ztsoftA "görcsölni" kifejezést picit erősnek tartom bár megértem miért lyukadtál erre a következtetésre ki. (hiszen itt beszélgetünk megoldást keresünk, a jófiúk sem adják fel pedig valóban nem sok közük van ahhoz hogy valami nem úgy megy ahogy az mehetne és ebből születik egy hosszú hosszú poszt amiben még nincs igazi megoldás arra hogy a Firefox a maga biztonsági beállításaival legalább anyiira jó legyen mint a chromium amiben sajnos nem tudsz olyan privátszféra védelmet produkálni mint firefox alatt).
Vegyük azt, hogy ha itt a fórumon bármely topikban minden segítő szándékú hozzászólás pofon egyszerű lenne (nem most írom le először ezt a nézőpontot, ugyanis sok kérdésre sok hosszú és tulajdonképpen sehova sem vezető diskurzus érkezik majd minden topikban) na akkor itt ebben a topikban kb 15 hozzászólásnál nem is lenne több, és téged sem vezetne arra a konklúzióra, hogy görcsölünk valamin, ami egyébként szerinted egyértelmű. És meglehet a 15.-re meg is lenne a végleges válasz. Még akkor is ha az a tiéd, és nem vezetett sehova hiszen olvashattad az m. verzióval nem vagyok kibékülve, tehát ez nem megoldás, és érdekesmód a chromium simán veszi azt az akadályt teljes módban, amit a firefox nem tud. Tehát akkor biztosan javascript hibába ütköztünk volna?
Meglehet. De akkor a firefox nem tudja olyan jól kezelni ugyanazon a gépen a Javascriptet mint a chromium? (logikusan miért is kellen erősebb gép, ha például Chromiummal nincs ilyen gond).
Lásd azokat a fejlesztéseket ahol például a Puppy Linuxos csapat bebizonyítja Slackware, Debian, Ubuntu, Fedora alapokon is, hogy tud olyat alkotni ami naprakész, és elegendő neki egy P3-as 32 bites gép is 512 rammal. Ehhez képest az enyém egy törpeerőmű tehát ezzel nem lenne gond logikai alapon, így azt selytem itt más rakoncátlankodik.
------------------------
Kimarite-nak írtam privátban miután ő is megnézte a sajátját (fogyasztásilag), és igazolta ezt amit itt boncolgatunk, hogy a Mozillás csapatban még az iceawasel is indokolatlanul belassul.
Idézem amit neki írtam erre válaszképpen:
Hello.
Nálam ha megosztok, akkor csak pörög a töltésjelző karika, (várakozás
a szerverre - akamai HD) és nem jön a megosztás opció, hogy kinek
hova... aztán egyszercsak akár 30-40 másodperc múlva jön. Sőt sok
olyan is van, hogy valamire kattintok, nem reagál, tehát tovább lapozok, és
szintén fél perc múlva egyszer csak felugrik a párbeszédablak...
Ugyanakkor chromium nem csinál ilyet, és mivel nekem üvegszálas
internetem van 100 Megabites így nem kellene lassúnak lennie, pont
olyan mintha megvárakoztatná a szerver amíg lecsekkolja mi van vele...
Az előre betöltés is olyan, ha gyorsabban lapozok vagy pörgetek akkor
megáll, és egyszer csak odaugrik ahova már le kellett volna érnie
folyamatos módban mielőtt "lefagyott" megállt volna.
Meglehet az nem tetszik a facebooknak, hogy ezek a védelmi opciók
amiket aktiváltunk a firefoxban minden kémkedést blokkolnak, és
hiányoznak a sütik nekik, nem kapják meg a válaszaikat a gépünkről
szokásainkról. A hírfolyamban lefele görgetve minden ötödik
másodpercben kapok egy LSO cookie-t amit el is távolít a gépem. Ebből
is látszik milyen erőszakosak, mert nem törődnek bele hogy oké már
küldtünk neki egyet, kettőt, hármat, és tudomásul vesszük hogy nem
kéri, ehelyett értetlenül mitsemtörődve ezzel sorozatba küldik.
Szerintem úgy van a szerverük beállítva, hogyha engedélyezel minden
szarságot amit ők elvárnak tőled, akkor reagál gyorsan, ha nem akkor vár
a "válaszra" ami süti hiányában nem jön a firefox felől. Sőt mivel a
harmadik fél is le van tíltva, meg minden más is, így a firefox
"hallgat azaz nem küld semmit" és csak akkor kapcsol a szerverük ha a
várakozási idő lejárt, teszem azt 15-30 másodperc nem válaszolás után
tesz végre valamit.
Biztos nem tetszik nekik. Nagyon nem.