Immáron egy éves a Szabad Szoftver Esték elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja, hogy érdekes és izgalmas előadásokat hallgathassanak meg az érdeklődők a nyílt forráskóddal és a szabad szoftverekkel kapcsolatos témákban. Első alkalommal tavaly októberben rendeztük meg, amelyet januárban, áprilisban és júniusban követtek újabbak. 2008. október 14-én, este hét órától kerül sor az ötödik Szabad Szoftver Estére, először új helyszínen: az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában (Google Maps).
Az eseményen, a hagyományoknak megfelelően ismét három előadást hallgathatnak meg az érdeklődők:
- Boros Péter (Petya) villamosmérnök. Előadásában az OpenSolarist mutatja be nekünk. Petya 2005-től a közelmúltig a Sun-nál dolgozott, először mint mérnök asszisztens, később mint rendszermérnök. Itt került kapcsolatba a Solarissal, az OpenSolaris project körüli újdonságokat azóta is követi. Előadásában beszél arról, hogy mi is az az OpenSolaris, milyen változatai vannak. Bemutatja nekünk, hogy milyen különleges szolgáltatásai vannak a rendszernek, ami a Linuxot ismerők számára is újdonság lehet (zfs, zónák, dtrace). Emellett beszél az új, izgalmasabb projektekről is, mint a comstar, a fcoe, a crossbow vagy a cl zónák.
- maxigas, kiberpunk, aktivista, szerkesztő az EU-s adattárolási irányelvvel kapcsolatos aggályokról mesél nekünk. Az adattárolási direktíva Európai szintű koordinációt hoz az Internet felhasználók megfigyelésében. Kimondja például, hogy a szolgáltatóknak minden egyes email küldési idejét, feladóját és címzettjét nyilván kell tartaniuk minimum 6 hónapra visszamenőleg, illetve a hatóságoknak kérésre kiszolgáltatni a feljegyzett adatokat. Mit jelent ez a szabályozás a felhasználók magánszférájára nézve, és mit kezdhetnek vele a szolgáltatók?
- Mihálszky Balázs, a Nemzeti Filmszínház Kht. rendszergazdája, és hangtechnikusa 2002 óta. Az Ő vezényletével váltott nemrégiben a mozi Ubuntura, melyről korábban az ubuntu.hu is beszámolt. Vállalkozóként más projektekben is részt vett és vesz, általában a multimédiás és hálózati rendszerek építésével, felügyeletével foglalkozik (például az Auschwitzi Állandó Magyar Kiállítás, vagy a Pannónia Sound System szinkronstúdió és irodai rendszerek). Előadásában leginkább az Uránia mutimédiás specifikumait szeretné bemutatni, ezen belül a mozi műsorfüzetét, internetes jegyfoglalását, kameraszerverét, a plazmamonitorok vezérlőprogramjait, és ha marad idő, ismertet egy saját készítésű feliratvetítő rendszert is. A felhasznált "környezetek": php, python, bash, kommander.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhely miatt regisztrációköteles. Ha szeretnél eljönni, az
estek.szabadszoftver.org címen jelezheted részvételi szándékod.
Köszönjük az Uránia Nemzeti Filmszínháznak a lehetőséget!