Az FSF.hu Alapítvány aktivistái nemrégiben egy új kezdeményezést hívtak életre: egy olyan havi rendszerességgel megrendezésre kerülő beszélgetéssorozatot, ami egyben lehetőséget kínál a szabad szoftverek iránt érdeklődők számára, hogy aktívan részt vegyenek a hazai közösség életében. A sorozat a Szabad Szoftver Műhely elnevezést kapta, és az első találkozóra január végén, csütörtök este került sor. A Második Szabad Szoftver Műhely február 26-án, csütörtök este 18:30-tól lesz.
Az esemény helyszíne ezúttal is a Release Party-król és Ubuntu Karácsonyról már jól ismert Billy Rotten. A hely a hetedik kerületben, a Rottenbiller utca 32. szám alatt található – pár percre a 7-es busz Huszár utcai megállójától, a 73-as, 74-es, 76-os trolik megállói közvetlen közelében (Google maps).
Ezúttal az Ubuntu Akadémiáról lesz szó. Az Ubuntu Akadémia egy Ubuntu aktivista képzés lenne, melynek a célja, hogy bemutassuk az érdeklődőknek, hogyan vehetnek részt egy szabad szoftveres közösség életében. Az eseményt két naposra tervezzük (április végén egy szombat, vasárnap), gyakorlatorientált előadásokkal, ahol olyan témákról lenne szó, mint az Ubuntu közösség felépítése és működése, a honosítás, a dokumentációkészítés menete, a bugok jelentése és bugreportok kezelése, a weboldal üzemeltetése, a közösség szervezése, vagyis igazi intenzív gyorstalpaló lenne.
Az ezzel kapcsolatos részletek megbeszélését és kidolgozását ezen a csütörtöki Szabad Szoftver Műhelyen beszélnénk meg, így aki szeretne ebben részt venni, vagy elmondani a dologgal kapcsolatban a véleményét, gondolatait, ötleteit, most megteheti.
Találkozunk február 26-án, csütörtök este fél héttől a Billy Rottenben!