Csuhás

Még kisiskolás voltam, amikor először találkoztam számítógéppel, nevezetesen egy ZX81-gyel. A megírt programot nem tudtam róla lementeni, kikapcsoláskor a múlté lett, hacsak le nem jegyzeteltem ami már működött egy füzetbe. Később kölcsönbe kaptam néhány napra Commodore64-et, ám a foglalatoskodás ezzel a joystickok tizedelését eredményező játékban ki is merült. Jártam az úttörőházba számítógép szakkörbe, de huszonvalahány érdeklődő ifjonccal kellett osztozni az egyetlen gépen, így hát ennek nem sok értelme volt, viszont a foglalkozások előtt finom lángost lehetett enni a piacon. Első PC-met felnőtt fejjel vettem, magam telepítettem rá a fiókban heverő Windows 98-at. Jól működött, legalábbis remek cseresznyéket tudtunk rajzolni és nyomtatni a gyerekkel. Aztán felbukkant egy játék demókat tartalmazó CD, amelyik nem akart az istennek se feltelepedni, merthogy neki legalább 256 szín kell. Felhívtam a szervizt, valami drivert, vagy mit emlegettek, ami rajta van az egyik lemezen, amit a gépez kaptam. Persze nem találtam, így hát elsattyogtam hozzájuk, nagyon kedvesek voltak, és felírták egy korongra a szükséges fájlokat. Mikor hazaértem, akkor persze megtaláltam az említett eredeti lemezt is, de hát azon nem a driverek virítottak nagy betűvel, hanem az egyik vírusirtó próbaverzióját reklámozó figura, az apró betűt, meg nem figyeltem. No de ez nem is lényeges, hanem inkább az, hogy lett ám még aznap kismillió szín, meg hangerőszabályzó is a tálcán! Te, hogy egy gépből hang nem csak a CD olvasó csatlakozóján tud kijönni! Hhhihetettlen! Otthonunkba az ADSL internetet a hálókártyával, annak beszerelésével és installálásával együtt egy fiatalember hozta el, emlékszem először azon csodálkozott, hogy eredeti Windowst lát, utána meg a Total Commandert kereste hiába. Nyomogattam én a gépet szorgalmasan, addig-addig, míg egyszer nem indult el a Win. Megpróbáltam újrarakni. Nem sikerült. Ennek a gépnek vége, tönkretettem, ment a sarokba. (Hónapokkal később kiderült, hogy csak a CD olvasó feküdt meg, ezért nem tudtam telepíteni.) A következő gépet már nem a nagyáruházban vettem, magam válogattam össze mi legyen benne. Az eladók kicsit sokallták az 512 MiB RAM-ot, kérdezték is mire kell, mire én mondtam, hogy internetezésre, meg kártyázásra. Végül is nekik mindegy, összerakták, feltették rá az XP-t. Működött. Egy darabig, aztán sikerült kicsinálnom az XP-t. Nem csak kicsinálni, de újratenni is. Meg a drivereket is. Nem volt már többé félelmetes a számítógép, ha bármit elrontottam, akkor sem állt meg a világ. Ezzel a géppel már sok mindent csináltam, összesen három CD majd később DVD írót használtam el vele. Vettem bele használt tuner kártyát és videókat konvertáltam VHS-ről DVD-re, sőt még esküvői és házi videókat is készítettem menüvel, zenével. Áldottam az eszemet, hogy nem hagytam magamat rábeszélni egy gyengébb gépre, ha reggel nekifogtam, estére már nézni is lehetett a megszerkesztett, átkonvertált és kiírt filmet. Valamikor ekkortájt láttam először Linuxot. A FixTV-ben két szimpatikus fiatalember irkálgatott valamit fekete háttérre fehér betűkkel, aztán az adás vége felé büszkén mutogatták, hogy máris itt van az Asztal, a grafikus felület, ami már valóban nem volt ijesztő, emberinek tűnt. Idővel Win vonalon eljutottam a Szomszéd Pistike szintre, biztos van még számtalan dolog, amit még nem tudok ezzel a rendszerrel kapcsolatban, de semmi olyan nem akadt, amit én vagy más szeretett volna megcsinálni, és ne tudtam volna megoldani. Már a BIOS-ban is mertem nézelődni, állítgatni, olyan is előfordult, hogy resetelni kellett, vagy éppen az elemet vettem ki egy picit pihenni, egy-egy kísérletezés után. Beszéltem egy emberrel, aki valamiféle torrent oldalt üzemeltetett és ő mesélte, hogy a sok vírus miatt át kellett állnia a Linuxra, azóta viszont semmi gondja. Nem hangzott úgy mint valami félelmetes, lehetetlen dolog. Gondoltam kipróbálom. Tetemes mennyiségű nyomtatott oldal hevert az asztalomon, amikor a letöltött és kiírt Hardy Heron CD-t betettem az olvasóba és újraindítottam a gépet. Elsőre sikerült! Nagyon tetszett, de nem volt hang. Találtam leírást a driverhez, mindent pontosan bemásoltam a terminálba, mégse jött össze. Aztán máskor mégis. A nyomtatóval is ez volt. Nem ment ez a terminálos dolog nekem. Olvasgattam is utána, de akkor sem. Maradt a Win. Aztán egyszer a gyerek a gépén bekapott egy MSN vírust. Másfél órát küszködtem vele mire levakartam. Mivel az én gépemen is tartok fenn a számára egy fiókot, úgy döntöttem, felteszek egy Linuxot. Talán ez már egy másik gép volt, vagy az újabb kiadásnak volt köszönhető, de egyből volt hang, a nyomtató pedig első körben most nem érdekelt. Kiadtam ukázba, lesz szíves a masinámat az alól használni. Persze, ha már fenn volt, akkor én is próbálgattam az Ubuntut, és egyszer csak sikerült megértenem a terminál használatát. Számomra ez volt a mérföldkő. A Windows innentől kezdve egyre kevesebbszer indult el, sőt mivel azt vettem észre, hogy már egy hónapja nem is használtam, a helyét a soron következő Ubuntu kiadás foglalta el. Jelen pillanatban az utolsó linuxos sikerélményem, hogy egy gyengécske gépre, aminek használhatatlanság határáig sok volt már az XP is, sőt a Lubuntu se hozta meg rajta a kívánt változást, egy merészet gondolva, számtalanszor ismételt tanácsotokat megfogadva nekiugrottam a Debian Wheezy-nek LXDE felülettel. Vártam a már sokszor olvasott nehézséget az Ubuntuhoz képest, de nem találkoztam vele. A telepítő particionálója egy kicsit szokatlan volt, de ettől függetlenül könnyen fel tudtam tenni. A noname USB-s WLAN-t ugyan az Ubuntu 12.04-gyel ellentétben nem ismerte fel, de a nagytesó elsőre kidobta a találatot, hogy melyik csomagot is kell feltenni. A gép gazdája az eredmény láttán annyit mondott: „Soha nem volt ennyire jó!”