Szerintem nem a rendszer mögötti kernellel van a gond, illetve nem ő tehet róla. Az XP egyszerűen elavult. A Microsoft termékeknek az a hátránya meg van a különböző linux disztribúciókkal szemben, hogy nem frissül olyan gyakran. 2001-ben az XP "még jó volt" (mindenki értse ahogy akarja). Az akkori rendszereken rendesen futott, több kevesebb sikerrel, de azért többnyire nem volt gond velük. Aztán hirtelen megjelent a SATA, SATA II, a többmagos procik, előbb DDR majd DDR2 RAMok (és ezek csak a legfőbbek, az olyan apró technológiákról, mint amiket az Intel épít bele processzoraiba nem is beszéltem), és iszonyat nehéz volt lépést tartani a fejlődő IT-vel. Persze ez a linuxoknál kevésbé jelentkezett, hiszen maga a kernel folyamatosan frissül, illetve az egyes disztribúciók is folyamatosan adják ki a javításokat, így gyakorlatilag naprakész mindig a rendszer.
Ma már szinte semmi sem ugyanaz, mint 2001-ben volt (persze, költői túlzás), így érthető, hogy esetleg egy 8 éves op.rendszernek gondja támad a mai gépekkel (mondjuk nem is értem hogyan lehet 8 évig ugyanazt futtatni, ilyen mértékű fejlődés mellett). A megoldást jelenthette volna a Vista megjelenése, csakhogy az funkcionalitásban nem sokkal haladta meg az XP-jét, sok újat nem hozott, nem volt stabil rendszer és megnövekedett az erőforrásigénye. Nem csoda, hogy a felhasználók nem akartak váltani (arról nem is beszélve, hogy a Vista/7 felületen majdnem minden változott, így nehéz megtalálni a már megszokott dolgokat).
Most a 7-es megjelenésével látom tisztázódni a helyzetet. A rendszer végre ismét használható lesz (mihelyst biztosítanak hozzá megfelelő drivereket illetve az alkalmazások virtuális XP futtatása nélkül is működni fognak), illetve rengeteg olyan új funkció belekerült, amitől a mai gépeken jobb teljesítményt produkál (többek közt párhuzamos driverbetöltés, nem véletlen olyan a boot idő amilyen).
Szóval szerintem nem az XP-vel van baj (bár azzal mindig baj van :)), inkább csak az a probléma, hogy ma ami már 1-2 éves az korszerűtlennek és kiöregedettnek számít. Évente több tucat új technológia jelenik meg, amivel egy operációs rendszernek lépést kéne tartania. Csakhogy ezt 6-8 éves kiadási ciklusokkal nem lehet tartani, ezért (is) lesz még jódarabig (talán mindig) jobb a linux.
(Picit hosszú lett, bocsi :))