Az elmúlt napokban parázs viták zajlottak az ubuntu.hu oldalon és a közösségi IRC csatornán egyaránt. A vitában pedig többen is az Ubuntu közösségre hivatkoztak, és arról szólt, hogy mi az, ami hasznos vagy káros közösség számára, és egyáltalán, milyen is ez a közösség. Volt olyan, aki egyenesen azt jelentette ki, hogy egyre jobban kiábrándul a közösségből. Pedig már az sem egyszerű kérdés, hogy mi a fene az az Ubuntu közösség, kikből áll, és egyáltalán: mitől lesz valaki a tagja? Elég, ha letölti az Ubuntut? Fel is kell telepítenie? Vagy az számít, hogy regisztrált-e az ubuntu.hu-n? Vagy az, hogy jár-e IRC-re? Esetleg sörözésekre? Vagy ha csinált már valamit? Esetleg elég, ha ő azt mondja magáról?
A kérdés pedig egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amennyire elsőre látszik. Az Ubuntu nem egy szekta, hanem egy operációs rendszer. Az Ubuntu felhasználók pedig nem egy szigorú szabályok szerint működő szervezet tagjai, hanem egyszerűen csak felhasználók. Az Ubuntu használatától senki sem lesz különb – legfeljebb a számítógépe lesz az. Az, amire leggyakrabban Magyar Ubuntu Közösségként szoktunk hivatkozni, valójában a legkülönbözőbb emberek és csoportok laza halmaza: vannak, akik egyszerűen csak nem boldogulnak a frissen telepített Ubuntuval, és a fórumon kérnek segítséget. Vannak, akik már rutinosabb felhasználók, és szabadidejükben szívesen válaszolnak a kérdésekre. Vannak olyanok is, akik szívesen válaszolnak azokra a kérdésekre, ami megmozgatja a fantáziájukat, és kicsit gondolkodni is kell hozzá – de a századszor hallott, és ezredszer megválaszolt kérdések már kifejezetten bosszantják őket. Vannak olyanok is, akik egyszerűen jól érzik magukat ebben a társaságban, és szívesen beszélgetnek IRC-n naphosszat az Ubunturól, a biciklikről, vagy éppen a mindennapjaikról: köztük gyakran barátság is szövődik, és időnként találkoznak, hogy egy sör mellett beszélgessenek az élet dolgairól. Vannak olyanok is, akik aktívan részt vesznek a munkában, honosítanak, dokumentációkat írnak, fórumot moderálnak. Köztük pedig olyanok, akik már régóta foglalkoznak Ubuntuval, és több éves kemény munkával elérték, hogy a nemzetközi Ubuntu közösség tagjai legyenek.
Ezek a legkülönbözőbb emberek, és igazából csak egyetlen dolog köti össze őket: valamilyen módon kapcsolatba kerültek az Ubuntu nevű operációs rendszerrel. Ettől azonban még ők önmaguk maradnak: lesznek köztük barátságosabbak és mogorvábbak, kedvesebbek és cinikusabbak, higgadtabbak és türelmetlenebbek. Mindannyian különbözőek vagyunk, és törvényszerű, hogy időnként lesznek olyanok, akik összevesznek valamin. Az pedig itt nem feladata senkinek, hogy egy közel 11 ezer felhasználót számláló oldalon minden vitában igazságot tegyen: a moderátorok persze törölhetik a durva személyeskedéseket a hozzászólásokból, és persze a régebbi, elismert tagok próbálhatják csitítani a vitát, esetleg a saját személyes véleményükkel próbálhatják segíteni az ellentétek elsimítását. Azonban az nem lenne célravezető, ha minden egyes hozzászólást valamiféle elképzelt, szent ideákra hivatkozva szűrnénk, és tömegesen törölgetnénk: a moderálás egy szükséges rossz, amivel akkor érdemes csak élni, ha az tényleg indokolt. Nincsen senkinek sem a kezében a bölcsek köve, és nem szeretnék egy olyan megfellebezhetetlen vének tanácsát látni, ami bármit kinyilatkoztat, embereket ítél el és dicsőít meg, és beleszól olyanba, amihez tulajdonképpen semmi köze.
