendő vagy éppen tesztelő Fedora 13, OpenSuSE 11.3 user. :)
UI.: A Siduxosok (azaz Debian SID) is?! :P

Szakít, hidd el...Acer 5310, intel gma950...Egyszerüen imádom...
Valahogy más siduxéknál a megközelítés...
Jaunty amikor kijött, na akkor kezdtem el keresgélni...Volt Lenny..Squeeze...Sid..Sidux!
Hát ez a törzsfejlődés...;)!

Nekem a következő a gondom vele, Gyerekek.
Feltettem frissen, régről meglévő home partíciómat csatoltam telepítésnél (ahogy eddig mindig is tettem az összes ubi telepítésnél). Minden sima az első indulásnál. Szép, gyors. :)
De amint lefuttatom a partial upgrade-et (intelligens frissítés), fent a Places (Helyek) fülről többé már nem érhető el se a saját mappám, se annak tartalma (valami hibaüzenetet ír ki, hogy miért nem tudja megnyitni), és a következő újraindításnál a bejelentkezés után egy teljesen üres asztal fogad. Se panelek, se ikonok, se semmi, csak egy háttérkép. Miközben a rendszer úgy tűnik mégis fut, mert asztalok között tudok váltani, de mindegyik csak egy nagy üres háttérkép.
Most tettem fel harmadszorra a rendszert, és addig nem merek frissíteni, amíg erre nem derül ki a megoldás.

Nekem is ugyanez a probléma:(
Vlkinek ötlet?
üdv

agtck

Dettó.

CTRL + ALT + F1 --> onnan frissíteni majd

Vagy:
http://ubuntu.hu/node/17072#comment-185212

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

UI.: Még mindig nem jó a 64 bites változatnak a flash támogatása... erre is magamnak kell meghegesztenem, hogy működjön. Hála egy segítőkész fórumozónak, már tudom hogy kell, de azért elég idegesítő. Nem tudom mit lehetne ennek érdekében tenni, de igazán kijavíthatnák már. Talán csak a restricted extras-ba kellene belekódolni egy frissebb flash plugint?

http://nxadm.wordpress.com/2009/04/26/install-64-bit-adobe-flash-player-...

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Köszönöm, ahogy írtam, tényleg tudom mit kell tenni ahhoz, hogy működjön. :) Engem csak az érdekel, hogy vajon mikor kerül ez bele a restricted extras-ba. Érdekes módon emlékeim szerint régen ezzel nem volt gond, pedig mindig 64 bites ubit használtam.

Azt lehet tudni, h a Firefox antialiasingot mikorra javítják ki?
Még jó, h bekerült a Chromium a csomagok közé, mert annál nincs ez a bug.

Ha a webről telepitesz nem a tárolóból akkor még magyar is lesz.

A Chromium akkor is magyar lesz, ha a Synapticból hozzátelepíted a nyelvi csomagot.

Sziasztok, Ubuntu 10.04-ben miért nem engedi az exe fájlok indítását wine alól?

http://imagerz.com/QENPXktvAwJVV1MeFQVQ

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

Nálam is ez van, de ha terminálból indítod/futtatod az adott exe-t wine-al akkor megy.
Nem dob ilyen "hiba" üzenetet.

| Aham ühüm hát persze! | twitter | blog

Ne viccelj már, Totalcommander + Wine-vel... *facepalm*

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Egyszerűen nem is engedi telepíteni a total commandert...

Másrészt felraktam az összes frissítést és eltünt a tálca, nincs ablak, ezt, hogyan tudom visszahozni, bocsi srácok de ebben láma vagyok..

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

De minek a Totalcommander, amikor x millió alternatíva van natívan GNU/Linuxra?

http://www.google.hu/search?hl=hu&source=hp&q=total+commander+alternativ...

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Ez igaz, de légyszi értsd meg, hogy egyszerűen blokolta exe fájlokat, de mostanra meg eltünt az ablakezelőm, nincs tálca és gőzöm sincs hogyan hozzam vissza?

Most live cd-ről írok....

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

Sehogy, majd jön a frissítés és kijavítják. Ez ilyen időszak.

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

akkor töröljem le? így nem tudom használni, semmit sem látok csak a háttérképet...

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

Kezdésnek itt is elolvashatnád a kommenteket.:D

Köszi;)

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

Én nem tudom, ahogy akarod.

Nekem van 9.10, 8.04.4 és 10.04.

Szórakozás, aktív használat: 9.10
TDK-m írása: 8.04.4
Tesztelés, bugreport: 10.04

||"Ha előre tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, akkor már régen kész lenne az étel..." || My Homepage = Hasznos tippek & Trükkök

Látod, ez a szép a fejlesztői változat tesztelésében... ;) Nyilván ez nem a felhasználóknak van, hanem a fejlesztőknek és a tesztelőknek, szóval ilyennel lehet számolni.

én addig ugyeskedtem hogy pár kernel panic-ot ír:D
szóval nem vagy egyedül.(am én újra rakom az enyém már menthetetlen legalábbis az én tudásommal)

"Ez a változat kifejezetten a fejlesztőknek és tesztelőknek szánt előzetes, éles rendszeren ezért a használata nem ajánlott."
Idézetet lásd a topic legtetején.
Ha nem tesztelni akarod, akkor ne használd. Legyél türelmes. Ha belenyúlsz a sütibe, ami még a sütőben van, mert megégeti az ujjad.

hát igen, mindig tanul az ember...

de nem ez a jó az életben?:Đ

KgY - Mert az Életet szeretem a legjobban!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.