[törölve]"a "menő" játékok"
Az osztálytársaim körében a CS:GO az egyetlen játék, amihez gép is kell. Ezen kívül olyanokkal játszanak még (óra alatt), mint teveclub, klánháború, greepolis... De ezek mind olyanok, amik böngészőn belül funak, ergó elég hozzájuk egy internetképes telefon is.
Az szerinted jobb, hogy emelt érettségin az offisz mellett még programozni is tudni kell? Méghozzá a már említett alapok ismerete nélkül?
Most, érettségi utáni műszaki informatika szakon jutottunk el odáig, hogy a tanmenetet követve szereltünk már számítógépet és vizsgáltuk meg annak hardverfelépítését. Most ismerkedünk a BIOS-szal és a RAID-el és a későbbiekben majd operációs rendszert is fogunk telepíteni, valamint megismerkedünk a különböző virtualizációs technológiákkal is.
"az 1980-as évek közepén jobban értettek a számítógéphez a tizenévesek iskola nélkül, mint most"
Persze. De akkoriban mi is volt a gépeken Desktop Operating System (DOS)? Esetleg MS-DOS vagy netán Windows 1.x 2.x? Nem voltak olyan csicsás asztali felületek, mint amik most vannak. Rá voltak kényszerülve, hogy tudják. Mert ha akartak valamit, akkor meg kellet érte dolgozniuk. Ismerniük kellett a megfelelő parancsokat, különben semmi nem indult el. Most mi a helyzet? Olyan szép asztali felületek vannak, hogy egy hülye is tudja kezelni (ide kattintok, oda kattintok és működik). És ez már a tanárokban is olyan szinten benne van, hogy még ők, akik MS-DOS-on kezdték, is furán néztek rám, amikor meglátták, hogy pusztán szórakozásból MS-DOS 7.1-el és Windows 3.1-el ismerkedek VirtulBox-ban. Az osztálytársaimról nem is beszélve.