Belépés
Kócsagles beszámoló és fotók
Május 3-án, a terveknek megfelelően az Ubuntu közösség egy része összecsomagolt, vonatra szállt, és elment kócsagot lesni az alföldre, a Hortobágyi Halastóhoz. A kiránduláson végül 17-en vettünk részt, és egy profi madarász kísért minket az úton. Amikor megérkeztünk, ragyogó napsütés és kellemes meleg fogadott. Hamarosan azonban a távolban elkezdtek gyűlni a viharfelhők - a távolban pedig még egy forgószél-kezdeményt is láttunk. Szerencsére pont mire elkezdett szakadni az eső, elértünk egy kis fedett menedéket, ahol többé-kevésbé szárazon tudtuk átvélszelni a hirtelen jött vihart. A vihar viszonylag hamar elvonult - így éppen arra volt időnk, hogy kényelmesen megegyük a magunkkal hozott elemózsiát.
Ezt követően kellemes, igazi kirándulóidőben folytathattuk a túrát. Szerencsére nem volt szédítő hőség, de nem is fáztunk. Igaz, a hirtelen jött eső miatt az ösvények eléggé feláztak, így jó sáros cipőben folytattuk az utat. Menet közben rengeteg különféle madarat láttunk: egészen biztos, hogy volt köztük Hardy Heron is, bármilyen kócsag vagy gém is legyen az. Az útvonalunk a helyi kisvasút vonalát követte - így időnként el kellett engednünk a hangosan csattogó, zörgő szerkezetet. Visszafele pedig, a túrában megfáradtan már mi is ezzel utaztunk a bejárathoz. Majd pedig éppen csak lekéstük a Füzesabony felé tartó vonatot, így még két órát beszélgettünk és pihentünk a fűben, mielőtt hazaindultunk volna. Mikor pedig megérkezett a vonatunk, ismét elkezdett szemerkélni az eső.
A kirándulás igazi élmény volt azok számára, akik ott lehettek - és van egy olyan érzésem, hogy Ubuntu sörözéseken és más eseményeken még sokáig fogjuk emlegetni a szép tájat, a szakadó esőt, a kisvasutat, a bezárt helyi vasutállomás padlását vagy a Füzesabonyi Gyrost, amit végül nem tudtunk megkóstolni...
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

(bizisten ilyen volt!:))
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
Szép képek, a második kiejezetten.
köszi:) (hálás téma, magas labda)
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
tényleg nagyon király a második kép! nincs nagyobban? :)
perpill. nincs nagyobb, csak a feldolgozatlan nyers kép (+a kicsomagolt raw), az 6Mpix. (az nem jó?:)) Ezt csak nektek "csaptam össze", de szívesen megcsinálom normálisan is. Kb. 1400-as szélességig van értelme, ez egy kis óccsó géppel készült.
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
"kis óccsó géppel készült"
Ebből is az a tanulság, hogy nem a gép ára, hanem a művész lelke és látása számít... ;-)
warp
Hát nem tudom.... Én sokat fotózok hobbi szinten de fotóim 99% a lomtárt színesítik. ...vagy én vagyok túl ig(k)ényes...:)
hobbyfotós feeling rulez!:)
Mindegy, sztem az az egy százalék a lényeg, és hogy meg tudd különböztetni a többi 99-től. Nálam sem sokkal jobb az arány...:)
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
Megnyugtató :D
nem annyira olcso gep, amit tud raw-ot :)
Fuji Finepix S5000. A teszvesz-en most láttam egyet 28.000-ért.
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
gondoltam berakom háttérnek. az 1400 is ok lenne, de az 1600 lenne a tökély :)
pattints egy emilt nicknevem kukac gmail pont com
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
feltételezem, a gumicsimmával felkészült úriember a "vezető" volt:-)
Nem, az én voltam. Vezetőnknek fekete gumicsizmája volt. Amúgyis, unserer Führer ist Szilveszter. De ő nem volt velünk kócsagot lesni. :)
Akkor ezúton is szeretném megköszönni Hödör Pistinek, a BAKCSO alelnökének, hogy végigkalauzol minket a hortobágyi halastavak mentén, és lehetővé tette számunkra, hogy különféle kócsagokat és gémeket is láthassunk.
