A Magyar Ubuntu Közösség már több mint egy éve, 2009 májusa óta aktívan jelen van a szabad szoftveres körökben nagy népszerűségnek örvendő identi.ca mikroblogon. Most pedig végre a másik irányt is megvalósítottuk, vagyis az ubuntu.hu oldalon is láthatóvá tettük az ubuntuhu csoportba érkező üzeneteket: így ha valaki üzenetet küld a csoportba, az rövidesen (legfeljebb 15 perccel később) láthatóvá válik az ubuntu.hu-n is. Az identi.ca csoport üzenetei a bal oldalon, a Magyar Ubuntu Planet friss bejegyzései alatt láthatók, és a doboz megjelenését igény szerint bárki ki- vagy bekapcsolhatja, a Saját adatok menüpontra, majd azon belül a Szerkesztés fülre kattintva, a Blokk beállítások szekcióban.
Mivel valószínűleg sokan nem ismerik igazán az identi.ca közösségi oldalt, ezért mindenképpen érdemes röviden bemutatni ennek működését. Az identi.ca alapvetően egy mikroblog szolgáltatás, így leginkább a népszerű Twitterhez hasonlítható, azonban vannak fontos különbségek is. Azok kedvéért, akik esetleg nem használnának Twittert, érdemes elmondani, hogy ez egy olyan oldal, ahol a felhasználók legfeljebb 140 karakter hosszúságú üzenetet küldhetnek, illetve követhetik más felhasználók üzeneteit. A felhasználók megadhatják, hogy kiket szeretnének követni, így egyetlen központi oldalon láthatják mindazok üzeneteit, akikre kiváncsiak. Az identi.ca-t az Ubuntu 10.04 LTS-ben megtalálható közösségi kliens, a Gwibber is támogatja, így miután regisztráltunk az oldalon, egyszerűen beállíthatjuk a Gwibbert az üzeneteink követésére. Az identi.ca arra is lehetőséget biztosít, hogy összekapcsoljuk a hozzáférésünket a Twitterrel és a Facebookkal, így az identi.ca-ra küldött üzenetek automatikusan megjelennek a másik két közösségi oldalon is.
A legfőbb különbség az identi.ca és a Twitter között, hogy az identi.ca oldalon a felhasználók csoportokat is létrehozhatnak, illetve feliratkozhatnak csoportok üzeneteire is. A csoportok egy-egy téma köré szerveződnek, így van például Ubuntu csoport, Linux csoport vagy GNOME csoport. Ha valaki belép egy csoportba, akkor a saját oldalán láthatja az összes csoportba küldött üzenetet, és természetes ő is üzenhet a csoport tagjainak. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy az üzenetébe bele kell tegye egy felkiáltójel után a csoport nevét: például !ubuntuhu (ha a Magyar Ubuntu Közösség csoportjába szeretne üzenni). Ez nagyban megkönnyíti a társalgást a közös érdeklődési körű emberek között.
Az ubuntuhu bot jóvoltából az ubuntu.hu-n megjelenő friss hírekről, a Planet új bejegyzéseiről és az FSF.hu Alapítvány blogjának új bejegyzéseiról automatikusan érkezik értesítés a csoport tagjainak. Ha tehát valaki csak ezekre kíváncsi, de nem szeretné követni a csoportban zajló beszélgetéseket, megteheti, hogy csak az ubuntuhu felhasználót követi, de nem lép be az ubuntuhu csoportba.
Csatlakozz te is az !ubuntuhu csoporthoz, és mutassuk meg az identi.ca-n is, hogy milyen aktív a magyar közösség – ne hagyjuk, hogy csak a bot beszéljen helyettünk!