GorrodinAz 1900-as aksi nekem sem szimpatikus, hiszen az egyik fő szempontom, hogy ne kelljen naponta tölteni a telót. Persze ez nem csak ettől függ. Az egyik ismerősömnek van ilyen telója, neki 2 napig bírja, ha keveset használja háromig minimum. Nem rossz az a képernyő sem.
Igaz én tutira nem akarok ilyen készüléken példul filmet nézni, mert bármilyen is a felbontás, azé csak kigúvad az ember szeme, mire végig néz egy filmet.
Fő szempont, hogy ne fagyjon. lehessen vele telózni, levelezni. A vonaton időtöltésnek egy-két buta játék maximum, de akkor inkább má előveszem a laptomom. És a teló segítségével netezek.
A másik telón a "Két érintőpontos támogatás"-t nem tudom pontosan mit jelent, de nem hiszem, hogy az Aquarius 27EFt-al többet érne emiatt.
A visszaküldést próbáltam már telóval kapcsolatban kétszer is. Nem tartott túl rövid ideig, de minden rendben lezajlott a pénzt visszakaptam. Az egyik telónál az árfolyam lülönbözet miatt még nyertem is. De ez csak szerencse. A postán a vám meg áfa miatt valóban fenn akadhat az áru, de megfelelő odafigyeléssel minimalizálható. De persze kozkázata van. Mint azt korábban mondtam.
Szóval ízlések, pofonok.
Amúgy alapvetően hidd el azt szeretném, hogy az Ubuntu egy ilyen hardverre úgy van optimalizálva, hogy kenterbe veri az erősebb droidokat is. Mert igazából engem az sem érdekel, hogy ha csak félmagos a proci, csak faszán működjön.
Továbbá, azt is kívánom, hogy az Ubi elgondolása egyedivé, mássá, és jobban használhatóvá teszi a telefont.
Még keveset tudni róla, én megvárom míg meglesznek az első vélemények. Ha lenne felesleges 50 rongyom tutira erre költeném.