kltNekem (és az iskolatársaimnak) általános iskolában németet tanítottak, mert "Nagytétény sváb község". Akkoriban értettem a német mondatokat, és tudtam is német mondatokat írni/mondani, kérdésekre válaszoni, alapszinten németül beszélgetni. Középiskolában már angolt tanítottak, de németet nem.
Ott hónapokig kevertem a németet az angollal. Később a németet szinte teljesen elfelejtettem, mert egyáltalán nem használtam. Nincs rá szükségem.
Jelenleg nekem annyi van még meg a németből, hogy "der, die, das" (hímnem, nőnem, semleges nem) (például még tudom, hogy "das fenster" az ablak, "buch" a könyv, "schreib" az írni), "ich liebe dich" (szeretlek), "danke schön" (köszönöm szépen).
De ma már egy német mondatot magamtól nem tudnék mondani, sem megérteni.
Az angolt ezzel szemben rendszeresen használom (aktívan és passzívan is).
Az angol igeidőket meg a középszintű érettségi vizsga után sikerült megértenem, önszorgalomból (filmekből, sorozatokból, játékokból, sőt, könyvekből).
Pedig így utólag rájöttem, hogy alapvetően nem nehéz, csak a tanárnő nem tudta úgy előadni, elmagyarázni, hogy megértsem.
Meg ott inkább magolni kellett. Komplett párbeszédeket, nem pedig a szabályrendszert megérteni.
Ha tudtad az adott tételhez tartozó angol párbeszédet (a szövegét), hogy mikor mit kell mondani/válaszolni, akkor le tudtad tenni a középszintű angol érettségit. Még abban az esetben is, ha amúgy nem tudtad a különbséget az igeidők között. Például az egyszerű, a folyamatos és a befejezett múlt között.
Használtam őket az iskolában is, de reflexszerűen, ösztönszerűen, nem tudatosan, mégis általában jól.
De akkoriban nem értettem, hogy mikor melyiket kell, és miért azt kell használni, csak egyszerűen azt használtam. Ennyit az oktatásról.