simanzoliNem olvasol figyelmesen. Mondom nem rólam van szó. Én csak egy melós vagyok, aki kiszolgál egy tehetséges szerzőt. És ne is haragudj, de pl. egy goa zenét, ami egy akkord ugyanakkor töménytelen mennyiségű agyfacsaró hangszín és effekt nem lehet lekottázni. Még nem láttam olyan kottát, ahol azt írták volna le, hogy milyen hangszínt milyen szűrési és egyéb technikákkal hova csavarj, milyen típusú szűrővel stb. Főleg, hogy ezekből ahány program annyi féle. Két LPF szűrő nem egyforma két programban, ergó mást eredményez a használata, de látom nem vagy jártas ezekben a dolgokban, így majdhogynem mintha vaknak magyaráznám a színeket.
A fent említett előadókat természetesen ismerem és többnyire szeretem is. Halvány lila dunsztod nincs arról, hogy mekkora maffia a magyar zenepiac. Akinek nincs kapcsolata bármilyen tehetséges, az enyészetnek zenél. Ezt én már idestova '97 óta csinálom. Nem azért, mert megélek belőle, eddig nekem csak pénztemető volt a zene.Most jelenleg 5 merőben különböző fajta produkció van, amiben részt veszek, még csak azt sem lehet mondani, hogy csak egyfélét csinálok. Majd, ha a soundcloud hajlandó megnyílni linkelek privátban zenét, hogy nehogy azt gondold, hogy egy utolsó senkiházi DJ vagyok.
A legutóbbi koncertünkre itt Szegeden 217-en vettek jegyet (az azt megelőző 10 koncerten is 150 fölötti létszám volt zsinórban), amit szerintem kevés szegedi zenekar mondhat el magáról. A koncertre mi pakoltuk oda az összes technikát a hangosítással együtt, ami megtöltött egy 3.5 tonnás kisbuszt. És olyan kritikákat kaptunk, hogy CD minőség volt a koncert, amellett, hogy irtó jó koncert élményt adtunk-kaptunk. És igen, meg van véve az almás laptop (pontosabban ajándékba kaptam), meg van véve a Cubase meg egy rakat szintetizátor is, meg a Mackie SRM 450 hangfalak stb.... Ezek bő 2 millióba kerültek és ha hiszed, ha nem eddig csak vagy minimálbért vagy épp egy picivel többet kerestem. És most is ahelyett, hogy fejleszthetném a hangszer parkomat vehetek másik MIDI billentyűzetet, mert a korábbi működésképtelen lett, az egyik szintetizátoromban meg most ment teljesen tönkre a kijelző nehogy már valami simán menjen. Azt a 80-100 ezret, amit erre kellene költenem el tudnám másra is, pl. hasznos analóg kütyükre, de ruhát se ártana vennem, mert lassan az sincs, normális kajáról meg aztán ne is beszéljünk.
Én nem vagyok egy Kaltenecker Zsolt vagy Magda Lajcsi, lassú a kezem és nem vagyok szerző típus, így improvizációs készségem nem túl nagy. De a számítógép segítségével be tudok tölteni billentyűs szerepet bizonyos zenekarokban. És hidd el nagyon jól tudom, hol a helyem a polcon.
S végül (nem saját sajnos, de attól még zseniális):
http://www.youtube.com/watch?v=R27SK1s1FAg
Kottázd már ezt le nekem légy oly kedves, hogy ha bárki leül egy szintetizátor elé pontosan ezt a zenei alapot tudja produkálni (nem felületesen, hanem pontosan!). Nem elég a harmónia váz, mindent részletesen.