Két grafikus program fontos számomra a krita és a blender. Ezek természetesen erősebb grafikuskártyát igényelnek(RTX3070 Ti). Ezekhez van egy XP-Pen Artist grafikus tablettem ami szépen működött így egyben míg nem jött egy frissítés.
Ettől kezdveA hármasbó Grafikus program, tablet, OP rendszer valami nem működik. Ha megy az Nvidia driver nem megy a tablet, Nem az Nvidia a driver akkor nem megy a krita(snap) ezt lecserélem Krita AppImage-ra megy a rajzpad megy a krita viszont nem tudok kijeletkezni lefagy. Szerintem ehhez a kártyához nem megfelelő az ubuntus Nouvau driver, mert bejeletkezéskor gép inditáskor pár pillanatra szétesik a kép ami nincs ha Nvidia driver meg. Hiába tettem vissza rendszert frissités után ugyan ott vagyok ahol voltam. Ha nincs ötlet amit kipróbálhatok akkor Wisszw kell mennem a Windowsra (Mester előre látását igazolva, aki nem ért a Linuxhoz ne akarjon rajta rajzolni hogy gondolja) Két napja próbálok valamit elérni hogy 3 órát rajzoljak. Kicsit elkeseredtem, de itt marad a gépen várom lessz-e változás driver ügyben.

    KiralyMarta Nálam ugyanazon a gépen, ahol Mint 22 Cinnamon alatt az NVIDIA driverrel két valós és egy fantomkijelző van, Debian 12 Xfce-vel az NVIDIA meghajtó mellett is csak a két monitor jelenik meg.
    Picit nehezebb idomítani mint az Ubuntut (Mintet), például az NVIDIA driver aktiválásához nem csak annyit kellett tennem, hogy a További illesztőprogramok-nál bejelölöm, hanem előbb szerkeszteni kellett a sources.list fájlt és kézzel feltenni terminálból, de talán egy próbát megér. Kritát és Blendert viszont nem használok.

      csuhas32 Köszönöm kiprobálom, de előbb telepíteni kell a Debian felkészülök. Aztán kérdezek.

      csuhas32 Keresgéltem Nvidia és Debianra ezt az oldalt találtam https://wiki.debian.org/NvidiaGraphicsDrivers ez alapján mehetek? Mait telepítenék: debian-12.6.0-amd64.DVD-1-iso. Ez ventoyról.
      Ezen a gépen van 1nvme 1GB windows 11, és a másik lemez 1Tb: /dev/nvme0n1p2 /boot/efi, /dev/nvme0n1p3 /gyökér /dev/nevme0n1p4/home. Cél mind működjön az új telepítéssel. Kell e valamire kiemelten figyelnem a debian telepítésekor?

        KiralyMarta Ez laptop vagy desktop?
        Nem bonyolult az nVidia telepítése, de szükséged lehet a cuda készletre is.
        A helyedben csinálnék egy visszaállítási pontot a telepítések előtt, ezután föltenném azt a ceruza-drivert (rajztábla 🙂 ), ha működik, utána az nVidia drivert

          KiralyMarta Nem tudjuk mi a nagy különbség, az hogy Ubuntu (alapú Mint) kontra Debian vagy az hogy GNOME alapú felület kontra Xfce vagy valami más.
          A Debian alapértelmezettje a GNOME, ha ez a DVD1 is azt teszi fel és a GNOME miatt van a gubanc, akkor nem fogsz előrébb lépni. Én Debian Xfce-t tennék elsőre, de ettől simán lehet, hogy a GNOME-mal is jó lesz.

          • klt válaszolt erre.

            csuhas32 Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz a GNOME verzió van a csilivili Ubuntuban, mint a Debianban (43).
            Én meg merném próbálni 🙂

              KiralyMarta Mait telepítenék: debian-12.6.0-amd64.DVD-1-iso. Ez ventoyról.

              Közben ébredezek 😃

              https://cdimage.debian.org/debian-cd/current-live/amd64/iso-hybrid/

              Inkább innen keress Debian telepítőket.

              GNOME felülettel:
              https://cdimage.debian.org/debian-cd/current-live/amd64/iso-hybrid/debian-live-12.6.0-amd64-gnome.iso

              Cinnamon felülettel:
              https://cdimage.debian.org/debian-cd/current-live/amd64/iso-hybrid/debian-live-12.6.0-amd64-cinnamon.iso
              (Szinte LMDE, csak mégsem)

              XFCE felülettel:
              https://cdimage.debian.org/debian-cd/current-live/amd64/iso-hybrid/debian-live-12.6.0-amd64-xfce.iso
              (Talán @csuhas32 is ezt használja?)

                klt Én is merném, bár nekem nagyon nem jön be a GNOME, legfeljebb újrahúznám Xfce-vel, ha mégse. Egyelőre nem tudjuk, hol a különbség.

                • klt válaszolt erre.

                  klt Talán @csuhas32 is ezt használja?

