Semmire sem jó ez a szavazás. Nem így kell nyerni. Az a lényeg, hogy az Ubuntu legyen JÓ. Már most is rengetegen használják, és még többen fogják. De ha valaki először ül Linux elé, még mindig megvan az esélye rá, hogy igencsak megérezze a változást, és most a negatívumokra gondolok, mintpl nem működnek bizonyos hardverek rendesen.
Mindaddig, amíg nem lehet ennél több hardvert gond nélkül működtetni, illetve nincs megoldva, hogy a felhasználók kézenfekvő módon értesülhessenek a különbségekről, addig elég nagy feladat hárulna a fórumokra, és káosz lesz belőle.
Szerintem, aki bemutatja másoknak az Ubuntut, az kezdje azzal, hogy az illetőt megismerteti a rendszerrel. Remek a dokumentáció, de előtte azért nem árt elmondani, mi hogy működik.
Különben is: "Egyszer, s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." :D
Utána jöhetnek a dokumentációk, hogy nem kamuztál. :)
Az emberek úgyis fogják a Linuxokat használni, ugyanúgy, ahogy a cégek, de nem kell rájuk erőszakolni valamit, amit nem akarnak. Ez nem Windows. :D:D
Én azért használom, az Ubuntut, mert szerintem jó, és szerintem az a jó, ha mások is azért használják, mert szerintük jó. (Bár néha hiányzik az érzés, hogy más rendszerre akarok váltani. :D:D:D)
A reklám, és a megismertetés jó, a kikényszerítés nem. Utóbbi különben sem illik az Ubuntu ideológiába..