fiduszKedves fidusz!
Minek köszönhetem ezt a szigorú, magázódó, hivatalos formát? Talán hogy teljes polgári nevemmel írok? Tiszteletben tartom a magázást, így én is magázódva válaszolok, de úgy egyébként komoly örömet jelentene nekem, ha tegeződhetnénk.
Egyfelől: szíves örömest veszek részt egy új ubuntu.hu oldalon való munkálkodásban. Kérem, ha van valamiféle fóruma az említett tervek alakulásának, annak elérhetőségét ne rejtse el előlem!
Másfelől: az ubuntu.hu, a címoldal a magyar Ubuntu közösség portája. Természetesen minden megengedhető, de vajon az-e a legjobb a közösségnek, ha már a kirakatban, a portán, ha már az ajtóban sürgős teendőiről tájékoztatják a közösség tagjait? És ráadásul a nem-tagjait is? Nem lenne-e jobb, ha először beengednénk minél több embert az ajtón, és csak odabent, ha már beléptek, csak ott emlékeztetnénk társainkat, hogy hívjanak minél több embert?
Lehetne például úgy is, hogy ha én a közösség tagja vagyok, mint ahogy egyébként vagyok, és Belépek a honlap rendszerébe, akkor kiemelt helyen látom a közösségépítő tevékenységre a felhívást. Azonban ha még nem vagyok a közösség tagja, például nincs "ubuntu.hu azonosítóm", hanem csak egyszerű, hétköznapi járókelőként erre járok, akkor inkább valami más üzenettel találkozzam, például valami olyannal, hogy milyen jó is ennek a közösségnek a tagjának lenni, méghozzá ezért és ezért.
A jelenlegi benyomás az, hogy itt toborzókat toboroznak, operációs rendszerről viszont szinte szó sincs. Nekem jobban tetszene, ha itt egy operációs rendszert népszerűsítenénk. Remélem, hogy aktivistáink (ah, itt megbújt egy vistá, áhá, egy kém ;-)) nem gondolkoznak egészen másképpen.
Harmadsorban én, kérem, a magam részéről az egész honlapon mindenhol tegeződnék, méghozzá az első alkalommal idelátogatókkal is. A magázódás többnyire vagy hivatalos, vagy üzleti megközelítést takar. Ugyan az Ubuntu mindkét szempontnak meglehetősen megfelel, a filozófiájához érzésem szerint mégis az emberközelibb, tegeződő forma áll közelebb. Tehát én azt javaslom, hogy hagyjuk a magázódást azon vállalatokra, akik a látogatók zsebéből jelentős pénzeket kívánnak kicsalni - mi nem vagyunk ilyenek. A microsoft.hu magázódik. Az apple.hu magázódik. Legyünk már egy kicsit egyéniek, és vállaljuk fel, hogy mi máshogy közelítjük meg az informatika kérdéseit: barátságosan, segítőkészen és szabadon.
Az Ubuntu logója, jelképe három ember, akik egymás kezét fogják. A legkevésbé sem gondolom, hogy ez a három ember magázódna eközben.