

A Magyar Ubuntu Közösség büszkén jelenti be, hogy 2008. április 24-én, az Ubuntu 8.04 LTS kiadással egyidőben megjelent az első magyar nyelvű Ubuntus könyv, az Ubuntu Világa. A mű a korábban az Ubuntu.hu oldalon megjelent cikksorozaton, a Linux Világán alapul, így a tartalma már ismerős lehet azok számára, akik korábban rendszeresen olvasták azt.
A cikksorozat kapcsán többen kérték, hogy az írásokat tegyük elérhetővé könnyen gyűjthető, nyomtatható formátumban is. Ez vezetett az Ubuntu Világa megszületéséhez. A könyv mégsem egy az egyben a cikksorozat kopipésztelt változata: Több helyen átírtam, kiegészítettem, lábjegyzetekké alakítottam a belső hivatkozásokat, és az eredeti cikksorozat ötletszerű sorrendje helyett itt az egyes írások már tematikus rendben vannak.
Azok számára, akik esetleg nem olvasták volna az eredeti sorozatot, érdemes elmondani, hogy ez nem egy felhasználói ismereteket tanító könyv – nem az a célja, hogy az Ubuntu kezelését segítsen elsajátítani. Ilyen témában már rengeteg más könyv van a könyvesboltok polcain, és az Ubuntu.hu dokumentációs oldalain is sok hasznos útmutató található. Az Ubuntu világa című könyv azonban azt tűzte ki célul, hogy a felhasználók jobban megismerjék az Ubuntu hátterét, történetét, és segítsen megérteni azokat a folyamatokat, amelyek alakítják az operációs rendszert és a mögötte álló közösségeket.
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy kizárólag Ubuntu felhasználók számára lenne érdekes a könyv, hiszen az első fele kifejezetten általános témákkal foglalkozik (a szabad szoftverek születése, a Linux története, Tux, a Linux kabalapingvinjének bemutatása, a Gnome, KDE és XFCE ablakkezelők valamint a Debian). A könyv második felét az Ubuntus témák uralják, azonban ezek is érdekesek lehetnek mindenki számára, akiket foglalkoztat a Linux és szabad szoftverek világa.
Az Ubuntu világa könyv szabadon letölthető PDF formátumban, és a Creative Commons Nevezd meg!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. A könyv formátuma A5-ös, így aki szeretné kinyomtatni, annak fekvő A4-es formátumot érdemes beállítania, úgy, hogy két oldal kerüljön egy lapra.
Hozzászólások
aztaaa :o
GRAT!!!
Ha most még maradt a lendületből, akkor legyen ez az első fejezet a másodikba meg az Ubuntu használatásról szoló írásaidat (dokumentációs oldalak) szerkeszthetnéd be.
szota
Nagyon jó írás köszönjük!
(megy is faternak a könyv hátha kedvet kap és nem a rohadt vindóz köll neki...)
Ha megvenni szeretném? Mint könyvet, akkor hol?
Legjobb tudomásom szerint csak elektorinkus formában lehet majd letölteni.
Miért, nem elektronikus formában hogy lehetne letölteni? :P Amúgy grat!!! Ezzel is több lett a közösség és a Linux! A mondat nagyon tetszik: ...„A Linux” nem létezik. Illetve dehogynem – csakhogy a csupasz kernellel nem jut különösebben messzire.
Grat mégegyszer!!!Ciao!
Fogalmazási defekt :D
1. letöltöd
2. kinyomtatod
3. lefűzöd
4. ha mindenképpen fizetni szeretnél érte, akkor ajánlom az FSF.hu Alapítványt, akiknek ha „Ubuntu közösség” címkével küldessz adományt, az biztos visszakerül Toroshoz és a közösséghez.
Ha kiadnánk nyomtatott formában, lenne rá kereslet? És mit szólna hozzá a szerző?
Ha várunk vele kb. 2 évet akkor szerintem lehet róla szó, jelenleg szvsz nem lesz kereslet, bár nagyon szép a borító illetve a tartalom is csodálatos. GRATULA Toros!!
Én könyvtárban dolgozom, el tudnám intézni, hogy rendeljünk belőle, különösen, ha kiegészülne a howto-kkal is... ha rákeresek könyvkereskedő oldalakon, SEHOL nem kapható Ubuntus könyv. :-(
szoda
grat!
köszönjük szépen!
Nem mondtam, hogy nem bízom benned, de azt sem, hogy igen. Pedig nem...
Gratulálok én is Toros!
