a mesterSzeretném megköszönni mindenkinek a segítségét.
2010-ben vásároltam számítógépet. Akkor Windows-t telepített rá egy jó barát. Pár évente adódtak problémák. Mindig le kellett törölni és újratelepíteni. Akkor hallottam a Linuxról. Tetszett, amit írtak róla. Elhatároztam, kipróbálom és megtanulom. Eleinte iskolai keretekre gondoltam. Interneten kerestem, hátha van klub vagy társaság. Még az iskolára is gondoltam, de az több százezer forintba került volna, ezért hamar letettem róla. Gondoltam, felszerelkezem. Vettem a gépbe egy beépíthető mobil rackot és egy külső mobil rackot 3 db HDD-t és három USB-t. Ha váltani akarok a programok között csak ki kell venni és betenni a másikat. Ki akartam próbálni a Suse, Fedora és az Ubuntu linuxot. Gondoltam, ha az egyikkel baj van, még ott a többi. Hamar rájöttem, Magyarországon komoly támogatása csak az Ubuntunak van. Többszöri próbálkozás után az USB-kre telepítő programot sikerült letöltenem: Suse, Fedora, Ubuntu.
Az Ubuntu a leghasználhatóbb, kevés tudásom még itt a legtöbb.
Tanulását privát problémák mindig megszakították, így újra kellett kezdeni.
Az Ubuntus HDD több éve megvan. Ezen eleinte szakadozik a kurzor, aztán már nem tölt be,a terminálban küld üzeneteket. Legegyszerűbben betettem az Ubuntus USB-t, újraindítottam, nyomtam szaggatottan az F8-at és telepítettem újra. Ez elég időigényes volt kb. 3 - 4 havonta. A HDD-n gyártási évnek 2010 van jelölve. Én később vettem talán pár évvel.
A kérdéses Ubuntus HDD a külső mobil rackba, a gépbe a Suse HDD került. A Suséval letöröltem az Ubuntut, teljes törlés 7 óra volt. Utána a gépbe a volt Ubuntus HDD és telepítő USB Ubuntu. Nem akart telepíteni. Vissza a gépbe a Suse, a külső rackba a volt Ubuntu.A Suse zenét másolt a volt Ubuntura tehát jónak ítéltem. A lemezkezelőben nézegettem. Azt látom a működő Suse lemeznél, a lemezről a BIOS inditás van feltüntetve, fájlrendszernél a btrfs, a nem működő HDD-nél nincs.
A Suse programban így nézett ki az átállítás:
Rendszer eszközök
Lemezek
Táblában a három jel: háromszög ( csatolás), kötőjel ( partíció törlése), fogaskerék (partíció formázás).A lemezt csatoltam.
Kötet formázás,
típus
egyéni
névhez BIOS indító, fájlrendszerben btrfs írtam. Majd a formázást.
Ezután vissza a gépbe a volt Ubuntus HDD és a USB telepítő. Remekül telepítette az Ubuntut. Újraindításnál ha hozzáértem az egérhez, a kurzor közeledett, ahová a jelszót be kell írni vagy az entert megnyomtam, feketére váltott a képernyő és többé nem csinált semmit. Ezt többször ismételte. Beláttam a HDD nem jó,hiába írta ki a lemezkezelő, hogy a lemez jó. A HDD-n gyártási évnek 2010 van jelölve. Én később vettem talán pár évvel.
Azt is olvastam van olyan, hogy a S.M.A.R.T.jónak ítéli a lemezt,de mégsem jó. Lehet,hogy a lemezkezelő is téved(het). Igaz, zenét tudtam másolni és lejátszani jól ezzel a lemezzel, ám az operációs rendszer már nem működik rajta. Ezt nem értem.
Szeretném megkérdezni, van e valakinek olyan leirata, amiben a különböző terminál parancsok le vannak írva magyar nyelven.
A Suse megismeréséről nem mondtam le, arról is jó lenne egy terminálos parancsgyűjtemény magyarul.
Köszönöm szépen mindenkinek a segítségét még egyszer, és a személyes találkozót is szívesen igénybe venném, ha most nem lenne járványügyi helyzet.