

A Magyar Ubuntu Közösség egy új kezdeményezést hív életre: ez az Ubuntu Akadémia. Ez egy két napos intenzív tanfolyam, melynek célja, hogy biztos alapot adjon azoknak, akik szeretnének aktívan részt venni az Ubuntu közösség életében. A gyakorlatorientált képzésen az érdeklődők megismerkedhetnek a szabad szoftveres közösségben végezhető különféle feladatokkal és lehetőségekkel: így elsajátíthatják a honosítás menetét, a Launchpad és a Bazaar verziókezelő rendszer használatát, és megtanulhatják a ReStructuredText formátumú dokumentációk készítését. Szó lesz a bugok kereséséről, jelentéséről és menedzsmentjéről. Emellett átfogó képet szeretnénk adni az Ubuntu fejlesztésének menetéről, az információk beszerzési lehetőségeiről, valamint a hazai és nemzetközi közösség működéséről. Reményeink szerint a két napos, intenzív, gyakorlatorientált képzés végére a résztvevők önállóan és magabiztosan tudnak majd részt venni a szabad szoftveres közösség életében, és minden területen rendelkeznek majd az alapvetően szükséges rálátással.
Az előadásokat a Magyar Ubuntu Közösség aktív tagjai tartják: Farkas Szilveszter (nemzetközi kapcsolattartó), Kelemen Gábor (fordítási csoport vezetője), Nyitrai István (a Nightmonkey fordítássegítő eszköz fejlesztője) és Torma László (dokumentációs csoport vezetője). Mivel a program még nem végleges, így elképzelhető, hogy még további előadók csatlakoznak a csapathoz. A képzés teljes egészében ingyenes a résztvevők számára.
Az eseményre 2009. április 25-én és 26-án (szombaton és vasárnap) kerül sor Budaörsön, a Polgárok Házában. A helyszín közelében szállást tudunk biztosítani kedvezményes áron a vidékről érkezők számára: ennek mértékéről, illetve a szállásért fizetendő összegről jelenleg még nem tudunk pontosat mondani, azonban rövidesen ezt is közzétesszük.
Az eseményre bárki jelentkezhet, azonban ahhoz, hogy valóban részt tudjon valaki venni a közösség életében, rendelkeznie kell bizonyos alapvető készségekkel: használható angol- és magyartudással, valamint alapvető Ubuntus ismeretekkel. Az angol nyelv ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy részt tudj venni a honosításban, a dokumentációk fordításában, vagy be tudj kapcsolódni a bugvadászatba. Emellett ahhoz, hogy be tudj kapcsolódni a gyakorlatokba, szükséged lesz egy Ubuntus gépre, mert számítógépet sajnos nem tudunk a résztvevők számára adni.
Az eseményen 16 fő részvételét tudjuk biztosítani. Amennyiben ennél több jelentkező lenne, úgy IRC-n, nyilvános megbeszélés keretében választják ki a szervezők azokat, akik végül részt vehetnek az eseményen. A jelentkezés határideje 2009. április 10-e, péntek 23 óra 59 perc 59 másodperc. Jelentkezni a toros kukac ubuntu pont hu címre küldött e-mailben lehet. A levél témája "Ubuntu Akadémia jelentkezés" legyen, a törzsébe pedig írd be a neved, a lakhelyed (a település neve elég), a telefonszámod, és azt, hogy igényt tartasz-e szállásra.
Ha van szabadidőd, és szeretnéd azt valami hasznosra fordítani, itt az alkalom: kapcsolódj te is a közösség munkájába, és tegyük együtt jobbá az Ubuntut!
Hozzászólások
Egy hely már foglalt részemre:)
Kubuntu Member | Kubuntu 9.10 Karmic Koala | KDE 4.3.2 | Linux kernel 2.6.31-19-generic
Én biztos nem tudok menni, de azért még a téma érdekelne. Lesz valamilyen utólagos elérési lehetőség, pl. prezentációk, képernyővideók stb?
Erre én is kíváncsi lennék.
Majd meglátjuk, hogy pontosan mi lesz, de mi is szeretnénk majd valamilyen formában azokhoz is eljuttatni az információkat, akik nem tudnak eljönni. Persze mivel eléggé gyakorlatorientált és közvetlen lesz az esemény, ezért az nyilván nem pótolhatja majd a személyes részvételt.
