emergelekSzerintem téves irányba indultál el, és ezt próbáltad hibás elmélettel igazolni. Erre szerettem volna felhívni a figyelmed, illetve a kérdezőét Mjaniét is, nehogy átgondolatlanul hallgasson rád.
Kérdező eredeti felvetése: "Érdemes -e egyáltalán i3-i5-i7 processzorban gondolkodnom..."
Erre te mesterséges gátat építesz, ebbe a gondolatmenetbe utólag belekevered, hogy kizárólag a natív 4magos nálad a szempont. Most akkor tisztázzuk: magadnak akarsz összerakni egy gépet, vagy a kérdezőnek, Mjaninak szeretnél segíteni (illetve azoknak, akik olvassák eme bejegyzéseket)?
Ezt írod: "egy lap is majd 40 ezer hozzá, amin van HDMI is."
Nekem nagyon rossz tapasztalatom van (az alaplapi) HDMI-vel, miért is kellene a téma felvetőjének HDMI az alaplapra. Vagy ez is csak olyan mesterséges nehezítő tényező, amit önállóan belekevertél a konfigba.
Ha gondold még bedobhatunk egy csomó olyan fura kritériumot, amihez a téma felvetője nem ragaszkodik, például DualBIOS, RAID vezérlő, M.2 foglalat. Ezek mind jó dolgok, csak éppen a lényegtől távolodnánk el, a kérdezőnek való ésszerű segítségnyújtástól.