Amit pedig különösen károsnak tartok, hogy ha egyetlen vita hatására ellenséges szekértáborok alakulnak, mindenki kitűzi a zászlaját, és rögtön "mi" és "ők" mentén húz fel ellenséges vonalakat. Ennek semmi értelme, különösen, hogy egy-egy ilyen mesterségesen generált frontvonal két oldalán összesen legfeljebb egytucat ember sorakozik fel – mi ez az oldal majdnem 11 ezer regisztrált felhasználójához képest? Nincs azzal semmi baj, ha valaki saját Ubuntus oldalt indít: ha bejön, színvonalas és sikeres lesz, annak mindannyian örülhetünk. Ha nem lesz sikeres, azzal sem árt senkinek, viszont az oldal elindítója abból is rengeteget tanulhat – ez a tudás pedig hozzásegítheti ahhoz, hogy legközelebb ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, és másodjára valóban valami igazán jót tudjon létrehozni. Mi is követtünk el hibákat korábban, és sokkal többet tanultunk belőlük, mint a sikerekből. Ugyanakkor a kritikus hozzászólásokat is meg kell tanulni kezelni: az érdemi javaslatokat megfontolni, a személyeskedést pedig figyelmen kívül hagyni.
Amikor ellenséges szekértáborok alakulnak, akkor azonban hirtelen egy újonnan elindult oldal is új értelmet nyer: többé már nem egyszerűen csak egy új Ubuntus weboldal lesz, hanem azonnal ellen-ubuntu.hu. Akkor már a kritika rögtön támadás lesz, ami ellen védekezni kell. Amikor a másik ember többé nem ember lesz, hanem ellenség. Háborúban pedig mindent szabad. Akkor pedig már senkit sem érdekel, hogy egyszerűen csak két ember összekapott valamin, hiszen itt ellenséges táborok vannak. Ilyenkor pedig csak egy dolog számít: hogy lehessen tovább fokozni a konfliktust, és még mélyebbre ásni a lövészárkokat. Az pedig már senkit sem érdekel, hogy a feszültséget már rég azok tartják fent, akiknek az egész ügyhöz semmi közük: ők ugyanis háborúzni akarnak a saját zászlajuk alatt.
Pedig ha egyáltalán jelent valamit az, hogy Ubuntu szellemiség, akkor az valami teljesen másról szól. Azt pedig, hogy miről, épp tegnap tapasztalhattam meg. Az Ubuntu One tesztelése kapcsán belefutottam egy igen csúnya problémába: a dologhoz rengeteg dolog szerencsétlen együttállása kellett, talán én vagyok az egyetlen, akinél mindez összejött, és persze egy korai, zárt beta fázisnál az ilyen nem ritka – hiszen éppen arról szól ez az időszak, hogy kiszűrjék ezeket. Azonban a megoldás megtalálása egyáltalán nem volt triviális. A megoldáshoz az Ubuntu One fejlesztői IRC csatornáján kértem segítséget, és az egyik fejlesztővel több órán keresztül dolgoztunk, mire sikerült pontosan megismerni a hiba okát, természetét, kiszűrni minden tényezőt, és végül megoldást találni. Ahhoz pedig, hogy ez sikerülhessen, nekem is tennem kellett: bár nem vagyok fejlesztő, és közel sem ismerem az Ubuntu One pontos működését, de ahhoz, hogy érdemi segítséget tudjak adni a megoldáshoz, igyekeznem kellett a lehető legpontosabban és lényegre törőbben megfogalmazni a hibajelenséget, az észlelt körülményeket, és ehhez olyan funkcióit is meg kellett ismernem a technológiának, amivel valószínűleg alig fog találkozni majd valaki. Ugyanakkor végig azt éreztem, hogy a fejlesztőnek ugyanolyan fontos, hogy megoldja a problémámat, mint nekem, és amikor közel jártunk a megoldáshoz, már mindketten lélegzetvisszafojtva izgultunk, hogy mi lesz. Fantasztikus érzés volt, hogy egy fejlesztővel dolgozhatok együtt, és én még ha viszonylag keveset is tudtam hozzátenni a megoldáshoz, de az a kevés is fontos volt ahhoz, hogy végül elérjük a célunkat. Azt hiszem, most értettem meg igazán, hogy miről szól az Ubuntu szellemisége: ahhoz, hogy el tudjuk érni a céljainkat, nem azt kell látnunk, hogy miben különbözünk, hanem azt, hogy miben tudjuk kiegészíteni egymást.
