Krause de az biztos, hogy ilyet többet soha!
Javasolni a verziófrissítést nem szoktam, inkább mindig azt ajánlom, hogy az új rendszert telepítsék a jelenlegi mellé, így a már beállított rendszer megmarad mindaddig, míg az új be nem lesz lakva és ha gubanc van, bármikor indítható.
A magam gyakorlatában általában egy home és két rendszerpartícióval dolgozom. A jelenlegi rendszert másolom a második rendszerpartícióra, kipróbálom, aztán ha mindkét rendszer rendben működik, akkor bizony nekiállok az egyiken verziót frissíteni. Sikeres verziófrissítés után még egy ideig meghagyom az előző verziót is, de alapértelmezetten már az újabb indul. Nekem ez azért kényelmesebb, mert nem kell törődnöm a felhasználói beállításokkal, az alaptelepítés részét nem képező, de az ubuntus tárolókban megtalálható alkalmazások feltelepítésével, hiszen ezek már fent vannak és a verziófrissítéssel együtt frissülnek ők is. Aztán, ha egy jó ideig az újjal minden rendben működik , akkor azt másolom az előző helyére, így lesz egymás mellett két azonos rendszer, közös home-mal.
Ha valamiért a felhasználó elkeféli az egyik rendszert, akkor még mindig lehet indítani a másikat.
Systemback rendszer-visszaállítási pontokkal kiegészítve ez egy nagyon stabil megoldás.
Néha adatmentést azért muszáj csinálni, de igazából még nem volt szükség a használatára.
Olyan már előfordult, hogy kezdett haldoklani a merevlemez, de még ekkor is sikerült az egész rendszert gyorsan átköltöztetni egy SSD-re és így mehetett simán minden tovább.
Általában akkor kerül hozzám vissza egy gép, amikor a rendszer támogatása már a végéhez közeledik, Ubuntu esetében ilyenkor két lépésben, két LTS-t is szoktam feljebb lépni, így aztán megint újabb négy évig mehet nélkülem a móka.