torteli.balazsMeglátásom szerint a "megbuherálás" pedig itt-ott visszaüt. Nem érdemes szétturkálni a rendszert, ha jól emlékszem az XP Extend editionban pl a srác úgy gondolta, hogy jobb, ha kikapcsolja a windows prefetch-et.
Idézem: "A Windows XP gyorsaságának lelke az úgynevezett prefetch (előtöltés): a rendszer első indulásakor naplózza az összes lemezműveletet. A legközelebbi induláskor pedig az előző naplók alapján előre, párhuzamos, kötegelt lemezműveletekkel betölti a rendszerindítás során szükséges fájlokat, adatokat (eszközmeghajtók fájljait, a registry részeit, stb.), még mielőtt a rendszer rájönne, hogy szüksége van rá. Amikor pedig kell, rögtön kéznél (azaz a memóriában) van az adat. A betöltés a "rendes" indítással párhuzamosan működik, így míg például az eszközmeghajtók az eszközök felismeréséhez szükséges elkerülhetetlen üresjáratukat töltik, a Windows szépen előkészíti a terepet a folytatáshoz. A Windows XP emellett a naplók alapján automatikusan átrendezi a rendszertöltésben résztvevő fájlokat a merevlemezen (így lényegesen megnő az egy műveletben betölthet komponensek száma, és persze lecsökken a betöltésükhöz szükséges idő ). Ennek köszönhetően a boot loader máris négy-ötször gyorsabb lesz, mint a Windows 2000-ben. A műveletekhez az XP (alapértelmezésben) az előző nyolc rendszerindítás adatait veszi alapul.
Mindezeken túl a Windows XP optimalizálja az eszközmeghajtók betöltésének sorrendjét, hogy a felhasználó minél előbb hozzájuthasson a bejelentkező képernyőhöz. Ha például a Windows XP nincs tartományban, és a bejelentkezéshez nincs szükség a hálózati komponensekre, azok indítása időben hátrébb csúszik (a Winlogon tehát nem vár többé a hálózat elindítására!). Sok eszközmeghajtó már nem sorban, egymást megvárva, hanem egymással párhuzamosan indulhat el."
A "lelke"-én van a hangsúly.
Tehát célszerű pontosan tudni mit és miért kapcsol ki az ember. A registry piszkálgatását pedig igazándiból senkinek sem ajánlom. Iszonyat károkat lehet vele okozni.
Kicsit ahhoz tudnám ezt a dolgot hasonlítani, hogy 1 normál mezei autón chiptuningot "követsz el", majd csodálkozol, hogy miért ugrott ki a hengerfej a motorháztetőn keresztül.
Üdv: Szeemee