Mindenképp köszönet a rengeteg átdozatos mukáért!
Nagy bizakodással, kíváncsisággal vártuk a művet. Bízunk benne, hogy az e téren szerény tudásúaknak is felhasználóbarát alkotás született.
Csak így tovább!
További sok iskert mindeki örömére!!
Toros a PDF rosszul van linkelve.
Köszönjük szépen a könyvet. A hétvégén neki is állok elolvasni ;)
Gratulálok!
Nagyon szép munka!
Köszönjük!
GRAT!!!
Lenovo 3000 n200 + Ubuntu 9.10
Gratulálok és nagyon köszönöm!
Gratulálok!
Szia toros!
Gratulálok a könyvhöz meg az edigi munkáidhoz is A Linux világa első cikkétől az útolsóig elolvastam és nagyon jó.
A pdf fájra meg az oldal nem található hiibaüzit kaptam de türelmes vagyok és várok. Megnézegetem a könyvet és esetleg ajánlani fogom az ismerőseimnek.:)
Most kipróbáltam, nekem működik a képre kattintva is, és a lenti "A könyv letöltése" szövegre kattintva is. Próbáld meg megint, hátha...
okok megprobálom:D
Na sikerült!
A könyv képére kattintva lejött én meg nem gondoltam erre.
Köszönöm a tanácsodat akkor elkezdem olvasgatni a könyvet ha lesz valami észrevételem a könyvel kapcsolatban kkor azt leírom majd ide a fórumba.Egy nagy hiány potló könyv született meg.Esetleg azt nem lehetne megcsinálni hogy pl az instal cdre felrakni mert pl az uhunál úgy volt hogy a doksi az a második cdn volt pdfben.Ez természetesen csak egy ötlet volt.Na megyek könvet olvasni.
Gratulálok s köszönöm, nagyon jó lett :-)
CSIKASZ
Köszönet érte alig várom ,hogy elolvassam.
CSIKASZ
Nagyon szépen köszönjük!!
Ezer hála!
Élve a Creativ Commons adta lehetőséggel letöltöttem és feltesszük a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Megköszönném, ha értesítenétek bennünket más, hasonló elektronikus kiadványok megjelenésekor az
info@mek.oszk.hu címen.
(Épp nemrég kaptunk és tettünk fel egy könyvet a Gobolinux-ról is,
amiről én eddig nem is hallottam).
Köszönettel
Moldován István
MEK könyvtáros
Én is gratulálok Toros mesternek! Éljen!
Pár napja én is javasoltam Torosnak, hogy majd a MEK-be is fel kéne tenni, de ezek szerint előbb eljutott hozzátok a hír, minthogy mi értesíteni tudtunk volna titeket! Köszi, hogy feltettétek a MEK-be!
Fidusz
Köszönjük.
Nagyon nagy Gratula toros mester!
Czibulya Gergely
Hanzo
Czibulya Gergely | 服部 半蔵
100, kiváló! Gratula és kösz!
Köszönjük!
Nagyon szuper. Most fogok telepíteni egyik barátomnak saját kérésére 8.04-et és így legalább ezt is tudom neki mellékelni olvasmánynak:)
Nagyon jo a konyv most olvasgatom es sok erdekesseg van benne amikrol tenyleg kevessen tudnak. GRATULALOK a keszittoknek es kivanok nekik es a csapatuknak tovabbi sikereket. Ez az oldal nelkul es a lelkes kozremukodok nelkul nehezen jutottam volna el az ubuntuhoz es hasznalnam bar meg csak kezdo vagyok de orulok ennek a kozossegnek es olvasom a konyvet tovabb sot ajanlom masnak is!!!! Koszike meg egyszer es tovabbi sikereket nektek!!!!!
Udv Belgiumbol :)
Istvan
Beleolvastam és tetszik! Köszi!
Olvasnám, ha hagynák. :D:D
Egyébként nagyon ott van. Grat, és köszi! :D
Reklámozom is. :)
KI IS NYOMTATTAM MAR. Este viszem kotettni egyik ismeroshoz. Holnapra kesz a sajat ubuntu konyvem.
Koszonjuk toros mester!
Czibulya Gergely
Hanzo
Czibulya Gergely | 服部 半蔵
Üdv!
Ez az egyik legboldogabb nap az életemben számítógéppel kapcsolatos részen.
Azért is, mert most jelent meg a Hardy Heron és azért, mert ez a könyv is megjelent.
Még csak most kattintottam rá a letöltés gombra, de biztos vagyok benne, hogy egy mérföldkő az Ubuntu és egyáltalán a linux világában.
