lev258Ha müxik minden rendesen inkább maradj még kicsit a 12.04-nél, a frissítés majdnem simán megy, viszont a unity, compiz elég sokaknak nem megy a korábbi beállításokkal, többek közt nálam sem és egyenlőre nincs igazi megoldás a problémára. Nálam (laptopon) nvidia kártyával ugye alapból meg kellett próbálnom, hiszen végre felkiáltásokkal olvasható az optimus support megjelenése, ami ugye csak a trusty kiváltsága, eddig csak bumblebee-vel ment, de volt probléma amit az sem oldott meg. :S Némi gépészkedés után én is feladtam, mert amit lenovoék hardveresen kihagytak a mini dock-ból azt ugye software-el pótolni, nos az challenge. Elkalandoztam..sry
Szóval eredmény: rendszer megy unity viszont döglik, elindítható és a dash még csak müxik valahogyan, de a felső menüsáv az konkrétan nem, pedig a login-nál még az is megvolt :S terminállal nincs gond, az saját fejlécére veszi a menüjét kérdés és beállítás nélkül, de jelen pillanatban ezt csak ő tudja, a többi egyenlőre nem vehető rá ugyanerre, annak ellenére, hogy elvileg ezt is grafikus felületen beállíthatod, mint new fícsör. Igazából csak akkor van gond, ha pl. megszoktad a grafikus felületen történő kijelentkezést, kikapcsolást, óra és naptár figyelést stb, mert az menüsáv nélkül bukta.
Persze ha megvagy unity nélkül akármi mással, akkor nyugodtan, csak apróságok adódnak, mint pl.: tuchpad görgető sávja nem müxik stb.
Egyenlőre ennyi, ez a ma esti állapot, "persze lesz ez még rosszabb is" :D 2016-ra viszont garantáltan kész lesz!!