balzamonÖnfényezés? Én is csak pislogtam, mikor a címkékről kérdezett húgom, nem is tudtam, hogy lehet ilyet csinálni szövegszerkesztőkkel. Pedig egy picit régebb óta foglalkozok a gépekkel, mint ő, és ECDL vizsgám is van.
Én azt is megértem, ha valaki „csak használni” akarja a gépet. Ez teljesen világos. A baj az, hogy nem tudja használni. Mintha odaadnék neki egy fúrót, és jobbra-balra fordítgatná, hogy hát ő ehhez nem ért. De amikor otthon egy lyukat kell fúrni a falba, megcsinálja, mert muszáj neki. A számítógép használatát is ugyanúgy el lehet sajátítani, mint bármi mást. És ha a munka azt kívánja meg, akkor meg kell csinálni.
Nem azért váltanak az emberek szoftvert vagy akár egész rendszert, mert jó móka, meg hadd szívassuk a melóst. Hanem azért, mert gyorsabb lesz, olcsóbb lesz, könnyebben karbantartható vagy felügyelhető lesz.
A te sztoridhoz: Nem tudom, mondtad-e a főnöknek, hogy kész vagy. De ha igen, akkor elég gáz, hogy azzal tudta le, hogy „inkább dolgozzál”. Ha látnám az emberben, hogy tudna és akarna is még valamit csinálni, csak nincs mit, akkor megbeszélném vele, hogy a tudásából mit lehet még kihozni. Ugyanis az, hogy nincs több megrendelés, nyilván annak az oka, hogy a piacon nincs jó helye a cégnek. Kevesen ismerik, drága (az emberek pénztárcájához), rossz a kommunikáció, akármi. Ha viszont van egy olyan ember, aki többre is képes, akkor azt nem érdemes úgy hagyni. Van, aki semmi fizetésemelést nem kap, viszont rengeteg pénzt spórol. És ezt ő is tudja. Ami azt jelenti, hogy ott fogja hagyni a céget, mert másutt többet érhet vele.
Jöhetsz azzal, hogy „de a valóság”. De a valóság az, hogy például a Google, a világ egyik legnagyobb vállalata az ötletekből szedte meg magát, és olyan emberekből, akik kreatívak voltak. Nem droidokat alkalmaztak. Nézd meg, mióta létezik a Google, és mióta az a cég, ahol dolgoztál, és melyik sikeresebb.