[törölve]De, a tanárnak jó a Linux és jó a LibreOffice is. Viszont mivel nem ismeri őket, rövid átképzésre van szüksége. Valamint háttérszolgáltatásokra van szüksége, mint eddig is. És supportra van szüksége, méghozzá alapszintű supportra helyben is szüksége van, mert a gyorstalpalón nem mindent tanul meg. Ehhez Linuxot ismerő rendszergazda, vagy rendszergazdai feladatokat ellátó más személy szükséges.
Ahhoz, hogy ennek a változásnak ne legyen óriási negatív visszhangja a szabd szoftverek irányába nagyon fontos a képzés, az átképzés és ezen keresztül pozitív attitűd kialakítása. Ehhez adnék egy adalékot: egyszer egy kollégám azzal jött oda hozzám: "Segíts már. De szar ez a dokiksz szerkesztő." Amint kiderült, a dokiksz szerkesztő név a LibreOffice-t rejtette, azzal nyitotta meg ugyanis az otthon készített fájlt. Nem ismerte fel, hogy másik programmal van dolga, csak azt látta, hogy valami nem úgy működik, mint amikor előtte megnyitotta a fájlt. Fogalma sem volt róla, hogy ő most nem MS Office-ban van, hanem LibreOffice-ban. Ha azt mondom neki, hogy ez a LibreOffice, és ez kicsit más, akkor rögtön megutálja a LibreOffice-t. Ehelyett megoldottam a problémáját és nem szóltam semmit. Ahogy én nem ismerem a mosógép működését, csak beteszem a ruhákat és ráállítom a kapcsolókat a megszokott állásba, úgy ő nem ismeri a számítógép dolgait, csak használja, ahogy szokta. Neki nyűg lesz az átállás a nyílt forráskódra, mert nem a megszokott környezetben dolgozik majd. Itt, egy informatika iránt érdeklődők által használt fórumon mondhatjuk, hogy a Linux nem Windows és ezért ne is úgy nézd, de belátható, hogy a munkahelyeken, hozzá nem értő embereknek ilyesmit nem lehet mondani. Itt jön be az oktatás, a segítségnyújtás, ezekkel a pozitív attitűd kialakítása.
Sok helyen megcsinálták ezt már sikeresen, Magyarországon is meg lehet csinálni sikeresen.