Hivatalosan is megjelent, az utóbbi években talán a legjobban és legkevésbé várt Windows verzió, a Windows 11 24H2. Igazából azok a vásárlók, akik ARM Copilot+ PC-t vásároltak, már a nyár folyamán előre telepítve megkaphatták, most viszont minden, W11 futtatására alkalmas PC-n elérhetővé vált.
A háttérben a rendszermag jelentősen megváltozott, többek között az ARM támogatás megjelenése miatt is. Természetesen a legnagyobb fejlesztés az AI képességek megjelenése, pl. a Studio Effects, a Live Captions, Image Generations, vagy épp a mára hírhedté vált Recall. Ez utóbbi végül nem csak kikapcsolva érkezik, hanem el is távolítható a rendszerből.
Viszont az AI összetevők használatához megfelelő eszköz, Copilot+ minősítésű gép is kell, így aki azzal nem rendelkezik, annak sajnos, vagy szerencsére (megítéléstől függően) azok nem elérhetőek.
A "hagyományos" vonalon nincsenek ilyen visszhangot kiváltó újdonságok, pedig van jócskán olyan dolog, ami egyértelmű változás. Ilyen pl. a 7-zip és TAR támogatás, a PNG metaadatok, vagy épp a Wi-Fi 7 támogatása, SUDO megjelenése. Elérhetővé válnak olyan frissítések, melyek a háttérben mennek végbe, nem lesz szükség a rendszer újraindítására. Ezeken kívül is van még egy sereg apró finomhangolás, mind működésben, mind kinézetben, amelyek hasznosak lehetnek a felhasználóknak.
Bár látszólag a 24H2 "csak" egy következő frissítés, mégis talán nagyobb változást jelent, mint annak idején a W10-11 áttérés, és inkább tekinthető egy új verzió telepítésnek (ahogy olvasom ténylegesen az is).