Ezt a könyvet kellene a közoktatásba is eljuttatni, hogy a diákok látásköre ne csak egyféle legyen, hanem lássák, milyen csodálatos az Ubuntu világa.
Remélem tankönyv lesz belőle és nem csak a fizetős drága dolgokat tanítják és fogadják el a "világban".
Ezúttal gratulálok a szerzőnek tiszta szívemből és az Ubuntu csapatnak az új verzióért.
Minél előbb tankönyvet, és lecserélni a gépeken az oprendszert!
Hasonlóan szép napot!
Szeni
Gratulálok! Remek írás!
Azért annyit hozzátennék, hogy a Wikipédiára hivatkozni nem éppen szerencsés...
Toshiba L100-194
Celeron M 390 1,7GHz
256 DDR2
Radeon Xpress 200M
Akkor én is beállok a sorba. :) GRAT!! Nagyon szuper! Köszi @toros!!
Ubuntu forever!!
Nagyon köszi
Én is gratulálok a könyvhöz!
Már több embernek is ajánlottam.
A JeOS most akkor virtuális gépekre szánt, vagy rendes gépre, csak arra optimalizálva van, hogy virtuális gépeket futtassunk rajta? Csak mert én eddig az utóbbit tudtam, de az ubuntu világába az előbbi van. De lehet, hogy csak rosszul értelmeztem valamit az ubuntu.com-on, vagy az ubuntu világában.
virtuális gépekre szánták.
"Ubuntu Server Edition JeOS (pronounced "Juice") is an efficient variant of our server operating system, configured specifically for virtual appliances. Currently available as a CD-Rom ISO for download, JeOS is a specialised installation of Ubuntu Server Edition with a tuned kernel that only contains the base elements needed to run within a virtualized environment."
Az Ubuntu Server Edition JeOS (ejtsd: "Dzsúsz") a kiszolgálókra szánt operációs rendszerünk egy hatékony változata, amit kifejezetten virtuális eszközökre terveztek. A jelenleg CD-Rom képfájlként letölthető JeOS egy speciális telepítése az Ubuntu Server Editionnek, módosított kernellel, ami csak azon legfontosabb elemeket tartalmazza, amik kifejezetten szükségesek virtuális környezetben való futtatáshoz.
Tehát egy olyan módosított (lecsupaszított) kernele van, ami nem kezeli egy igazi vas hardvereit, de ilyesmi nem is fordul elő egy virtuális gépben.
úgylátszik a within elkerülte a figyelmemet. :$
de így már tiszta.
tehát akkor a host OS-nek használjak ubuntu szervert, a szervereimet pedig guestként JeOS-el futtassam? ez az ideális virtuális szerveres kialakítás?
Érdekel engem ez a virtuális szerveres megoldás, bár egyenlőre nem tudom miért jobb, mondjuk egy gépen futtatni két virtuális gépet, az egyik fájl szerver a másik, meg mondjuk webszerver, miért nem jó, ha egy gép látja el ezeket? Tudom, ha az egyik összeomlik, vagy kitudja mi történik vele, akkor a másik tovább fut. de virtualizálva több memóriát esznek és a teljesítményük is valamelyest csökken nemigaz?
Elolvastam a könyvet ami nagyon jó csak a címek kétszer szerepelnek alul és felül de ahogy néztem a hupot ott már jelezték ezt a problémát.
http://hup.hu/cikkek/20080424/megjelent_az_ubuntu_vilaga_cimu_konyv
Szerintem jöhet a folytatása is.
Én is csak gratulálni tudok!
http://ricsipontaz.hogyan.org | http://fullcircle.hu
Köszönjük és gratulálok!
A címlapon miért lett kis betűvel írva az Ubuntu? Csak ott...
Ingyenes_hirdetés
http://phoenix_art.wps4.info
Rendkívül szép munka, Toros mester! Igényes, tartalmas és hibátlan, egész egyszerűen. Egy bibit találok, azt se a könyvben: nagyon kevesen olvasták még :)
Sűrű gratulációim, és köszönöm a szemfelnyílásom eme fontos elemét! :)
Azért, mert aki rendszeres látogató, az türelmetlen, és még a cikksorozatot elolvasta, egyesével, ahogy a szerző tollából kifolyt :-)
Én ennek hatására "ragadtam" ide, szóval én is köszi (Jó késve köszönöm, de inkább később, mint soha ;-)), hiányolom is azóta az ilyen jó minőségű, és élvezetes sorozatokat.
Stage