Rövid számvetés arról, hogy milyen madarak is kerültek távcsővégre: nagy kócsag, szürkegém (e két madárfaj a mellékelt fotókon is látszik), selyemgém, törpegém, bakcsó, kalanasgém, barna rétihéja, barátréce, cigányréce, búbocs vöcsök, szárcsa, danka sirály, sárgalábú sirály, nyári lúd, fehér gólya, vörös vércse, füsti fecske, dolmányos varjú, széncinege stb. Ezen kívül az énekes madarak közül hallottuk még a kis fülemüle, a cserregő nádiposzáta, a foltos nádiposzáta, nádi tücsökmadár, és a kakukk énekét is. Valószínűleg ennél többet is, de most hirtelen ezekre emékszem.
Fidusz
Szuper lehetett! Remélem októberben az Ibex kiránduláson az Alpokalja lesz a cél :) A mostanitól ez az oda-vissza 800km tartott távol.
Esetleg elő lehetne állítani háttérképként a harmadik képet (búzakalászok vagy micsoda) illetve a kis hidas képet?
Kár, hogy a kócsagos kép nem "markánsabb"... Végülis ez lett volna egy igazi háttérkép.
_______
warp
warp
bónusz trekk:
(nem, nincs nagyobb:))
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
Ez remek !
_______
warp
warp
Gyengébbek kedvéért: ez egy szürkegém (Grey Heron).
Fidusz
Mitől lesz szívós? :o
pl. nagyon keményen állta a sarat, (szó szerint!), és meg sem rezdült miközben az az irgalmatlanul zörgő vas-izé (kisvonat) kb. 20 méterre elviharzott mellette! Kemény csávó (csajszi?)!
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
már megszokta :)
szota
Irigylem a csapatot, én sajnos katöréssel fekszem otthon. Biztos szuper lehetett. :(
Ismeretlenül is jobbulást kívánok...
_______
warp
warp
Hatalmas volt ez a kirándulás. Reggel még elgondolkoztam rajta, hogy ki akarok én esni az ágyból vagy sem. 1 percnyi elmélkedés következett a párnácskám mély süppedéseiben és ráeszméltem Fidusz meg Toros úgy is fel fog hívni, szóval nincs menekvés, menni kell. De nem bántam meg. Remek társaság, szerintem az időjárás is nekünk kedvezett. Nem mondom, hogy Kócsag-lest meg kéne ismételni, de ilyen fakultatív tevékenységeket rendszeresíteni kéne. Horgászat, bográcsozás miegymás (sörözéssel egybekötve) tudnék elképzelni a közeljövőben.
Képeket még várunk majd Bartók Gábor (fotóművész) úrtól szeretettel, ezeket megpróbáljuk majd minél hamarabb publikálni, ha engedély kapunk
A képeket szerdán oda tudom adni valakinek, mert aznap megyek suliba. Majd felugrom a Gáborhoz, szerintem már kiírta őket egy CD-re/DVD-re.
ltibor65
Én ugyan nem lehettem ott a hortobágyi kiránduláson, de azért nagykócsagot sikerült látnom és fotóznom a Kis-Balatonnál. Itt is nagyon gazdag a madárvilág, fényképeztem többek közt hattyút, vadkacsát, sirályt, szürke dolmányos varjút, búbos vöcsököt, és persze Hardy Heron-t. Mindezt azért említem, mert egyszer majd ez a terület is lehetne egy kirándulás célpontja, és akik szeretik a zalai fehér borokat, azoknak csak ajánlani tudom. Persze akik sörösek, azok sem maradnának szárazon...
ltibor65
Én is kiraktam a kócsaglesen (viharvadászat) készült fotóimat ide:
http://picasaweb.google.com/hajdumet/KCsaglesbLViharles
A képek minősége nem túl jó, mert mobiltelefonnal készültek, de a lényeg látható.
Mamma-mia! (vagy inkább mi a mamma?)
Ha adsz egy elérhetőséget, átküldöm amiket megbeszéltünk. (ld. 13. hsz)
ül, kussol, kulturáltan szórakozik
decoati: vilmos.molnar@pannongsm.hu