berciXcoreIgen, hát az LFS-nek nekifutottam már vagy 4-szer, de mindig elakadtam. És mindig ugyanott. Pedig 2 különböző masinán is próbáltam. Hiába csináltam mindent a leírás szerint, addig nem volt semmi baj amíg nem kellett chroot-olni. Utána azonban a gcc fordításakor mindig elhasalt mindenféle fura, számomra értelmezhetetlen hibaüzenetekkel. Aztán amikor ezeket beírtam a HUP-ra, ott olyan végtelenül kedvesek voltak velem, hogy afféle válaszokat kaptam amiknek a lényege az volt (szó szerint már nem emlékszem rájuk) hogy ha ilyen hülye/balfasz/stb vagyok, miért nem maradok a Windows mellett, ha értenék a Linuxhoz pillanatok alatt túlléphetnék ezen a hibán mert pofonegyszerű elhárítani, de nem írja le nekem mert hogy is képzelem én azt hogy efféle apróság/pitiánerség miatt zaklatom őket, a Nagy Hackereket, és így tovább. Az persze eszébe se jut ugye a beírónak, hogy talán nincs is olyan Linux user, aki azért kezd LFS-sel mert neki épp ez kell, ezt gyakorlatilag épp amiatt csinálják végig páran, hogy tanuljanak belőle! Na de ha tanulni akar, akkor ugye még nem tud mindent. Ilyenkor teljesen logikus, hogy kérdez. Egyeseket ez úgy tűnik irritál.
Remélem ez nem jellemző minden Linux-portálra. Bár a HUP nem egyedi eset, a Linuxfórumnál is effélét tapasztaltam évekkel ezelőtt. Azóta nem is járok oda.
Én bevallom, hogy bár nem tartom magamat a Linuxban teljesen kezdőnek, de a tudásom úgy tűnik kevés az LFS-hez. Ez nem szégyen, csak kellemetlen. Remélem majd kinövöm. Az afféle teljesen kulcsrakész és "eszed vagy nem eszed ez van ezt kell használd" rendszerek már nem elégítenek ki, de ami annyira fapados mint az LFS, az sem nekem való még. Bár nem titkolom, idővel odáig szeretnék eljutni. De most még valami köztes megoldás kell nekem. A GoboLinux éppen pontosan nekem való volt, és nyugodtan kiröhöghettek, de egy iszonyatos tragédia az életemben hogy azt nem fejlesztik tovább. Azzal hogy azt abbahagyták, mintegy kihúzták a talajt alólam, számomra ez majdnem olyan mintha meghalt volna életem első szerelme, s azóta is keresem a helyemet a Linux-világban. Ez a Sorcerer egy próbálkozás lesz nekem, aztán majd meglátjuk. Még nem próbáltam ki, csak lett fél óra szünet nekem a melóban, e sorokat azalatt írom. De majd este...