A póló projekt második körének meghirdetése utáni két napban jó sok póló és pulcsi igénylés futott be. Eddig több mint negyven levél érkezett a postafiókomba, amelyeknek több mint felét feldolgoztam már. (Aki nem kapott még visszajelzést, ne aggódjon, hamarosan fog! Mivel most elég sűrűek a napjaim, főleg a reggeli, hajnali órákban van csak időm az igények feldolgozására.)
A jelenlegi feldolgozottsági szinten már kb. ötven pólóval/pulcsival számolhatunk, és ha a többit is blevesszük, valamint a korábban irc-n jelzett igényeket is pontosítják majd a csapat aktívabb tagjai, akkor azt mondhatom, hogy minimum 70-80 pólóra és pulcsira már most igény van, és attól félek, megint meghaladjuk majd a kétszázat :o
Figyelembe véve, hogy most többféle fazon és szín van, a feldolgozás során 37-féle tételt kell rögzíteni. Ez gnumericben 7 munkalapot jelent, de lehet, hogy jobb lenne glom adatbáziskezelő frontenddel megoldani a pólóigények feldolgozását/tárolását. Ezügyben kértem már segítséget a srácoktól.
De nem csak ez okozhat gondot, hanem az is, hogy a pulcsik a pólóknál becslésem szerint mitegy háromszor akkora térfogatot jelentenek még összehajtva is, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy sokkal nagyobb tömeget kell majd cipelnünk ill. a tároláshoz is több helyre/dobozra lesz majd szükség! Ezért lehet, hogy a tároláshoz, szétosztáshoz, szállításhoz is több segítségre lesz majd szükségünk az első körben. Majd ezt is jól ki kell találni november végéig...
Addig viszont még gyűjtjük a beérkező póló igényeket. Akinek még nem válaszoltam, attól egy kis türelmet kérek még...
Köszi!