Én is foglaltam egyet! ;)
Kár, hogy eléggé hadilábon állok a nyelvekkel! :(
nekem van ugyan némi angolom, de azt erős túlzással sem lehet használhatónak nevezni
Ha nem tudok valamit megkérdezem.... Komolyan!!! Csak a baj hogy mindig hülyeséget kérdezek :P De igyekszem ;)
Nagyszerű kezdeményezés, de keveslem a 12-t. Mi indokolja? Gépet úgy is vinni kell. Terembérlet? Azt a résztvevők összedobhatnák. Ha tényleg gyakorlatorientált, akkor utólag, prezentációkkal nemigen lehet pótolni.
Engem pl. érdekelne, szerintem el is mennék, de így nem fogok jelentkezni, mert nem akarom elvenni a helyet másoktól, akik esetleg hasznosabb tagjai lesznek a közösségnek.
Azért 12, mert viszonylag személyre szabottat és közvetlent szeretnénk, és a terem is nagyjából ennyire van méretezve. Elképzelhető, hogy egy kicsit később még bővítünk majd később a létszámon a jelentkezések függvényében...
Szerintem jelentkezz nyugodtan, ha majd olyan sok jelentkező lesz, hogy szűrni kell, akkor még mindig lemondhatsz mások javára, ha meggondolnád magad.
Átírtam 16 főre, szerintem annyian elférünk ott...
A végén kiderül, hogy egy Colosseum méretű terem, csak van a francnak kedve 300 embernek külön bemutatni, hogy kell beállítani a dolgokat. :)
Még jó, hogy nekem csak egy böngésző kell. :)
még egy hely foglalt csak remélem nincs korhatár :)
Valaki világosítson már fel...
Pontosan mit jelent az alapvető angol tudás?
De most komolyan, nehogy ezért ne tudjak már menni! :(
Hogy el tudsz olvasni egy angol nyelvű howto-t... :)
How to read an English Howto?
In English?
Pontosan annyit, hogy használható: kommunikációra.
Ezt úgy kell érteni, hogy az akadémia célja, hogy megtanítsuk hogyan legyél hasznos tagja a közösségnek, amibe az is beletartozik, hogy képes vagy értelmezni egy írott szöveget vagy egy videofelvételt, megírni egy levelet vagy hibajelentést, nagyon haladó szinten: elutazni külföldre és civilizált módon megértetni magad az ott talált népekkel.
eleg elolvasnia vagy meg is kell ertenie? :)
Hát, meg is kellene érteni... :)
lol ott a pont :D
Nem gondolkoztok egy hasonló oktatáson ahol a Linux alapokat lehet elsajátítani, illetve egy jó pár hasznos trükköt-tippet?
Ha visszakeresed pár oldalla korábban a híreket, írtak a LOK2009-ről, amin én is részt vettem, persze nem a kezdő szekcióban, ahol a Linux alapok, és egy Linux telepítése volt a téma, természetesen száítgépen gyakorolva rögtön.
Kubuntu Member | Kubuntu 9.10 Karmic Koala | KDE 4.3.2 | Linux kernel 2.6.31-19-generic
Milyen szintű oktatás lesz? Egészen a fájlkezeléstől indul, vagy már komolyabb dolgokról is lesz szó?
Bocs, de ez nem Linux tanfolyam, hanem Ubuntu aktivista képzés.
Fidusz
1: Hogyan hordjuk szakszerűen a pólót, pulóvert, ubuntus és pingvines sapkát
2: Transzparens csak végszükség esetén - nyomásgyakorlás a hatalomra
3: Hogyan fogjunk mindent az emberségességre - a lángszóró néha nem megoldás
4: Hogyan kössünk bele a vajba is, ha megtagadja a demokratikus "Akkor is nekem van igazam" elveket
5: Ubuntu telepítés: Ne ess pánikba! A törölköző azért elkélhet.
6: Az utolsó csepp - mit hagyj a moderátoroknak és mit ne?
És sok más egyéb.
2.: Demokratikus hatalomátvétel az emberségesség jegyében. :)
Bízom benne, hogy a Bazaar-ról nem csak felületesen esik szó, hanem mélyebb rétegeket is érint az előadás! :)