tenkes
a betanítási idő ismeretlen fogalom.
Másfél évig tanítottam én is és a kollégák is. Plusz ki volt neki adva feladatba, hogy igyekezzen. Nuku, zéró haladás. Aztán meguntam, nem neki való ez a szakma.
A dolog érdekessége, hogy Kanadai egyetemen informatikát tanult, konkrétan Java programozást, de nem tudom hogyan sikerült lediplomáznia, mert annyira nem tudott programozni, hogy nagyon. Mikor felvették még nem dolgoztam ennél a cégnél.
Az utódjának én adtam a teszt feladatokat felvételire, és átment. Belőle igen jó programozó lesz. Dolgoztam már együtt pár programozóval és azt kell megállapítsam, hogy nagyon kevés igazi jó programozó van vagy maradt az országban.