Véget ért a Hegyalja Fesztivál, ahol július 12-e és 14-e között a hazai Ubuntu Közösség képviselte magát. A közösség öt tagja a civil szervezetek sátrai között kapott helyet, ahol három napon keresztülegy asztalnál fogadta a fesztiválózokat.
Az érdeklődők egy kérdőívet is kitölthettek, amelyben elsősorban azt vizsgáltuk, hogy mennyire ismerik az emberek a Linuxot, mennyire élnek erősen a sztereotípiák. A kitöltők között kisorsoltunk három darab eredeti Ubuntu CD-t, amit a helyszínen át is vett mindenki. A kérdőív teljesen anonim volt, a sorsoláshoz csak mobiltelefonszámot kértünk, amit egy külön lapra írtunk fel. A CD-k átadása után ezt a lapot megsemmisítettük. A felmérés jellegéből és módszeréből adódik, hogy a minta nem lett reprezentatív, ezért a későbbiekben az így szerzett adatokat csak megfelelő körültekintéssel tudjuk majd felhasználni, azonban jól mutatja majd, hogy az Ubuntu iránt érdeklődő fiatalok mit gondolnak.
A három nap során rengetegen jöttek oda az asztalunkhoz érdeklődni, vagy beszélgetni. Így sok olyan ember is hallhatott az Ubunturól és a szabad szoftverekről, akik korábban még nem tudtak róla semmit, de sok aktív Linux felhasználó is megosztotta velünk tapasztalatait. Pénteken 15 órától pedig egy beszélgetés keretében mutattuk be az Ubuntut a Zöld Sátorban, ami a helyszín egyik leglátogatottabb programja volt.
A beszélgetés végén a nézők kérdéseire válaszoltunk. Nem csak a látogatók mutattak érdeklődést az Ubuntu iránt, hanem a helyszínen jelen lévő internetes sátor vezetői is. Így már a Fesztivál alatt sikeresen migráltunk két nyilvános terminált, valamint a teljes hálózatot (két nyilvános sátor és a press illetve VIP terminálok) kiszolgáló proxy-gépet Ubuntura, miután a böngészés lényegesen gyorsabb lett.
A Hegyalja Fesztivál alatt sok pozitív élményt gyűjthettünk, és mindenképpen rendkívül elégedettek lehetünk a fogadtatással. Ez pedig megerősített bennünket abban, hogy a későbbiekben is érdemes részt venni az ilyen rendezvényeken.