                  Az enyém szerintem még a 4-es netinstből ment fel, de ennek talán nincs olyan nagy jelentősége.

                  klt Most ez van, ez jól működik:

                  csuhas@Deb12:~$ inxi -F
                  System:
                    Host: Deb12 Kernel: 6.1.0-23-amd64 arch: x86_64 bits: 64 Desktop: Xfce
                      v: 4.18.1 Distro: Debian GNU/Linux 12 (bookworm)
                  Machine:
                    Type: Desktop System: FUJITSU product: ESPRIMO P920 v: N/A
                      serial: <superuser required>
                    Mobo: FUJITSU model: D3222-A1 v: S26361-D3222-A1
                      serial: <superuser required> UEFI: FUJITSU // American Megatrends v: 4.6.5.4
                      R1.46.0 for D3222-A1x date: 08/29/2018
                  CPU:
                    Info: quad core model: Intel Core i7-4770 bits: 64 type: MT MCP cache:
                      L2: 1024 KiB
                    Speed (MHz): avg: 1436 min/max: 800/3900 cores: 1: 2600 2: 800 3: 2100
                      4: 1000 5: 800 6: 800 7: 2595 8: 800
                  Graphics:
                    Device-1: NVIDIA GP107 [GeForce GTX 1050 Ti] driver: nvidia v: 535.183.01
                    Device-2: Logitech Webcam C270 type: USB driver: snd-usb-audio,uvcvideo
                    Display: x11 server: X.Org v: 1.21.1.7 driver: X: loaded: nvidia
                      gpu: nvidia resolution: 1: 1920x1080~60Hz 2: 1920x1080~60Hz
                    API: OpenGL v: 4.6.0 NVIDIA 535.183.01 renderer: NVIDIA GeForce GTX 1050
                      Ti/PCIe/SSE2
                  Audio:
                    Device-1: Intel 8 Series/C220 Series High Definition Audio
                      driver: snd_hda_intel
                    Device-2: NVIDIA GP107GL High Definition Audio driver: snd_hda_intel
                    Device-3: Logitech Webcam C270 type: USB driver: snd-usb-audio,uvcvideo
                    Device-4: Realtek Audio USB type: USB driver: snd-usb-audio
                    API: ALSA v: k6.1.0-23-amd64 status: kernel-api
                    Server-1: PulseAudio v: 16.1 status: active
                  Network:
                    Device-1: Intel Ethernet I217-LM driver: e1000e
                    IF: enp0s25 state: up speed: 100 Mbps duplex: full mac: 90:1b:0e:39:0d:69
                  Bluetooth:
                    Device-1: Cambridge Silicon Radio Bluetooth Dongle (HCI mode) type: USB
                      driver: btusb
                    Report: hciconfig ID: hci0 state: up address: 00:15:83:FF:71:1B bt-v: 2.1
                  Drives:
                    Local Storage: total: 2.42 TiB used: 882.42 GiB (35.6%)
                    ID-1: /dev/sda vendor: Crucial model: CT500MX500SSD1 size: 465.76 GiB
                    ID-2: /dev/sdb vendor: Intel model: SSDSA2BW160G3H size: 149.05 GiB
                    ID-3: /dev/sdc vendor: Crucial model: CT2000MX500SSD1 size: 1.82 TiB
                  Partition:
                    ID-1: / size: 45.53 GiB used: 11.42 GiB (25.1%) fs: ext4 dev: /dev/sdb3
                    ID-2: /boot/efi size: 487 MiB used: 13.8 MiB (2.8%) fs: vfat
                      dev: /dev/sda2
                    ID-3: /home size: 99.84 GiB used: 24.78 GiB (24.8%) fs: ext4
                      dev: /dev/sdb4
                  Swap:
                    Alert: No swap data was found.
                  Sensors:
                    System Temperatures: cpu: 38.0 C pch: 60.0 C mobo: N/A gpu: nvidia
                      temp: 32 C
                    Fan Speeds (RPM): N/A gpu: nvidia fan: 0%
                  Info:
                    Processes: 242 Uptime: 1m Memory: 15.53 GiB used: 1.19 GiB (7.7%)
                    Shell: Bash inxi: 3.3.26
                  csuhas@Deb12:~$ 

                  Ráengedek egy frissítést, hátha elromlik. :-D
                  *Szerk: A frissítés megtörtént, csak alkalmazásokból került fel igazából újabb, kernel, nvidia-driver nem volt érintett így a naprakész rendszert újraindítva is rendben a kijelzők kezelése.

                  • klt válaszolt erre.

                    csuhas32 nekem nagyon nem jön be a GNOME

                    Alapból nekem sem. Különböző kiegészítőkkel viszont egész barátságossá tehető.
                    De a KDE-t meg sem közelíti rugalmasságban 🙂

                    csuhas32 Ráengedek egy frissítést, hátha elromlik. :-D

                    Nekem még soha, semmi nem romlott el Debian frissítés miatt (tudom, ami késik, az jön... 🙂 )

                      klt De a KDE-t meg sem közelíti rugalmasságban 🙂

                      lályk

                      klt Desktop hol szerezhetem be a CUDA készletet? Igy keressem? Nem része a Nvidia drivernek?

                      • klt válaszolt erre.

                        KiralyMarta
                        Én így telepítettem, driverrel együtt:

                        apt install nvidia-driver libcuda1 libnvidia-encode1 nvidia-opencl-icd

                          klt Köszönöm. További kérdés merült fel. A /dev/nvme0n1p3 ami a jelenlegi rendszeren a / csatolás mérete 1 tb használat 54 Gb (5,4%) ezt szeretném zsugorítani. Inen az Ubuntu alol nem lehet, ha leválasztom hogy működik a zsugorítás. Másik a telepítőből manuálisan eltolta 500GBi ig n1p2 lett /boot/efi, n1p3 maradéka / gyökér, és a n1p4 /home de nem csinálta meg hiba üzenettel de ez angol és egyenlőre nem írtam ki.

                            KiralyMarta USB-ről szoktam live rendszert indítani, az alól simán tudom a partíciókat buherálni.
                            Tetszőleges live rendszer jó, csak a Gparted működjön rajta.

                              KiralyMarta
                              Live alatt van net, onnan is tudsz fórumozni, képernyőképet készíteni.
                              Mutass
                              sudo parted -l kimenetet
                              meg a partícionáló ablakát a telepítőből, hogy mit hová, miként szeretnél felcsatolni.
                              A hibaüzenetről is készíthetsz képernyőképet.