Szerintem ez egy nagyon jó cikk, tetszett. A tömörítő algoritmusok lényege éppen az, hogy azokat az információkat hagyják ki, melyek ugyan rajta vannak a felvételen és helyet foglalnak, de ember nincs a Földön, akinek hiányoznának, mivel legfeljebb a denevérek képesek meghallani. Persze mindig megjelennek az efféle cikkeknél az "audiofilek", akik vitatkoznak a teszteredményekkel, és meggyőződéssel állítják, hogy ők bizony a 0,01%-hoz tartoznak... A tízmilliós high-end cuccokon nem szokás mp3-at hallgatni, így természetesen összehasonlítási alapjuk sincs.
Egy dologgal viszont én is vitatkoznék: egy hallgatói vakteszten, ahol kellően nagy létszámú a kontrollcsoport, nem várható el 10/10-es (100%-os) eredmény, és nem is kell, hogy bizonyítást nyerjen egy feltevés (pl. hogy a flac jobb az mp3-nál). Hamvas őszibarack koromban, mikor még iskolába jártam a múlt században, tanultam korreláció-analízist. Amennyiben 1000 emberből pl. 520 jobbnak hallja a flac formátumot, 480 meg nem, ki lehet számítani, hogy hány %-os valószínűséggel tudható be a különbség egy változónak (ez esetben a hangformátumnak), és mekkora a szerepe a véletlennek. Ekkora különbség még nem bizonyító erejű. Amennyiben viszont 700-an jobbnak hallják, 300-an meg nem, nagyon magas lesz a korreláció a változó és az eredmény között (95%+). Aki akarja, számolja ki, hogy mennyi pontosan. :)
Annyit tennék még hozzá, hogy én is belefutottam néhány fostalicska minőségű, elvileg magas bitrátájú warez mp3-ba, viszont amiket saját cd-ről készítettem az asunder segítségével (mp3, ogg vorbis), mindig kiválóak lettek.