sömikeHa már a mai fiatalságról van szó: Szerintem az, hogy nem szeretnek hosszú szövegeket elolvasni (vagy úgy alapvetően olvasni), az elsődlegesen inkább az oktatás hibája.
Az oktatásnak azért kellene tennie, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, nem pedig elrettenteni tőle őket.
Én legalábbis több fiataltól azt hallottam, hogy leginkább a kötelező olvasmányok utáltatják meg velük az olvasást.
Az elmúlt néhány évben több felnőttől is olvastam olyasmit egyes könyvek véleményezésénél, hogy ha "ilyen" könyvek lettek volna a kötelező olvasmányok az ő gyerekkorában, akkor gyerekként többet olvasott volna.
Egy-egy jó könyvvel vagy könyvsorozattal (főleg fantázia műfajban) bizony nagyon is meg lehetne szerettetni az olvasást a gyerekekkel.
Ha van egy jó történet, jó karakterekkel, akkor (még akár angol nyelven is) "beszippant" a könyv világa, mindegy, hogy hány éves az ember.
Meg ott vannak az interaktív regények is (digitális formában is), ahol a döntéseiddel befolyásolhatod a történetet.
Sőt, ma már olyan is van, hogy magad alakíthatod a történetet. Én legalábbis egy példát már láttam erre.
Mégpedig az AI Dungeon. Ez egy szöveges játék. Mesterséges intelligencia generálja a történetet, és mély tanulást (deep learning) használ hozzá.
Az egész történet és a válaszaidra adott reakciók is a mély tanulással generálódnak. Ez az első ilyenfajta játék.
Lényegében bármit el lehet érni benne. Ki kell választani a műfajt, aztán "hadd szóljon".
Persze alapszintű angoltudás kell a megértéséhez, de legalább fejlődik vele a gyerek (vagy lényegében bárkinek az) angol nyelvtudása is.
Használható böngészőből (https://play.aidungeon.io), valamint Androidra és iOS-re is elérhető.
Ha valakinek nem szeret olvasni a gyereke, akkor a fentieket érdemes megpróbálni. Jó eséllyel megkedveli a gyerek az olvasást.