Üdv!
Úgy gondoltam ezt is megpróbálom, már ha ilyen „régóta” követem az Ubuntu fejlődését. Sokféle témában fórumozok, főleg webfejlesztés terén, már nagyon régóta, és ismerve a fórumokat, úgy gondoltam ezt a lehetőséget nem szalasztom el, úgy is szerettem volna segíteni egy kicsit... aztán majd eldől. :)
Nem tudom miben gondolkodtok, egyáltalán kell e új fórumrendszer, amely átláthatóbb, több adminisztrációs lehetőséggel rendelkezik. Nekem is van egy saját, elég nagy látogatottságú fórumom, amit saját magam fejlesztek, alakítgatok, így megint a témában lennék. Persze a motort nem én csináltam, de amit csak lehetett átalakítottam, beleírtam, kialakítottam úgy, ahogy a fórumozók igényének megfelelt. Ha nem akarjátok hogy a jelenlegi hozzászólások elvesszenek, akkor maradjon ez, de sokkal rendezettebb fórumrendszer kell. Véleményem szerint az offnak is kell helyet adnunk, kell egy társalgó, hiszen ez (nem mellesleg) egy nagyon jó közösségi portál, társaság. Viszont ahol a fő témáról, vagyis ebben az esetben az Ubunturól van szó, ott valóban szigorúbban kéne moderálni a hozzászólásokat, hogy a vendégek, új tagok, vagy akik eddig nem követték a téma hozzászólásait, nem vesszenek el... Főleg egy általános segítségkérő topic kellene, ahol mindenki egy helyre le tudja írni a problémáit, amit a moderátorok ellenőriznek, és ha majd bonyolultabb kérdésről van szó, amit nem lehet néhány hozzászólással megoldani, és érdemes új témát nyitni neki, szétválasztva az oda tartozó hozzászólásokat (amit nem tudom ezen a fórumon meg lehet e tenni) beletennénk egy külön témában, és ha később ugyanez a kérdés felmerül ebben a topicban, egyszerűen csak hivatkozunk egy már megnyitott témára, ami ezzel foglalkozik. Nálam főleg a társalgó fórum lett tele mindenféle topiccal, először az olyanokat szedtem ki, amikre nem érkezett csak 1-2 hsz. Ezeket a „lomtárba” raktam, és később elő lehet venni, ha valaki hiányolja. Persze ez nem ilyen egyszerű, így eltervezni a dolgokat, majd azt mondani hogy ez így lesz. Ez kicsit sablonszerű, mindenre van jobb megoldás, csak keresgélni kell. Időm az van … rajta leszek a témán. Ha kell, az én fórumomat is bemutatom, bár teljesen más témával foglalkozik, „nem fórumként funkciónál”... Remélem mindenképp sikerül rendbe hozni a mostani összevisszaságot.