Én csak "kockultam", először a koleszban, aztán az már nem lehetett a túlképzés miatt, és az albérletben folytattam. Volt ott minden, anime nézéstől mmorpg-kig, mindegy mi, csak ne kelljen az egyetemre gondolni :D. Egy kolesztársam volt először akinél láttam különféle linux disztribúciókat, de először csak 2005-ben tettem fel az uhu1.1-et, amit tőle kaptam (most már sajnos nem indul el, nem talál valami fájlt, időközben lekpohatott a cd-ről :P). Azután Suse9.3-al próbálkoztam, mivel gyenge volt a hardver (640-es celeron, 196 mega ram, 4 megás vga), de a csomagkezelőjével sokat szenvedtem, ugyanis a támogatottsága már nem volt az igazi, alig lehetett találni működő linket. az albérletes szobatársam mindenféle újonnan megjelenő rendszert kipróbált a gépén, volt rajta mac-osx-től kezdve blackpantheren át minden, és köztük volt az ubuntu 6.04, amiről kiderült hogy xfce-vel nem nagy a gépigénye. Így én is kipróbáltam, és fenn is maradt a gépen, egyre többször inkább ezt választottam a grubban. Akkoriban sokmindent kellett azért babrálnom rajta hogy minden úgy működjön, azt hiszem kissé kiidegeltem néha a szobatársamat a kérdéseimmel, de lassan megfertőzött a google és a fórumok, így képessé váltam arra, hogy magamtól megtaláljam egy problémára a megoldást, és hozzá mertem nyúlni a terminálhoz anlékül hogy reszketett volna a kezem, vagy felborítottam volna a rendszert. Kiderült, hogy wne-al kiválóan fut a World of Warcraft nevű játék, és érdekes módon, mindenféle wine registry és WoW config fájl hegesztés nélkül, kevesebb framerate-el, de kellemesebben futott ubuntun, mint xp-n, sőt, alt+tab helyett ctrl+F1-F4 váltogathattam az asztalok között, ami lényegesen gyorsabb volt, amikor msn-t vagy böngészőt akartam használni. Egyszer megélt a rendszer egy dist-upgrade-et, de valami miatt újratelepítettem inkább egy dappert, már nem emlékszem miért, ez a rendszer meg is maradt nagyobb módosítások nélkül egészen 2008 szeptemberig, főként azért, mert hazaköltöztem, ahol nincs internet a mai napig sem, s csak 2008 szeptemberben tettem fel egy 8.04.1-et, majd most egy teljes újrapartícionálás után új vasra egy 8.10-et, amiket offline kezelgetek egy mini-sd kártyáról induló ubuntu és helyi repository segítségével.