Először is: mivel a probléma összetett nem igazán tudtam, hogy melyik kategóriába rakjam, hát kövezzetek meg, ha esetleg rosszul döntöttem. Eddig nem volt gondom a rendszerrel (legalábbis nem olyan, amit Google vagy az itteni fórum segítségével ne tudtam volna megoldani), de azt hiszem most először olyan probléma alakult ki, amit szegény fejemmel képtelen vagyok megoldani. A helyzet a következő: adott egy EeePC 900-as, előtelepítve XP Home-mal. Ennek hála a netbook iszonyat lassú (néha másodpercekre megáll és nem csinál semmit), hát gondoltam itt lenne az ideje kipróbálni az Ubuntu Netbook Remixet. IMG fájl letölt, pendrive-ra kiír, bootolás. Első benyomás: sokkal gyorsabb, mint az XP (bár ezt azért sejtettem), és minden megvan, ami kellhet. Amikor megmutattam édesanyámnak (övé a vas), hirtelen nagyon megtetszett neki az Ubuntu (ő is megcsodálta milyen gyors), s miután sikerült majdnem mindent elérnie már a live rendszeren, rámondta az igent, hogy feltehetem a gépre. HA! (és itt jön a lényeg) Eredetileg munkájához vette a netbookot (háziorvos), úgyhogy ennek megfelelően szüksége van ehhez az ő kis programjára, ami természetesen Windowsos, linuxos verzió nincs (mondjuk pár éve, amikor én is belevetettem magam a nagy linuxozásba megkérdeztettem vele, hogy nehéz lenne-e megoldani, hogy linuxos verziót is csináljanak, erre az volt a válasz, hogy ott nincs sql szerver...). Egy szó mint száz, a program futtatásával nem lenne gond (wine elvileg megoldaná, bár sajnos nem volt alkalmam tesztelni), de szükség van egy MS SQL szerverre is a működéséhez (anélkül a program hibaüzenetet dob az induláskor). Márpedig ha jól láttam ez nem elérhető linuxon (próbáltam keresni, de hiába. Ha mégis van rá megoldás, akkor egy hét windows-ozással büntetem magam). Tehát (összegezve a kisebb történetet): adott egy Ubuntu Netbook Remix, amire rá kéne húzni egy MSSQL-t, és wine-nal egy windows-os progit futtatni. Felmerült megoldásként a következő: virtuális gépként futtatni xp-t, meghagyni dualbootként (16 GB-os merevlemezzel gazdálkodunk), esetleg itthon folyamatosan futtatni egy virtuális xp-t, és alkalmanként távolról (vnc, rdp) kapcsolódni hozzá (hátrány: net kell hozzá). Úgy ennyit sikerült saját kútfőmből kitalálni. Szóval ezt a (nem kicsit) bonyolult helyzetet kéne megoldani. Bárkinek bármilyen ötlet, javaslat? Szerk: Valóban a program könyvtárában lévő .UDL fájl felel a kapcsolatért, amit ha megfelelően módosítok Windows alatt hálózaton lévő öszes adatbázist el tudom érni. Linux alatt azonban valamiért nem hajlandó csatlakozni, hiába írtam át. Feltettem az ODBC drivereket ez alapján, de még mindig nem hajlandó csatlakozni. Valaki foglalkozott már linux alatti ODBC-vel?

túl sok közöm nincs a témához, de a MySQL nem felel meg? Itt talán a kérdésedre is van válasz: http://ubuntu.hu/node/2917

Hmm. Érdekes felvetés. Szerintem elvileg jó, gyakorlatilag egy Netbook erőforrásai gyengék egy MSSQL futtatásához :( Főleg bármiféle virtualizációval.

Köszi a válaszokat ^^ @Sziráki Tamás: Nekem megfelelne, a programnak azonban nem. Ha minden igaz futtatáskor ellenőrzi, hogy az mssql kiszolgáló fut-e. A topikot olvastam már, viszont ott php-odbc-ről van szó. @TBG: Igen, nekem is ez a bajom. Sajnos egy ilyen netbook nem elég erős ahhoz, hogy virtuális gépet futtasson.

Írj te programot! PHPben persze... az SQL adatbázis felépítése meg megegyezik a Windows-oséval oda vissza lehet az adatbázisokat importálni :)

    ccMár erre is gondoltam, de hát ha van egyszerűbb megoldás azért nem állnék neki programozni egy ilyen projektet (meg kérdéses, hogy meg tudnám-e csinálni mindazt, amire szükség van).

    ez a program nem egy sajat SQL Expresst hasznal, hanem MS Sql-t, de akkor is nem telepeti fel? azaz a kerdes, ha winera feltelepited nem megy?

      mmarkElvileg van rá külön telepítő (de ugyanúgy ettől a cégtől), de amikor wine-ban futtattam a következő hibaüzenetet kaptam: fixme:advapi:LookupAccountNameW (null) L"zsolt" (nil) 0x33f87c (nil) 0x33f880 0x33f874 - stub fixme:advapi:LookupAccountNameW (null) L"zsolt" 0x1335d8 0x33f87c 0x133650 0x33f880 0x33f874 - stub wine: Call from 0x7b845450 to unimplemented function clusapi.dll.OpenCluster, aborting wine: Unimplemented function clusapi.dll.OpenCluster called at address 0x7b845450 (thread 0027), starting debugger... wine: Call from 0x7b845450 to unimplemented function clusapi.dll.OpenClusterGroup, aborting err:msi:custom_get_thread_return Invalid Return Code -2147483392 err:msi:ITERATE_Actions Execution halted, action L"GetSqlStates.2D02443E_7002_4C0B_ABC9_EAB2C064397B" returned 1603 Amire viszont rájöttem: a program könyvtárában van egy .udl (asszem, most nincs itt a noti) fájl, ami felelős a kapcsolódásért. Ha azt bárhogy módosítom, akkor a program nem működik. Tehát ha abban egy másik szervert adnék meg (akár egy másik gépen futó mssql-t, akár megpróbálnám egy mysql szerverrel), akkor lehet, hogy áthidalható a probléma. Viszont ennek a tesztelése estére marad, mert akkor lesz itthon a notebook és netbook együtt (csak ezen a kettőn van rajta a program, a pc-kre még nem telepítettem, majd virtuális gépre felkúszik).

        Nem ilyesmi kell neked? http://www.szszi.hu/projektek/2005/07/13/hosz/index1.html

          sztiviEz érdekesen hangzik :) Köszi, majd megnézem, bár számomra kicsit eltántorító, hogy 2005-ös a program. Bár nem tudom mi változott az utóbbi 4 évben az egészségügyben, de OEP mindig kitalál valamit ^^

          NightWolf_Melyik wine verzioval probaltad? Nezd meg a legujabbal, hatha abban mar implementaltak ezt a functiont.

          Ennyivel később: 13 év